Somogyi Hírlap, 2008. június (19. évfolyam, 127-151. szám)
2008-06-08 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 23. szám
2008. JÚNIUS 8., VASÁRNAP 7 INTERJÚ „Azt éreztem, még sok dolgom van" színház Berek Kati nem adta fel, súlyos betegsége után is színpadra áll, ha felkérik Berek Kati ma már maga takarít, úszni jár, és ha teheti, színházba megy. Kis pihenő után könyvet szeretne írni. Berek Kati súlyos betegsége után talpra állt. Sőt újra játszik, bár többször kijelentette, hogy nem lép fel többé. Bóta Gábor- Agyvérzése után visszatért a színpadra. Aztárvkijelentette, nem vállal új szerepet, mert már bebizonyította magának, hogy képes helytállni a deszkákon. Idén mégis új szerepben látható, a Lovakat lelövik, ugye? című film színpadi változatában, az IBS Színpadon.- És közben játszom a Nénikém meg én című előadásban is. Régóta tervezgetem, hogy nem lépek többé színpadra. Miután a Föld szellemét alakítottam a Nemzeti Színház nyitó előadásán, Az ember tragédiájában, nyáron írtam egy levelet a vezetőségnek, hogy ősztől nem szeretnék újra játszani. Nem akartam fellépni, mert mind a mai napig rengeteget dolgozom azért, hogy egészséges legyek. Abba, ami velem történt, bele szoktak halni. Néma voltam, vak, és a jobb oldalam lebénult. Az orvos azt mondta, soha többet nem szállók ki a tolószékből. Beszélni nem tudtam, de az agyam és a hallásom jó volt. Elhatároztam, hogy fél év múlva beszélni és járni fogok. És rettenetesen elszántan végigcsináltam mindent, ami ehhez kellett.- Honnan volt önben az erő? . - Éreztem, hogy még nagyon sok dolgom van a világban. És így lett. Hetvenévesen például megkaptam a nemzet színésze címet.- Saját felelősségére vitette haza magát a kórházból. Nemcsak tornázott, hanem hangosan olvasott, sőt lement az ötödik emeleti lakásából, csak hogy nagy szenvedés árán visszalépcsőzzön.- Kezdetben másfél óráig tartott, míg lementem és visszaértem. De a legnehezebb az olvasás volt Lényegében vak voltam, egyszerre néhány betűt tudtam elolvasni. Félelmetes, hogy azóta gyakorlatilag mindenem meggyógyult. Kivéve a jobb kezemet.- Megtanulta bal kézzel kezelni a számítógépet, annyira, hogy könyvet írt az életéről.- Megtanultam mindent bal kézzel csinálni. Olyan egészséges vagyok, mint bárki, csak már a hetvennyolcadik évemben járok.- És egy évvel a betegsége után már játszott is az esztergomi Várszínházban.- Cserje Zsuzsa rendező napokig ült nálam azzal, hogy bemutatnak egy darabot Esztergomban, A szentek kútját, és vállaljak el benne egy néma szerepet.- Végül egy öreg koldusasszonyt játszott.- Aki eredetileg nem is szerepelt a darabban, Cserje Zsuzsa írta bele nekem.- Látszott, hogy minden lépés fáj önnek, oldalazva járt, de hiteles volt sokat szenvedett öregasszonyként. Akarata ellenére lejátszott mindenkit.- Ezt Cserje Zsuzsának köszönhetem, mások már elkönyvelték, hogy Berek Kati beteg, és kész. Utána Novák Eszter hívott az Új Színházba.- De azt sem akarta elvállalni.- Persze, hogy nem. Lorca Vérnász című darabjában én már minden női szerepet játszottam, csak a szomszédasszonyt nem. Éppen erre kértek. Mondtam Novák Eszternek, hogy nem tudok jól beszélni. Azt felelte: „Pont Uyenre van szükség”. Erre mondtam, bottal tudok csak menni. Ugyanaz volt a válasz, ahogy mini den kifogásomra. Ebben az előadásban is sikerem volt. Aztán hívtak a Merlin Színházba. Kénytelen voltam dolgozni, mert kicsi volt a nyugdíjam, és magam előtt is be akartam bizonyítani, hogy amit rám osztanak, azt el tudom játszani. Amikor a nemzet színésze lettem, már nem kellett a pénz, hiszen a címmel havonta jelentős összeg jár. Úgy gondoltam, elég volt Két éve megint felhívott Cserje Zsuzsa, és azt mondta, „most jártam Párizsban, hoztam egy darabot, keveset kell benne mozognod és beszélned”. Gondoltam, üsse kő, Zsuzsának nem tudok nemet mondani.- Ez egy kétszereplős darab, végig jelen van a színpadon.- Igen, és bármit mond a partnerem, lámbor László, arra én gesztusokkal, mimikával, végül szöveggel is válaszolok. A Thália Stúdióban mutattuk be a produkciót. Most jártunk vele Debrecenben. Állva tapsoltak a nézők.- A nénikém meg én bemutatója után végképp kijelentette, hogy nem vállal új szerepet.- Igen, csak sokan vannak, akik kedvesek, és én is szeretem őket Földessy Margit könyörgött, hogy lépjek fel a Lovakat lelövik, ugye? című darabban. Fölajánlotta, hogy kettős szereposztás lesz, akkor játszom, ha kedvem van. Amikor kimentem meghajolni, zavarba jöttem, nekem így még soha nem tapsolt a közönség.