Somogyi Hírlap, 2008. június (19. évfolyam, 127-151. szám)
2008-06-01 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 22. szám
12 2008. JÚNIUS 1, VASÁRNAP MŰVÉSZBEJÁRÓ sorozat Ábrahám Edit a Barátok köztben is megtalálja a szakmai kihívást, bár néha azért hiányzik neki a színház Vérbeli intrikus, nem földre szállt angyal Már nagy színházat is megjárt, amikor tíz éve felkérték Claudia szerepére a Barátok közt című sorozatban. Ábrahám Edit a forgatásokon is tudása legjavát nyújtja. Rados Virág- Egy darabig színházban játszott, aztán jött a Barátok közt és Claudia. Mennyire határozta meg a szerep a további pályáját?- Teljesen. Már nem játszom színházban. Leköt a sorozat Hetente több napot forgatok, sok a szövegem, amelynek pontos tudása elengedhetetlen. Fontos számomra a családom, őket sem hanyagolhatom el.- Nem fájt a szive, amikor otthagyta a színpadot?- Akkoriban nem játszottam olyan nagy szerepeket, amiket veszteségnek éltem volna meg. De azért hiányzik a színház. fontos döntéseket kell meghozniuk, talán közös bennük.- Soha nem jutna eszembe egy kalap alá venni őket. Tóth Flóra maga a tisztaság, Claudia viszont vérbeli intrikus.- A színészek jobban szeretik az ilyen szerepet, mint a földre szállt angyal figuráját.- Az intrikust mindig nagyobb kihívás megformálni.- Claudia történetében tetten érhető a mai kor?- Ő is beleesik a csapdába, amelybe a középkorú nők mostanában. Képtelen elfogadni az életkorát, ránctalanítani jár, hisztérikusan igyekszik fiata- labbnak látszani.- Jól viseli az idő múlását?- Olyan emberekkel, dolgokkal veszem körül magamat, akiket, amiket szeretek. Életfilozófiám, hogy el kell fogadnunk önmagunkat. Törekszem rá, hogy kiegyensúlyozott legyek, és az is vagyok.- A színházban melyik volt a legkedvesebb szerepe?- A tanítónőnek, Bródy Sándor darabjának a főhőse, Tóth Flóra. Nagyon emberi szerep, a jellemábrázolás során széles skálát lehet mozgatni benne.- Tóth Flóra pozitív figura, Claudia viszont nem. De az, hogy önálló nők, akiknek Névjegy ábrahám edit színművész született: Budapesten tanulmányok: Színház- és Filmművészeti Főiskola pálya: kecskeméti Katona József Színház, József Attila Színház, Thália Színház, Vígszínház. > színdarabok: A tanítónő, Elveszett paradicsom, Koldusopera. család: házas, egy fia van. HOBBI: torna, olvasás, utazás, úszás.- Hogyan ítéli meg a szakma és a közönség azt, hogy ön a Barátok köztben játszik?- A szakma eleinte idegenkedett a dologtól, de mára elfogadták. Csaknem tíz éve sikeres a sorozat, valamit tehát letettünk az asztalra. A közönség körében vannak furcsaságok: kaptam már fenyegető levelet tizennégy éves lánytól, hogy ha nem békülök ki a sorozatbeli Zsolttal, ő széttépet a kutyájával. Majd kellemes karácsonyt kívánt. De többnyire szeretnek, és ez mindenért kárpótol.- Mégis, mi lenne, ha újból színpadra lépne?