Somogyi Hírlap, 2008. május (19. évfolyam, 102-126. szám)
2008-05-27 / 122. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2008. MÁJUS 27., KEDD MEGYEI KÖRKÉP 3 Szántókat követel mezőgazdaság Akár tízezer hektáron rgiaéhség energianövényeket Harsányi Miklós A biodízel-programban 5900 hektárt műveltek meg, míg a bioetanolosok 5300 hektárt hasznosítottak Somogybán. A jogszabály alapján az erdőnek nem minősülő, rövid vágásfordulóval kezelt fásszárú energiaültetvények összterülete 95 hektár volt Somogybán. Energiafüvet - 15 hektáron - két földhasználó termelt. A szakemberek amondóak: sikert arathatnak az energianövényesek, de nem rendeződik át a hagyományos szerkezet, legalábbis Somogybán.- Néhány éven belül több tízezer hektáron termelhetnek energianövényeket, ám a somogyi gazdák szótárában a kukorica, a búza és az árpa lesz a legfontosabb száz év múlva is - jegyezte meg Nagy György, az igali Agro Kft. ügyvezető igazgatója. - A gabona vetésterületét nem szorongatja meg a kínai nád térhódítása. Hollósy László, a földművelésügyi hivatal helyettes-vezetője úgy vélte: egyelőre nem lehet érezni, hogy a gazdálkodók tömegével adnák fejüket e kultúrák előállítására. Baranyai Sándor, az MVH régiós vezetője szerint az energianövények nálunk egyelőre nem foglalnak el túlságosan nagy helyek Teherautóra pakolják az energianövényt, és Pécsre indul a kínainád-szállítmány. A projektet szervező cég hosszú távú megállapodást köt a termesztőkkel Kínai nádat termesztenek a somogyi gazdálkodók a pécsi hőerőműnek, hogy olcsóbb legyen az energia (Folytatás az 1. oldalról)- ELŐRELÁTÓ DOLOG, hogy Somo- gyot is bekapcsolták az energia- ültetvény-munkálatokba - közölte Miiller János, a mezőgazdasági termelők érdekvédelmi szövetségének somogyi titkára.- Egyrészt változik a termelési szerkezet, másrészt az igénytelen fűfélék alkalmazásával mérsékelhető a kockázat. KOMOLY ÉRDEKLŐDÉS tapasztalható az energianövények iránt. Mészáros József, az agrárkamara titkára úgy vélte: ez számos gazdálkodó számára kitörési pont lehet. ÚJ lehetőséget, megoldást keresnek azok, akik nehéz körülmények között gazdálkodnak. A mezőgazdasági szak- igazgatási hivatal adatai szerint tavaly érezhetően nőtt az energianövények termesztési felülete. Varga Gábor főigazgató közölte: bioetanol előállítására két termelő mintegy 210 hektáron termesztett búzát, 75 gazdálkodó pedig 5100 hektáron kukoricát állított elő. A BIODÍZELESEK CSAPATÁT nyolc- vanhat őszi káposztarepce- és három napraforgó-termesztő alkotta. A jövő mindenesetre ígéretes. A három dél-dunántúli megyében található ötszáznegy- venezer hektárnyi szántó két százalékán akar energianövényt termesztetni a Pannon- power. m harsányi miklós HIRDETÉS Kétmillió forintos támogatás a civileknek Segítség a civileknek - száznál több alapítványt, civil szervezetet támogat a megye-város közös alap. Gelencsér Attila, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke és Szita Károly, Kaposvár polgármestere hétfőn köszöntötte az eredményesen pályázókat. A megyei könyvtárban ezúttal közel hétmillió forintról szóló adománylevelet osztottak ki a meghívottak között. Az elnök kifejtette: sok-sok értéket hoztak létre az egyesületek, szervezetek tagjai. Tevékenységük nyomán lélekben, intellektusban gazdagodtak a helyi közösségek, értékteremtő munkájuk mások előtt is példa lehet.