Somogyi Hírlap, 2008. június (19. évfolyam, 127-151. szám)
2008-06-17 / 140. szám
6 Szerdától drágább lesz az üzemanyag A BENZIN ÉS A gázolaj literenkénti ára is hat forinttal emelkedik szerdától. Ezzel három hét után ismét felfelé veszik az irányt az üzem- anyagárak a hazai kutaknál. Az emelés eredményeképp 95-ös oktánszámú benzint már csak 300 forint feletti áron lehet majd kapni, gázolajat pedig 320 feletti áron. Külföldre menekülnek a magyar vállalatok AUSZTRIÁBA MENEKÜLNEK a magyar cégek - írta tegnap megjelent cikkében a Profil osztrák folyóirat, amely szerint a kormányok sorozatos hibái miatt a magyar gazdaság soha nem látott mélypontra zuhant. Az újság szerint a cégek számára a magas adóteher, a fogyasztás csökkenése és az állandósult fizetési késedelmek a legfájóbbak. Közmunkaprogramokra tízmilliárd jut az idén CSAKNEM tízmilliárd forintot fordít közmunkaprogramokra a kormány az idén - jelentette be Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter. A résztvevők erdő- és vízgazdálkodási, árvízvédelmi, tájvédelmi, továbbá a turizmust elősegítő munkákban vehetnek részt. A Hírsávot a támogatja. GAZDASÁG 2008. JÚNIUS 17., KEDD Ellenőrzéssel szűrik ki a csalókat gázártámogatás Félmilliós bírság is kiszabható arra, aki nem működik együtt A támogatás mértéke Jövedelmi kategória Gázártámogatás Távhőtámogatás (Ft/hó/fogyasztási egység) (Ft/m3) (Ft/GJ) 57 000-ig 404 __________1680 57 001-71250____________________32,8________________1380 71 251-85 500 _ 22,1________________924 __ 85501-99750 14,5 ~ 609 FORRÁS: MÁK Továbbra is a fogyasztási egység dönt Fokozottan ellenőrzi július második felében a gázár- és távhőtámogatást igénybe vevőket az államkincstár. Hampl Márta Július második felétől ellenőrzésre kell felkészülniük azoknak, akik gázár-, illetve távhőtámogatást vesznek igénybe - tudta meg lapunk a Magyar Államkincstártól (MÁK). A szúrópróbaszerűen végrehajtott ellenőrzések során várhatóan a kérelmezők nyolc-kilenc százalékánál veszik majd górcső alá a támogatás jogszerű voltát. Az idén több mint 1,8 millió kérelem érkezett az államkincstárA GÁZ- ÉS TÁVHŐTÁMOGATÁSRA a háztartás egy fogyasztási egységre jutó havi jövedelme alapján jogosultak a családok. Az első felnőtt egy fogyasztási egységet ér, a máso dik 0,9-et, minden további 0,8-at. Az első két gyermek „értéke” 0,8, minden továbbié 0,7. Egy számítással érthetővé válik ha egy két felnőttből és két gyermekből álló család jövedelme 220 ezer forint, az egy főre jutó jövedelem 55 ezer forint lenne, ám fogyasztási egységgel ez 62 857forint (1 +0,9 + 0,8 + 0,8 =3,5, és ezzel elosztjuk a 220 ezret). hoz, igaz, ebből több mint hatszázezret különböző hiányosságok - például elmaradt adóazonosító vagy aláírás - miatt visz- szaküldtek az igénylőknek. A hatóságokat főként az érdekli, hogy a támogatás igényléséhez benyújtott papíron az igénylő összes jövedelme fel van-e tüntetve. Sokan ugyanis elfelejtik bevallani az általuk kapott béren kívüli juttatások, mint például az étkezési hozzájárulás vagy az üdülési csekk forintösszegét. A valós jövedelem felderítéséhez a MÁK kikérheti az APEH-től az igénylő adóbevallási adatait is. Á támogatási igénylőlapon ugyanis ma már a háztartás minden egyes tagjának az adóazonosító jelét fel kell tüntetni, ezek alapján pedig könnyen megtalálja az adóhivatal a vizsgálni kívánt személyiek) bevallását. Azokra az igénylőkre, akik jogosulatlanul vették igénybe a támogatást, súlyos büntetés vár. A jogtalanul felvett támogatást a banki alapkamat (jelenleg 8,5 százalék) kétszeresével megemelve kell visszafizetni. Az összeg adott esetben több tízezer forint is lehet. Az sem megoldás, hogy nem működünk együtt a hatóságokkal, ennek ugyanis akár félmillió forintos bírság is lehet a vége. ■ Az adóhivatal is besegít, ha ki kell deríteni a