Somogyi Hírlap, 2008. május (19. évfolyam, 102-126. szám)

2008-05-09 / 108. szám

2008. MÁJUS 9., PÉNTEK GAZDASÁG 7 Az üzemanyag megtakarítása elkezdődik a Malévnál is Havonta 540 tonna kerozint ta­karít meg a Malév az üzemanyag­felhasználásban bevezetett újí­tásokkal, így csökkenti a drágu­ló kerozin miatt növekvő költsé­geit, illetve a gépek szén-dioxid- kibocsátását. Fehérváry Géza, a Malév üzemeltetési vezérigazga­tó-helyettese az újítások közé so­rolta a repülőgépek sebességé­nek optimalizálását. Elmondta: az üzemanyag árának növekedé­sével, egyéb feltételek változat­lansága esetén a gépeknek egy­re lassabban kell repülniük - bi­zonyos korlátok mellett -, hogy az optimumot tartani tudják. Változtattak a segédhajtómű in­dításának és működtetésének szabályozásán is, és finomítot­tak a repülőterek megközelítési és kirepülési eljárásainak tech­nikáin az útvonal lerövidítése ér­dekében. ■ Változtatnak még az útvonalakon és az utazómagasság megvá­lasztásán is a spórolás érdekében. A légitársaság szakemberei részt vesznek a HungaroCont- rol kirepülési/bevezetési eljárá­sainak kidolgozásában, a Ma­lév számára legkedvezőbb útvo­nal kialakítása érdekében. To­vábbi újításként szabályozták a tankolási számításokat, illetve az utazómagasság megválasz­tását a szél és a tömeg függvé­nyében. Fehérváry Géza hangsúlyoz­ta, hogy az üzemanyag-takaré­kossági szempont számos sza­bályzásban közvetlenül a biz­tonság után szerepel a prioritá­si listában. A megtakarítás mér­téke szerinte csak becsülhető, járatszakaszonként 100-150 ki­logrammra tehető. Az egyéb­ként Boeing-737-es kapitány­ként is dolgozó vezérigazgató­helyettes a tervezett intézkedé­sek közé sorolta egyebek között a repülőgépek gyakoribb festé­sét a nagy sebességnél jelent­kező felületi turbulencia csök­kentése érdekében, illetve a gé­pek gyakoribb mosását. Az első negyedévben a Malév költsége­inek 24 százalékát tették ki a kerozinköltségek, az előző év hasonló időszakához képest mintegy négy százalékkal fogta vissza a cég a gépek kerozinfo­gyasztását. ■ M. V. Visszavont pénztártörvény egészségbiztosítás A biztosítók helyett az OEP-et erősítenék Az egészségbiztosítási pénztárakról szóló tör­vény hatályon kívül he­lyezését javasolta tegnap Székely Tamás egészség- ügyi miniszter. Éber Sándor Óriásit változott néhány nap alatt az új egészségügyi miniszter vé­leménye a koalíciós időszakban kétszer is megszavazott egész­ségbiztosítási törvényről. Szé­kely Tamás hétfőn még rossz öt­letnek tartotta a több-biztosítós modell alapján működő pénztár- törvény visszavonását. Tegnap viszont a Világgazdaság által rendezett konferencián kijelen­tette, hogy kezdeményezi a sokat vitatott passzus hatályon kívül helyezését, amit a szocialista frakció tagjai is támogatnak. Horváth Ágnes utóda új tör­vényt fog beterjeszteni jövő hé­ten, amely más szempontokat vesz figyelembe, mint a mostani jogszabály. A kormány szerdán tárgyalja meg a kezdeményezést. Á tárcavezető az Országos Egészség Pénztár ellenőrző ka­pacitását erősítené, amelyből esetleg kialakulhat egy regioná­lis modell. Az egészségügyi rendszer fi­nanszírozásáról azt mondta Szé­kely, hogy az Egészségbiztosítási Alapnak a jövő évi költségvetés által megszabott kereteken belül kell maradnia, és az alapban lévő pénzt csak az ágazat kiadásaira lehet felhasználni. Felülvizsgál­ják az intézmények által kifogá­solt és az ellátandó eseteket „kor­dában tartó” teljesítményvolu- men-korlát rendszert is. A tárcavezető kiemelt célként jelölte meg a sürgősségi ellátás fejlesztését, a kórházi ügyeletek jelenlegi helyzetének és