Somogyi Hírlap, 2008. március (19. évfolyam, 52-75. szám)

2008-03-30 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 13. szám

SPORT 10 2008. MÁRCIUS 30., VASÁRNAP Keveseknek sikerül NEM SOK MAGYARORSZÁGI légiósnak sikerült az NBI- ből egy újabb országba to­vábblépve, erősebb csapat­ba kerülnie. Közülük az egyik a később magyar ál­lampolgárságot kapott Vasile Miriuta volt, aki ép­pen az Energie Cottbusban futballozott. A Vasas hajda­ni hátvédje, Jessy Belgium­ba igazolt, és ugyancsak Belgiumba távozott az előző szezon társgólkirálya, a sze­negáli Ibrahima Sidibe is. Ér­demes megemlíteni még egy Magyarországról Belgiumba lépőt: Muzsnay Zsolt a Fe­hérvárból igazolt Antwer­penbe - igaz, ő utána visz- szatért Székesfehérvárra. fura életút Dusán Vasziljevics a magyar bajnokságot használta ugródeszkának, és már a Bundesligában jár- Aláírta szerződését, azon­nal kezdőként számítottak önre, azóta azonban csak csere, igaz, minden meccsen pályára lép. Nem elége­detlen?- Elfogadom a helyzetet. Az első tavaszi bajnokin, a Leverkusen elleni hazai derbin kezdtem, de kaptam egy sár­gát, és a vezetőedző jobbnak látta, ha Stiven Rivicet küldi he­lyettem pályára. A folytatás­ban jobbára tizenöt-húsz per­cet kapok. Rendkívül erős az Energie középpályás sora, jó futballisták alkotják.- Mi az, ami leginkább megfogta a Bundes­ligában?- A nagyszerű hangu­lat. Magyarországon jó esetben 3000-4000 né­ző előtt léptem pályára, itt tízszer annyian van­nak, remek a hangulat, imádják a futballt, és tisztelik a futballistákat. Vártam az első győzel­met, két hete hazai pályán a Bayern ellen az is bekö­vetkezett. Nagyon erős a Bundesliga, a játékosok nem technikásabbak - illetve a többség nem mint Magyar- országon. viszont jóval ke­tok. Ot éve került Magyaror­szágra, egy évet Békés­csabán futballozott, majd Kaposvárra igazolt, ahonnan pedig a német Cottbusba. Sok futballis­ta álmát valósította meg, a Bundesligában léphet pályára hétről hétre. Dusán Vasziljevics kar­rierje ellentmond annak a tézisnek, miszerint ha­zánkba csak eladhatat­lan, középszerű futbal- , listák érkeznek. / Ősszel még a kaposvári csapat legjobbjai közé tartozott a klubja költségvetését rendbe tevő „Vaszke ilyen településeket, a többmil­liós Berlinben nem érezném jól magam, és ez lett volna a helyzet Budapesttel is. Itt min­den nyugodt, ha nincs edzés, sokat sétálunk a belvárosban a nejemmel.- Keveseknek sikerül Ma­gyarországról légiósként elő­re-, illetve továbblépni.- Igen, valóban fejlődtem. Én otthon, Jugoszláviában csak az élvonalban futballoztam, a Lazarevac, a Budva és az Obrenovac színeiben, igaz, mindegyik kis csapat volt, és átszállójegyet váltott az első li­gába. Mindenütt ugyanaz volt a probléma, elfogyott a pénz. Bé­késcsabára is emiatt kerül­tem, Vágó Attila volt az edző, amikor szerződtettek, neki is sokat köszönhetek. A Viharsa­rokban is visszatért azonban a korábbi probléma, ott is csőd­be ment a klub, és távoznom kellett. Kaposváron új helyzet­tel találkoztam, amit ígértek, azt ki is fizették.- Bár rengeteg szerb futbal- lozik szerte a világban, ha stabil pont lesz egy Bundes- liga-csapatban, akár váloga­tott is lehet.- Én szerb válogatott bizto­san nem leszek, montenegrói annál inkább. A nejem ugyan­is budvai. akkor ismerkedtünk meg, amikor a Mogren együt­tesében futballoztam. A mon­tenegrói szövetségi kapitány és a vezetők már többször je­lezték, számítanak rám. Rövi­desen, áprilisban megkapom az útlevelet, és be is mutatkoz­hatok a nemzeti együttesben. Szeretnék válogatott lenni. Hal­lottam, hogy Magyarországon is felmerült a honosításom, de konkrét lépések nem történ­tek. Igaz, én sem szorgalmaz­tam a dolgot. A Bordeaux nyerte az ezüstrangadót Franciaország A Bordeaux megerősítette második he­lyét: Bordeaux-Nancy 2-1. Totó, 13. hét 1. Bochum-Dortmund 3-3 X 2. Bremen-Duisburg 1-2 2 3. Hamburg-Bielefeld 1-1 X 4. Kartsruhe-Schalke 0-0 X 5. Leverkusen-Frankfurt 0-2 2 6. Nümberg-Bayem München 1-1 X 7. Hannover-VfB Stuttgart vasárnap 8. Cagliari-Roma 1-1 X 9. lazio-lntemazionale lapzárta után 10. Empoli-Sampdoria vasárnap 11. Juventus-Parma vasárnap 12. Mílan-Atalanta vasárnap 13. Udinese-Fiorentina vasárnap Plusz egy mérkőzés 14. Cottbus-Hertha BSC vasárnap Nem elég a 93. percben vezetni nb i, 2i. forduló Két gólt szerzett a Paks a hosszabbításban Csak döntetlent játszott a Bayern A bajnokság első öt helyezettjé­ből egyik sem tudott győzni. 26. forduló Nürnberg-Bayern 1-1 HSV-Blelefeld 1-1 Karlsruhe-Schalke 0-0 Leverkusen-Frankfurt 0-2 Bremen-Duisburg 1-2 Bochum-Dortmund 3-3 Rostock-Wolfsburg 0-1 Emberhátrányban fordított az Aréenal Az Arsenal tíz emberrel, kétgó­los hátrányból fordított. 32. forduló Bolton-Arsenal 2-3 Blrmlngham-Manchester City 3-1 Derby-Fulham 2-2 Portsmouth-WIgan 2-0 Readlng-Blackburn 0-0 Sunderland-West Ham United 2-1 Manchester Unlted-Aston Villa 4-0 MTK-SIÓFOK 3-0 (1-0) Hidegkúti Stadion, 800 néző. Jv.: Szilasi MTK: Végh - Horváth L., Lambulics, Pintér, Pollák - Kulcsár (Hrepka, 46.), Pátkai (Kecskés, 55.), Zsidai (Szabó Á., 84.), Pál A. - Kanta J., Urbán Siófok: Hegedűs - Ambrus, Csóka, For­gács, László - Nagy L. (Sütő, 64.), Tusori (Homonyik, 69.), Bonifert (Fülöp, 46.), Melczer- Magasföldi, Gajda Gólok: 1-0 Urbán (23), 2-0 Lambulic (55.), 3-0 Urbán (77.) GYŐR-ZALAEGERSZEG 3-2 (2-0) Győr, 4000 néző. Játékvezető: Arany Győr: Sztevanovics - Bank (Dudás, 75.), Stark, Supics, Völgyi - Nikolov (Böőr, 59.), Eugene, Józsi, Koltai (Jaki, 70.) - Pákolicz, Brnovics ZTE: Vlaszák - Kocsárdi, Polgár, Botis, Vulin - Zatara (Koplárovics, 65.), Molnár B. , Davidov (Tóth Z., 89.), Máté - Meye, Waltner (Balázs, 90.) Gólok: 1-0 Pákolicz (27.), 2-0 Brnovics (32.), 2-1 Waltner (68.), 2-2 Waltner (71.), 3-2 Brnovics (93.) NYÍREGYHÁZA-PAKS 1-2 (0-0) Nyíregyháza, 2500 néző. Játékvezető: Sápi Nyíregyháza: Illyés - Miskolczi, Bagoly, Ambrusz, Cornaci - Lippai, Mboussi, Ko­vács B. (Zaleh (55.), Gránát (Vukadino- vics, 66.) - Dosso, W. Silva (Szilágyi N., 46.) Paks: Kovács A. - Kriston, Éger, Salamon, Hanák (Molnár Z., 62.) - Heffler (Weitner, 82.), Zováth, Báló (Balaskó, 73.), Bódé - Kissi., Tököli Gólok: 1-0 Szilágyi N. (59.), 1-1 Weitner (93.), 1-2 Tököli (95., 11-esből) BP. HONVÉD-DIÓSGYŐR 0-1 (0-0) (A mérkőzést pénteken játszották.) REAC-SOPRON 3-0 (A Sopron visszalépése miatt mérkőzés nélkül.) KAPOSVÁR-DEBRECEN TATABÁNYA-FEHÉRVÁR (A mérkőzéseket vasárnap rendezik.) VASAS-ÚJPEST (A mérkőzést hétfőn rendezik.) A bajnokság állása 1. MTK 21 13 6 2 48-17 45 2. Győr 21 11 8 2 48-26 41 3. Debrecen 20 11 5 4 40-22 38 4. Újpest 20 11 5 4 41-24 38 5. Honvéd 21 11 5 5 37-22 38 6. Kaposvár 20 9 6 5 28-26 33 7. Zalaeg. 