Somogyi Hírlap, 2008. március (19. évfolyam, 52-75. szám)
2008-03-01 / 52. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2008. MÁRCIUS 1, SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP 5 A táskái romatelepnek már nyoma sincs, ám hiába az új komfortos lakások, ha a szemlélet és az életmód a régi. Ha a lakók nem vigyáznak, néhány év alatt a mostani telep is elpérósodik Új romalakások, régi szokások táska Hiába a cigánytelep-felszámolás, ha nem változnak a beidegződések (Folytatás az 1. oldalról) A telepen lakó négy családot persze ez mit sem érdekli, ők kifejezetten örülnek, hogy az erdőszéli viskókból, sátrakból, 19. századot idéző düledező vályogházakból végre tényleg emberi körülmények közé költözhettek.- Nemcsak villany, de még víz is van a házakban - büszkélkedik ifjabb Horváth István, aki feleségével a háromajtós sorház egyik lakását birtokolja. - Azelőtt télen-nyárori a kútról hordtuk a vizet, esetleg az utcai tűzcsapról. ORSZÁGOSAN körülbelül 460 romatelepet tartanak nyilván, számuk Somogybán 40-50 között lehet. A 2005-ben indult telepfelszámolási program szerint 2006 végéig a cigánytelepek 45 százalékát kellett volna megszüntetni. ezzel szemben négy év alatt hárommilliárd forintból országosan talán tucatnyit, Somogybán egyedül a táskáit siMost viszont már saját fürdőszobájuk is van, szépen ki- csempézve-kicsinosítva, azaz már nem lehet a vízhiányra fogni az esetleges higiéniai hiányosságokat. Pedig utóbbiakból is akad jócskán. A házak között elképesztő a kupleráj: gyerekcipő, kefiresdoboz, ruhátlan műanyag baba, törött csocsóasztal, elemeire szakadt ernyő, lyukas vödör, ócska szék, koszos lábos, funkcióját veszített zuhanyrózsa, visele- tes sapka, két fél pingpongasztal s számtalan eldobált cigarettacsikk alkot leírhatatlan elegyet, s köztük bicajozó tikerült felszámolni. Utóbbi az első, akkor még meghívásos pályázaton került a programba és nyert 55 millió forintot a szociális minisztériumtól: az önkormányzat egy alapítvánnyal közösen 2006 karácsonyára tíz romacsaládnak tudott új otthont biztosítani. Az erdőszéli sátraknál még ezek a bódék is komfortosabbak zenévesek verik fel a port, melyet óvodás korú apróságok nyelnek bőszen. Az aprónép, csakúgy, mint a bringások, állítólag beteg, ezért nincsenek óvodában-iskolában, bár láthatóan azért annyira nem érzik rosszul magukat. A vírus és a rendetlenség sem zavarja őket.- Kicsit azért odafigyelhetnétek a rendre - feddi meg a szomszédban lakó Horváth Krisztina is a telepieket.- Mindenütt van piszok - replikázik Horváth Istvánná, majd hozzáteszi, hogy három napja már takarított.- Lehetne naponta is - próbálkozik Horváth Krisztina, ám a többség lehurrogja. Főleg, amikor hozzáteszi: ha így folytatódik, a lakások jelenlegi tulajdonosai néhány év alatt ugyanúgy lelakják majd a telepet, mint korábbi otthonaikat.- Azt azért nehéz lesz - veti oda ifjabb Horváth István. - Ott a bokrok között állt az egyik ház, a másik pedig amarra a fák között - megy át rögtönzött idegenvezetőbe. A mutatott irányban most három apró, alig néhány négyzetméteres, első blikkre felvonulási épületnek tetsző bódé áll: a korábbi péró egyedülálló lakóinak új otthona.- Dezső papa és Mihály papa élnek benne - magyarázza Horváth Istvánná, s nem érti elképedésünket, hogyan lehet ekkora alapterületen lakni. Állításuk szerint abszolút komfortosak a bódék, s hiába ta- máskodunk, nem tudunk megbizonyosodni a valóságról, ugyanis gazdáik éppen házon kívül tartózkodnak: Balaton- fenyvesen vasaznak. A legnagyobb házba viszont sikerült bejutnunk: a három gyerek, három szoba, négy kerék elhíresült mondás nem pontosan teljesül; a helyiségszám ugyan stimmel, ám gyerekből jóval több, míg kerékből kevesebb jutott Horváthéknak. Akik persze így is felettébb elégedettek, néhány éve vélhetően álmodni sem mertek volna ilyesféle, fürdőszobás-komfortos lakról.- Csak a fűtés gond - int házigazdánk a kályha felé -, innen kell felfűteni az egész házat. Ja, és az egyik szobában penészedik a fal, s beázik az ablak. Kényszeredetten bólogatunk, valóban, ez is hiba. Ám ha évek múlva is csak ennyi gond lesz a házakkal, vélhetően senki sem lesz elégedetlen... ■ Vas András \ JEGYZET ÁR PASI ZOLTÁN Kis magyar csetepaté DÉLI ÁRAMLAT. NABUCCO, PUCCS - ha a nyájas olvasó nem Magyarországon élne, okkal gondolhatná, miközben a Fesztiválzenekar Verdit játszik és déli szél söpör végig a hon felett, páncélosok vették körül a Parlamentet és a stratégiailag fontos épületeket De a Kárpát-medencében vagyunk, ahol senki nem gondolhat ilyenre. Nincs rendes puccshoz elegendő páncélosunk, nincsenek stratégiailag fontos épületeink: a pályaudvarokon katonák nélkül is áll a forgalom, a telefonközpontok szobányiak, rádió meg több, mint harckocsi és katona együttvéve. Délről sem fúj semmi, legfeljebb vihar jön, az is inkább augusztus 20- án. A" Fesztiválzenekar sem húzza Nabuccot, mert nem kapott állami támogatást. A DÉLI ÁRAMÚT, a Nabucco és a puccs tehát csak a politika nyelvén kerülhet szóba. Nyilván tudják, miről van szó: „lefeküdtünk" az oroszoknak, aláírtuk a Déli Áramlat gázvezeték magyar- országi szakaszának építéséről szóló szerződést azzal, hogy jöhet a Nabucco gázvezeték is az araboktól (akiket eddig utálni kellett, mert az alkaidások lerombolták a World Trade Centert.) Miután azonban a kormány balga módon nem mutatta meg az ellenzéknek a Moszkvával kötendő szerződés tervezetét - hátha elkezdenek nemzetárulózni -, Orbán Viktor Losoncon (naná, nem Magyarországon) bejelentette: puccs van. MÁR KAPTAM VOLNA a hÚSZ éve átvett, a szekrény mélyén felejtett katonai zsák (acélsisak, katonaruha, bakancs) után, amikor rájöttem: csak a szokásos hazai csetepaté. A MUNKAHELYTEREMTÉSNÉL, a megélhetésnél vagy az életminőségnél fontosabb ügyben... OLVASÓI ÜZENETEK Schwajda vagy nem Schwajda? Indulatokat kavart a Somogyi Hírlap, valamint a sonline.hu írása a kaposvári színházigazgató-választás körülményeiről. Megírtuk: Szita Károly polgár- mester Schwajda Györgyöt kéri fel arra, hogy adja be pályázatát a Csiky Gergely Színház vezetésére. A sónline.hu-ra érkezett hozzászólásokból válogattunk. BUMBARAS. El a kezekkel a színháztól! Politikának ott nincs helye! Márpedig S. Gy. erős jobbos. Felemelni kell a régi szintre, nem eltemetni szeretett színházunkat! NEM PATRIÓTA. Most már csak abban reménykedem, hogy a Schwajda úr nem úgy akar direktor lenni, mint a köztársasági elnök. Mérettessék meg becsülettel. De így már soha nem lesz neki itt tekintélye, a polgármester előre bejelentette. PATRIÓTA! Az nem erény, hogy ki hogy énekli a székely himnuszt!! Itt azzal van a gond, hogy itt egyértelműen látszik, hogy politikai az ügy! Eldugdostak az elvtársaid az utóbbi egy évben párfideszest. Lásd: Szolnok és Győr. Ott sem az volt a fontos, hogy