Somogyi Hírlap, 2008. június (19. évfolyam, 127-151. szám)

2008-06-12 / 136. szám

12 SPORT SOMOGYI HÍRLAP - 2008. JÚNIUS 12., CSÜTÖRTÖK Détári nyerő focistákat akar labdarúgó nb i A tizedik helynél lejjebb már nem adnák Siófokon Détári Lajos ezentúl a Siófokért harcol. Az egykori kiváló labdarúgó hajtós, küzdeni tudó csapatot szeretne kialakítani a Balaton-parton HÍRSÁV Idősebb Dárdai Pál elköszönt Barcstól labdarúgás Hat és fél éven át tartó közös munka után elköszönt a Barcsi SC NB II- es labdarúgócsapatától idő­sebb Dárdai Pál. Az ismert szakember remek eredmé­nyeket ért el a Dráva-parti együttes vezetőedzőjeként, amelyek közül kiemelkedik a tavalyi pontvadászatban elért negyedik helyezés, (ti) Két ezüst volt Lellén a somogyi mérleg sakk Balatonlelle volt a há­zigazdája az országos diák­olimpiái egyéni sakkdöntő­nek; a 15 somogyi induló közül négyen is az élme­zőnyben zártak. A n. kor- csoportosoknál Dankházi András (Kaposvár, Zrínyi iskola) a második, míg Ha­szon Kamilla (Balatonbog- lár) a negyedik, a IV. kor- csoportosoknál Für Katin­ka (Kaposvár, Munkácsy gimnázium) a második, Haszon Dávid pedig (Bala- tonboglár) az ötödik helyet szerezte meg. (fg) Három érmet is elhoztak Zánkáról speciális sport Három érem is jutott a somogyvá- ri speciális szakiskola diák­jainak Zánkán a tanulás­ban akadályozott sportolók országos diákolimpiái dön­tőjében. Az atlétikai verse­nyeken az I. korcsoporto­soknál Molnár Attila távol­ugrásban, míg a n. korcso­portosoknál Ignácz Irma súlylökésben szerzett ara­nyat; Károlyi Zsolt a hete­dik helyen zárt kislabda- hajításban. Az asztaliteni­szezőknél bronzérem jutott Varga Viktóriának, (fg) Az ötödik hely jutott a somogyváriaknak labdarúgás Az ötödik he­lyen zárta a somogyvári speciális szakiskola labda­rúgócsapata a zánkai or­szágos diákolimpiái finá­lét. A csapat tagjai: Pintér András, Babai lózsef, Mol­nár Attila, Piukovics Ist­ván, Horváth Csaba, Káro­lyi Zsolt, Bogdán lózsef, Bogdán Tamás és Volner Krisztián, (fg) Hatalmas lendülettel, nagy elszántsággal állt munkába Détári Lajos, a BFC Siófok új szakvezetője. Az egykori világválogatott labdarúgó hatalmas fába vágta azt a bizonyos fejszét. Keszthelyi Zoltán- Csorba Ottó ügyvezető nyu­godt munkát, de szerény körül­ményeket ígért, mégis elvállal­ta a feladatot. Túdja, milyen kö­rülmények várnak önre?- Szerintem jók - mondta Détári Lajos. - A stadion rend­ben van, bár az edzőpályakér- dés nincs megoldva, de úgy tu­dom, épülnek műfüves pályák, ezzel nem lesz probléma.- A körülményeknél már csak a csapat rosszabb, mondjuk ki, egy padlón lévő együttest vesz át Huszonkilenc meccsen ti­zenöt vereség volt a mérleg.- Nem érdelei a múlt, csak előre nézek. Új játékoskeretet, ütőképes csapatot kell kialakíta­nom, ez a rövid távú feladatom. Hogy kik jönnek vagy mennek, erről még korai beszélni. Az azonban nagy előny, hogy a klub gazdálkodása rendben van, még ha a költségvetése nem is a leg­jobb. A labdarúgók számára vonzó olyan klubban szerepelni, ahol meg is kapják a fizetésüket. Egy biztos: lesznek változások, hisz az MTK kölcsönjátékosai közül sem tudjuk, kikre számít­hatunk, ráadásul vannak posz­tok, melyeken erősíteni kell. A keret kialakítása az elsődleges feladat, ha ez megvan, meg lehet határozni a célokat- Ezt megtette Nemes Ferenc tulajdonos, hisz az egyik inter­netes portálnak máris kijelen­tette: a bajnokság végén leg­alább a tizedik helyen kell vé­gezni. Mit szól ehhez?