- Rányomná a bélyegét a fogadtatásomra. Még akkor is, ha tudom, színésznő vagyok, azaz nem Claudiából vinnék bele vonásokat a színpadi szerepbe. Csakúgy, mint ahogy Claudiá- ba is magamból viszek motívumokat. A rendezők sem szeretnek sorozatszínészekkel dolgozni. A közönségnek óhatatlanul eszébe jut a másik szerepük. Ábrahám Edit szerint a szakma nehezen fogadta el a sorozatszereplést ORSZÁGOS APRÓHIRDETÉSEK INGATLAN a BÁCS-KISKUN megyében 2,5 szobás felújított családi ház 2,2 M Ft-ért eladó 30/507-9747 *239778 * * DETK központjában családi ház, építési telek eladó 37/375-164 *23997* ELADÓ Rakstól 12 km-re Pusztahencsén 64 nm- es 1991-ben épült családi ház gyümölcsöskerttel, melléképületekkel, fűtési lehetőség gáz v. kazán, jól megközelíthető. 30/549-2142 *24065* FELÚJÍTÁSRA szoruló tanya 41,7 h erdővel 50 M Ft. Tel.: 30/452-1437 *23570* 8 KASTÉLY-JELLEGŰ luxusvilla gyógyfürdővárosban eladó! 30/929-9265, www.thermalcastle.com *24039* KISKUNHALASON kúria eladó. 30/6397-405 •24048* MÁTRA hegység lábánál, Kékes látkép Egerhez közel EU komf. cs. ház ea. 30/695-3066 •24041* 8 VÁLLALKOZÓK, befektetők figyelem! Reális áron eladók az ország különböző részein belterületi-külterületi ingatlanok. Tanya, szántó, gyep, legelő, nádas, szőlő, erdő, amely alkalmas fakitermelésre, vadászatra, üdülőnek, halastónak, kúriának, bányaterületnek, ipari üzemnek, építési teleknek. Hívjon, válasszon magának megfelelőt! 70/574-6103 •24029* JÁRMŰ 8 KISBUSZOK bérbe, 9-11 szem. 30/630-1122 *24035* MITSUBISHI L200 mód. 2003. GLS.70/3329-557 •24062* MOPEDAUTÓ eladó (dízel). 30/472-9821. •24061* PEUGEOT 407 2.0 HDI 2005-ös. 20/9764-020. *24049* PEUGEOT 607 2.0 HDI 2004. évj. klímás, extrás eladó. Autót beszámítok. 20/9603-007 *24036* SZALMASZÁLLÍTÓ pótkocsi eladó. 20/495-5519 •24048* TRANSP0RTER 2.4 dízel 1998. (új modell) 9 szem. szgk. hosszú 2.090 E Ft 30/9381-306. •24063* VW LT 98' hosszúplatós alu. 70/3329-557 *24062* VW TRANSP0RTER 1.9 TD 2000. évj. (új típus) 9 szem. mikrobusz, friss műszaki 2960 E Ft 30/9381-306.---------------*24063* VW T4 6 fő+plató 2.5 TDI2001’ 70/3329-557 •24062* VW T5 9 fős 2004' 1.9 PDTDI, 70/3329-557 •24062* 1300-AS kockalámpás Lada ea. 37/375-164 *23997* 8 3 ÉVES Suzuki Swift nagyon kevés km-rel eladó. T.: 20/383-9953 •23994* HASZONGÉPJÁRMŰ 8 HW 6011-ES, 8011-es, MBP 6,5 Kögel és Wilk, EB 4-es billenős pótkocsik, Weimar T 174/2-es Caterpiler 206 BFT forgórakodók, IH 6200-as gabonavetőgépek, R2 és V2 3 méteres szárhúzók, 3 méteres vontatott nehéztárcsa, 4 és fél méteres hidralikusan csukható rugóskapás kombinátor eladók. Érd.: 30/444-5975, Győr •23989* _________GÉPEK_________ EL ADÓ: 130 kW-os gázmotoros áramfejlesztő; lemezhengerítő: 3000/20; excenterprés: 40 tonnás; szemcseszóró-revétlenítő; CSN-600-as csi- gaszivattyú-borszivattyú, hidraulikus emelőasztalok: 2-8 tonnás: 780000 Ft/db; 35 báros, 110 köbméter/h telj. kompresszor 550 000 Ft hidraulikus tápegységek; 570 kW-os Vismann gázkazán. Numatic vizes csiszoló; 10,3 kW-os FLI210 D