Somogyi Hírlap, 2008. április (19. évfolyam, 76-101. szám)
2008-04-01 / 76. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2008. ÁPRILIS 1, KEDD 2 MEGYEI KÖRKÉP Ingyen adták, pénzért kapnák ingatlan vita A Zics Faluért Alapítvány visszaigényelte a község volt épületét Támogatásként visszaigényelte a Zics Faluért Alapítvány a Balatonföldvár és Vidéke Takarékszövetkezettől az egykori Zicsi Takarékszövetkezet kirendeltségi épületét. Krutek József Kétmillió-hétszázezer forint plusz áfa ellenében adná oda a Balatonföldvár és Vidéke Takarékszövetkezet a volt zicsi kirendeltség épületét az alapítványnak. Erről a pénzintézet igazgatósága a március 4-i határozatá- • val döntött. Korábban megírtuk: a földvári központú takarék- szövetkezet igazgatósága 2007. december 31-én megszüntette Zicsben az 1980 óta fenntartott _ kirendeltségét.- Fölháborító és cinikus a p balatonföldváriak ajánlata - | kelt ki magából Hoffman Fe- s renc, a Zics Faluért Alapítvány kuratóriumának elnöke. - Az épületet a Zicsi Takarékszövetkezet - mint önálló pénzintézeti egység - építette. A tulajdoni lap bejegyzése szerint a Bala- tonfóldvár és Vidéke Takarék- szövetkezet birtokába „egyesülés" bejegyzéssel ingyen került. Úgy gondoljuk, az lenne a korrekt eljárás a falu lakosságával szemben, ha az épületről az alaA községnek visszajár az ingatlan! Hoffmann Ferenc, a zicsi alapítvány kuratóriumának elnöke mélységesen felháborodott a földváriak ajánlatán pítvány javára ingyen lemondanának. Tehát úgy véljük: az épület a községnek visszajár! Hoffman Ferenc úgy fogalmazott: megítélésük szerint a takarékszövetkezet gazdasági helyzetét ez jelentősen nem érintené, a falu lakosságának viszont hasznára válna. Az alapítvány ugyanis közösségi helyiségként hasznosítaná: lehetne itt teleház vagy fél műszakban működő postahivatal. A hasznosításról még nem döntöttek.- Ezért az összegért Zicsben beköltözhető családi házat lehet vásárolni - hangsúlyozta. - Alapítványunk ezek után megszünteti a takarékszövetkezeti folyószámláját. Lantos Józsefié, a takarékszövetkezet ügyvezető igazgatója a Somogyi Hírlapnak azt mondta: - Az épületet a szövetkezeti ingatlanok között tartják számon, az évek során költöttek rá. Hozzátette: a beolvadást követően az épületet felújították, és hárommillió forintos költségen tartják nyilván. Veszteség nem lehet amennyiben térítésmentesen véglegesen átadnák az alapítvány javára, adózniuk kellene utána, magyarázta Lantos Jó zsefné. Ezért az igazgatóság úgy döntött, hogy könyv szerinti értéken tudja csak átadni az ingatlant. Drámai percek Taszáron, landolt egy utasszállító játék Az NBA legjobb sportolói ma este bemutatót tartanak a kaposvári sportcsarnokban (Folytatás az 1. oldalról) hí utasszállító személyzete sikeresen letette a gépet a használaton kívüli taszári repülőtér betonjára. A kapitány megköszönte a magyar honvédség és a helyiek segítőkészségét. Az amerikai sportolók - lépcső híján - a leengedett gumicsúszdán szálltak ki a repülőből, vidáman, mintha mi sem történt volna. Jöttek egymás után a nagy játékosok: Jason Kidd, FeBron James, a túrára reaktivált Michael Jordán és a többiek. Első kérdésük az volt: hol vannak? Miután a gép kényszer- leszállásánál jelen lévő Szita Károly kaposvári polgármester közölte, hogy Kaposváron, a sportolók ízlelgették a szót:- Kaposzvar, Kaposzvar. A sokadik kaposzvarozásnál felcsülant Jason Kidd, a Dallas irányítójának a szeme.- En lenni nagypapa Kaposzvar. A tolmács segítségével csakhamar egy hihetetlen történet kerekedett ki az elbeszéléséből. Kidd dédnagyapja a múlt század elején - akkor még Kicsid Sándor néven - kitántorgott Amerikába, ahol megcsinálta a szerencséjét Közben beleszeretett egy tehetős amerikai család lányába, és örökre kinn maradt. A dédnagytata őrizte magyarságát, megtanította két fiát anyanyelvére, akik továbbadták tudásukat a gyermekeiknek. A Fos Angeles-i amerikai környezet azonban - ahol éltek - erősen megkoptatta magyartudásukat, s idővel már inkább amerikainak tartották magukat, mint magyarnak. Időközben a család neve is megváltozott, mert az amerikaiaknak a cs betű miatt mindig bajuk volt a Kicsid név kiejtésével. így lettek Kidd-ek. Jason már magyarul sem tud, csupán néhány szót ismer. Ősei szülőföldjére érkezése azonban meghatotta nemcsak őt, hanem - amikor elmesélte a többieknek a történetet - a csapatot is. Ezért