- Azt tudom mondani, várjuk meg ezzel a keret kialakítását, AZ ÚJ SZAKVEZETŐ SZERINT gyors és korrekt megállapo­dást kötött a siófoki klubbal.- Természetesen örültem, hogy rám esett a választás és hogy a vezetők elhiszik: tudok a játékosok nyelvén beszélni - mondta Détári Lajos. Az el­múlt szezonban hiányzott az elszántság, az akarat, amivel ha az megfelelően sikerül, akár ez is összejöhet. Úgy gondolom, reálisan kell a célokat meghatá­rozni.- A játékoskeret összeállításá­nak jogát fenntartja magának Nemes Ferenc. Önnek lesz be­leszólása a szerződtetésekbe?- Egyeztetve a vezetőséggel születnek a döntések a pénzügyi lehetőségeket figyelembe véve.- A szakmai stábját kik alkot­ják?- Korai még erről beszélni. Annyit mondhatok, ebben a kér­désben egyetértés van köztem és a klub vezetői közt. A stábot egyelőre nem kívánom megne­vezni. A felkészülés június ti­az egykori világválogatott lab­darúgónak kell beoltani a lab­darúgókat, amire képesnek is tartják őt a BFC Siófok vezetői - Úgy tervezem, már a felké­szülés kezdete előtt Siófokra költözöm, hogy minél hama­rabb megismerjem a klubot és a labdarúgókat Már alig vá­rom az első edzést.. zenküencedikén kezdődik, ak­kor kiderül.- A véget ért kiábrándító sze­zon után a nyártól müyen Sió­fokot láthatnak a szurkolók?- Meg kell nézni, ahol eddig dolgoztam. Sopronban alig állt össze a keret, mégis sikerült ki­alakítani egy agresszív játékstí­lust Nem kell nagy dolgokat el­képzelni, csak ami elvárható: egy küzdős, hajtós csapatot Eb­ben a szellemben azt kívánom elérni, hogy nyerő típusú labda­rúgók alkossák az együttest. Nem félek attól, hogy nem sike­rül ütőképes csapatot kialakíta­ni. Amióta kiderült, hogy én le­szek a Siófok edzője, vagy har­minc labdarúgó hívott fel.- Az utánpótlás kiépítésében is jelentős szerepet szánnak ön­nek. Ez mit jelent?- Egy nyugati mintájú klub­hoz hasonlóan az első csapat ve­zetőedzője nem függetlenítheti magát a klubtól. Meg akarom is­merni az edzőket, a fiatal játéko­sokat, sőt ha egy edzése van a felnőttcsapatnak, magam is be­segítenék. Sőt, az első csapat já­tékosai is belefolynak a munká­ba. Mindez azonban nem mehet az eredményesség rovására! Belényesi-tripla a hétközi karádi találkozón a már kiesett Boglárnak MEGYEI I. OSZTÁLYÚ LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG: KARÁD-BALATONBOGLÁR 4-1 (3-0) Karád, 150 néző. V.: Barna G. A három nappal korábbi, va­sárnapi utolsó előtti, 29. fordu­lóból elhalasztott mérkőzés pót­lásán a várakozásnak megfele­lően magabiztos hazai győze­lem született. Gólszerzők: Belényesi 3, Ko­máromi, illetve Boda Gy. A 76. percben félbeszakadt if­júsági találkozón - a két klub közös megegyezése alapján - a pályán elért 1-1-es eredményt hagyták jóvá. nagy László A bajnokság állása 1. Nagybajom 29 20 6 3 103 - 40 66 2. B.szárszó 29 18 6 5 65 - 27 60 3. Tab 29 16 7 6 50-29 55 4. M.csokonya 29 14 9 6 58 - 26 51 5. Lábod 29 13 7 9 45-53 46 6. Karád 29 13 6 10 62 - 46 45 7. Somogyvár 29 12 9 8 66 - 58 45 8. Kaposfö 29 12 6 11 41 - 43 42 9. Böhönye 29 11 4 14 44 - 55 §7 10. B.keresztúr 29 10 7 12 40-49 37 11. Lengyeltóti 29 11 3 45 60 - 81 36 12. Inke 29 10 6 13 40-50 36 13. Zamárdi 29 8 9 12 75-72 33 14. Tapsony 29 8 9 12 50-59 33 15. B.földvár 29 4 4 21 49-84 16 16. Balatonboglár 29 1 4 24 44 -120 7 Két fellépésén is alulmaradt a Bálványos