Somogyi Hírlap, 2008. április (19. évfolyam, 76-101. szám)

2008-04-12 / 86. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2008. ÁPRILIS 12., SZOMBAT lámpái' hagyomány Bemutatkoztak ős bika a Gazdász-évfolyamok s csóválják a fejüket az ifjú és él­hetetlen utódok láttán.- Látszik, hogy elsős - jegyzi meg egyikük nincs berúgva. Hová tart a világ?! Annak idején ilyenkor mozdulni sem lehetett az aulában, s már délelőtt min­denki feltankolt... - teszi hozzá, majd bánatosan belekezd a Gaz- dász-indulóba. A többiek lassan átveszik a nótát, s mivel - élő ál­lat híján - a többi csapat’az aulá­ban felállított színpadon kívánja népszerűsíteni jelöltjét, a gajdo- ló banda fedél alá vonul. Éppen időben, kint ugyanis szakadni kezd az eső, s így elázni azért mégsem olyan felemelő... Bent a zöld pólós másodéve­sek szállják meg a pódium kör­nyékét, melyen favoritjuk, Aero- bika nevéhez méltón a nézők megmozgatásával akar jó ponto­kat szerzni. A harmadéves GaBika a test helyett a szellemet dolgoztatja: kímélő üzemmód­ban kezdi, hiszen nem kíván semmit előadni, végül a közön­ség követelésére elereszt egy kö­zepes erősségű szarvasbőgést. Egyik pillanatról a másikra szinte szétrobbannak a hangfa­lak: megszólal a Rocky zenéje, s negyedéves alattvalói vállán Lá­ma érkezik. Udvaroncai rögtön­zött műsorral kábítják a népet. Az ötödéves Pétiké kutyás be­mutatóját már kifejezett ováció fogadja; alakul a hangulat.- Na, végre, valami, ami em­lékeztet a régi időkre - bólogat korábbi véndiákunk, majd lát­hatóan jobb kedvvel a büfé felé indul. Az árak láttán aztán ha­mar az arcára fagy a kezdődő mosoly... Harminckettedik alka­lommal rendezik meg a Kaposvári Egyetemen az állattudományi kar diák­buliját, a hagyományos Gazdász-napokat. Vas András Elsőként Sevcsenkóba botiunk, még a milános korszakából maradt mezben érkezik a foci­pálya felől, hóna alatt labda, ám láthatóan már letudta mai penzumát, hiszen kezében sö­rösdobozt szorongat - jelen álla­potában vélhetően nehezebb len­ne elvenni tőle, mint egy Bajno­kok Ligája döntőben a lasztit...- Plakátoljunk vagy söröz­zünk? - hallatszik a szupercsa­tár mögül, s első blikkre úgy tű­nik, a kérdés költői, hiszen soká­ig válasz nélkül marad. Aztán felcihelődik a társaság, ám ra­gasztó helyett valami hígabbat keresnek... Igazuk van. Ráérnek népsze­rűsíteni favoritjukat, ugyanis meglehetősen kevesen várakoz­nak a Kaposvári Egyetemen a Gazdász-napok megynyitójára. Hiába kelletik magukat hastán­cosok a színpadon, s nyitott már ki a büfé is, egyelőre laposkás a hangulat. Na, majd a bikavonu­láson - az évfolyamok diákdé- kán-jelöltjeinek bemutatkozá­sán -, reménykedünk... Ám a jeles esemény is nyögve­nyelősen indul. Az elsősök favo- ritja, Ludas ugyanis kissé elfogó- dottan téblából lova mellett, lát­hatóan inába szállt a bátorsága.- Mit csináljak? - kérdezi iz­A vidám gazdászok már csütörtök este melegítettek egy buliban, aztán pénteken jöhetett a bikafuttatás... zadva évfolyamtársait, akik be­szédre és a kellékként kezébe nyomott karikás ostor pattogta- tására biztatják. Hiába.- Lámpalázam van, adjatok egy sört! - próbálkozik a reflek­torfénybe került bikaifjonc, ám hiába érkezik meg a doboznyi bátorság, nem lesz tőle aktívabb. Néhány lovaskunszttal próbál érvényesülni - kevés sikerrel...