áramfejlesztő; 1,5 tonnás teherbírású lemeztároló polcok; rácsos konténerek, különböző méretű PEFÉM alkatrésztároló fémdobozok. Az árak nettó árak! Hétvégén is non-stop nyitva tartással! www.telkesgep.hu , 20/9726-425 •24018* HÍDDARUK eladók: 1-3,2-5-8-10-20 tonnás. Hétvégén is non-stop nyitva tartással! www.telkesgep.hu 20/9726-425 *24018* HL 60-02 pót eladó. T.: 06-20/9727-145 •24058* HW 8011-ES pótkocsi eladó. T.: 20/9727-145 •24058* KARB0R0B0T0KAT vásárolnék, 80000-300000 Kcal-ig. Több db-ot, jó állapotban, fóliaházak fűtésére. Tel.: 06-30/9358-708 •24042* TÁPKEVERŐK, tejhűtök eladók. 30/3302-765 •24059* T-174/2 Weimar, NAS 676 napraforgó adapter eladó. 20/247-8240 •24025* ÜZEMANYAGSZÁLLÍTÓ tgk. Scania gyártmány, gy. év: 1987. eladó. Ár: 2,9 millió Ft+áfa. Műszaki vizsga nélkül. Hétvégén is non-stop nyitva tartással! www.telkesgep.hu , 20/9726-425 •24018* MEZŐGAZDASÁG KISKUNHALAS környékén szénát veszek. 30/6314-883,30/525-8974 •24054* KUKORICÁT vennék, min. 251.30/9534-472 *24050* 8 MADÁRRIASZTÓ „müsas” Ára: 15000 Ft Tel.: 06-30/9467-970, www.madarriaszto.hu-------- *23975* 8 MEZŐGAZDASÁGI gépek eladók! 20/991-2460 — *24071* NEDVES kukoricadara szállítva. 30/3700-207 *24060* NEDVES kukoricaliszt 25 t-tól. 30/9534-472 *24050* ÁLLÁST KÍNÁL ÁTVÁLTOZTUNK! FABERLIC törzsvásárlóknak már 30% kedvezmény a katalógusból! Ingyen regisztráció, ajándékok, extrák! Info: 06-70/933-6858 Visszahívással is! •24069* 8 FABERLIC kozmetikumok katalógusból való értékesítésére munkatársakat keresek. 30/976- 6646 •23025* 8 JÖVEDELMEZŐ kiegészítő tevékenységet kínálunk! 30/846-1819 *22993* 8 KÍVÁLÓ minőségű parfümök katalógusból való forgalmazására munkatársakat keresek. T.: 30/630-7999 •23974* NÉMETORSZÁGI munkára keresünk CNC-eszter- gályosokat Siemens és marósokat Heidenhein vezérlésre. Németnyelv-tudás előny. Tel.: hétköznap, 34/300-114,20/474-1131----------------------■----- *24061* ÖN ÁLLÓAN dolgozni tudó józan életű kőműveseket keresünk hosszú távú munkára. Bérezés megegyezés szerint. Tel.: 70/235-5733 *24019* 8 TÖBBFÉLE otthoni papírmunkát kínálok, válaszborítékot kérek. Debreceniné 7608 Pécs, Pf. 8. •23937* ÁLLÁST KERES REGISZTRÁLT mérlegképes könyvelő bármilyen adminisztratív munkát vállal. 20/477-508 *24064* TÁRSKERESÉS 8 KERESZTÉNY szemléletű országos társközvetítő iroda, bárkinek szeretettel. Hit, család, megbecsülés. 06/76-413-871,30/439-5839 •23978* 60 ÉVES özvegy hölgy társat keres. 20/8243472 •24021* 8 63 ÉVES hölgy olyan, intelligens, egzisztenciával rendelkező, romantikus úriembert keres, aki kölcsönös szimpátia esetén dunakanyari házamba költözne élettárs és társtulajdonosként. 30/261-1244 •23260* ________OKTATÁS________ 8 SL ÁGERÉNEKOKTATÁS! Lemezkészítési Tel.: 20/964-6289 •23656* _________UTAZÁS_________ 8 BALAT0NB0GLÁR0N, Igái gyógyfürdőnél, Kaposváron szobák, apartmanok kiadók, vízhez közel. Üdülési csekket elfogadok. 70/218-7823- *23651* 8 BALATONBOGLÁRON, szabadstrandtól 300 méterre, igényes apartmanok kiadók. 4+2 fő részére, 2000 Ft/fő/nap, www.boglariszallas.dy.hu 70/315-8634 •24047* 8 BALATONFÜREDEN a víparthoz közel, fürdőszobás szobák reggelivel az Emma Vendégházban kiadók. 06/87-'343-602 •23936* 8 BALATONNÁL Keszthely, Hévíz közelében 4-8 főig apartmanok kiadók. Júniusban 1800/fő. www.wh.extra.hu , 30/548-0590 •24066* 8 BELFÖLDI wellness és külföldi luxus üdülési jogok akciós áron eladók! Ha eladná üdülési jogát, hívja irodánkat: 30/460-5855,1/769-0931 *24026* VÁRJA ÖNÖKET az üdülés, a pihenés, a szórakozás csodás élménye BIBIONÉBAN a kéklő*Adria selymesen homokos tengerpartján. Nagyszerű villák, apartmanok. most 20% árengedménnyel a Sabina Utazási Irodánál. Közvetlen kapcsolat, ingyen katalógus, szállásfoglalás: Szondi Gabriella gabrlella@agenziasabina.lt Tel.: 0O39-331/76S*5816,'9-13 Óráig O lél.: 0039-347/888-6959 £ 8 BEREKFÜRDŐI katolikus üdülő szeretettel várja a vendégeket. Májusban és szeptemberben 1700 Ft/fő, reggelivel. Június, júliusban és augusztusban 2000 Ft/fő, reggelivel. Diákoknak és 70 év felettieknek 1800 Ft/fő. Elérhetőség telefonon: 59/319-017. Levelezési cím: 5309 Berekfürdő, Hortobágyi út 2. •23993* 8 CSOPORTOKNAK szálláslehetőség, Harkány. 72/480-087, www.arzenalmotel.hu •23589* GYULAI magánszálláshelyek: 1500 Ft/fő/éj-től. Tel.: 30/437-8900, www.herbacio.hu-------.------- *24038* 8 HÉVÍZ, apartman kiadó 1500/fő. 30/587- 5564 *22976* 8 KEDVEZMÉNYES élményfürdőzés szálláslehetőséggel a Debreceni Nagyerdőn! Nádix Panzió, www.nadixpanzio.hu , 06/52/532-104 •24011* 8 PÉCSHEZ közeli Sikonda wellnessfürdőnél klímás, jól felszerelt nyaraló kiadó. Telefon: 70/537-4357 •23980* 8 SZILVÁSVÁRADON szobák kiadók. Telefon: 70/941-2649 •23177* 8 ÜDÜLJÖN Gyulán, a gyógyfürdő közelében, a családias Székely Panzióban! 06-66/361-015 •22968* WWW.horvatorszagi-nyaralas.hu , 30/600-4293 •23987* ZALAKAR0S0N jól felszerelt apartmanok kiadók. www.katihaus.info , 06-20/983-6574 *23981* 8 ZAMÁRDIBAN partközeli nyaraló olcsón kiadó! 70/511-0060 *24003* PÉNZPIAC 8 NAGY összegű kárpótlási jegyet magas áron veszek! Hagyatékra várót is. 70/574-6103 •24028* 8VÉGREHAJTÁS0S illetve terhelt ingatlanok kiváltása, jelzáloghitel ingatlanfedezetre BAR- osoknak, nyugdíjasoknak is országos hatáskörrel, vállalkozói hitelek,gyorshitel: 3-5 nap alatt! Tel.: 20/215-1504 •22995* ÁLLAT SEB-ÖRÖK, villanypásztorok, kártevőriasztók utánvétellel is. Elektro Start Szaküzlet: 8181 Berhida, Szabadság tér 5. Tel.: 30/307-1437, 30/214-7677, www.villanypasztorok.hu •23009* MANGALICA durok malacok, hízók. 30/3302-765 •24059* 42 DB 10 hetes malac eladó. 30/206-30-33 *24056* SZOLGÁLTATÁS 8 ABLAKSZIGETELÉS garanciával. 20/374-7956 •23226* 8 PORSZÍVÓZSÁK készítése. 20/478-2881 *22901* SALÉTR0M0S, vizes családi házak és középületek utólagos szigetelése, bontás nélkül. 20 év tapasztalat, 50 év garancia. Commer gépekkel. 20/312-2308 *24040* VIZES falak utólagos szigetelése falbontás nélkül 50 év garanciával. Telefon: 06-70/310-0811, wwvwvizesfalakszigetelese.hu •24043* KERESSE A FÜRDŐSZOBA SZAKÜZLETEKBEN! VEGYES CSAPDA eladó, kártékony állatok (patkány, menyét) elfogására alkalmas. 20/448-4588 *23039* PRÉSEKET vásárolok 20-40-60 hl. T.: 20/342-1841 •24055* TARGONCÁKAT vásárolok, üzemképtelent is. T.: 20/342-1841 *24055* TÖLGY tűzifa méterben eladó. 30/493-8181 •24024* VILLANYMOTOROKAT, dinamókat vásárolok. T.: 20/3424841 > •24055* _______EGÉSZSÉG_______ 8 HÁZI ápolásra többfunkciós betegágyak eladók. 70/317-9321 *22973* LÚGOS-ÖXIGÉNES vizet előállító készülék (csapra szerelhető) 350000 Ft helyett 199000 Ft-ért megvásárolható. Tagadja le a korát és előzze meg a betegségek kialakulását. MÓRA terápia, és táplálékkiegészítők a www.kami-ker.hu honlapon. 20-548-7980, 76-431-510. Tanácsadás daganatos betegeknek: www.mongoroka.atw.hu , 20-3321-325 •24052* SZEKFŰDZSEM, muskátlikeksz, szójavaj, tökfa- sírt, pitypangbor... Herbáció népigyógyászati magazin. Kérje újságárusától, vagy rendelje meg: 30/437-8900, www.herbacio.hu •24037* _______GONDOZÁS_______ 8 A DÁNYI Idősek Otthona időskorúak ellátását és gondozását vállalja. Jelentkezés: Czeglédi Henrietta. 70/369-3613,20/313-7309 *24030* 8 A SZIGETCSÉPI Idősek Otthona időskorúak gondozását, ápolását vállalja! Jelentkezés: dr. Kapitány László intézményvezetőnél. Telefon: 70/341-3500, •23736* 8 BENTLAKÁSOS intézetünkben, ésszerűsített eljárással, az ország egész területéről idős emberek ápolását vállaljuk, teljes ellátással, egyszeri nagyösszegű befizetés nélkül, napidíj ellenében. 1/350-0997,1/350-0999 *24027* 8 VIDÉKI (Tolna mese, paksi) családias, bentlakásos intézetünkben az ország egész területéről idős emberek ápolását vállaljuk, teljes ellátással, egyszeri, nasösszegű befizetés nélkül, napidíj ellenében. 75/510-486, 20/569-5651 •24031* VÁLLALKOZÁS 8 HARISNYAFÉLÉT Sártótól! 20/354-4890 *23877* RUHÁZAT 8 ANGOL originál használt ruha készpénzes eladásra! 30/618-3005 •24032* S HASZNÁLT holland és német ruha, kedvező feltételekkel házhoz szállítva is eladó! 30/413-0147 *22965* S KISLÁBÚ nők cipőüzlete új, elérhető árakon várja kedves vásárlóit! 1077 Bp., Wesselényi u. 19. Tel.: 20/962-0553 .*22931* KÖNYV a ANTIKVÁR felvásárlóközpont vásárol régi könyvet, könyvsűjteményt, azonnali díjtalan kiszállás. Telefon: 1/340-3760,1/354-0978, 30/922-0436 . *22921* HIRDETMÉNY a II. OSZT. trapézlemezek és szelemenek hihetetlen áron, most. Tel.: 29/367-618; 70/318- 9472 •23976* RENDEZVÉNY aNŐIZENEKAR leköthető!!! 20/964-6289 *23654* ZENEKAR és műsor rendelhető! 20/438-7340 *23485* NÖVÉNY B PALACKTÖRZSŰEK kaphatók! 94/352-552 •23848* _________BÉLYEG_________ a MAGÁNGYŰJTÓ régi képeslapokat, papírpénzeket, postatiszta bélyegsűjteményt keres megvételre. 1/405-7330,1/409-4628,20/543-0446 •23979* Apróhirdetések felvétele telefonon: 06-1-488-5765 és faxon: 06-1-488-5769