- Nyugdíjas-egyesület, fogyasztóvédelmi csoport, triat- lonklub, iskolai szakkör és a művészeti csoport - néhány szervezet a száz közül. Szita Károly utalt rá; a napokban több örömteli rendezvényen vett részt. Újabb bronzleveleket helyeztek el a városligeti életfán, majd a to- ponári nyugdíjasokkal ünnepelt együtt. S ezúttal a civilekkel találkozhat. Jelezte: örül annak, hogy évről évre segítséget nyújthatnak a jelentkezőknek. Még akkor is - jegyezte meg -, ha csekély összegről van szó. ■ Harsányi M. ■ Közel hétmillió forint értékű adománylevelet osztottak ki. Huszonkétmillió forint az ivóvíztározó felújítására Huszonkétmillió forintba kerül a tabi 1000 köbméteres ivóvíz- tározó felújítása. Az acélszerkezetű tározó rekonstrukciójára több alkalommal is felhívta már a vá-rosvezetés figyelmét a DRV Zrt., mert a tározó erősen korrodált. Az önkormányzat több pályázatot is benyújtott a munkára, ám forráshiány miatt elutasították. A' képviselő-testület a közelmúltban rendkívüli ülésen döntött újabb pályázat benyújtásáról: a leghátrányosabb helyzetű kistérségek felzárkóztatását segítő támogatásból 14 millió forintot szeretne elnyerni a Dél-dunántúli Regionális Tanácstól. A városatyák határoztak arról is, hogy a nyolcmillió forintos saját erőforráshoz hitelt vesz föl a város. Szükséges a százötven köbméteres vasbeton medence felújítása és nélkülözhetetlen a József Attila és a Mártírok utcában az ivóvízhálózat bővítése is. ■ Krutek J. BALASSA TAMÁS Fájlok krekkelése MÉG az is LEHET, hogy éljenek a dél-amerikai junták, afrikai öltönyös törzsfők, ázsiai egypártrendszerek, közel-keleti vallási fanatizmusok. még az is LEHET, hogy ez a világ végső soron tökéletesen alkalmaüan a demokráciára, a választás, az akarat szabadságára. Mondom ezt a választás, az akarat szabadságának olthatatlan vágyával. De ha végiggondolom az elmúlt ötezer évet, arra jutok, hogy a történelem egy T34-es konokságával tol előre bennünket a csőd felé. Aminek nap nap után látjuk a jeleit, ha a híradó után megnézzük agyunkban a szörnyűségmétert. Amerika messze van. Ott havonta be- ténfereg egy ködös gondoláid fiatal a helyi középiskolába, és - choose weapon - összefüggés nélkül agyonlövöldözi a szembejövőket. NINCS OKUNK azt hinni, hogy a lövöldöző középiskolás amerikai sajátosság. FÉLVE ÍRTAM le EZT, babona- ságból, de azt gondolom, hogy már csak a beszéd, az agyonbeszélés segíthet. Hogy a homokba dugott fejeket a hájas hátsójukról lehet megismerni. Hogy a közhelyek puffogtatása ideig-óráig odázza a szükséges válaszokat a rettenetes kérdésekre. Amelyek eddig máshol voltak rettenetesek, mostantól a miliőnkben is azok. olvasom a sonune-on a kollektív kibeszélés termékeit Jó, hogy vannak. De ki kell beszélnünk, hogy sok köztük a botorság. Egészen addig, hogy - elvont a példa - skinhead-be hajló gyerekünk Martens-bakancsának elégetésével jó irányba terelhetjük a kis szélsőjobbfit. KEZDJÜK A TÓM ÉS JERRYNÉL! És nézzük, mi az, crackel- ni a file-t? És a shoulder- launched missüe weapon? fájdalmasan keveset tudunk újainkról. Hát tanuljunk! Gyorsan. A 67-es útról egyeztetnek Budapesten Pénteken Budapesten lesz a projektindító megbeszélés a 67-es út Kaposfüred-Somogy- túr közötti szakaszáról. Pintér Lóránd önkormányzati képviselő, korábbi miniszteri megbízott tájékoztatta erről a Somogyi Hírlapot. Azt mondta: ezen a megbeszélésen mérik fel az igényeket az érintett települések vezetőinek véleményére alapozva. Azt összegezik, hogy szerintük milyen elvárásoknak kell megfelelnie az útnak, és milyen határidőket tartanak elfogadhatónak. Éppen ezért a megbeszélésen bizonyosan ott lesznek a települési polgár- mesterek is. ■ Márkus Kata