MEGYEI III. OSZTÁLYÚ LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG AZ ABSZOLÚT BAJNOKI CÍMÉRT: Somogyjád-Bálványos 3-2; Bál­ványos - Berzence 2-5; a Berzen- ce-Somogyjád mérkőzést vasár­nap 17 órakor játsszák Ber- zencén. Az eredményektől függetle­nül mindhárom csapat automa­tikusan feljutott a megyei II. osztályú bajnokságba. EZÜSTÉRMESEK RÁJÁTSZÁSA: Balatoni Vasas-Kaposfüred 2-2; Kaposfüred-Potony 5-0; a Potony-Balatoni Vasas mérkő­zést vasárnap 17 órakor játsz- szák Potonyban. A csoport győztese egy osz­tállyal feljebb léphet, míg a má­sik két csapat osztályozót játsz­hat majd a megyei II. osztályú bajnokság Északi és Déli cso­portjának alsó régiójában - a megfelelő helyen - végzett együttesével. ■ Fenyő G. Siófokra költözik az egykori világválogatott Csodásán mutatnának a piros-fehér-zöld be öltözött szektorok labdarúgó-eb Bízzunk benne, hogy hamarosan eljön az idő, amikor mi is részesei lehetünk a nagy fociünnepeknek Túl vagyunk a labdarúgó Euró- pa-bajnokság csoportmérkőzé­seinek első körén. A futballtorna eddigi eseményeit, történéseit U- letően természetesen megoszla­nak a vélemények. Van, aki sze­rint igen nehezen lendülnek be­le a csapatok, de olyan vélemény is akad, hogy nagy taktikai csa­tái;?! láthattunk. A nyolc első­körös mérkőzésen, ha lehet így fogalmazni, Oroszország men­tette meg a vesztes csapatok be­csületét, hiszen a kapott gólra, gólokra csak a szbornaja tudott felelni, még ha ez igazából a spa­nyolok elleni összecsapáson már nem is osztott-szorzott. A legmeggyőzőbb teljesít­ményt eddig egyértelműen a vi­lágbajnok Olaszországot 3-0-ra kiütő hollandok nyújtották, de a Raúl nélkül is villámrajtot vett spanyolok, 4-1-es oroszok elleni győzelme is tekintélyt pa­rancsoló. Lehet, hogy furcsán hangzjk, de mit nem adnánk mi is egy akár ilyen arányú ve­reségért is, csak lennénk aktív résztvevője annak a csodának, ami egy ekkora tornát körül­vesz. ló lenne készülni a mécs­esekre, ellepni Innsbruck, Salz­burg vagy éppen Genf utcáit, te­reit. ló lenne, ha nem „kellene” választani egy idegen ország válogatottját, akinek szurko- t lünk, mert az úgysem olyan... J Láthatjuk a képeket, amint az = amúgy is lenyűgöző Stadionok Erről is szól az Eb, horvát és osztrák szurkoló is jól megfér egymás mellett narancssárgába, kékbe vagy éppen piros-fehér kockásba öl­töznek. Higgyék el - én már el­képzeltem -, csodálatos lát­ványt nyújtana a bécsi Ernst Happel vagy épp a klagenfurti Wörthersee-stadion egy-egy ka­nyarja és kapu mögötti része pi- ros-fehér-zöldben pompázva. Reménykedjünk benne - hisz mi mást tehetnénk -, hogy el­jön az idő, amikor a magyar szurkolóknak is kétévente biz­tos két-három hetes program lesz, hogy vüág- és Európa-baj- nokságra kísérjék a válogatot­tat, de ez még a jövő, bízom benne, nem olyan távoli jövő zenéje. De addig is szurkol­junk, hogy egy jó Eb-t lássunk, lehetőleg sok góllal, nagy, emlékezetes csatákkal és per­sze az elkerülhetetlen drá­mákkal. Egyébként sokaktól hallom, hogy hiányoznak az Eb­ről az angolok, nekem egy má­süt válogatott hiányzik, de már régóta... ■ Temesvári Iván A pályán történt ez történt: Svédország-Görög­ország 2-0, Csehország-Portu- gália 3-1. A Svájc-Törökor- szág mérkőzés lapzárta után ért véget. CSÜTÖRTÖKI PROGRAM: Hor- vátország-Németország 18 óra, Ausztria-Lengyelor- szág 20.45 óra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom