Somogyi Hírlap, 2008. április (19. évfolyam, 76-101. szám)
2008-04-11 / 85. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2008. ÁPRILIS 11., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP mmmm 5 Hagyományőrző horvátok lakócsai találkozója Hangulatos muzsika mellett énekszóval vonultak végig népviseletben fiatalok és idősebbek Lakócsa főutcáján. A házak előtt pedig díszes szőtteseket, térítőkét „lengetett” a szél. A lakócsai horvát hagyomány- őrző napokra ünneplőbe öltözött a művelődési ház is. ■ Rég nem látott ismerősök találtak egymásra Lakócsán: jót nosztalgiáztak a hajdani fellépők. Hajdani kultúrcsoportok tagjai nosztalgiázhattak. A múltba engedett bepillantást ugyanis az a közel harminc fotó, amely országjáró körutakat, felejthetetlen élményeket idézett. Az egyik felvétel a '76-os zágrábi Smotra népzenei fesztiválon, míg egy másik a televízió Röpülj páva vetélkedőjén sikerrel szerepelt Dráva együttest örökítette meg. Az emlékezés után csengő hangú lakócsai óvodások, és az iskola néptáncosai, illetve tamburzene- karának tagjai léptek közönség elé. A horvát kultúra értékeit ápoló dél-somogyi és baranyai együttesek is bemutatták táncaikat, zenéjüket, sajátos nyelvüket. Továbbá az ősi gyökerekhez méltó, ugyanakkor a jelenben is üzenetet hordozó dalokat is énekeltek - gyermekek és ifjak, kéz a kézben. A kétnapos rendezvény kis kitekintéssel zárult, Potonyi Tavasz címmel. A szomszédos kisközségben ugyanis a lakócsai Dráva hagyományőrző csoport és a pécsi Tanac adta elő műsorát. ■ Gamos Adrienné Kommandósként naponta gyúrt, kapitányként valamivel ritkábban emelgeti a súlyokat Lengyel Róbert alezredes, siófoki rendőrkapitány A legerősebb kapitány fekvenyomás Heti négyszer kondizik, Ádándon erdőn-mezőn fut Be akarta bizonyítani, hogy szteroidok nélkül, 40 évesen is lehet sportolni. Siófok rendőrkapitánya ezért indult el az egyenruhások országos fekvenyomóversenyén. Kolumbán Tünde A kaposvári bajnokságon 152,5 kilót nyomott ki Lengyel Róbert, de a dagadó izmú kapitány ennél nagyobb súlyt, 157 kilót is képes fekve a feje felé emelni. Ezzel talán ő az ország legerősebb rendőrkapitánya, annál is inkább, mert a bajnokságon nem akadt parancsnoki ellenfele; nem túl gyakori, hogy ilyen beosztásúak elindulnának. A siófoki rendőrfőnök is most először vett részt efféle sportversenyen, és súlycsoportjában egyből a második helyre emelte magát.- Gyerekkorom óta sportolok. Attól, hogy vezetőként dolgozom, még nem adtam fel az elveimet, ezért hetente négyszer másfél órát edzek konditeremben - mondta Lengyel Róbert, akit a versenyre való felkészülésben Kozma Zoltán egykori testépítő világbajnok is segített. - Akármennyire elfoglalt is vagyok, a sportra mindig szakítok időt. Az egészségemért ennyit áldoznom kell, és így esténként a stresszt is kidolgozom magamból. A jó idő közeledtével Lengyel Róbert az edzőtermi izzadás mellett hamarosan a nyúlcipőt is felköti. - Vasárnap délutánonként a szülőfalum területén, Ádándon futok erdőn, mezőn át - mondta a kapitány, aki nagy horgász és vadász hírében áll, de ezekről a hobbikról úgy vélekedik: ész kell hozzájuk, s nem testi erő. Kötelező volt a gyúrás JÓLLEHET RENDŐRKAPITÁNYKÉNT a napi munkában Lengyel Róbert nem feltétlenül veszi hasznát feszülő izmainak, azonban kommandós parancsnokként elengedhetetlen volt számára a kifogástalan kondíció. A paksi Neutron Kommandóban a kiképzési program részét képezte a napi másfél órás erőnléti edzés, de a súlyzózás mellett ott a közelharcot is