Somogyi Hírlap, 2008. június (19. évfolyam, 127-151. szám)

2008-06-11 / 135. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2008. JÚNIUS 11., SZERDA KRIMI&MUSOR 13 Az emberélet néha csak filléreket ér büntetés Ha a „szemet szemért" elv nem is működik, a tettes egész életére rács mögé kerülhet Bosszú, féltékenység, de főként pénz, anyagi ha­szon - ezek a gyilkosság leggyakoribb indítékai. Vannak, akik néhány ezer forintért, sőt néhány liter borért képesek em­bert ölni. Jakab Edit Alig néhány hét telt el a Kapos­váron történt brutális diákgyil­kosság óta, de az indulatok azóta sem csitulnak. Azóta is minden­ki azt latolgatja: miért kellett meghalnia a 17 éves fiúnak. Va­lóban csak azért vették el az éle­tét az osztálytársai, mert nem tetszett nekik a viselkedése? Ennyit ér egy ember élete? Az emberölési ügyekben sokszor a legmegdöbbentőbb az: müyen ok vezette a gyilkosokat. Az idei év első hónapjaiban összességében csökkentek a bűncselekmények a megyében. Azonban ezen belül az erősza­kos bűncselekmények száma je­lentősen emelkedett. Ráadásul megfigyelhető, hogy egyre ke­gyetlenebb, durvább az elköveté­si mód. Például a vádlottak sok­szor nem elégednek meg a ha­szonszerzéssel, hanem a céljuk elérése után is kegyetlenül bán­talmazzák az áldozatukat. Bíró Gábor, a Somogy Megyei Rend­őr-főkapitányság szóvivője el­mondta: évente öt-hat emberölés ügyében nyomoznak a somogyi rendőrök, ez évek óta nem emel­kedett. Több mint tíz éve nem volt felderítetlen emberölés a megyében, az erőszakos bűncse­lekmények felderítési mutatója is meghaladja az 50 százalékot. Hogy miért kell meghalniuk vagy kis híján az életükkel fizet­niük az áldozatoknak, az na­gyon változó. A nők általában in­dulatból ölnek, féltékenységből vagy a vita hevében, és a legjel­lemzőbb elkövetési eszköz a kés. A férfiaknál is előfordul az érzel­mek motiválta emberölés vagy emberölés-kísérlet. Emlékezetes például annak a férfinek az ese­te, aki Szennában volt apósát és anyósát akarta bosszúból lemé­szárolni egy késsel. A bosszú ve­zérelte azt a férfit is, aki permet- szert itatott kisfiával és magát is megpróbálta így megmérgezni. Csak a véletlennek köszönhető, hogy nem lett tragédia belőle. Legutóbb pedig egy balaton- fenyvesi férfi pere kezdődött el a megyei bíróságon, aki a vád sze­rint szerelemféltésből kis híján elvágta volt élettársa új párjának a torkát. Azonban jellemző, hogy a pénz, az anyagi haszonszerzés miatt elkövetett gyilkosságok­ban vagy emberölés kísérletek­ben szinte minden esetben férfi Vadócz Attila bírósági szóvivő: nehéz börtönévekre váltani a bűneseteket az elkövető. Mennyit ér egy em­ber élete? Néhány éve Bedeg- kéren egy idős férfit brutális ke­gyetlenséggel gyilkoltak meg: tá­madói agyonszurkálták a mell­kasát, hasát, torkát, majd pok­rócba csavarták és a kútba dob­ták. Mindezt azért, hogy elvihes- sék musiccenterét és videóját, nem egészen százezer forintnyi értéket Annak idején a vízvári orvosházaspárt néhány tízezer forintért mészárolták le. Talán a legbrutálisabb gyilkosság az volt, amikor egy férfi kocsmai ivócimborájának a fejét szétver­te egy husánggal, majd szétszur- kálta a torkát - azért, hogy elve­hessen tőle 1500 forintot A cso­rnai postásnő táskájából nem egészen 300 ezer forintot vitt el támadója, s ezért kis híján meg­ölte a szerencsétlen asszonyt. A kivételes esetek közé tartozik, mert asszony volt a nyereség- vágyból elkövetett emberölés tet­tese: a nő egy kaposvári újsá­gospavilon eladóját gyilkolta meg, 40 ezer forintért Hogy mindezt hogy lehet évekre, az elkövető által bör­tönben eltöltött évekre „bevál- tani“, az a bíróság igencsak ne­héz feladata. Somogybán em­berölés kísérlet, életveszélyt okozó testi sértés, illetve kísér­lete miatt 2005-ben 17, 2006- ban 11, tavaly 24 vádlott állt a bíróság előtt. Tavaly közülük négy fiatalko­rút ítéltek el. Vadócz Attila, a bí­róság sajtószóvivője elmondta: az emberölés „alapeseteiben" 5- 15 év, minősített esetekben - ha különösen kegyetlenül vagy nyereségvágyból, aljas indokból követik el a bűncselekményt - 10-15 év, illetve életfogytiglan a büntetés. Általában a felső ha­tárhoz közelít a kiszabott bünte­tés, különösen minősített ese­tekben. Életfogytiglannál a tör­vény szerint legkorábban 30 év múlva szabadulhat a tettes. So­mogybán 3-4 évente fordul elő ilyen ítélet. Ezt rótta ki a bíróság arra a férfira, aki ivócimboráját ölte meg. 30 év múlva szabadul­hat. A vízvári orvosházaspár gyilkosának 40 évet kell ülnie. Valós életfogytiglan Somogybán még nem volt. Országosan is 10- 11 elkövető tölt ilyen büntetést. A büntetésekben a körülmé­nyektől függően nagy eltérések lehetnek: emberölés-kísérletért is kaphat valaki 15 évet - mint a csornai postásnő támadója -, és emberölésért is kaphat felfüg­gesztett szabadságvesztést, sőt kegyelmet valaki. Erre példa an­nak a fiatal lánynak az esete, aki megelégelte a folyamatos kínzá­sokat és lelőtte nevelőapját, vagy az a kaposvári asszony, aki édes­anyja és gyerekei életét próbálta megvédem, amikor leszúrta bru­tális férjét. televizio-musor h I Rfjű KUÚB I I j VIASAT3 WtKKKtM ! I SPEKTRIJm'HHHH H 5.30 WSTeleshop 6.00 Ingatlanbróker (ián.) 5.20 Hajnali gondolatok 5.50 Nap-kelte 6.50 Forinteső 7.05 Kikötő (ián.) 6.00 Földünk a magasból '0 6 00 Reggeli 6.25 Tények reggel 5.23 Kárpát expressz 9.00 Csalóka Péter 7.50 8 perc a konyhában 7.50 Anziksz 7.05 Nigel Marven ® ^ 8.35 Reflektor 7.00 Mokka 5.50 Nap-kelte 9.40 Trópusi vizeken 8.00 Vészhelyzet © 8.10 Lizzie McGuire 8.10 Dagi gyerekek© Pq 9.00 Csak csajok 9.10 Jóban Rosszban 3 9.00 Euro 2008 -Thaiföld (amerikai sorozat) 8.30 Kaland 1900 9.10 Nigella karácsonyi j 10.05 Top Shop 9.40 Kvízió délelőtt Spanyolország- 10.10 Roma magazin 9.00 Halálbiztos diagnózis © 9.00 Arsene Lupin visszatér © lakomája \6jj 11.15 Receptklub 10.15 Teleshop Oroszország (ián.) 10.40 Domovina 10.00 Gyilkos sorok © 10.00 Bűvölet 10.20 Kalandozás a régiókban 11.35 Gátszakadás © 11.55 A Sárkány nyomában - © 10.35 A múlt század hajnalán 11.05 Kárpát expressz 11.05 San Francisco utcáin 11.00 Család barát 11.30 Háztartástan (német katasztrófafilm) (hongkongi életrajzi film) 11.05 Kisvárosi doktor © 11.30 Átjáró (amerikai krimisorozat) © 11.30 Kívánságkosár zöld módra .................................................................................................................................................................................................................................................... ........................................................J.......;....................................... ....................................................., y— 13.30 Disney-rajzflim 13.50 Kvízió 12.20 Nemzetiségi magazin 12.15 Záróra 12.05 Baywatch © 14.00 Hírek. Duna tér 12.40 Dagi gyerekek © Jjjj 15.10 Receptklub 14.35 Sentinel - Az őrszem © 13.20 Bűvölet © 13.00 Sorstársak 13.10 Szívek szállodája © 14.20 Equator klub (ián.) I A Warrens család 15.25 Doki© 15.35 Dokik © ® (olasz sorozat-60/46.) 52' 13.30 Vigyázz, kész, rajt! 14.15 Halálbiztos diagnózis© 14.50 Megkésett memoár 13.40 Everest-A rettegett H 16.25 Döglött akták © (amerikai vígjátéksorozat) 14.20 Euro 2008 14.20 Tízparancsolat (10/9.) 15.15 Gyilkos sorok © 15.20 Szlovénia színei nyugati gerinc (2-3.)® S (amerikai krimisorozat) 16.25 Rex felügyelő © Görögország-Svédország 15.05 Hátrányból a csúcsra (amerikai krimisorozat) 15.45 A „kis” Dakar 14.40 Földünk a magasból M 17.25 Rejtélyek városa© (osztrák-német krimisorozat) (ismétlés) 15.30 Az egyiptológia úttörői 16.20 Jó barátok © 16.15 Világunk 15.45 Nigella karácsonyi 'W (am. kalandfilmsorozat) @ 17.25 Szellemekkel suttogó © 15.50 Igenis, miniszterelnök úr! 16.00 Láthatatlan határok 16.50 Két pasi - meg egy kicsi 17.15 Mese lakomája (1-2.) fi 18.30 Híradó® 18.30 Tények® 17.00 Hírek 16.50 Forrás befoglalás (3.) 17.25 Kölykök© 17.45 Hírek. Időjárás (ism. sorozat) 19.05 A széf 19.00 Jóban Rosszban 5 17.05 Körzeti híradók 17.00 Válaszd a tudást! 18.00 Miért éppen Alaszka? 18.00 Bűvölet © 17.00 Háztartástan zöld módra Vetélkedő 19.40 Aktív© 17.20 Euro2008 18.00 Bestseller (amerikaisorozat)© (olaszsorozat-106-107.) (ism.sorozat) 20.00 Fókusz © 20.10 Hal a tortán © Csehország-Portugália 18.30 Sophie - a nem kívánt 19.00 Szívek szállodája © 19.00 Pódium © Új ruhák a kukában?: __ 20.35 Barátok közt ® @ Vendégváró valóságshow Éló közvetítés Genfból jegyesség (amerikai sorozat) (belga-fr. film, 2004) 90' A szemétgyáros Pj (magyar sorozat) 21.10 Agykontroll ® ® 19.55 Föld Tv 18.55 Nemzeti parkok 20.00 Jó barátok © 20.35 A világörökség egyetemisták rjj Utána: Hírek (amerikai sorozat-1.) 20.00 Híradó este. Időjárás 19.20 Esti mese (amerikai vígjátéksorozat) kincsei 18.10 Nigel Marven csodás W 21.15 Országos tévépremier Fsz.: Stanley Tucci, Mark 20.20 Balatoni nyár 19.30 Vágom a pasid! © 20.30 Két pasi - meg egy kicsi 21.00 Híróra csúfságai© W Titkok©® Feuerstein. Indira Varma, 20.30 Euro 2008 (angol sorozat-19/3.) 51' (amerikai vígjátéksorozat) 22.00 Kikötő - extra 19.15 Észlények (3.) (francia misztikus kaland- Armando Riesco, Zabryna Svájc-Törőkország 20.30 Híradó este. Sport 21.05 CSI - New York i 23.00 Fehér izzás © 20.20 Irgalmatlan iram filmsorozat) Guevara, Griffin Ounne, Élő közvetítés Bázelből 21.00 Titkosszolgálat - MI-5 © helyszínelők © (am. krimi, 1949) FF 109' (ism. sorozat) Célkeresztben CynthiaNixon 23.00 Szerda este (angol thrillersor. -46/7.) i (amerikai krimisorozat) Fsz.: James Cagney Két keréken© 23.30 Az egység © 22.10 Hősök®® 23.35 24 - Második évad © 21.55 Gyilkos csönd © 22.05 Sírhant Művek © 1.05 Híróra (ián.) 21.25 Orvostudomány ^ (amerikai akciófilm-sorozat) (amerikai misztikus sorozat) (amerikai krimisor. - 24/8.) (amerikai krimi, 2003) 91' | (amerikai sorozat) 2.00 Váltó a jövő kapujában (1.) © * EJ 0.30 Reflektor© 23.10 Eureka © 0.20 Hírek. Időjárás 23.25 A bíró és a testőre 23.05 A Richard Nixon- 2.15 Mese 22.40 Új háborús technológiák 0.50 Jóban-rosszban © (amerikai sci-fi sorozat -1.) 0.30 Sporthírek (fr. tévéfilm, 2005) © ! merénylet© , 2.25 Mindentudás egyeteme Haditengerészet ^ (amerikai film, 2001) 105' 0.10 Tények este 0.40 Euro 2008 1.05 Nap-nyugta (am.-mexikói film, 2004) 3.15 Valaki angyal közöttünk! 23.50 Merész régész © \Jjq , Fsz: Kevin Kline 0.50 Milly, maradj velem! Összefoglaló a nap 3.40 Bűvölet© 1.05 CSI - New York-i ! Portré dr. Eőry Ajándok 1.00 Gondolkozz 2.50 Fókusz (amerikai film, 2005) © mérkőzéseiből (olaszsorozat-52/41.) 54' helyszínelők orvos-természetgyógyászról zöld módra! (5-6.) O H) magyaratv "BBUBB hatosat~'“í—i eprospórt IW sporti 'j min ’ÉÍHBBHI oiscoveky lÉÉtl 13.05 Hírvilág. 13A0 Paletta. 14.05 Különki- 11.05Generációk.l2.05Lacibácsikonyhája. 14.00KorKontroll.l4308encze-shovv. 15.00 830 Extrémsport-magazin 9.00 Labdarúgó- 8.45 Labdarúgó-Eb. 12.00 Labdarúgó-Eb. 6.00 Oéjavu 8.05 Lány a vízben 9.55 Foszto- 13.00 Brainiac. 14.00 A legnehezebb mun­j adás. 16.05 BBC Reporters. 16.30 Paletta. 13.50 Többet ésszel! 1630 Kaschmir Goid. Pénzhalász. 17.00 Egerszegi tudományos es- Eb930 Labdarúgás 11.30 Labdarúgás 13.30 Görögország-Svédország. 14.30 Spa- gatókl 125 Rumlls vakáció 13.05 Erőpróba kák. 15.00 Hogyan készült? 16.00 Roncsból JS 17.00Híradó.Sport.l730Vonalban. 1830 17.00Tevagyazéletem.l7.55Híradó.Fórum. ték. 1730 Dokumentumműhely. 18.00 Újra az Labdarúgás 14.00 Tenisz 15.15 Kerékpár nyolország-Oroszország. 1630 Zuhanyhír- 15.05 Felvétel indul! 1535 Felvétel indul! luxusautói 17.00 Motorkerékpár-éprtö vb. Arcok a liftben. 19.00 Híradó. Sport. 1930 18.55 Híradó. 1925 Egyenes beszéd. 20.00 iskolapadban,1830Mentőhelikopter(német 16.45 Tenisz 17.00 Labdarúgó-Eb 17.15 Te- adó. 1730Salakmotor. 19.00Sakkmagazin. 1535 Jó barátnők 17.05 Ara-para 1835 Él- 18.00 Amerikai hot rodok. 19.00Állítólag... jfi Iskolapélda. 20.05 Rájátszás. 21.00 Híradó Friderikuszmosl21.15Anőháromszor.22.10 akdófilm-sor.). 19.30 A liliomlány. 20.30 Hír- nisz 20.00 Labdar. 20.15 Tenisz 2030 Szerdai 1930 Arany pillanatok. 20.00 Kosárlabda. ve vagy halva 20.00 A cunami után 2135 El- 20.00 Hogyan készült? 21.00 A túlélés tör­P5 21. 2135 Lapzárta. 22.05 Arcok a liftben. A repülés története. 22.55 Világkép. 23.05 háló. 21.00 A labdára! (dán film). 23.00 A ii- válogatás 20.40 Lovaglás 20.45 Golf 22.15 NBA-nagydöntö. 22.45 Mézbirkózás. 23.15 só szerelem 23.20 8mm 2. 1.05 Edmond vényei. 22.00 Piszkos munkák. 23.00 A jö­W 2230 GyógyHír. 23.05 BBC-világhíradó. 700-asMub.23.50Többetésszel! liomlány. 24.00 Hírháló. 030 Grand prix. Golfklub 2230 Vitorlázás 22.55 Szerdai vál Csehország-Portugália;Svájc-Törökország. (amerikai akciófilm) vőfegyverei. 24.00 Küzdősportok világa. KAPÓS TV BOGLÁRMJURCALI 91.2 ENJOYKAPOSVÁR’! 88.0 N-JOYMARCALI J MR2 PETOFIRMjiíT^H MR1 KOSSUTHRADÍo"®| 08.00 Képújság 17.00 Egerszegi Tudományos Napközben folyamatosan képújság hírekkel, 19.00 Marcali Híradó 19.10 Sporthíradó ism. 06.00-Óránként hírekkel, közlekedéssel kap- 06.00- Óránként hírekkel közlekedéssel kap- 6.00 Óránként Hírek, időjárás 6.03 Zene éb- Óránként Hírek, időjárás 600180 perc9.00 Esték 6.-Dr.Pálfi Dénes: kultikus növényünk, közérdekű információkkal 19.00 Híradó 1930 19.25 Mi Somogyiak - Megye Tv műsora csolatos információkkal, időjárásjelentéssel. csolatos információkkal, időjárásjelentéssel, redőshez: 630 Hírpercek. Félóránként hírek. Napközben 11.45 Vacka Rádió 13.04 Rádió­'O a 520101730 Mindentudás Egyeteme: mégis- Túl az óperencián - mesemondó verseny elő- 20.30 Hírháló 21.00 A labdára - dán film közérdekű közleményekkel 06.00 Enjoy Reg- közérdekű közleményekkel 06.00 Enjoy Reg- időjárás, közlekedés 9.02 Sporthírek 10.03 színház 13.20 Egypercesek 1330A reformá­lj meihetők és megváltoztathatók-e génjeink? - döntő 19.40 Szárszói Kabaré Színpad 20.15 23.00 A liliomlány - am.-mexikói films. 28. gél 10.00 FM kommandó 15.00 Délutáni Kok- gél 10.00 FM kommandó 15.00 Délutáni Kok- Zene munkához 11.02,13.02,15.02 Sport- tus egyház félórája 14.05 Arcvonások 1435 W Veneíaner Pál előadása 1820 Fórum, ism. Híradő20.45Túlazóperencián20.55Minden- 00.00Hírháló0030GrandPrix01.00Nyitott tél 17.00 Élő kívánságműsor 18.00 Hírössze- tél 17.00 Élő kívánságműsor 18.00 Hírössze- hírek-Rövid összefoglalók, hírek a napi ese- Tér-idő 15.45 Zöldövezet 16.15 Hétköznapi 18.59 Kaposvári séta 19.00 Kapospont 1920 tudás Egyeteme 21.50 Ismétlések reggelig Egyetem foglaló 20.00 Zenegép foglaló 20.00 Zenegép erényekről 15.00 Köztekedés 16.03 Zene ta- tudomány 18.03 Parlamenti ütköző 18.30 P* Kapós Sport 1930 Géniusz 19.59 Kaposvári «-!»™ J cjrmz.....................................................................................................................................................................................................................................................múláshoz 17.02; 19.02; Sporthírek - Rövid Határok nélkül 1930 Nyelv-ész 1935 Gye­séta 20.00 Kapospont ism. 2020 Kapós Sport ................................................................................ ........................................................................................................................................................................................................................................................... összefoglalók, hírek a napi eseményekről reksáv 19.45 Népzene 19.54 Mese 20.04 is m. 2030 Hírháló 21.00 A labdára! - dán film 19.00 Híradó 1930 Túl az óperencián 19.40 1630 Hírek, időjárás, információk, dokumen- 17.00 HálózatTvműsora 2030 Hírháló 21.00 06.00 Juice 10.00 Retró Metró 15.00 Clas- 19.03 Kultúrfitnesz 20.00 Hírek, időjárás és Rádiószínház 20,30 A nap történetei 22.20 23.00 Kapós Krónika: Kaposvári séta, Ka- SzáiszóiKabaiéSzínpad20.15Híradó20jt5Túl tűm- és ismeretterjesztő kisfilmek, sorozatok A labdára - dán film 23.00 A liliomlány - am.- sic Délután 17.00Zenevonat20.00Táskará- közlekedés 20.03 Zene olvasáshoz 0.02 Éjfé- Sportvilág 2225 Esti beszélgetés 23.04 Arc­pospont Kapós Sport az óperencián 2035 Mindentudás Egyeteme 21.00 Esti film mexikói fils. 28. rész dió limix 1.00 Zenei válogatás vonások2334Tér-idő0.10Éjszaka

Next

/
Oldalképek
Tartalom