Somogyi Hírlap, 2008. június (19. évfolyam, 127-151. szám)
2008-06-24 / 146. szám
4 mm MI ÉRDEKLI? Táborozásra készülnek ősz János, a somogyjádi Illyés Gyula általános iskola és óvoda osztopáni tagiskolájának vezetője: - Örülünk a vakációnak, túl vagyunk az utolsó értekezleten is. Lezártuk a Hefop 3.1.3 kompetenciaalapú oktatás projektjét, amely számunkra sikeresen ért véget Ennek záró- dokumentumát készítjük el. Egy héten belül befejezzük a munkát Már a júliusi karbantartási munkálatok is foglalkoztatnak; festenek, apróbb felújításokat, javításokat végeznek el a kivitelezők. Eközben az iskolát előkészítjük a táborozásra is: négy hétre fővárosi gyerekek jönnek hozzánk. SH-PORTRÉ A marcali felügyelő HAVRANEK MIHÁLY halászati felügyelő: - Gyerekkorom óta érdekel a vizek világa. Ehhez nyilván köze lehet annak is, hogy Fonyódon nőttem fel, s édesapám és édesanyám biológus. Kaposváron a mezőgazdasági főiskolán tanultam, ezután a keszthelyi agráregyetemre jártam. Balaton- fenyvesen rövidebb ideig állattenyésztőként dolgoztam, s később kerültem át a mezőgazdasági szakigazgatási hivatalhoz. Munkám nagy részében a Balatonnal foglalkozom; fő feladatom a megye halállományának védelme és a halászati ágazat fejlődésének segítése. MEGYEI KORKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2008. JÚNIUS 24., KEDD Újra rajzolták az Ős-Drávát kilábalás A folyó vize lehet a gyógymód a leszakadó dél-somogyi térségek számára A kenusok paradicsoma a méltóságteljesen hömpölygő Dráva. A folyó a térség meghatározó turisztikai célpontja. Ezt fejlesztenék tovább. Virágzó gyümölcstermesztés, biogazdálkodás, nagyszámú új munkahely. A Dráva vizét vezetnék az Ormánság és Dél- Somogy vízhiányos területeire. Nagy László A szakemberek állítják: a kilábalást jelentheti mindez a leszakadó térségek számára. Az Ős-Drá- va-program megvalósíthatósági tanulmánya nemrég elkészült, azonban kiderült: túlságosan összetett, a jelenlegi pályázati rendszerek nem képesek kezelni. Ezért most a szétdarabolásá- val próbálkoznak a kidolgozói, és egyes részeit igyekeznek megvalósítani.- A program lényege, hogy gyakorlatilag visszavezetnénk azokra a területekre a Drávát, ahol eredetileg járt a folyó. Innen az Ős-Dráva elnevezés - mondta Márk László, a dél-dunántúli vízügyi igazgatóság mérnöke. -A somogyi Dráva- gárdonynál szivattyúval emelnék ki a vizet a folyóból, magastározóba kerülne, ahonnan az egykori holtágakon és a térség árokrendszerein, vízfolyásain át bejárná jóformán a teljes Ormánságot. A víz végül Dráva- szabolcsnál jutna vissza a folyóba. Mindez temérdek haszonnal járna: jelentős öntözési területet nyernének, új tavakat alakíthatnának ki, javulna az erdők vízellátása, a bőséges víz intenzívebb mezőgazdasági művelést tenne lehetővé. Mindezek mellett a dúsabb és változatosabb vegetáció a vidék idegen- forgalmára is kedvezően hatna. Nem csak a szárazság ellen jelentene mindez védelmet, de a kettős működésűnek tervezett rendszer alkalmas lenne a magas belvíz elvezetésére is. Ez a program megoldás lehet a vidék súlyos munkahelygondjaira is, hiszen lendületet kaphatna a gyümölcstermesztés, biogazdálkodás. Azaz éppen olyan munkahelyek teremtődnének nagy számban, amilyenekre ennek a vidéknek leginkább szüksége van. A munkaerő nagy része ugyanis itt képzetlen, a mezőgazdasági foglalkoztatás ugyanakkor nem igényel szakképzettséget. Az egész program 10-12 milliárdos költséggel valósítható meg. Sokáig szerepelt az uniós nagyprojektek sorában, azonban mára kihullott. Ezért most a szétdarabolásával kísérleteznek a szakemberek. Elsőként Cun-Szaporca térségében próbálkoznak a vízügyi és természetvédelmi szakemberek azzal, hogy ízelítőt adjanak a programból. Ennek egymilliárdos költségét Life-pályázattal igyekszik előteremteni a természetvédelem. Gigatározó Gárdonyban A SOMOGYI DRÁVAGÁRDONY ÓS Potony térsége a tervezett kiindulópontja a programnak. A településeken élők fantáziáját sikerült beindítani. Drávagár- donyban már módosították a rendezési tervüket, s befektetőkkel szabadidőközpontot akarnak építeni a falu és a folyó közé álmodott