gyakorolta. Egységével több alkalommal járt Amerikában a kommandósok világbajnokságán. Több mint 2500 helybeli és környékbeli vett részt azon a háromfai egy hónapos rendezvénysorozaton, mely a drogprevencióról szólt és az egészségmegőrzést népszerűsítették, egyben közösséget is építettek vele. Brantmüller Zoltán háromfai polgármestertől megtudtuk: egymillió 285 ezer forint vissza nem térítendő támogatást nyertek a szociális és munkaügyi minisztérium pályázatán erre a célra. A program- sorozat első rendezvényén tizenhárom település tizenhárom csapata vetélkedett a droggal kapcsolatos tudnivalókról - mondta Brantmüller Zoltán. - Több mint százharmincán pingpongozták végig a 24 órás asztalitenisz-versenyt, ami az általános iskolás korosztálytól a nyugdíjasokig szinte mindenkit megmozgatott. Evan McGregor Trainspotting című filmjének a levetítésével a kábítószer-fogyasztás veszélyeire igyekeztünk felhívni a figyelmet. Az iskolások szórólapokat és plakátokat terveztek a drogfogyasztás ártalmairól. Brantmüller Zoltán a szórólapokkal Pingpongoztak a kábítószer ellen pályázati pénz Sport, filmvetítés, előadások Háromfán A füst miatt fogták vissza a tempót Négy hektáron gyulladt ki a nádas csütörtökön a szántódi Oázis parkoló mellett. Az erős füst miatt forgalomlassítást rendeltek el a 7-es úton, s a vasúti szerelvények tempóját is csökkentették. - Három gépjárműfecskendővel vonultak ki a siófoki tűzoltók, s fél órán belül végeztek a munkával - közölte Lábas Elemér, a katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletese. ■ Harsányi M. SEGÍTÜNK... HARSÁNYI MIKLÓS Késnek az autóbuszok EGYIK OLVASÓNK a KapOS Volán szolgáltatását kifogásolta. Arról számolt be: Somogybán csak a tabi autóbusz-állomáson nem helyeztek ki padot. Olvasónk azt is felrótta: vasárnap délután a pécsi buszon a 25-30 tabi diák állva utazik három órán át. Gál Zoltán, a Kapós Volán Zrt. vezérigazgató-helyettese csütörtökön arról tájékoztatott, hogy a tabi autóbusz-pályaudvar üzembe helyezésekor a zrt. helyezett ki padokat. Sajnos az elmúlt időszakban ezeket oly mértékben megrongálták, hogy használhatatlanná váltak. - A pályaudvar területén a cég nem rendelkezik megfigyelőkamerákkal, sem őrző-védő szolgálattal, ezért a jövőben sem helyeznek ki padokat - tette hozzá -, mivel azt rövid időn belül újból használhatatlanná tennék. A zrt. munkatársa kitért rá; a Tabról Pécsre közlekedő autóbuszjárat esetében bővítették az autóbusz-férőhelyek számát. Ettől kezdve - a társaság kimutatásai szerint - a felszállóknak Tabon a legtöbb esetben tudnak ülőhelyet biztosítani. Gál Zoltán levelében elismerte: az álló utasok száma Andocstól Kaposvárig jelentős. Oka: az egymás után érkező négy autóbusz közül az utazóközönség a legmodernebb, Tabról induló autóbuszra száll fel, míg a többi autóbusz szabad ülőhelyekkel közlekedik. Kaposvártól szintén biztosított az elegendő számú ülőhely. Közérdekű kérdéseiket hétfőtől péntekig 12-14 óra között a 82/528-156-os telefonszámon feltehetik! CIKKÜNK NYOMÁN----------inimnuiiiiM————nMMniiinniiiiinnniiiiniiiiiininiinniinriniii—nniiniifniKiininiiniiiiriii Ag gályos nyilatkozat a diákétkeztetésről dés, ha az utas tudja a kötelessé- KRESZ. Új Kresz! Élt 33 évet! gét, és nem ragad rá a buszosra. Azért a régit nem kell leszólni. AkValószínű, ön is a jobbak közé tar- kortájt ez volt az első nemzetközi tozott. Buszos. Az MSZP kaposvári képviselő- csoportja érdeklődéssel olvasta Stickel Péter oktatási, kulturális és sportigazgatónak a Pensio 17 Kft.