- A legdrágább dolog a lóbőr - hallatszik az Indul a bakterház örökbecsű igazsága a nézők kö­zül, jelezve, hogy egyéb híján a maga szórakoztatásába kezdett a nagyérdemű. A prímet az öreg­diákok társasága viszi: sok nosz­talgiával és még több borral em­lékeznek a dicső napokra - egyúttal méltó választ adnak az idei végzősöknek, akik „Része­gebb vagy, mint egy ötödéves?” feliratú pólóban grasszálnak... -, Hetesen négyszáz fát ültettek el a faluszépítők Lakossági kezdeményezésre kö­zel 400 darab fát ültettek el a mi­nap Hetesen. A belső területeket szépítették meg a község lakói. - Az utóbbi hónapok viharaiban kidőlt fákat is pótoltuk - tudtuk meg Ádám László polgármester­től. - Az akció résztvevői öröm­mel csatlakoztak a munkához. A tervek szerint jövő tavasszal folytatják a faluszépítő progra­mot. ■ Harsányi M. bűzt áraszt Az embert riasztja, a döglegyeket vonzza A böhönyei Vörösné Pécsek Zsuzsanna már tíz éve nevelge- ti ajándékba kapott, a köznyelv­ben gumifaként, illetve gumi­pálmaként is nevezett növényét. A többévnyi gondozás után először hozott virágot. A nö­vényvilág igazi különlegessége az Amorphophallus ezen faja, ami gyönyörű szép, de a rotha­dó hús átható szagát árasztja. Ennek köszönhetően magához vonzza az őt beporzó döglegye­ket. - Nagyon meglepődtem, amikor a megszokott levélhaj­tás helyett virágot kezdett ne­velni - mondta a böhönyei ass­zony. - Az egész növény maga a virág. Amikor teljesen kifej­lődött, az első három napban ki kellett tenni a szobából, mert olyan borzasztóan büdös volt. Most már egyáltalán nincs szaga. A körülbelül más­fél méteres virág egy hét múl­va meghaj, tövig elszárad, majd a gumó új levélhajtásokat hoz. Én például esővízzel lo­csolom, s amikor jól érzi ma­gát, vízcsepp van minden egyes levél végén. ■ Vigmond Erika A növény Vörösné Pécsek Zsu­zsanna igazi különlegessége, mely először hozott jókora virágot Virágzik a böhönyei gumifa 5 JEGYZET A kirúgottak országáról harsány, figyelemfelhívó cím az interneten: „Gyur- csány: Kóka János és Horn Gábor vetette fel elsőként Horváth Ágnes kirúgását” A cikket olvasva kiderül, hogy a miniszterelnök fel­mentésről beszélt, a kirú­gás szó címbe emelése ki­zárólag a szerző leleménye. A szemléletes kifejezéseket a legtöbbször magam elé képzelem, vagyis a szavak jelentése leképeződik előt­tem. így jártam ezúttal is: szinte láttam, amint a kor­mányfő 46-os jobb lábával (a bal inkább illenék egy baloldali párt elnökéhez) szó szerint kirúgja vagy ki­rugdalja a miniszteri szobá­ból Horváth Ágnest. Hogy még érzékletesebb legyen a kép: egy férfi egy nőt. a minap a Magyar Televízió Pulitzer-díjas műsorának ve­zetője is azt találta monda­ni, hogy a tanárát veréssel fenyegető diákot ki kellene rúgni az iskolából. Nem elta­nácsolni, más intézménybe irányítani, netalán kizárni. a kirúgás szó használata napjainkban szinte polgár­jogot nyert. Ma már senki­nek nem mondanak fel, senkinek nem szűnik meg a munkahelye, senki nem veszíti el az állását, itt min­denkit csak kirúgnak. Ki­rúgnak az igazgatók és az igazgatónők, s kirúgnak nő­ket és kirúgnak férfiakat. Hovatovább ez a kirúgottak országa. külön tanulmányt érdemel­ne, hogyan durvult el eny- nyire a nyelvünk? Miért vált napjainkra szégyenné, kirú­gássá a munkahely elveszté­se, belerúgásra „érdemessé” azok, akik utcára kerülnek. Gyanítom, ahogy az emberi kapcsolatok romlása, úgy a mindennapi beszédünk el­durvulása is az elvadult po­litikai stílus következménye. És csak az emberi kapcso­latokról és a nyelvünkről volt szó! SZŰCS TIBOR TARCAJA Egy konok eperfa Morus, latin néven. Eperfa, száz faja is létezik, de Magyarorszá­gon kettő, a fekete és a fehér eper­fa terjedt el igazán. Korábban szinte valamennyi portán megta­lálható volt, de mostanában igen ritka, főleg hulló gyümölcse miatt