giga-víztározóhoz. Delfinekkel szeretne úszni a kiváló biológus élővilág Szili Petra, a Munkácsy gimnázium tanulója nyerte az országos biológiaversenyt Biológusnak készül az a nyolcadikos tanuló, aki megnyerte az országos Hermán Ottó Biológia Versenyt. Szili Petrát kiskora óta érdekli a növény- és állatvilág. A kaposvári Munkácsy gimnázium tanulója most készül egy Tisza- parti táborba, ahol az ország legjobb biológusaival együtt tanulmányozzák majd az élővilágot. Szili Petra elmondta: a megmérettetésen Tóth Albert akadémikustól kapták az instrukciókat, a terepgyakorlaton növényfelismerésben is remekelt. A diáklány nemrég egy országos természetvédelmi versenyen harmadikként végzett két osztálytársával, de a kitűnő tanulmányi eredménye mellett kémiából és angolból is kiemelkedő. Petra nemrég új hobbira talált: tagja a madártani egyesület kaposvári szervezetének. Már az egész család átvette a kislány szenvedélyét, így hajnalonként közösen hallgatják a sárga rigó és a fülemüle énekét. Elmesélte: eleinte nem volt könnyű dolga, kazettáról hallgatta a madarak füttyeit, ám mostanra 15-20 Szili Petra mindenből kiváló különböző madár hangját is megkülönbözteti. Most újabb kalandra készül: Dél-Olaszországba utazik egy túrára, ahol a vulkánokat tanulmányozza majd. Az amúgy kiválóan éneklő lánynak még egy nagy vágya van: egyszer eljutni egy del-fináriumba, ahol együtt úszhatna a különleges emlősökkel. ■ Meiszterics E. Csak Gary Moore fellépése szakította meg az előadást mókus-kerék A kaposvári streetfighteres minden hétvégén bemutatókra jár, s még a harleyseket is elkápráztatta Ha fesztiválbeszámolókkal a- múgy csínján bánó országos lapok csak egyeüen résztvevőt említenek név szerint: komoly rangot jelent. Ha emellett a nevezettet mindenféle hiper-szuper jelzőkkel látták el, vélhetően valami olyasfélét produkált, amitől még a szenzációkra amúgy immunis tudósítónak is beszáradt a tolla. Herczeg Balázs, vagy ahogyan motoroskörökben ismerik, Mókus neve legutóbb az alsóörsi Harley Davidson-fesztivál kapcsán bukkant fel az ezen szubkultúrával meglehetősen keveset foglalkozó médiumokban. A kaposvári Világkupa-győztes, világbajnoki ezüstérmes streetfighteres ismét ezreket őrjített meg produkciójával - pedig fellépése időpont-egyeztetési problémák miatt majdnem elmaradt.- A szervezők által adott időben éppen Nagykanizsán volt jelenésem egy másik bemutatón - mesélte Herczeg Balázs -, s mivel oda már jóval korábban elígérkeztem, úgy tűnt, az idén kimarad az alsóörsi buli. A szervezők azonban ragaszkodtak hozzá, hogy menjek, így későbbre csúsztatták a fellépésemet. Mókus a szokásos programjával - no és néhány vadiúj, kifejezetten a nyárra felépített figurával - lépett a nagyérdemű elé: ősöreg Pannóniája és a harley- sek nagy részét a kezdeti motoros korszakukra emlékeztető Herczeg Balázs, alias Mókus hétvégente ezreket kápráztat el produkciójával Simsonja ismét hatalmas sikert aratott, mint ahogyan az átforduló keret vagy a Titanic - úgy hatvanas tempónál felmászik egy, a motorra szerelt létrára, melynek a tetejére egy hajótat van építve; közben szól a Titanic zenéje, s hosszú fehér köpenye lobog a szélben... - is. A motorostársadalom elitjét annyira lenyűgözte az előadás, hogy csak akkor engedték befejezni a bemutatót, amikor a színpadon a sztárvendég, az ír csodagitáros Gary Moore a húrok közé csapott. Ám hiába áz újabb elismerés, Mókusnak nincs ideje kiélvezni a siker minden pillanatát, hiszen a hét végén már újabb fesztiválon lesz jelenése.- Kicsit elfáradtam, pedig az idény fele még hátravan - ismerte el Herczeg Balázs. - Február óta minden hétvégén fellépésem volt, ami rendesen küúgozott, s a kisebb-nagyobb sérüléseket sem volt időm kipihenni. S egy darabig még nem is lesz, hiszen a hazai bemutatók mellett július elején előbb egy cseh túra vár Mókusra, majd a hónap közepén Németország felé veszi az irányt, ahol Európa legjobb streetfighteresei mérik össze tudásukat a kontinens- bajnokságon. Aztán jöhetnek az újabb meghívásos fellépések: az ősz végéig bizonyosan nem áll meg a Mókus-kerék... ■ Vas András