finan­szírozásának áttekintését, a há­ziorvosok helyzetének javítását, a járóbeteg-szakellátás fejleszté­sét. Megerősítené a népegész­ségügyi programot, az uniós for­rások gyors és maradéktalan ki­használását, és érdemi egyezte­téseket tervez a beteg- és szak­mai szervezetekkel. Erős, a biztosítottak befizeté­seiből származó, területi ki- egyenlítést menedzselő, szolgál­tató típusú egészségbiztosítási rendszert kell létrehozni - mondta Székely, miután Gyur- csány Ferenc miniszterelnök kezdeményezésére a szakmai szervekkel egyeztetett az egész­ségbiztosítási rendszerről. A fe­lek egyetértettek abban, hogy olyan rendszert kell kialakítani, amely ellenőrzési, gazdálkodási és szerződéskötési kötelezettség vonatkozásában megfelelő sza­badsággal és felelősséggel bír. „Ha a kormány visszavonja az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényt, az nem azt jelen­ti, hogy a jogszabály megszüle­tése előtti helyzetet konzervál­ják” - mondta Kökény Mihály. Az Országgyűlés egészségügyi bizottságának szocialista elnöke szerint néhány rendező elvre van szükség, amelyek zsinór- mértékül szolgálhatnak: ilyen le­het a minőségellenőrzés vagy a szolgáltatói verseny erősítése. A csomagban megszavazott pénztártörvény visszavonása azonban több más egészségügyi intézkedést is érintene, ezért bi­zonyos passzusokat átmentené­nek. A jogszabály többletdíjazást adna annak a gyógyszerésznek, aki a patikában a betegnek az ol­csóbb készítményt ajánlja. A ki­sebb árrés miatt pedig kompen­zációt kapna. A törvény tiltja a hálapénz elfogadását, bár nem szankcionálja. Előírják a kórhá­zaknak, hogy a honlapjukon a minőségi mutatóikat, például a műtétek, a műhibák, a halálozá­si adatok és a szakorvosok szá­mát folyamatosan közzétegyék. Egyértelművé teszik a várólista szabályozását, és előírják az elektronikus tajkártya bevezeté­sét is. Mikola István szerint a Fidesz elérte célját „ELERTUK A CÉLUNKAT - rea­gált a pénztártörvény meg­szüntetésének kezdeményezé­sére Mikola István. A Fidesz szakpolitikusa közölte, hogy a továbbiakban azon dolgoznak majd, hogy a Nemzeti Egész­ségügyi Kerekasztal által ki­dolgozott egészségbiztosítási törvényjavaslatról is érdemi vita legyen. Mikola szerint ha finanszírozható egészségügyi rendszert szeretnének, akkor újra kell gondolni a kórházi struktúrában végbement vál­tozásokat, meg kell nézni, hogy jól osztották-e el a kapa­citásokat. „az alkotmányt álláspontunk szerint több ponton sértő tör­vényt az MDF egyszer sem sza­vazta meg, sőt az Alkotmány- bírósághoz fordul annak alap­törvényt sértő passzusai miatt - közölte tegnap Dávid Ibolya, az MDF elnöke. ME3ÖSE0HIÍ. Dániában is szabadon lehet dolgozni A MAGYAR KORMÁNY Üdvözli a dán kormány döntését, hogy május 1-jétől biztosít­ják az új tagállamokból ér­kező állampolgárok szabad munkavállalását azokban az ágazatokban, amelyek­ben a foglalkoztatás kollek­tív szerződés alapján törté­ni. Ezzel a dán munkaerő- piac mintegy hetven száza­léka az új tagállamok mun­kavállalóival is engedély- mentesen betölthető. Egyre népszerűbbek az online utazási irodák A hagyományos utazási iro­dák mellett egyre inkább előretörnek az online utaz­tatók - állapítja meg a C-Travel.hu. Az online utazási irodák térhódításá­nak, így a könnyebb elérhe­tőségnek és kereshetőség­nek köszönhetően az uta­zók ma már jóval korábban kezdik nyaralásaik meg­szervezését, mint néhány * évvel ezelőtt. Legális munkahelyeket vár az új miniszter MEGFELELŐ ÉRDEKELTSÉGI és ösztönzőrendszer kell ahhoz, hogy legálisan vál­laljanak munkát, akik ma nem ebből élnek - hangoz­tatta az új szociális és munkaügyi miniszter, amikor csütörtökön bemu­tatkozó sajtótájékoztatót tartott. Szűcs Erika azt mondta, legfontosabb mi­niszteri feladatának és fele­lősségének az Út a munká­hoz állásteremtő program teljesítését tartja. Szűcs Erika programot hirdetett Kevesebb pénz jut adócsökkentésre a jövő évben fegyelem Az emelkedő kamatok miatti költségvetési többletteher elvitte a fedezet felét Krivan-csúcs és pozsonyi vár a szlovák eurón A beharangozottnál kevésbé am­biciózus adócsökkentés várható jövőre - jelentette be Kékesi Ti­bor, az MSZP költségvetési mun­kacsoportjának elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján. A politikus szerint az adócsökkentések fede­zetére eredetileg tartalékolt 200- 250 milliárd forintnak csak a fe­le marad meg erre a célra, a ma­radékot ugyanis elviszik az ál­lamadósság növekvő kamatter­hei (az elmúlt hónapokban jelen­tősen emelkedtek a forintkama­tok, ez az állam számára is szá­mottevő többletkiadást okoz). Csak olyan adóváltoztatásokat le­het megvalósítani 2009-ben, amelyek nem veszélyeztetik az államháztartás javuló egyensúlyi nemzeti szimbólumait szere­pelteti Szlovákia a jövő január elsejével forgalomba kerülő euróérméin. Az 1, a 2 és az 5 centes érméken a 2495 méter magas, a szlovákok által or­száguk jelképének tartott Krivan-csúcs fog szerepelni. A lengyel határon magasodó hegy, amely a közvélekedés szerint a Magas-Tátra legszebb csúcsa, fontos szerepet töltött be a szlovákság nemzeti öntu­datra ébredésében. A 10, a 20 és az 50 centes érmén a pozso­nyi vár lesz látható, az 1 és a 2 euróson pedig a kettős kereszt a hármas dombbal helyzetét - tette hozzá Kékesi, aki szerint tavaly jelentősen javult a költségvetési fegyelem Magyar- országon. Kékesi Tibor hangsú­lyozta: az idei költségvetés az ál­lamháztartási egyensúly további javulását vetíti előre, hiszen a GDP-arányos hiány négy száza­lékra csökken, miközben a költ­ségvetés a bevételek 48,8 száza­lékát központosítja, némileg ke­vesebbet, mint tavaly. A politikus ugyanakkor elismerte: a megszo­rítás érezhető mértékben lassítot­ta a gazdaságot, amely mindösz- sze 1,3 százalékkal nőtt tavaly. Nem váltott ki különösebb vá­laszt a magyar és a Magyarorszá­gon jelen lévő külföldi befekte­tőkből az Európai Bizottság szer­dán közzétett jelentése az eurót bevezetni kívánó kelet-európai országok gazdasági-pénzügyi fel- készültségéről - állapították meg eközben az elemzők. A forint sta­bil maradt, a tőzsde sem volt ide­ges, és nyugalom honolt az állam­papírpiacon is. Az ok egyszerű: a bizottsági jelentésben foglaltakat jó előre tudni lehetett. Mint meg­írtuk: az Európai Unió végrehaj­tó testületé tarthatónak minősí­tette a magyar konvergencia­programot (a kormány által meg­határozott, az euró bevezetéséhez szükséges gazdasági-pénzügyi lépéseket felvázoló tervet), ugyan­akkor figyelmeztette hazánkat: a költségvetési szigorból nem sza­bad engedni. ■ M. S. Újabb BKV-sztrájk: pótvizsganap lesz az érettségin Többnapos, határozatlan idejű BKV-sztrájk kezdődik május 27- én, kedden Budapesten - jelen­tette be tegnap Nemes Gábor, a sztrájkbizottság szóvivője, miu­tán egyeztettek a közlekedési vállalat vezetésével. A villamo­sok részben, a buszok és a tro­lik teljesen leállnak. A metró biztosan járni fog, a HÉV-ről még nem döntöttek. Ezen a napon reggel nyolctól informatikából, délután pedig művészeti tárgyakból és ének­zenéből érettségiznek a diákok. Az Oktatási Hivatal ezért azt fontolgatja, hogy pótvizsgana­pot jelöl ki a munkabeszüntetés idejére. A sztrájk mintegy 30 ezer matúrázót érinthet ■ É. S.

Next

/
Oldalképek
Tartalom