vált kevéssé kedvelté a családi há­zak kertjeiben. Tájegységenként a köznyelv szederfaként is említi. Fája igen kemény, szinte a vas­szöggel is nehéz megadásra bírni konok, büszke szöveteit. De az erős kézben tartott ka­lapács előbb-utóbb sikerrel fa­ragja. Nem amikor megtudtam, ha­nem az előtt, mikor a reggeli in­dulás prológusaként éjjel elha­gyott minden. Az álom, a békes­ség és megnyugvás. Eszeveszett forgolódásban ezer hajtásra gyúr­ni a takaró leplét, töppedt, nevet­séges galacsinná markolni a pár­nát! A három falióra három kü­lönböző ritmusban merítette üte­mesen a hat duracellt teljes ká­nonban, a zakatolás nemes egy­szerűségben hasító lüktetéseket tömködött a koponya legérzéke­nyebb tájékán. A szem is kigú- vadt reggelre, amire teljesen tisz­tázni lehetett, hogy a kávé mellé még, a pontosság erősítésére egy, a 70-es évekből a polcon maradt vászonkötéses kötet lapozgatá­sát megejteni illendő: Azon az éj­jel - százhuszonharmadik oldal. A tisztelettel beszélő, fiatal lelkész Ábrahámhoz hasonlí­totta a kilencvenhat megélt esz­tendőből adódóan. Fertályórába ebből alig valami alakult, de a háromnegyed országnyi távol­ság miatt csak néhányszor el­mesélt történetek újra megéled­tek a jellemző és sajátos arciz­mok rándulásában. És beugrott, hogy apámat bi­zony kissé elverték, amiért vi­gyázni hagyták otthon, de az eperfa tövében, a lepotyogó gyümölcsöket falva megrésze­gedtek a kacsák. Mentségére le­gyen, olvasással ütötte agyon az időt, amíg rokonhoz mentek ta­nyázni a szülők. Legalábbis ez­zel a hurkapálca-maradvány- nyal a szememben próbáltam minden pillanatban keresni az elolvadt vattacukrot, mint te­kintetet - hiába. Egyedül a családból, konokul állt szemben a búcsúval, rögöt markolt, de nem forgolódott könnyes szemeket keresve. A konok, büszke törzsbe vé­gül belekerült az a fene vas­szeg. Az utolsó nyáron, mielőtt ki­vágta volna, gondosan kotorta össze a földről a fehér eperfa terméseit. Ahogy potyogott, gyűjtötte, cefrét szedett. A törzs görcsei útban mutatkoztak a megfeketedett góré mellett a be­állni szándékozó és gyarapodó autóknak is, ezért kivette a nö­vényt a földből. A Berettyó med­rénél kérgesedett kezek fiatalos lendülettel tüntették el a nyo­mokat egyik napról a másikra, mintha sohasem lett volna az első udvaron illatos gyümöl­csöktől terhelt a gyep. Csak az aprómarhák igazgatták még tollúkat a képzeletbeli árnyék­ban, amíg az évek alatt kitelt az erő. Először nagyanyámé. Csak az utolsó találkozást követően lett érthető, hogy az emlékezetes nyár nyomaként az ital még most is megvan. A gondoskodás vejénél hagyatta a demizsont, a leviaszolt para­fa dugó méltón őrzött minden pillanatot, addig, amíg velük nem történik meg az elkerül­hetetlen. Az üzenet is megma­radt: a toron azért igyanak belő­le, ha jönnek. Talán kiszárítani a „fehír” zsebkendőket, de az is meglehet, csak azért, ne marad­jon senki szomjan, aki köszön­ni érkezik vagy egyszerűen vi- gasztalódásért. Na öcsém, igyál már egyet! - jött a fogadás az ajtó előtti lép­cső legfelső fokán. Ott, ahol ép­pen utoljára lépett ki. A kérdés nem várt valós vá­laszt, de arra volt jó, hogy végre tisztába helyezzük gondolata­inkat. A ránk maradt bütykös majdnem húszesztendős tar­talmának, ha órára is csak, de marasztaló zamata segítségével hessegettük magunktól a nehe­zedő semmit. Még talán e-mail- címeket, telefonszámokat is frissítettünk néhány nyugtató falat között, aztán egyenes de­rékkal töltöttünk egymásnak az eperpálinkából.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom