Somogyi Hírlap, 2008. június (19. évfolyam, 127-151. szám)

2008-06-19 / 142. szám

4 MI ÉRDEKLI? A tanévzárás és a pihenés SZAKÁLYNÉ PINTÉR MÁRIA igazgató, Nagyatádi Közok­tatási Intézmény: - Lezá­rult az első tanévünk, az összevont intézmény első éveként. Sok változást kel­lett megszokniuk a pedagó­gusoknak, szülőknek és a gyerekeknek egyaránt, de úgy tűnik, sikerült áthidal­ni a nehézségeket, s a vál­toztatások eredményesek voltak. Közvetlenül a tanév után még sok teendő akad ezekben a napokban. Fő­ként az érdekel, hogy ezek­kel a munkákkal is időben és eredménnyel végezzünk. Bízom benne, hogy hamaro­san egy kevés pihenésre, nyaralásra is lesz mód. SH-PORTRÉ A nagyatádi számítógépes Horváth szilárd, a TIT ala­pítványi középiskola nagy­atádi tagintézményének ve­zetője: - Nagyatádon szü­lettem, 28 éves vagyok. A pesti Ybl Miklós műszaki főiskolára jártam, most az ELTE végzős informatikata­nár szakos hallgatója va­gyok. A technika bűvköré­ben éltem; ebben a közeg­ben nőttem fel. Majdnem tíz éve oktatok informati­kát, sikeresen együtt dol­goztam a tanítványokkal. Az elmúlt tanévben közel 200 diák járt hozzánk. Ba­rátnőmmel az egy hónapos nyári szünetben Horvátor­szágba szeretnék kirándul­ni, és persze a számítógé­pet sem hanyagolom el. A szülőknek is megmutatták a tudásukat 216 diák zárta az évet a Zene­iskolában. Az évzáró hangver­senyen Szakályné Pintér Má­ria, a Nagyatádi Közoktatási Intézmény vezetője adta át az elismeréseket a jó eredmény­nyel végzett tanulóknak, akik közül nyolcán zenei versenye­ken nyújtott teljesítményükért vehettek át elismerést. Két ze- •# neiskolás óvodás koruktól járt az intézménybe, kitartásukat szintén oklevéllel s egy zenei cd-vel jutalmazták. A tanév­záró koncertre a Művelődési Házban került sor, ahol a szü­lők, valamint az ismerősök, barátok előtt mutatták be az elmúlt év során tanultakat a zeneiskolások. MEGYEI KÖRKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2008. JÚNIUS 19, CSÜTÖRTÖK A gazdaságosság a fő cél intézmény Az összevonás átszervezéseket is hozott Nagyatádon Tízéves lett az Arany Kör, ünnepeltek a nyugdíjasok Jobb marketingmunka és gazdaságosabb üzemelte­tés - ezeket a feladatokat szeretné megvalósítani a közeljövőben a Nagyatádi Fürdők és Sportlétesítmé­nyek vezetése. Csikós Magdolna Az intézmény, melynek a Váro­si Sportcsarnok, a Mudin Imre Sportcentrum, a Tourinform Iro­da, valamint a Gyógyfürdő és a Városi Strand is tagintézménye, január elsején kezdte meg mű­ködését. - Több, részben eltérő profilú, mégis egységesen jól ke­zelhető és egymást kiegészítő in­tézmény került összevonásra - mondta Ivusza Tamás, a Nagy­atádi Fürdők és Sportlétesítmé­nyek igazgatója. - A feladatunk az, hogy gazdaságosan, a lehető legjobb kihasználtsággal mű­ködtessük ezeket a létesítménye­ket, újdonságokat is hozzunk, s a pályázati lehetőségeket is meg­ragadjuk. Egyelőre a Mudin Im­re Sportcentrummal kapcsola­tos változásokról lehet a legkeve­sebbet tudni, hiszen több, nagy­szabású elképzelésünk is van a focipálya és az ahhoz kapcsoló­dó kiszolgáló létesítmények mű­ködésének fellendítéséről, de konkrétumok még nincsenek. A fürdőknél sokkal egyértelműbb a helyzet: ésszerű változtatások­ra volt szükség. A gyógyfürdő nyitva tartását lerövidítettük, a korábbi hat óra helyett a benti medencéket héttől, a kintieket tíz órától lehet igénybe venni. Tu­dom, hogy sokan, elsősorban a hobbiúszók, akik már reggel Egy fürdő esetében minden nyitvatartási óra komoly költségekkel jár, így van ez Nagyatádon is hatra járnak úszni, nem örültek ennek a változásnak, de gazda­sági szempontokat is szem előtt kell tartani. Egy fürdő esetében szinte minden nyitvatartási óra komoly költséggel jár, s ez igaz a Termál Strandra is. Ott egyelő­re nem rövidült a nyitva tartás, de várható, hogy amint megnyit a - szintén hozzánk csaüakozó - fedett uszoda, a strandon is vál­tozások lesznek a nyitvatartási időben és a szezonnyitásban is. A KÖVETKEZŐ HÉTVÉGEKEN több program is várja a szórakozni- vágyókat a városi strandom Június 27. és 29. között az el­ső ifjúsági strandkézilabda- Európa-bajnokságot rendezik meg Nagyatádon, azt követően pedig a Határtalan Játék elne­vezésű vetélkedőre kerül sor. A népszerű, sportversenyekkel és vízi játékokkal tarkított testvér- városi találkozó megrendezé­séhez 4 millió forint uniós tá­mogatást nyert a város. A Szív Egyesület Országos találkozója után augusztusban az Ironman versenyen szurkolhatnak ked­venceiknek a nagyatádiak. Strandkézilabda és Határtalan Játék a nyáron Bérmálkoztak és hittanból is vizsgáztak a diákok Ismét elismerték a kórházi dolgozók munkáját Közel ötven fiatal bérmálkozott a közelmúltban a nagyatádi katoli­kus templomban. Balás Béla me­gyéspüspök hirdetett igét és ő ál­dotta meg a bérmálkozásra felké­szült fiatalokat. A bérmálás a Szentlélek fogadásának szentsé­ge, amely a nyugati katolikus egyház gyakorlatában Krisztus után 200 körül vált önálló szent­séggé. Általában serdülő korban újítják meg így a keresztény be­avatást, ami a csecsemőkorban tudatosan nem történhet meg. A bérmálásra készülve sokaknak kellett számot adniuk hittantudá­sukról, de nem csak ők készültek kiemelten: a tanév végén minden hitoktatásban részt vevő diák be­számolt vallási alapismereteiről. A hagyományokhoz híven idén is ünnepséggel és kitüntetések át­adásával emlékeztek meg az ápo­lók napjáról a Nagyatádi Városi Kórházban. A dolgozók az intéz­mény aulájában gyűltek össze, ahol Bóta László főigazgató mel­lett Ormai István polgármester és Gyenesei István önkormányzati miniszter, a térség országgyűlési képviselője köszöntötte a szak­dolgozókat. Ezután a kitünteté­sek átadására került sor. Az év ápolója címet ezúttal laklovicsné Végh Gyöngyi kapta, az év asz- szisztense kitüntetést pedig Né­meth Csabáné, a központi műtő műtősnője vehette át. Az ünnep­ség után tudományos konferen­ciával folytatódott a program. Fennállásának tízéves évfor­dulóját ünnepelte a nagyatádi Arany Kör Nyugdíjas Klub. Az egykori kórházi dolgozók össze­fogásával alakult a szervezet. Ormai István polgármester, a megyei közgyűlés nevében Ba- rakonyi János, a kórházi dolgo­zók szakszervezetének képvi­seletében Balatinecz Istvánná, míg a megyei nyugdíjasszerve­zet nevében Klujber László kö­szöntötte a szépkorúakat. Gyöngyfűzés, szövés, batikolás Kézművestábor várta s egy napig még várja a gyerekeket a nyári szünet első hetében a Művelődé­si Házban. A hétfőtől péntekig tartó program során számos dí­szítő- és alkotótechnikával ismer­kedhettek meg a gyerekek, akik szakemberek segítségével tanul­hatták meg a körmönfonás, a gyöngyfűzés, a szövés, a foltvar­rás, a batikolás, a dekupázs, a pa­pírhajtogatás, a keresztszemes hímzés