- A premieren nem ön játszotta a szerepet, bár így tervezték, mert félt attól, hogy elfelejti a szöveget. Holott nyilván tudta.- Hónapokkal a bemutató előtt tudtam a szöveget, de aztán ideges lettem és elfelejtettem.- Lámpaláza volt?- Igen, egész életemben. Úgy tűnik, hogy nyugodt vagyok, de nem tudok szólni senkihez, nem Névjegy 1930-ban született Makón 1948 ÉS 1952 között a Színház- és Filmművészeti F& iskola „nagy” osztályába járt Buss Gyulával, Horváth Terivel, Psota Irénnel, Soós Imrével, Váradi Hédivel. a főiskola után a Nemzeti Színházhoz szerződött. 1970- ben alapító tagja lett a Huszonötödik Színháznak, ahol 1974-ig dolgozott. 1985-től a győri Kisfaludy Színház, 1991-től a kecskeméti Katona József Színház tagja. 1993-ban agyvérzést kapott, de kitartó munkával felépült. 2000-ben a nemzet színészévé választották, 2007-ben örökös tagja lett a Halhatatlanok Társulatának. beszélgetek, üyenkor csöndes vagyok, és remeg a kezem. Abban a pillanatban, ahogy fólmegy a függöny, és meg kell szólalnom, már nincs semmi félelem bennem.- Mit csinál, amikor nem játszik?- Előadásokat nézek. Azt hiszem, én vagyok az, aki a legtöbb előadást látja Budapesten*-..,- Gondolom, vannak barátnői, sőt unokája is.- A drága, egyetlen Petikém most megy iskolába. A fiamnál pedig édesebb, tartózkodóbb ember nincs. Soha nem jönnek hozzám anélkül, hogy ne telefonálnának, ne kérdeznék meg, kell-e valami. Gyakran megyek úszni is, magam takarítok, mindig akad munka a lakásban.- Akart írni egy darabot- Sok minden van a fejemben, de most lusta vagyok egy kicsit. De szeretnék még írni. Csak előtte elmegyek Görögországba.- Megint kijelentette, hogy soha többé nem vállal semmit, de ha valaki nagyon szépen kéri, akkor mégis?- Most már nem merem azt mondani, hogy nem vállalok semmit, de én nem iparkodom. Ha nem hív senki, az sem baj. lárok színházba, közben egy csomó embert megismerek. Szóval nagyon jól vagyok. Magyarics Tamás: „Barack Obama legyőzi az előítéleteket” amerika A republikánus McCain demokrata ellenfele tapasztalatlanságát fogja kiemelni kampányában » Az amerikai elnökség lohn McCain és Barack Obama között fog eldőlni. Magyarics Tamást, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársát, Amerika- szakértőt kérdeztük az esélyekről.- A héten a demokrata Barack Obama megszerezte az elnökjelöltséghez szükséges delegáltszámot. Mivel kerekedett riválisa fölé?- Clintonék félreismerték az amerikai közhangulatot. Úgy érezték, nincs egy nagy téma, amely mögé fölsorakoztathatják az embereket. Obama azonban felismerte: radikális igény van a változásra. Ez lett a szlogenje is, amivel maga mögé állította a fiatalokat és az értelmiséget. Emellett Hillary és férje nem nagyon készült fel arra, hogy komoly ellenjelölt lesz.- Hillary Clintonnak ezek- után juthat szerep Obama mellett?- Aligha. Hillary nemrég elutasította híveinek azon követelését, hogy Obama őt válassza al- elnökének. De ez nem is lett volna jó ötlet. Clintonék mentalitása nem olyan, hogy megtűrjék, hogy másodhegedűsök, alá- g rendeltek legyenek. Obama ré- 1 széről is komoly taktikai hiba | lenne a Fehér Házba engedni J Clintont, folyvást a háta mögé I kellene nézni. Magyarics Tamás szerint Clinton félreismerte az amerikai közhangulatot- Sokan szívesen látnák az új adminisztrációban A1 Gore-t.- Nem tartom valószínűnek a visszatérését. A1 Gore már volt alelnök, feljebb most sem juthatna. Obamának olyan alelnök kell, aki a gyenge pontjait korrigálja. Ez a nemzetbiztonság, a külpolitika, a kékgalléros vagy a latin ajkú szavazók hiánya. Én Bili Richardsonra szavaznék.- A Fehér Házig azonban le kell győznie Obamának John McCaint. A CNN szerint két ponttal előzi meg republikánus ellenfelét.- Ez semmit sem jelent, a kampány korai szakaszában járunk. McCain kemény ellenfél, aki Obama tapasztalatlanságát fogja kiemelni, és azt, hogy riválisa markáns szónoklatai mögött kevés a tartalom. Ezzel együtt én kicsivel több esélyt adok Obamának. Hiszen a szavazófülkében legkevésbé az észérvek döntenek, hanem inkább az, hogy szimpatikus-e a jelölt. Kicsi vagy magas, kövér vagy vékony.- Netán fekete vagy fehér?- A szavazók tíz százaléka vállalta: nem fog fekete jelöltre szavazni. De Obama malmára hajtja a vizet, hogy Amerikában rossz a közhangulat. A gazdaság válságban van. Az embereknek elegük van nyolc év republikánus kormányzásból. ■ Kun Tamás