mennyit ért hozzá, hanem az, hány fellépésen szerepelt a vezír mellett. Jutalmazni kell a hű alattvalóitokat. Erről van szó, és nem másról. PATRIÓTA Valaki! A színház színvonala évről évre jobb, ha Ön ezt nem veszi észre, akkor teljesen biztos, hogy nem jár ebbe a színházba. Érdekes, én minden hónapban járok, és minden darab sikeres vagy kimagaslóan sikeres. Biztos én vagyok szerencsés az adott darabokkal... bezzeg, ha Ká- rolyunk rendezne mindent, tuti az első sorban olvadozna. NAPLOVAS Még élénken él az emlékezetemben az Ember tragédiájának Nemzeti Színház-beli 2000- es bemutatója! Anyám borogass! Auchan-os bevásárlókocsival rohangáltak a nyílt színen! E sokkhatást máig nem hevertem ki! Egyébként főképpen Schwajda úrnak köszönhetjük, hogy a Nemzeti elkezdett menni lefelé a lejtőn, már a színvonalat tekintve ! Nem tartom valószínűnek, hogy a kaposváriak örülnének egy hasonló mélyrepülésnek! Tudtommal most a Csiky Gergely Színház egy kiemelkedő kulturális intézmény, aztán jönne Schwajda, meg a bevásárlókocsi! Esetleg a hidegrá- zásos darabjai, mint a Rátóti legényanya! FERI BÁCSI Kedves Naplovas! Ön valószínű, színházközeiben sem volt! Olvasta itt a topicon! Drága, Ön nem elfogult, Ön egész egyszerűen nem a kultúra bajnoka (még ha igazság szerint annak is kellene lennie)! Ön maga a mélyrepülés! Ha valaki képtelen arra, hogy emberek teljesítményét úgy fogadja el, ahogy vannak, azaz van, amikor jobb, van, amikor gyenge, az ne másszon bele ilyen kérdésekbe! Nem Önnek való! Mondjon egyetlen valamirevaló rendezőt, akinek nincsenek gyengébb és jobb darabjai! Mondjon egyetlen színészt, akinek nincsenek jobb és gyengébb teljesítményei! Miért a félig művelt része hangos a közönségnek, drága! Mire ez a nagy öntudat, hogy majd Ön megmondja, mi a frankó! Rohadt kis gyűlölete fogja és az is marad, mi volt, minoritás! SIR ARTHUR Sziasztok! Meglep engem is ez a szilárd Znamenák- pártiság. Ugyan miért ne mondhatná meg Szita, hogy kit látna itt szívesen? A szakmai bizottság mond majd véleményt a pályázatokról, lehet, sőt valószínű, hogy Schwajda mellett több érv szól majd, mint Znamenák mellett. S akkor még nem is tudjuk, hogy rajtuk kívül kik jelentkeznek. Tavaly azzal vádolták Szitát, hogy a jobboldali Korognait akarja behozni, ehhez képest Znamenák lett a befutó. Én nem bánnám, ha történne valamicske vérfrissítés, szívesen megnéznék egy másfajta műsortervet. Köszönöm, hogy szólhattam. CIVIL. Szita a közgyűlésen kihirdette a pályázat végeredményét: „azért kértem fel Schwajdát, mert a kaposváriaknak a legjobb jár”! TANKRADE. Hagyjuk a politikát! Múlt héten itt járt a sátán képviselője Nyugodt városunkban, és mindenki megzavarodott? Jöjjön csak ez a karakteres Schwajda György! Igazi profi. Ez kell nekünk, akik felelősséget érzünk a színházért. Azért ne felejtsük el, ez somogyi és kaposvári színház, és nem budapesti. Miért kellene az ő elvárásaiknak megfelelni. József Attilával dolgozzon: Adj emberséget az embernek,/Adj magyarságot a magyarnak! BRÚNÓKA, Néhányan eltévedtek. Schwajda György SZDSZ-es. Nem jobbos. A politikai szálat tehát érdemes lenne kilőni. Szakmailag pedig ne magyarázzátok már meg, hogy Znamenák erősebb! Én szívesen látnék olyan embert, aki végigkísért már egy színházépítést, lassan ráférne a kaposvárira is egy renoválás. Schwajda menedzsernek sem rossz. Ötvenötmillió forint a romatelep megszüntetésére