mikéntjét. Díjazták a sportteljesítményt Jól tanuló, jól sportoló diákok kap­tak jutalmat a tanév végén. A vá­ros idén tizedik alkalommal is­merte el a kiemelkedő iskolai munkát és sportteljesítményeket A díjakat Ormai István polgár- mester, valamint Boros Bálint, az önkormányzat Oktatási, Kulturá­lis és Sport Bizottságának elnöke adta át Ezúttal közel kétszáz gye­rek vehetett át elismerést. Autós - Motoros Iskola 2008. június 21-én (szombaton) 9.00 órakor az alábbi SZAKTANFOLYAMOKAT Indítjuk:- Belföldi árufuvarozó • Belföldi autóbuszvezető- Nemzetközi árufuvarozó talap és felújítói- Nemzetközi autóbuszvezető talap és felújítói • Köntíjfrés nehézgépkezelő 06-30/9698-928 ÖSSZEÁLLÍTÁSUNK NAGYATÁD VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL KÉSZÜLT Generációk nőttek fel llus néni meséin könyvbemutató Unokáinak írt évtizedekkel ezelőtt a 82 éves Sárdi Józsefné Tetten érték és elfogták a síntolvajokat Unokáinak írt meséket évtize­dekkel ezelőtt a 82 éves nagy­atádi Sárdi Józsefné, ezekből a történetekből lett mára mese­könyv, mely egy ismert könyv­kiadó gondozásában jelent meg A Nagy fa lakói címmel. - Las­san már több mint negyven éve, hogy kitaláltam ezeket a mesé­ket, melynek témáit, szereplőit, a mindennapok, a ház körüli dolgok adták - mondta Sárdi Józsefné llus néni, akinek uno­kái olvasták a meséket, verseket a bemutatón a nagymama köny­véből. - A kicsik szerették a tör­téneteimet, de mivel Nagyatádtól távol éltek szüleikkel és nem le­hettünk mindig együtt, előfor­dult, hogy egy-egy elkezdett me­Az unokák olvasták a meséket az atádi könyvbemutatón A család ötlete volt a könyv megjelentetése A szerző az új mesekönyvből a nagyatádi Városi Könyvtár szá­mára is ajándékozott egy pél­dányt, így a helybeli gyerekek, óvodások, kisiskolások is bizto­san találkozhatnak a nagyatádi meseíró művével, amelyben me­sék és versek is vannak. A törté netekben néhol felismerhetők nagyatádi vonatkozások is, a helybeli olvasók így még inkább sajátjuknak érezhetik a kedves meséket, melyekre a ma már felnőtt unokák még ma is emlé keznek. Az ő ötletük volt az is, hogy a szeretett mesék könyv alakban is megjelenjenek. se folytatását már írásban küld­tem el nekik. Meséi generációról generációra szálltak a családban. Elsőként gépelve, füzetté fűzve terjedt a történetek gyűjteménye, amit így minden kisgyerek megis­merhetett a népes famíliában. Később egy ünnepi alkalomra a szintén a család készítette el az első kemény borítású igazi könyvet, melyhez illusztrációkat llus néni egyik unokahúga ké­szített. Ennek alapján jelent meg most a kötet, történeteit így az or­szág minden kisgyermeke meg­ismerhet. - Nem gondoltam vol­na, hogy ennyi idős koromra könyvem jelenik meg - árulta el Sárdi Józsefné. ■ Csikós M. Tetten érték, majd elfogták azt a tolvajbandát, akik a közelmúlt­ban több alkalommal loptak vasúti síneket Somogyszob és Szabás térségében. A nagyatádi rendőrkapitány­ság munkatársai épp egy újabb sínszedés után, még a fémda­rabok cipelése közben fogták el a négy elkövetőt, akik között egy fiatalkorú is van. A Tiszántúlról elszármazott és helybeliekkel kiegészült tár­saság ellen a nagyatádi rend­őrkapitányság indított eljárást. Várhatóan nem csak a sínek felszedése, de más fémlopás és egyéb bűncselekmények miatt is felelniük kell majd. ■ Csikós Magdolna

Next

/
Oldalképek
Tartalom