Somogyi Hírlap, 2008. április (19. évfolyam, 76-101. szám)

2008-04-21 / 93. szám

2008. ÁPRILIS 21., HÉTFŐ Pénz kellene a határnyitáshoz schengen Helyreállhatnak a mesterségesen elvágott közlekedési kapcsolatok GAZDASÁG Schengen visszaadhatja, amit Trianon elvett. Per­sze csak képletesen, hi­szen a mesterségesen ket­tészelt közlekedési kap­csolatok, utak és hidak épülhetnek újjá. Ehhez azonban a pénz mellett a szomszédos országok kö­zös akarata is szükséges. Tóth Marcella A schengeni övezethez való csat­lakozás után sok korábbi, a tria­noni döntés miatt mestersége­sen elvágott közlekedési kapcso­lat helyreállhat. Hiába szűnt meg ugyanis a határellenőrzés északi és nyugati szomszédaink irányába, utak hiányában még­sem lehet szabadon mozogni. Nem ritka, hogy a két ország határ menti falvaiban lakókat mindössze 700 méternyi aszfalt­út választja el attól, hogy köny- nyedén meglátogathassák egy­mást. Már 2005-ben elkészült egy tanulmánysorozat a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium megrendelésére a közúti átkelé­si lehetőségek sűrítésének vizs­gálata címmel - mondták el ér­deklődésünkre a szaktárcánál. Ebben 212 helyen vizsgálták meg, hogyan lehetne újra össze­kötni a határ menti települése­ket, illetve milyen építési költsé­gek jelentkeznének. A száraz­földi kapcsolati lehetőségek mel­lett felmérték a komp- és rév­kapcsolati igényeket is. Az elmúlt két-három évben húsz vizsgált átkelési pont nyílt meg vagy épült újjá. Igaz, ezek közül néhányon autóval nem, csak kerékpárral és gyalog lehet átmenni (lásd keretes írásun­kat). A beruházásokat uniós for­rásból finanszírozták. Jelenleg a vasúti kapcsolatokat nem szá­mítva nyolcvannégy ponton le­het a magyar határon átkelni. A felmérés eredményeit hasz­nosítja a Miniszterelnöki Hivatal a Varratmentes Európa - A köz­úti átkelési lehetőségek sűríté­sének vizsgálata című tanulmá­nyában. Ebben 220 határpont­nál vizsgálták meg, milyen költ­séggel és milyen forrásból lehet­ne összekötni az utakat. Meg­nézték azt is, hogy milyen regio­nális vagy országos érdek miatt lenne fontos újraépíteni a koráb­bi kapcsolatot. Fontos összehangolni a szom­szédos országok céljait is - hangsúlyozta érdeklődésünkre Rajnai Gábor, a Miniszterelnöki Hivatal stratégiai és fejlesztési osztályának vezetője. Hiába ve­zet az egyik oldalon út a határig, ha a másikon nincs folytatása. A beruházást hátráltatja, hogy a két országban eltérő sebességű a műszaki engedélyeztetés. A mesterségesen elmetszett AZ IPOLY KÉT PARTJÁT - CLZOTl a szakaszon, amelyet 1920-ban mintegy 160 km-es hosszúság­ban államhatárrá minősített az első világháborút lezáró békeszerződés - eredetileg 47 híd kötötte össze. A hidak egy részét felrobbantották az első és a második világháborúban, vagy lerombolták a békeszerző dés aláírása után. Eddig csak három híd épült újjá Szálkán, Ipolyságon és Gyarmaton, s egy vasúti híd HelembánáL közlekedési.kapcsolatok újjáépí­tése a helyiek mellett az Európai Uniónak is fontos. Az elzárt tér­ségek kevésbé tudnak fejlődni, ezért összehangolásuk gazdasá­gi érdek is. A közlekedési kap­csolatok helyreállítását legin­kább az Európai Területi Együtt­működés keretében induló prog­ramokból lehetne finanszírozni. Igaz, ebből a forrásból főként a projektek előkészítését, illetve a kisebb beruházások megvaló­sítását lehet fedezni. A VARRATMENTES EURÓPA programban a kiemelt kategő riába került két Ipoly-híd is, a Pösténypuszta-Pető, illetve a Ráróspuszta-Tőrincs tele­pülést összekötő. Ezeknek a hidaknak a megépítéséről már megállapodott a magyar és a szlovák kormány, s vár­hatóan már az idén meg indulhat a kivitelezés. A ké­sőbbiekben szükségesnek tartott beruházások közé még nyolc Ipoly-híd került be. Mivel mindenre biztosan nem lesz egy csapásra forrás, ezért szakmai szempontok szerint fel­állítottak egy sorrendet. így ki­emeltjelzővel látták el azokat az átkelési pontokat, amelyek újjá­építése első körben a legfonto­sabb lenne (lásd grafikánkat). Másodlagosnak ítélték meg azoknak közlekedési kapcsola­toknak a helyreállítását, ame­lyek szakmai szempontból kissé hátrébb szorulhatnak. A har­minchárom másodlagos projekt között kapott helyett például a magyar-szlovén határvonalon a Rédics és Göntérháza (Gente- rovci) közötti út építése. A Fer­tőújlak és Mosonbánfalu (Apetlon) közötti kerékpárút megépítése is szerepel az el­képzelések között. Ha pedig minden a tervek szerint