Somogyi Hírlap, 2008. június (19. évfolyam, 127-151. szám)

2008-06-20 / 143. szám

12 SPORT SOMOGYI HÍRLAP - 2008. JUNIUS 20., PENTEK Horvát-török harc az elődöntőért eltiltott Demirel csak a szemével verheti az ellenfelet Spanyolország együttese szinte B-csapatával is magabiztosan verte a címvédő görög válogatottat (fehérben), amely csoportjából sem tudott továbbjutni San Marínéba utazik a régiók legjobbjakent a Dráva-csapat Visszavágó mérkőzését is maga­biztosan nyerte a Dráva váloga­tott a Tisza csoport legjobbjai el­len a 6. UEFA Régió Kupa ma­gyarországi döntőjében. A Nagyatád edzője, Bőzsöny János és a Szentlőrinc szakve­zetője, Labrincz Attila által fel­készített és vezetett együttes gólzáporos csatában verte rivá­lisát. Mint arról már lapunkban korábban beszámoltunk, az el­ső - kisvárdai - mérkőzésen 3-2-re nyert a Dráva-válogatott a Régió Kupa-sorozatban eddig valamennyi mérkőzését meg­nyerő Tisza válogatottja ellen. A visszavágóra alaposan ké­■ A Dráva-válogatott lett idén a legjobb régiós labdarúgócsapat Ma­gyarországon. szültek a riválisok, hiszen már egy nappal a találkozó előtt megérkeztek Somogyba. Fo- nyódligeten aludtak, majd más­nap innen indultak a találkozó helyszínére, Nagyatádra. A Drá­va válogatott azonban nem a legjobb előjelekkel várta az ösz- szecsapást. A korábban pályára lépők kö­zül (a selejtezőkön hat gólt szer­ző) Zrínyi Miklós, Pintér Ta­más, Tamás Gábor, Mészáros Bálint, Mixtai Szabolcs és Mo- sonyi Áron is hiányzott sérülés vagy egyéb ok miatt. Ennek el­lenére sikerült még meggyő­zőbb sikert aratni. A helyettesí­tésre behívottak valamennyien remekül helytálltak. A Gyenes (Tánczos) - Laki (Brezovszky), Vida, Kiss J., Babarus - Csende, Prucsi, Burucz, Márki (Nagy B.) - Kiss B. (Polgári), Hencz (Somodi) összeállításban szereplő Dráva- válogatott 6-2-es diadallal zár­ta a párharcot. A Dráva góljait Hencz Balázs (2, Szekszárd), Kiss Balázs (2 Marcali), Somo­di Péter (Pécsvárad), valamint Polgár Csaba (Beremend) sze­rezték. Az összesítésben - imponáló, 9-4-es gólkülönbséggel - ket­tős győzelemmel elért újabb siker azt is jelenti, hogy ők utazhatnak szeptemberben a San Marinóban rendezendő négyestornára. Ennek a soro­zatnak a győztese lehet majd ott a franciaországi amatőr Eu- rópa-bajnokságon. ■ Kun Z. LABDARÚGÓ-EB Az A Horvátország-Törökor- szág összecsapással foly­tatódik pénteken a labda­rúgó Európa-bajnokság negyeddöntős sorozata. Kun Zoltán A második negyeddöntős mér­kőzésen a három győzelmet ara­tó és ezzel a B-csoportot nyerő horvát csapat, valamint a kettő győzelem egy vereség mérleget felmutató, A-csoport második tö­rök együttes csap össze a tovább­jutásért. A horvátok igen magabiztos teljesítményt nyújtva - többek között a németeket is felülmúl­va - léptek tovább. A török vá­logatottnál ellenben kétszer is úgymond rezgeti a léc. Kérdés, melyik csapat tud jobb formát mutatni az elődöntőért vívott csatában? Utóbbiakat aligha­nem a hosszú éveket Törökor­szágban töltő röplabdaedző De­meter György ismeri legjob­ban. A Fenerbache csapatával legutóbb bajnoki címet és ku- pagyőSelmet szerző mester a | következőképp látja az esélye- I két: - Nem titkolt céllal a dobo­gós helyezés megszerzéséért utaztak az Európa-bajnokságra a törökök - mondta Demeter György. - A bajnoki mérkőzé­sek kiváló színvonalú csatákat hoznak, a válogatottba pedig hiányposztokra honosítottak külföldi játékosokat. A labdarú­góligának külön televíziós csa­tornája van, amely óriási né­SZOMBAT FUTÁS Ultrabalaton 2008 nemzetközi hosszútávfutó-ver- seny. Tihany - nők és váltók 10 órakor; férfiak 12 órakor. vízilabda Osztályozó az OB I- es tagságért (első mérkőzés): Kaposvári VK-Szolnoki Főisko­la VSC. Kaposvár, 12 óra. kézilabda I. R. Csoport or- szágos szurkolói férfi-kézilab- datorna (hat csapat részvételé­vel). Csurgó, városi sportcsar­nok. Mérkőzések: 9 órától. zettséggel bír. Ezzel együtt ter­mészetesen komoly tőke áram­lik a török labdarúgásba. Az el­múlt években egységes, stabil együttest kovácsolt Fatih Terim szövetségi kapitány, amely fő­leg az utóbbi időszak legjobb klubcsapatára, a Galatasarajra épül. A viszonylag fiatalnak STRANDRÖPLABDA Vegyes strandröplabdatorna. Kaposvár, Deseda-tó (toponári szabad­strand). Mérkőzések: 9 órától. Nevezés: 8.45 óráig. fogathajtás Népies kettesfo­gathajtók területi bajnoksága - 3. forduló. Csokonyavisonta. Verseny: 10 órától. VASÁRNAP futás Ultrabalaton 2008 nemzetközi hosszútávfutó-ver- seny. Balatonboglár - váltók 7 órakor. mondható nemzeti együttes­ben - az átlagéletkor 26 év - azért jelen van a rutin is. A hor­vátok ellen azonban két okból is igen nehéz dolguk lesz a törököknek. A legfontosabb té­nyező, hogy két meccsre szóló eltiltása miatt nem léphet pá­lyára az alapembernek számító KÉZILABDA I. R. Csoport or­szágos szurkolói férfi-kézilab- datorna. Csurgó, városi sport- csarnok. Mérkőzések: 10 órától. labdarúgás A megyei I. osz­tályú tagságért: Balatonbe- rény-Kaposmérő. Balatonfóld- vár, 17 óra. A megyei II. osztály abszolút bajnoki címéért: Buzsák-Juta. Balatonfóldvár, 15 óra. Osztályozó a megyei II. osz­tályú tagságért: Balatoni Vasas-Tarany és Potony-Lát- rány. Hetes, 15 és 17 óra. ■- több bravúros védést is be­mutató - Volkan Demirel ka­pus. Nélküle mindenképp se­bezhetőbbnek tűnik a csapat. A másik tényező, hogy a horvá­tok igen taktikus, szervezett és fegyelmezett focit játszanak. Talán érthető, hogy én a török sikernek jobban örülnék. A hétvégén rajtol a kilenc szom­bati napot felölelő, immár ötödik alkalommal meghirdetett „Moz­dulj, Balaton!” nyári szabadidő­sport-fesztivál. A SOMOGYI HELYSZÍNEK: Siófok (Ezüstparti strand); Zamárdi (Kossuth utcai szabadstrand); Balatonföldvár (Keleti strand); Balatonszárszó (községi strand); Balatonőszöd (községi strand); Balatonszemes (Berzsenyi utcai strand); Balatonlelle (Napfény strand); Balatonboglár (Platán A pályán történt EREDMÉNYEK: GÖrÖgország- Spanyolország 1-2. Oroszor- szág-Svédország 2-0. A Portu- gália-Németország mérkőzés lapzártánk után ért véget. a pénteki program: Horvátor- szág-Törökország 20.45 óra. strand); Fonyód (Sándortelepi strand); Balatonfenyves (feny­ves-alsói szabadstrand); Bala- tonmáriafürdő (központi strand); Balatonberény (községi strand). VÁLASZTHATÓ SPORTÁGAK: streetball, strandröplabda, strandkézilabda, kispályás lab­darúgás, lábtenisz, tollaslabda, petanque, valamint vízi sportok (fejelés, röplabda és kosárra do­bás). KEZDÉSI IDŐPONTOK: egysé­gesen 13 óra. ■ Fenyő G. Vasárnap még osztályoznak hétvégi sportműsor Körbefutják a magyar tengert Strandcsaták a Balaton partján és hűs vizében Az élvonalbeli tagságért mérkőzhet a kaposvári pólósalakulat vízilabda Ha sikerrel vívják meg az osztályozót, akkor ősztől a világ egyik legerősebb pontvadászatában folytathatják A klub - és egyben a somogyi ví­zilabdasport - eddigi legna­gyobb sikerét érte el a Kaposvá­ri VK OB 1/B csoportos férfi vízi­labdacsapata, amely osztályozót játszhat a Szolnoki Főiskola VSC-vel. Ha még sikerrel is ven­nék a kaposvári pólósok az oda- visszavágót, azaz kiharcolnák az élvonalbeli tagságot, az egyértel­műen csak hab lenne a tortán. Márpedig ez azt jelentené - mi­lyen furcsa ezt leírni -, hogy a Kaposvári VK is érdekelt lenne a világ egyik legerősebb, egész sor olimpiai bajnokot felvonulta­tó pólós pontvadászatában... Az idei élvonalbeli sorozat együk bombameglepetését szol­gáltatták az egykori 72-szeres válogatott Mohi Zoltán fémjelez­te szolnokiak azzal, hogy az utol­só helyen kötöttek ki. Ez persze közel sem azt jelenti, hogy előre lefutott lenne a párharc; a szolno­kiak - akik fénykorukban hat­szor nyertek bajnokságot, három alkalommal pedig a Magyar Ku­pát is elhódították -, minden bi­zonnyal kézzel-lábbal küzdenek majd azért, hogy megkapaszkod­janak az utolsó szalmaszálban. Az OB I-es tagságért kiírt osz­tályozó első felvonását most szombaton délben rendezik a so­mogyi megyeszékhelyen - a be­lépés ingyenes míg a vissza­vágó rá egy hétre, szintén szom­baton 18 órakor lesz a Tisza-par- ti városban. ■ Fenyő Gábor Kovács Róbert edző és csapata sporttörténelmet írt Somogybán OB l/B csoport RÁJÁTSZÁS AZ 1-8. HELYEKÉRT: 1. Bp. Neptun VSC 14 10 2 2 166-13722 2. Kaposvári VK 14 10 - 4 162-12420 3. Bp. SZIE Ybl Kar 14 7 1 6 152-143 15 4 CWG Kanizsa 14 6 2 6 148-151 14 5. Ceglédi VSE 14 5 2 7143-154 12 6. Bp. ASI Vasas 14 5 1 8154-163 11 7. Bp. Tipo VSC 14 4 2 8 134-151 10 8. Tatabányai VSE 14 3 2 9 124-160 8 SERDÜLŐK RÁJÁTSZÁS A 11-19. HELYEKÉRT: 11. ZF Eger 16 14 1 1 215-125 29 12. HVSE Kecskemét 16 11 - 5 156-114 22 13. Kaposvári VK 16 9 2 5 156-128 20 14. Pécsi VSK-Füszért 16 8 2 6 188-155 18 15. Ceglédi VSE 16 9 - 7 144-113 18 16.0SC 16 7 2 7 142-156 16 17. Budafóka SE 16 8 - 8 156-179 16 18. Vasi Aligátorok 16 1 2 13 120-210 4 19. Hódmezővásárhely 16 - 1 15 85-182 1 GYERMEKEK RÁJÁTSZÁS A 11-20. HELYEKÉRT: 11. Szentes 18 16 - 2 218-125 32 12. Pécsi VSK-Füszéft 18 13 - 5 169-117 26 13. Kaposvári VK 18 13 - 5 221-150 26 14. Szeged 18 12 - 6 162-126 24 15. Bp. KSI SE II. 18 10 - 8 173-180 20 16. Szolnoki VSC 18 10 - 8 170-124 20 17.0SC 18 7 - 11 151-180 14 18. HVSE Kecskemét 18 5 - 13 126-183 10 19. Hódmezővásárhely 18 3 1 14 114-185 7 20. Vasi Aligátorok 18 - 1 17 79-213 1 IFJÚSÁGIAK RÁJÁTSZÁS A 11-15. HELYEKÉRT: 11. Pécsi VSK-Füszért 8 6 2 - 95-63 12. Szolnoki VSC 8 4 3 1 90-69 13.0SC 8 3 - 5 77-80 14. Kaposvári VK 8 2 - 6 51-86 15. Szentes 8 2 1 5 77-92

Next

/
Oldalképek
Tartalom