úgy döntöttek, ma délután bemutatót tartanak a kaposvári sportcsarnokban, ahol valamennyi játékosuk fellép. A belépődíjat jótékonysági célra ajánlják fel. Az este hatkor kezdődő programot követően Budapestre utaznak, ahol a Malév által felajánlott különgéppel az írországi Shan- nonba repülnek, ahonnan az amerikai Delta járatával folytatják útjukat Amerikába. A kényszerleszállás után biztonsági őrök védik az amerikai repülőgépet Támogatja a hévízjutést? ALAGI MAGDOLNA kaposvári nyugdíjas: - Csak támogatni tudom, hogy a város tegyen meg mindent a fűtésdíjak csökkentéséért Örülnék, ha a hévíz segítené a fűtésünket. Nekem a havi 6,5 ezer forintos támogatással együtt is 32 ezer a számlám. Ez volt a mostani enyhe télen, tavaly 42 ezret fizettem. Hetvenkilencezer forintos nyugdíjam fele rezsire megy, tovább már nem bírnám az áremelkedést. szabó júua kaposvári kismama: - Nővéremék 18 ezer forintot üzemek a távhős lakásunkban, nekünk szerencsére egyedi gázos a rendszerünk. így havonta nem haladja meg a fűtés- számlánk az ötezer forintot De ezzel együtt is fontosnak tartom, hogy az alternatív energiákat használjuk, és a központi beruházások mellett a város önkormányzata is tegyen lépéseket ez ügyben. Örülök, ha sikerül. fürst István kaposvári nyugdíjas katona: - Gázfűtéses házban lakom, de a geotermikus energia használatát támogatom. Ha fiatal lennék és építkeznék, csak ezzel a hévíz-rendszerrel fűte- nék. Most a tetőfelújítással napkollektorokat telepítünk, ami legfeljebb ötszázezer forintunkba kerül, két és fél év alatt megtérül. Kétszáz literes tárolóból biztosítjuk a meleg vizet Rögeszmévé vált az aranyász 526,8 grammos vízvári rögje megszállottak Önjelölt segítők és ipari búvárok keresik a meringülős aranyász Drávába visszaesett kincsét (Folytatás az 1. oldalról) A község közbiztonságát hétfőtől megerősített rendőri erők vigyázzák. Dégi Endre tábornok, megyei főkapitány személyesen tett látogatást Vízváron, ahol elmondta: mindenki a saját felelősségére vállaljon részt a kalandból. A vízijártassági engedélyeket mindenkitől elkérik. A déli határfolyó mentén, a horvát oldalon is sokak érdeklődését felkeltette a 18,5 unciás aranyrög híre. Andrija Kudumi- ja, a Vízvárral szemközti Ferdi- nandovac polgármestere azt mondta: a veszélyes kalandot vállalva többen ladikokkal szelik át a vizet, hogy megpróbálják maguknak tudni a kivételes kincset. A Zágrábi Magyar Konzulátuson megerősítették értesülésünket, miszerint egy horvát búvárcsoport kedden már egy e célra átalakított bödönha- jóból pásztázza a folyófenéket különleges lézeres hidrogold- méterével. Az aranyászt ma még senki sem látta. A falubeliektől tudom: a középkorú férfi húsz éve jár ugyanarra a helyre, s a szerencse most kísértette meg először. De amint mobilját kutatva asszonyának akarta újságolni a hírt, görcsösen markolt mérlegéről lecsúszott a „drága kő”.- Szerencsétlen, még a dédapjától örökölte ezt a megszállottságot, annak a saroglyáját, meringülőjét meg sajtárját használta babonából...- sopánkodik egy főkötős asszony. A potyaleleményre leső kalandorok útját követve jutunk el a Dráva ominózus partszakaszáig. A fürkész tekintetektől távol bukkanunk Fatér Gáborra. Vöröslő ábrázattal nézi a zúgó folyót.- Ha elvitte, hadd vigye - morog a bajsza alatt. - Azonnal utána vetettem magm, de hiába. Még jó, hogy nem vesztem oda; tisztelni kell ám a folyót! - bök a sötétedés ellenére vízben botorkáló fiatalokra. A megszállottság érthető. A 18,5 unciás (526,8 gramm) példány értéke a mai rekordmagasságú áron (unciája 1030 dollár) 3,2 millió forint. Egy életre bearanyozná gazdája életét, de lehet, hogy mindörökre a hullámsírban marad. Bár a próbálkozókat látva: röghöz kötné mind az életét. Meghatározták a helyét nádasi-tóth attila, az Aqua- Blue Búvárklub iparibúvár-ok- tatója vezetésével kedden 11 órakor kezdik keresni az elkallódott rögöt. Ehhez az Arany János Rögfizikai Kutatóintézettől kapnak segítséget. E szakaszon az őrtilosi 280 méterről 200-ra szűkül a folyó, így az 5 kilométeres sebessége 8-ra növekszik. Tehát másodpercenként majdnem 2,5 métert sodor a folyó. Pusztítja medrét, ék alakú, olykor akár 5-15 méter mély völgyet alakítva ki. Miután partközeiben zuhant a vízbe a rög, 30-35 fokos szögben, a parttól 80-100 méterre keresik majd. A partközeiben vízbe esett aranyrögöt ladikokkal is keresik a Dráván