alakul, akkor a nem túl távoli jövőben a gönyűi lakosok komppal láto­gathatják meg Kolozsnémán (Klizská Nemá) élő ismerőseiket. Az első pályázatok megjele­nése még 2008-ban várható. Érdemi építés azonban csak 2009-ben valószínűsíthető a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szerint. Az elmúlt két-három évben megnyílt határátlépési pontok A MEGNYÍLT, ILLETVE MEGÉPÍTETT KÖZÚTI ÁTKELŐHELYEK- Szentgotthárd-Nagyfalva- Pinkamindszent-Szentkút- Pinkamindszent- Nagysároslak- Pomóapáti-Felsőbeled- Pornóapáti-Németlövő- Sopronkövesd-Füles- Sopronpuszta- Szentmargitbánya- Jánossomorja-Mosontarcsa- Albertkázmérpuszta-Féltorony- Rajka-Dunacsúny- Cered-Tajti- Bánréve-Lénártfalva- Büttös-Buzita- Felsőregmec-Alsómihályi- Karos-Bodrogszerdahely GYALOGOSOK ÉS KERÉKPÁROSOK SZÁMÁRA MEGNYÍLT ÁTKELŐK- Horvátlövő-Németlövő- Vaskeresztes-Csejke- Zsira-Locsmánd- Somoskő-Somoskő vára- Fertőrákos-Fertőmeggyes FORRÁS: GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM Negyvenhét híd ívelt át egykor az Ipoly fölött 7 HÍRSÁV Egyre több alkalmi munkavállalói könyv tavaly csaknem 936 ezer alkalmi munkavállalói könyv volt érvényben, ez félmillióval több, mint 2006- ban. Mind többen váltják ki a könyvet a munkaviszony­ban állók közül. Ez arra utal, hogy sok munka­helyen a normál munka- viszonyt alakítják át a ked­vezőbb járulékfizetést jelen­tő alkalmi foglalkoztatássá. Mától összehangolt közúti ellenőrzés ORSZÁGOS, ÖSSZEHANGOLT közúti ellenőrzést hajtanak végre április 21-23-án. A vizsgálatok kiterjednek egyebek mellett a vezetési és pihenőidőkre, a személy- szállítás feltételeire, a gép­járművek műszaki állapotá­ra, a veszélyes árut szállító, valamint a megengedett leg­nagyobb tengelyterhelést, illetve össztömeget megha­ladó gépkocsikra vonatkozó szabályok betartására. Háromszázmilliónyi adót csaltak több mint 300 millió forin­tos adócsalást derítettek fel a vámnyomozók - közölte Sípos Jenő, a VPOP szóvivő­je. A gyanúsítottak 2006 szeptembere óta háromszáz, Egyesült Államokból szár­mazó autót értékesítettek. A járműveket más európai uniós országban helyezték forgalomba, majd Magyar- országon adták el őket. A vámnyomozók 17 gép­kocsit foglaltak le 50 millió forint értékben. Három em­bert előzetes letartóztatásba helyeztek. Sipos: újabb csalást lepleztek le Elindult a pót-Dakar. A budapesti ünnepélyes rajtceremóniával megkezdődött a magyar és román utakon zajló Közép-Európa-rali, a tereprali Dakar-széria első versenye. Negyven kamionos, nyolcvanhat autós, kilencvenhat motoros és tizennyolc quados vágott neki az egyhetes megmérettetésnek, amelyet Talmácsi Gábor világbajnok gyorsasági motoros indított el. Aligha lesz szlovák a tokaji vita Meghiúsulhat a határokon átnyúló borvidék terve Nagy valószínűséggel nem lesz egységes a magyar és szlovák tokaji borvidék. A hét elején Magyarország valószínűleg kez­deményezi az Európai Unió ille­tékes szervezeteinél, hogy von­ják meg Szlovákiától a tokaji név, valamint a származtatott elneve­zések, így a Tokajsky márkanév használatát. Ezt Marcinkó Fe­renc, a Tokaji Borvidék Hegyköz­ségi Tanácsának elnöke közölte. A szlovákok péntek délig kér­tek haladékot, hogy dönthesse­nek a borvidék szlovákiai terü­letlehatárolásával kapcsolatos magyar kompromisszumos ja­vaslatról, ám azóta sem adtak választ. Magyarország ezért ma valószínűleg elindítja a névmeg­vonási folyamatot. A megegye­zést az akadályozza, hogy a szlo­vák termelők mereven ragasz­kodnak az általuk igényelt terü­letnagysághoz, 908 hektárhoz. Magyarország és Szlovákia 2004-ben aláírt egy megállapo­dást, amelyben a szlovákok vál­az 1908-as bortörvény alapján a határon átnyúló borvidéki te­rületen Szőlőske, Szlovákúj hely, valamint Kistoronya határá­ban, összesen 174 hektáron lehetett tokaji szőlőt termelni. Magyarország azt a javaslatot tette, hogy a területet egészítsék lalták, hogy a határon átnyúló bor­vidéki területet lehatárolják, majd átveszik a magyar szabályozást. Az EU ugyanis a tokaji nevet Magyarországnak ítélte, ezért kel­lett megszüntetni a hasonló bo­rok előállítását Franciaországban és Olaszországban. ■ Z. H. ki Nagytoronyéval, ez 400 hektárt jelent. A megállapodás mindkét fél számára fontos lenne, ugyanis a borvidékek­nek 2009. augusztus elseje, va­lamint 2010. december 31. kő zött el kell készíteniük az úgy­nevezett egységes termékleírást. Mindkét félnek fontos lenne a megegyezés

Next

/
Oldalképek
Tartalom