-vel kapcsolatos felmérésekről tett nyilatkozatát, melyet a témában tartott sajtótájékoztatónk cáfolatául kívánt elmondani. A kérdés feltevése, -„Tapasztalta-e romlott, kifejezetten rossz ízű étel kiosztását?" - módszertani aggályokat vet fel számunkra: a kérdésfeltevés pontatlan volt és rossz. Ezt kár lenne a mi számlánkra írni. A polgármesteri hivatal által kiküldött monitoringbizottsági jelentések anyagaiban az összesítésben szereplő kérdés az alábbiak szerint szerepel részben az óvodákban, részben az iskolákban dolgozók esetében: „Volt-e romlott, rossz étel?” A lehetséges válasz igen és nem volt. Frakciónk elvégezte a teljes adatállomány összesítését, mivel a hivatal ilyen összesítést nem bocsátott a rendelkezésünkre, vélhetően ilyennel nem is rendelkezett. Az általunk készített összesítőben sem tértünk el az előzőekben megfogalmazott kérdésfeltevésektől: „Tapasztalt-e kifejezetten romlott ételt, ami kiosztásra került?” Amikor az összesítés elkészült, mi a számokból olvastunk és vontunk le következtetéseket, amelyeket a továbbiakban is fenntartunk. Véleményünk szerint az általunk elkészített összesítő táblázat jó szolgálatot tett volna adataival együtt a 2007. szeptemberi szerződés- módosító közgyűlésen a szolgáltató megítéléséhez. Egy rövid idézet a Somogyi Hírlapban megjelentekből: „Stickel Péter szerint a kérdésre igennel válaszolók telefonon történt megkeresésre elmondták: az igent nem a romlottra, hanem a kifejezetten rossz ízűre értették. ” Kíváncsiak lennénk, hogy a 279 válaszadóból 117 igennel válaszolót hogy tudta azonosítani és elérni egy nap alatt az igazgató. Bízunk abban, hogy a közvéleménykutatás névtelen volt, mert ha nem, akkor ez további aggályokat Vet fel. JURMANN BÉLA TANÁCSNOK POLITIKA. Az ilyen Tomcat-szerű figurákat Berlinben a betonba döngölnék a rendőrök. Nálunk meg a bíróság felkarolja őket Laci * Mit csinálnak a somogyi minisztereink, hogy hagyják leamortizálódni Somogy megyét. Munkahely nincs, csak hitel, hogy megéljünk. Legfeljebb elárverezik a lakásunkat ha nem tudunk miből fizetni. Egy kis lopikázott EU-s pénzt haza is küldhetnének, mert a szoci segélyt nem mindegyik munkás kedveli! 56 éves KÖZLEKEDÉS. Nagyinak üzenem: a tükröket a biztonságos közlekedés érdekében szerelték fel gyárilag. Sok baleset származott abból, hogy nem néztek bele. Az autóbuszon főleg nagy odafigyelést igényel az utasok biztonsága érdekében. Nincs duma, sem veszekeNYUGDÍJ. A magasabb nyugdíj nem ajándék, hanem a negyven év alatt befizetett magasabb járulék alapján jár. Nagyi * Kedves Mami! Ha soknak tartja a nyugdíját, és a családon belül nincs, akit segítsen, küldje az alapítványoknak. Ne azzal töltse az idejét, hogy kitől mit kellene elvenni, vagy kevesebbet adni. Üdv.: SF KÁTYÚ. A Töröcske felé vezető úton jó ideje van néhány szépen kifejlődött kátyú! Mi lenne, ha a kátyúk ellen is zéró toleranciát hirdetnének, vagy az illetékes Tö- röcskére költözne! egyezményeken alapuló és a legszélesebb tömeget érintő jogszabály. Lehet bírálni, kritizálni, jobbat alkotni, csak be kell tartani! SF * Kresz-szigorítás. Jó lenne, ha nálunk is biztonságos lenne a zebrán való áthaladás. Nyugatra tőlünk a zebránál állót átengedik, sőt automatikusan lassítanak. Itthon ha nem szaladok, elütnek. Putyi KUTYA. Szálkásszőrű német vizslát találtunk. Gazdáját keressük. Telefon: 20/541-46-00 GÓLYÁK. Vekker úr, csukja be a szemét! A természetben nem osztanak segélyt, a gyengének sajnos mennie kell. Ez a természet rendje. Ciconia