Somogyi Hírlap, 2008. április (19. évfolyam, 76-101. szám)

2008-04-17 / 90. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2008. ÁPRILIS 17., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP 5 Négyezernél több diák tanul majd a szakképzőkben, a központ Siófok Gyógyír az egészségügynek megyei kórház Három hónap alatt elkészül Kaposváron az új épület Egyre gyakrabban halljuk a szót: TISZK. Azzal azonban már talán kevesen vagyunk tisztá­ban, mit is jelenthet? Pedig a következő hetekben, hónapok­ban az országban egyre több jön létre majd a Térségi Integ­rált Szakképző Központokból. A TISZK-ek szerveződésére azért van szükség, mert a következő tanévtől már csak eb­ben a formában juthatnak az is­kolák a hazai és uniós szakkép­zési pályázatok forrásaihoz. Bátori Zsolt, a Somogy Me­gyei Önkormányzat humán­szolgáltatási főosztályának ve­zetője elmondta: A fenntartó megyei önkormányzat nemrég pályázatot nyújtott be kilenc szakképző intézményével együtt, hogy ezzel is támogassa a Somogyi TISZK létrejöttét. A jövendő TISZK intézményi integrációval jön létre, amely­nek székhelye a megyei köz­gyűlés döntése értelmében a siófoki Baross Gábor Középis­kola és Szakiskola lesz. Mint megtudtuk: már javá­ban folynak a TISZK kiépítésé­nek előkészületi munkái is. A tervek szerint az átalakításra, szakképzési tartalomfejlesztés­re és a hátrányos helyzetű diá­kok felzárkóztatására 400 mil­lió forintos pályázati forrásra pályázik majd a fenntartó; épí­tési beruházásra és eszközbe­szerzésre pedig további 1,2 mil­liárd forintot szeretne megsze­rezni a megye az alapokból. Készül a Somogy megyei turizmus új stratégiája Ülésezett a megyei közgyűlés turisztikai bizottsága. Sárái Ár­pád alelnök az értekezlet össze­hívásának indokáról elmondta: Utoljára 2003-ban készült turiz­musstratégia, mivel azonban azóta a környezet, a feltétel- rendszer is sokat változott, a Közgyűlés kötelezte a bizottsá­got, hogy az új kihívásoknak megfelelő megyei turizmus­stratégiát készítsen. Ennek első változatát tárgyalta meg a testü­let, az anyagot rövidesen széles körű szakmai vitára bocsátják. Határidőre elkészül a Kaposi Mór Oktatókór­ház külforgalmi patiká­ja, a 150 millió forintos beruházásról holnap hallgatnak meg tájékoz­tatót a megyei közgyű­lés képviselői. Május közepére készül el a me­gyei kórház patikája, ami azt mutatja, lehet gyorsan és a ha­táridőket is betartva építkezni, csak szándék kell hozzá - közöl­te Gelencsér Attila, a megyei köz­gyűlés elnöke a beruházásáról. Mint mondta, az intézmény új bejárati épületében helyet kapó patika nemcsak a kórház bete­geit szolgálja majd ki, de a me­gyéből, sőt - lévén az intézmény régiós feladatokat is ellát - a ré­gióból ideérkezőket is. ■ Elektronikus recept­re kapják majd a be­tegek a gyógyszert az új patikában. A jövendő bejárati épület és a gyógyszertár területét idén ja­nuárban adták át az építő cég­nek, amely öt év teljes körű ga­ranciát vállalt a jövőbeli beru­házásra. A közgyűlés elnöke el­mondta, az új patikát a kor leg­modernebb felszerelésével lát­ják majd el. Ennek része lesz az elektronikus recept is, amellyel megszűnik majd a papíralapú gyógyszerkiadás. A rendelésen megjelenő beteg adatait és gyógyszerét az orvos számítógé­pen rögzíti, majd továbbítja a gyógyszertárba, ahonnan azt a beteg kiválthatja. Az elektroni­kus recept várhatóan olcsóbb és lényegesen gyorsabb lesz a ha­gyományos módszernél. A köz­gyűlés elnöke hozzátette azt is: az építkezés során az új épület helyén korábban fenntartott ré­gi parkolókat a régi, megszűnő portaépület helyére költöztetik majd át. Ezenkívül továbbiakat is létesítenek majd. így ezután nemcsak a kőház előtt, de a mű- veseállomás északi oldalán is lehet majd parkolni. Itt további tizenkét autóbeállót alakítanak ki, míg a kórház belső területén további nyolc parkolóhelyet tar­tanak majd fenn ezután a kór­házba érkező betegek és a láto­gatók számára. Gelencsér Attila megyei elnök: lehet gyorsan és a határidőket is betartva építkezni, csak szándék kell hozzá Már csak a műszaki berendezések hiányoznak a kórház új patikájából AZ ÚJ BEJÁRATI ÉPÜLETBŐL már elkészült a vázszerke­zet, a liftakna, a lépcső, a tető, valamint a tetőtér bel­ső szerkezete, a válaszfa­lak, valamint a külső és belső burkolatok. Jelenleg a gépészeti munkák tarta­nak, és a víz-, elektromos és gázvezetékeket szerelik. A kivitelezők által vállalt május 16-i határidőig a ré­gi portaépületet kell már csak elbontani és az ott lé­vő kommunikációs kábele­ket áttelepíteni. Ami az utcáról nem látszik: a palánkok mögött majdnem kész az új épület ÖSSZEÁLLÍTÁSUNK A SOMOGY MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT TÁMOGATÁSÁVAL KÉSZÜLT Csúszik a buszjárat a KAPÓS VOLÁN zrt. forga­lomirányítójának címezte észrevételét olvasónk: soka­dik alkalommal délután nem érkezik időre a járat. Április 8-án 14.30 helyett 15.01-kor indult - Azt hi­szem, hogy 9990 forintos bérlet mellett munka után az utas szívesen indulna haza - bosszankodott. Az ü- lető utalt rá: a bányai járat utasai a panasz kivizsgálá­sát várják. AZ ÜGGYEL KAPCSOLATBAN megkerestük Gál Zoltánt, a Kapós Volán Zrt. vezérigaz­gató-helyettesét. Lapunk­kal közölte: a konkrét me­netrendi panaszt a Kapós Volán Zrt kivizsgálja. Amennyiben jogos, a mu­lasztó munkavállalóval szemben eljárnak. Kötelező az eboltás LAPUNKBAN ÁPRILIS 14-ÉN jelent meg egy sms, amely­nek írója a számlaadás nél­küli, 2700 forintos kutyaol­tást ajánlotta az APEH fi­gyelmébe. Ennyiért - írta ol­vasónk - jövőre már én sem oltatok sok más kutyatartó­val együtt. zomborszky Zoltán, az ál­latorvosi kamara megyei elnöke azt mondta: az ebek veszettség elleni oltása kö­telező. Aki ezt elmulaszt­ja, szabálysértést követ el. Az eboltás árát központi ajánlás alapján határozzák meg, az állatorvosok nem saját zsebre dolgoznak. Kö­telező nyugtát adniuk, ám számlát csak akkor, ha az ebtulajdonos kér. . EBDZmSEQl Közérdekű kérdéseiket hét­főtől péntekig 12-14 óra kö­zött a 82/528-156-os telefon­számon feltehetik! POSTÁNKBÓL Egyre gyakrabban kérdezhetjük: hová tartunk a fogyó békességben Külső megújulás, belső gazdagodás Siófok-Kilitioen Már kopjafa őrzi Gaál György egykori református esperes-lel­kipásztor emlékét Balatonkili- tiben. Annak a templomnak a kertjében állították fel, ahol a prédikátor három évig hirdette az evangéliumot - mondta Bozsoki-Sólyom János helyi lel­kész. - A Kilitiből elhurcolt, az 1848-49-es szabadságharc után pedig hat évig várfogságban sínylődött Gaál Györgyre közö­sen emlékeztek a dél-balatoni gyülekezetek. Az ünnepi isten- tisztelet és a kopjafaavatás is a múltat idézte. A program végén az enyingi református iskola fúvósaitól már az ifjú nemze­dék bizonyságtételét is hall­hattuk. ■ Gamos Adrienn Egyre gyakrabban fogalmazódik meg a kérdés, hová tartunk? „Rossz kedvünk tele", múlik-e a ránk köszönő tavasszal? Ki véd meg bennünket, ha magunk ar­ra képesek nem vagyunk? Az agresszivitást és durvaságot mi­ért díjazzuk az esetek többségé­ben közönnyel? A kérdéseket folytatni lehetne hosszan, bár a válasz egyszerű: nem szeretjük egymást, emberek. Hiába taní­tották, hirdették; egyre keserűbb a lecke, pedig talán sose voltunk annyira kiszolgáltatva a termé­szetnek és a minket körülvevő világnak, mint napjainkban. So­sem voltunk, s leszünk annyira egymásra utalva, mint az elkö­vetkezendő időkben. Mégis sok esetben a válasz: a vállrándítás vagy a „kit érdekel”. Persze csak addig, amíg magunk nem szoru­lunk segítségre. Késő februári délután a gyér forgalmú kaposvári Fő utcán. A hideg eső nagy cseppekben kopog a díszköveken, és a már zárt ajtajú üz­let előtt arcán fek­vő emberen. Egy­szerű öltözet, az előre nyújtott kézben reklámszatyor, sapkája fejéről legurulva, előtte. Hár­man is elmentek mellette, csak a válluk mögül visszasandítva, hogy részeg-e? Felnyaláboltam, nem vitás, áradt belőle az alkoholszag. Nagy nehezen a Zsolnay-kút mögötti árkád alá vonszoltam, és telefonon hívtam segítséget. Nem a közismert, ezen a belvá­rosi részen gyakran látható al­koholisták közüli volt. De ha mégis, avagy csak egyszerűen valaki rosszul lett? Más. Szombat délelőtt a Tesco előt­ti útkereszteződés, az elsőbbség elnézéséből adódó veszélyes forgalmi helyzet. Sze­rencsére ütközés nélkül megol­dódik. A továbbhaladó autóban egy fiatalasszony, kisgyermeké­vel. Veszett tülkölésre belenéz a visszapillantó tükörbe. Látja, hogy a követő autóban ülő ráz­za az öklét, és indexszel megál­lásra szólítja. A fiatalasszony megállt, hogy talán mégis vala­mi kár esett. Kinyitotta az aj­tót. Egy hatvan év körüli, surda- kalapos, csupasz barna képű férfi, nyomdafestéket nem tűrő becsületsértő kifejezésekkel or­dítva rohant hozzá, és kérte szá­mon a kialakult veszélyes hely­zetet, és mindennek nyomaté- kot adva többször megütötte. Aztán szitkozódva, visszatérve az öreg zöld Suzukijához, be­csapva az ajtót továbbállt. Eköz­ben több autó is elhaladt mellet­tük. Senkinek sem jutott eszé­be a kiszolgáltatott fiatalasz- szonynak a védelmére kelni. S ha az ő húgukkal, kedvesük­kel, feleségükkel esett volna meg? Mert megeshet... Tisztelt polgártársaim, mi eb­ből a tanulság, vonja le ki-ki magának. De gondolom, nem csak az, hogy esőben és csú­szós úton, esetlegesen italosán ne merészkedjünk az utcára. Az sem elég, hogy óvakodjunk az öreg zöld Suzukit vezető, trá­gár, tettlegességre hajlamos barna képű, kalapos autósoktól. „Máma nekem, holnap neked!” - tartja a magyar közmondás. Nem elég csak szitkozódni, rendőrért kiáltani, börtönt em­legetni. Rajtunk múlik, marad-e valami a békességből gyerme­keinknek és unokáinknak. UJKÉRY, KAPOSVÁR ■ Sok esetben a válasz váll­rándítás vagy „kit érdekel.”

Next

/
Oldalképek
Tartalom