Somogyi Hírlap, 2008. május (19. évfolyam, 102-126. szám)

2008-05-27 / 122. szám

Sólyom kétharmaddal bukott presztízsharc? Baka András főbírójelöltet elutasították - Zöldombudsman lesz Báka András, Fülöp Sándor, Péterfalvi Attila, Bihari Mihály és Lomnici Zoltán a parlament díszpáholyában. Csak a győztes nem tapsolt. Túl van az életveszélyen a debreceni biztonsági őr MÁR NINCS ÉLETVESZÉLYBEN, de néhány napot még az in­tenzíven kell töltenie annak a biztonsági őrnek, aki múlt hétfőn este, pénzszállítás közben mellkaslövést kapott egy debreceni bevásárló- központnál. A rendőrség to­vábbra is keresi a támadót, 2,6 millió forintot ajánlottak fel a nyomravezetőnek. Veszélyben a magyarok szerepe a Vajdaságban kétséges, hogy ezután is betölthetik-e eddigi szerepü­ket a Vajdaság irányításá- * bán a magyarok, akiknek várhatóan csak kilenc kép­viselőjük lesz az új tartomá­nyi parlamentben. Ez a va­sárnapi választás előzetes adataiból derült ki. A Ma­gyar Koalíció nevű, három párt alkotta szövetség 15-18 magyar képviselőre számí­tott az eddigi 12 helyett. Június elején zárul Benedek Fülöp ügye HIVATALI VISSZAÉLÉS MIATT gyanúsítottként hallgatta ki a székesfehérvári nyomozó­ügyészség Benedek Fülöpöt, a Magyar Nemzeti Vagyon­kezelő Zrt. földügyekért fe­lelős vezérigazgató-helyette­sét. A nyomozás várhatóan június 9-ig befejeződik. Az ügyészségnek onnantól harminc napja lesz a vád­emelésre vagy az eljárás megszüntetésére. Benedek Fülöp Nem támogatta a T. Ház Baka András jelölését a legfelsőbb bíróság élére. Sólyom László ombuds- man-jelöltjei közül le­szavazták Péterfalvi Attilát is. Lesz viszont zöldombudsman. Az el­nök nem akar változtatni jelölési gyakorlatán. Vég Márton Titkos szavazás után tegnap vé­gül elutasította az Országgyűlés a köztársasági elnök jelöltjét a legfelsőbb bíróság elnöki poszt­jára, Baka András nem kapta meg a szükséges kétharmados többséget. Mindössze 170 kép­viselő támogatta az államfő vá­lasztottját, 191 honatya viszont a nem rubrikába ikszelt a szavazó- fülke magányában. Az ered­mény nem meglepő, hiszen az MSZP, az SZDSZ és az MDF elő­re jelezte, hogy nem támogatja Baka András megválasztását, így a Fidesz és a KDNP támoga­tó voksai csak kozmetikázták az eredményt. Az államfő előzőleg nem egyeztetett a pártokkal a je­lölt személyéről. „A főbírójelölt-választás ered­ménye döntő hatással lesz a ma­gyar igazságszolgáltatás helyze­tére, különösen a bíróságok és a bíráskodás jövőjére. A jelölésnél abból indultam ki, hogy válto­zásra van szükség az igazság­szolgáltatásban és a bírói szerve­zet élén” - fogalmazott Sólyom László köztársasági elnök az­előtt, hogy megkezdődött volna a titkos szavazás. Mint mondta, olyan jelöltet állított Baka And­rás személyében, aki szakmai és emberi kiválóságán túl ismeri az előtte álló feladatot, és aki a leg­inkább számíthatott a pártok konszenzusára is. Sólyom László hangsúlyozta: kötelességének érzi, hogy az or­szággyűlési képviselők felelős­ségtudatára apelláljon. Felhívta a honatyák figyelmét arra, hogy az igazságszolgáltatás működé­se hosszú késedelmet szenved­het. Mindenesetre a legfelsőbb bíróság jelenlegi elnöke, Lom­nici Zoltán hatéves megbízatása június 24-én jár le. Örömteli viszont, hogy az Or­szággyűlés a jövő nemzedékek ombudsmanjának (zöldombuds- mannak) választotta Fülöp Sán­dort. Ugyanakkor Péterfalvi At­tila adatvédelmibiztos-jelöltet is­mételten leszavazta. Fülöp Sán­dort 302 igen, 59 nem szavazat­tal választották meg, Péterfalvi nem kapta meg a kétharmados támogatást, jelölését 239 igen és 122 nem szavazat mellett utasí­tották el a képviselők. Tudni kell, a Fidesz-KDNP mindkét jelöltet támogatta, míg a többi frakció lelkiismereti szavazásra utasí­totta a képviselőket. „Immár a hat tisztség közül, amelyre jelölhetek, négy be van töltve ezzel a módszerrel, a lehe­tő legjobb emberekkel, és úgy látom, hogy lassan, de biztosan megyünk előre, semmi okát nem látom, hogy ezen változtassak” - jelentette ki az államfő. Mint mondta: Péterfalvi Attila adat- védelmibiztos-jelölt most sokkal több szavazatot kapott, mint leg­utóbb. Sólyom László szerint Baka András elutasítását pedig nem a jelölés módja okozta. Nem a nemzetbiztonság szivárogtatta ki azOrbán-beszédet? MINT AZ VÁRHATÓ VOLT, a napi­rend előtti felszólalásokban is Orbán Viktor kiszivárgott beszé­de volt a csúcstéma a parla­mentben. Dávid Ibolyának az volt a legmeglepőbb, hogy a Fi- desz-elnök mondatainak tartal­mát senki nem cáfolta. Az MDF elnöke arra a mondatra utalt, amely szerint a Fidesz nem akarta megnyerni a