jövedelmet. KÖZÉRTHETŐ KOZIGAZGATAS UJMAGYARORSZAG Tegyünk érte! Magyarország fejlődésének kulcsa az európai uniós és a hazai építési nagyberuházások gyorsabb megvalósítása. Ezért több mint 30 jogszabály változik, csökkentve az állami bürokráciát. • Akár fél évvel is lerövidülhet az előkészítési időszak. Az egyablakos elektronikus ügyintézéssel egyszerűbbé válik a tervezéshez szükséges műszaki adatok beszerzése. • Bevezettük az összevont engedélyezési eljárást, így a hatóságok együtt gyorsabban adhatják ki az építési engedélyeket. • Ahhoz, hogy mindenki biztonságban dolgozhasson, tiszta, korrekt piaci versenyt teremtünk, A kötelező írásos szerződés csökkenti a fekete foglalkoztatást és mérsékli a lánctartozást. HIRDETÉS • EGYSZERŰBB SZABÁLYOZÁS • GYORSABB ELŐKÉSZÍTÉS • RÖVIDEBB ENGEDÉLYEZÉSI IDŐSZAK Mind több magyar család esik bele a hitelcsapdába Egyre több magyar költi el előre a jövedelmét, erre utal legalábbis, hogy a folyószámlahitelek állománya drasztikusán nőtt az elmúlt egy évben. A legfrissebb jegybanki statisztikák szerint márciusban 323 milliárd forinttal „mentek mínuszba” a háztartások, ez 40 százalékkal több, mint tavaly ilyenkor. Pedig a folyószámlahitei rendkívül drága, akár évi 28 százalékot is ki kell utána kamatként fizetni. Nagy előnye viszont, hogy könnyen hozzá lehet jutni, az elmúlt években ugyanis sokat lazult a bankok hitelezési gyakorlata. Számos pénzintézetnél ma már „számlamúlt” sem kell hozzá, elég megnyitni egy új kontót, és már igénybe is vehető a kölcsön. A szakértők szerint különösen a mindennapi gondokkal küzdő, szegényebb rétegek használják ki előszeretettel a lehetőséget, gyakran azonban hitelcsapda a végeredmény. Egy idő után ugyanis már nem elég a jövedelem a hiteltörlesztéshez és a megélhetéshez, üyenkor pedig újabb kölcsönre van szükség, ami aztán tovább növeli a terheket, ami viszont előbb-utóbb újabb hitelt eredményez. Folyószámlahitel-kamat (%, THM, ÉVES) Budapest Bank 26,66 CIB __________________18,17 Er ste______________________22,33 K& H __ 26,20 MK B 23,81 OTP_____________26,26-28,92 Ra lffelsen_________ 22,65 Un icredit _ _ 22,71 FORRÁS: PSZÁF A hó végi pénzszűke orvoslásához előszeretettel használt másik módszer a hitelkártya. E lehetőséggel is egyre többen élnek Magyarországon, tavaly már 1,7 millió plasztiklap volt forgalomban. A hitelkártyát a szakértők alattomos terméknek tartják, használata ugyanis - feltéve, hogy csak vásárolnak vele - ingyenes, de csak akkor, ha az elköltött pénzt (amely hitel, tehál a bank pénze) határidőre visszafizeti az ügyfél. Ha ez nem törté nik meg, akkor havi 2-3 százaié kos kamatot kell fizetni. ■ M. S A BUX-index 2008. június 16-án 22 100 Változás: -148% 22 Záróérték: 21900? 21509 21800 ............l-i71700 Nyitóérték: L «| 21700 21926 ^\-j-1' 21600 Előző heti 15 30 21500 záróérték: .Wíork-i Vfl ■ 21 ann 21811 tőzsde nyitása | pont / 09.00 11.00 13.00 15.00 16.30 ' óra FORRÁS: BÉT NYERTESEK 200B. 00.10. Részvény______Utolsó ár (Ft) Változás 1%) Millió Ft ORC 1 0405 +2,00 16,42 Pannergy 1450 +1,46 72,73 TVK 4800 +1,05 16,98 Synergon 932 +0,97 72,69 Fotex 672 ->-0,74 123,4 VESZTESEK_______________ ________FORRÁS: BÉT Ré szvény______Utolsó ár (Ft) Változás (%) Millión Li namar 3100 -6,03 31,0 AAA__________212 -4,93 5,11 Rl chter 32 510 -2,92 489,83 Danubius 6580 -2,51 13,88 Raba 1621 -2,29 19,18 A BUX-index az elmúlt napokban 22 400 22 200 22 000 21^8.54 21811 21800 TV.............................. 21 600 2156sW jf 21400 21509 21 200 21 2841 f...................................... 2100 0-----------------------------------------------------------------pont/7” 06.09 06.10 06.11 06.12 06.13 06.16 naP FORRÁS: BÉT MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2008. június 16-án. €/Ft $/Ft CHF/Ft t t t 247,14 160,10 153,24 +0,14 Ft +0,52 Ft +0,3 Ft