21 9 5 7 42-30 32 8. Fehérvár 20 9 3 8 29-24 30 9. Nyíregyh. 21 8 5 8 24-25 29 10. Vasas 20 6 5 9 24-31 23 11. Paks 21 5 7 9 31-39 22 12. REAC 21 5 6 10 23-33 21 13. Diósgyőr 21 4 9 8 21-38 21 14. Siófok 21 4 7 10 22-32 19 15. Tatabánya 20 2 3 15 24-57 9 16. FC Sopron i 0 AZ FC SOPRONT KIZÁRTÁK AZ ELSŐ OSZTÁLYBÓL, DE AZ EDDIGI ELLENE ELÉRT EREDMÉNYEKET A TÖBBI CSAPAT MEGTARTOTTA. TAVASSZAL AZ AKTUÁLIS ELLENFELEK MÉRKŐZÉS NÉLKÜL, AUTOMATIKUSAN MEGKAPJÁK A GYŐZELEMÉRT JÁRÓ 3 PONTOT, 3-0-S GÓLKÜLÖNBSÉGGEL. K&H OLIMPIAI FUTONAPOK AZ OLIMPIA EVEBEN IS! K&H olimpiai futónapok, Szeged, Kaposvár, Dunaújváros, Kecskemét, Veszprém 2008-ban, a pekingi olimpiai évében sem maradnak el a már megszokott K&H olimpiai futónapok Magyarország nagy­városaiban! A futás vidéki sze­relmeseit megmozgató rendez­vénynek április 5-én Szeged, április 6-án Kaposvár, április 20-án Kecskemét, május 25- én pedig Veszprém ad majd otthont, idén először pedig Dunaújváros is csatlakozik a mozgalomhoz, ott április 19-én ölük majd fel a résztvevők az olimpiai ötkarika színeiben pompázó pólókat Az olimpi­konokat is felvonultató futó­napokon a résztvevőket futás, gyaloglás és kerékpáros prog­ramok várják majd. K&H A .... JPt imex­BŐVEBB INFORMÁCIÓ: www.futanet.hu Élete szerződését kötötte Cottbusban ményebbek, nagyobb az iram. Itt minden edzés olyan intenzi­tású, mintha bajnoki lenne.- A hírek szerint a tízes szor­zó nemcsak a nézőszám, ha­nem az ön fizetése kapcsán is valós. Igaz ez?- Igen, pontosan a tízszere­sét keresem, mint Kaposvá­rott, nagyon elégedett vagyok a szerződésemmel. Remekül éreztem magam a Rákóczi­ban, amely korrekt, tisztessé­ges klub, ahol igyekeznek megbecsülni a futballistákat, de a lehetőségeik mások, mint egy német élvonalbeli egyletnél. Sokat köszönhetek a somogyiaknak, az edzőnek, a társaknak, valamint az el­nöknek, Illés Jánosnak, aki rendkívül profi sportvezető, i Nagyon higgadtan tárgyalt I a németekkel, figyelembe j| vette, hogy alighanem ez & életem legnagyobb lehető- K sége, igaz, azt is tudta, hogy a klub sok pénzt ke­reshet az eladásommal, fi® Mindenki jól járt. A Rá- ■ kóczi magyar szinten FNj komoly összeget ka- .J| pott, a németek pedig IJI reményeim szerint egy jó futballistát. . Aminek örülök, Cott- fft bús hasonló, vidéki .^Égj város, mint Kapos­vár, szeretem az még jobb lenne, ha kicsivel elő­rébb állnánk a tabellán. A cél a bennmaradás, ami megvalósít­ható. A Bayern München legyő­zése után elléptünk a kieső­helyről, ám balszerencsés ve­reséget szenvedtünk Frank­furtban, megint nehéz helyzet­be kerültünk, remélem, a ber­liniek ellen itthon tartjuk a há­rom pontot. Sűrű a mezőny, több csapatot veszélyeztet a kiesés.

Next

/
Oldalképek
Tartalom