választáso­kat, mert tisztában voltak az­zal, hogy a „gazdaság romos állapotban van”. Ezzel a ki­jelentésével azMDF-es politikus szerint a Fidesz elnöke sok százezer jobboldalra szavazót sértett meg. Mesterházy Attila (MSZP) azt emelte ki, hogy mi­közben az ország elindul előre, Orbán Viktor ismét befagyaszta­ná a nyugdíjakat, illetve felfüg­gesztené a nagy beruházáso­kat. A szocialista politikus em­lékei szerint az elmúlt két év­ben nem erről beszélt a Fidesz. A Fidesz szerint ugyanakkor a szocialisták félnek, hogy a kö­vetkező „polgári kormány” ki fogja vizsgálni a korrupciógya­nús ügyleteket Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője emlékezte­tett: Gyuresány Ferenc két éve beszélt Őszödön arról: másfél­két évig hazudtak. „Ez azonban a beszéd óta eltelt két évben és most is így van” - tette hozzá. közben a Nemzetbiztonsági Iro­da (NBI) szerint minden olyan állítás, amely a nemzetbizton­sági szolgálatokkal kapcsolja össze Orbán Viktor Fidesz-elnök beszédének nyilvánosságra kerülését, „teljességgel alap­talan és teljesen képtelen”. az nbi azt követően fogalmazta meg közleményét, hogy hétfőn a Magyar Nemzet azt írta: Kéri László politológus szerint a tit­kosszolgálat lehallgatja a Szín­ház- és Filmművészeti Egyete­men szervezett összejöveteleit, amelyeken a meghívott vendé­geken kívül csak a diákjai vesznek részt Visszavonták a pénztártörvényt HATÁLYON KÍVÜL HELYEZTE teg­nap az Országgyűlés az egész­ségbiztosítási pénztárakról szóló jogszabály jelentős rá szét. A név szerinti szavazá­son 347 igen, 19 nem vokssal, tartózkodás nélkül döntött a Ház a visszavonásról Az öt parlamenti párt közül csak az SZDSZ nem támogatta az in­dítványt Az új jogszabály el­fogadása után visszaáll az el­fogadás előtti társadalombiz­tosítási rendszer. Az erről szóló jogszabály a kihirdetését követő napon lép hatályba, egyidejűleg jogutód nélkül, kényszer-végelszámolással megszünteti a 22 megyei egészségbiztosítási pénztárt. Izraelnek 150 atomfegyvere van? jimmy carter Tárgyalni kellene Iránnal atomprogramja feladásáról A PDSZ védi a tanárok közalkalmazotti jogállását „Izraelnek 150 atomfegyvere van” - jelentette ki Jimmy Carter volt amerikai elnök egy walesi nemzetközi rangú irodalmi-köz­életi fesztiválon. A hírt tegnap közlő The Times beszámolójából nem derül ki, hogy az exelnök informá­ciói milyen forrás­ból származnak. Iz­rael egyébként soha nem nyilatkozik érdemben eset­leges atomarzenáljáról. A szak­értői konszenzus szerint azon­ban a zsidó államnak 200 ilyen töltet lehet a birtokában. Carter a fesztiválon annak is hangot adott, hogy az Egyesült Államoknak tárgyalásokkal kel­lene rábírnia Iránt atomprog­ramja feladására. A konfliktus megoldása a nemzetközi tanul­mány szerint is sürgető. A Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézete (IISS) sze­rint az iráni atomprogram hatá­sára növekszik az érdeklődés a nuk­leáris energia iránt a tágabb értelem­ben vett Közel-Kele­ten, ami könnyen atomfegyver­kezési versenyig fajulhat. Ugyan ezek az országok még 10-15 év­re vannak attól, hogy érdemi atomreaktor-kapacitásra tegye­nek szert, de az iráni atomprog- t ram miatt kényszert érezhetnek J majd, hogy felvegyék a versenyt I a perzsa állammal. ■ ■ A konfliktus feloldása több, mint sürgető. Carter azt nem árulta el, honnan származnak az Információi „Elfogadhatatlannak tartja a köz- alkalmazottak jogállásáról szóló törvényhez benyújtott egyik mó­dosító javaslatot a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), mivel a tervezet a köz­alkalmazotti létszám radikális csökkentését eredményezheti” - hangoztatta tegnap Kerpen Gá­bor. A PDSZ elnöke szerint akár a százezres nagyságrendet is el­érheti azoknak a közalkalmazot­taknak a létszáma, akiket így „kiszervezhetnek”. A Magyar Bálint (SZDSZ) és Fiiló Pál (MSZP) által jegyzett, május 19-én kelt módosítás le­hetőséget ad arra, hogy alap­feladatot ellátó dolgozók - így könyvtárosok, pedagógusok, gyermekvédelmi intézményben nevelők - kikerüljenek a köz­alkalmazotti körből. A szakszervezeti vezető ki­fogásolta, hogy a javaslatról sem­milyen egyeztetés nem volt, s re­ményét fejezte ki, hogy a parla­ment nem fogja azt elfogadni. Az Országos Közalkalmazotti Érdekegyeztető Tanács mai ülé­sén az érdekvédők már tárgyal­hatnak a kérdésről. Kerpen kifogásolta az elbocsá* tott pedagógusoknak hirdetett Patrónus pályázati felhívást is. Előfordulhat ugyanis, hogy egy többdiplomás, korábban elbo­csátott pedagógus patrónus ta­nárként csak 82 ezer forintot kapna kézhez. ■ É. S.

Next

/
Oldalképek
Tartalom