Somogyi Hírlap, 2008. március (19. évfolyam, 52-75. szám)

2008-03-22 / 69. szám

somogyi hírlap - 2008. március 22., szombat MEGYEI KÖRKÉP 5 „Nincs ott többé könnyezés...” somos László A kaposfői plébánosnak szívügye a baglasi romák élete, boldogulása A húsvét a legnagyobb ün­nep Somos László kapos­fői plébános számára, aki a szokásos ételszentelés és körmenet mellett nagy­pénteken a kaposmérő- baglaspusztai romákkal külön ünnepelt. Vas András- Dicsértessék! - köszön hango­san a fejkendős cigányasszony, majd elnyomja a cigarettáját, és leül az egyik kopott műbőr fotel­ba. A válaszul érkező Mindör- ökké!-t talán nem is hallja, némi­leg elfogódottan nézelődik, majd csendesen, megilletődötten be­szélgetni kezd a mellette ücsörgő sapkás férfival. Kisvártatva újra nyílik az ajtó, a kelleténél vagy hat számmal nagyobb, láthatóan az apjára szabott öltönyt viselő tízévesforma fiúcska óvatosko­dik be a Kaposmérő melletti Baglaspuszta közösségi házába. Ahol Somos László kaposfői plé­bános várja a helybélieket: hús- vétolni gyűlik össze a puszta né­pe nagypéntek délelőttjén.- Rendkívül vallásos nép - mondja a plébános, aki tizen­négy esztendeje került a kapos­fői körzetbe, s látja el azóta Kaposmérőben, Kiskorpádon, Kisasszondon és Bárdudvarno­kon is a papi teendőket. - Még a régi időkből maradt meg ben­nük, itt sohasem okozott gon­dot, hogy fogy a gyülekezet. Sőt, egyre többen élnek Bag- lason: igazi romatelep, munka­nélküli, sokszor írástudaüan la­kóival - újdonsült plébános ko­rában, amikor először járt erre, Somos László döbbenten meredt a korábban sohasem látott világ­ra. Kinevezése előtt ugyanis Ka­posváron és Nagykanizsán káp- lánkodott, s nem gondolta, hogy a 20. század végén emberek még ilyen körülmények között élnek Magyarországon.- Egy-egy házban, jó idő ese­tén az árokparton találkoztam velük - folytatja a plébános, vagy ahogyan többen megszó­lítják: Laci atya. - Tarthatatlan állapot volt, bementem Balás Béla püspökhöz Kaposvárra, s kértem, hogy segítsen. így épült meg az Árpád-házi Szent Erzsébetről elnevezett kö­zösségi ház, melyet tavaly szep­tember végén szenteltek fel. Az­Amikor Somos László plébános először járt Baglaspusztán, nem akarta elhinni, hogy a huszadik század végén ilyen körülmények között élnek emberek óta ez a puszta központja, aki­nek valami baja-elintéznivalója van, bekopog, s a két szociális munkás vagy Laci atya bizonyo­san segít neki. Esténként pedig fejlesztőjátékok, babaápolásról, terhességről, gyereknevelésről szóló tanácsadás szerepel a programban. Most azonban nem panaszkodni, hanem ün­nepelni gyűlik a nép: a telep szinte minden lakója beóvatos­kodik az ajtón, lehetőségeihez mérten kiöltözve, kicsinosodva. . - A higiénia óriási probléma - néz végig rajtuk Somos Lász­ló. - Egyetlen fürdőszoba sincs a pusztán, csak egy közkút. Éppen ezért mihamarább sze­retnénk egy vizesblokkot is építeni a házhoz. De ez még odébb van, ma ünnepiünk. Itt ugyanis még tényleg bensősé­ges esemény a húsvét, nem az anyagiak számítanak. Sajnos az átlagemberek számára azonban már kezd ugyan­olyanná válni, mint a kará­csony. Kiüresedik, a pénzről s nem a szeretetről, az együttlét- ről, az egymásra figyelésről szól. Pedig szerintem ez a leg­nagyobb egyházi ünnep. Mely számára is komoly felké­szülést igényel. Lelki gyakorla­tokkal, gyónással, bibliai olvas­mányokkal készül, hogy ne csak reflexszerűen levezesse, hanem át is élhesse az ünnepet. Mert rengeteg az elfoglaltság: faluhe­lyen még sokan viszik megszen­telni a sonkát, tojást, tormát, ke­Onnep a pusztán MÉG FÉLIG SINCS TELE ü kö­zösségi ház, amikor a sarok­ban megszólal a gitár, szép lassan előkerülnek a kannák is. Egyházi énekek hangza­nak fel meglehetősen egyedi­en, mégis szívszorítóan. Az el­ső sorban egy szemlátomást zavart férfi próbál bekapcso­lódni, de csak érthetetlen hangokra képes, ám átszelle­mült arca mutatja boldogsá­gát. Ünnepel a puszta... Egyedi stílusban, mégis szívhez szólóan énekeltek a baglasi romák nyeret, kalácsot a húsvéti regge­li előtt. Aztán ott a nagyszomba­ti körmenet Kaposfőn, melyre az egész körzetből érkeznek autók­kal, buszokkal. Ám közben fél szemmel mindig a baglasi romá­kat figyeli: ők a legelesettebbek, nekik van a legnagyobb szüksé­gük a segítségére. Sokan ezért különlegesnek, szinte megszállottnak tartják, ám Somos László csak legyint, ha erre terelődik a szó.- Nem nagy dolog - állítja -, egyszer el kell olvasni a Bibliát a Szentlélek jelenlétében, s máris érthetővé válik minden, s tudja az ember, mi a dolga. A romák, a nincstelenek rendkí­vül hálásak minden jó szóért, igaz, azt is megjegyzik, ha va­laki megalázza őket - rr^ajd hirtelen kilép középre, s vezé­nyelni kezdi a gitárral kísért, felcsendülő éneket: - Vár egy szép ország... Kezdődik a műsor, szedelőz- ködünk, elköszönünk. A csukott ajtón keresztül is halljuk, aho­gyan a bentiek átveszik a han­got: „nincs ott'többé könnyezés, ahová megyek...” Szabadon gondolkodni érdekes és felettébb tanul­ságos adatokat tett közzé a minap a TNS közvélemény­kutató intézet A cég az Eu­rópai Unió 27 tagországában vizsgálódott azt kutatva, a kontinensen élők számára melyek a legfontosabb fenn­tartandó és megerősítendő értékek. az európaiak 61 százaléka sorolta első helyre a békét, , másodikra a természet és a környezet tiszteletét (50 szá­zalék), amit a szociális egyen­lőség és szolidaritás (37) kö­vet A további sorrend: sza­bad gondolkodás (37), tole­rancia és nyitottság mások­kal szemben (37), a történe­lem és tanulságainak tisztele­te (17), haladás és újítás (14), kulturális sokszínűség (12), vállalkozói szellem (10). A kutatás természetesen nemzeti adatokat is tartal­maz. Csupán érdekesség­ként jegyezzük meg, hogy a természet és környezet tisz­telete a luxemburgiak, a fin­nek, a svédek és a dánok kö­rében a legfontosabb érték, a megkérdezettek több mint hetven százaléka sorolta az első helyre. mi, magyarok viszont átla­got romboltunk. A szabad gondolkodás iránti igényünk jóval kisebb, mint az uniós átlagpolgároké. Míg az euró­paiak 37 százaléka tartja fontosnak a szabad gondol­kodást, hazánk fiainak mindössze ló százaléka. Mondanám, hogy az előző, gondoskodó és helyettünk gondolkodó rendszer lenyo­matáról van szó, ha más ke­let-európai országban is ha­sonló lenne a helyzet. Saj­nos nem így van, mindenütt másutt nagyobb ugyanis az igény a szabad gondolkodás­ra, mint nálunk. LEHET, HOGY MÉG MINDIG azt szeretjük, ha mások meg­mondják, miről mit gondol­junk, hova álljunk, merre menjünk, kire vagy mire szavazzunk? A mikro mindig háromszor csenget az igali Pál Capponéban étlapozó A levesről ugyan lebeszéltek, viszont sok mindent megtudtunk a pincér hobbijairól Megyei gasztronómiai körsétára invitáljuk olva­sóinkat: sorozatunkban megpróbáljuk a vendég szemszögéből bemutatni a somogyi éttermeket. Özv. Zimbabwei Kálmánná- Jöjjenek nyugodtan - halljuk az egyik sarokból, amikor megtor­panunk az igali Pál Cappone ét­terem és pizzéria ajtaján csüngő Kérem csengetni! tábla láttán. A szíves invitálás után bemerész­kedünk, s máris előttünk áll az előbbi hang gazdája. Mielőtt az asztalunkhoz jönne, gondosan arrébblöki a felmosóvödröt és-rongyot, melyekkel mind ez idá­ig foglalatoskodott... Meghallgatjuk ajánlatait, ám inkább mégis magunk válasz­tunk. A második fogásokkal nincs is gond, ám a leveseknél némi zavar támad. Mi a palócra és a tárkonyos pulykára szavaz­nánk, ő viszont a májgombócra - előbbiek elkészítése bonyolul­tabb és időigényesebb, azaz csak mi járunk jól... A hallottakon van időnk mor­fondírozni, hiszen pincérnőnk eltűnik a konyha mélyén, s lázas foglalatoskodásba kezd. Húst klopfol, lábosokkal zörög, s újra meg újra beindítja a mikrósütőt. Utóbbi harmadik csilingelése jelzi, közel a lakoma kezdete, s nem is kell csalatkoznunk, az ét­terem mindenese meg is jelenik az ajtóban. Igaz, csak az első asz­talig jut, a kézben hozott leveses- csésze ugyanis forrónak bizo­nyul, így kénytelen tálcát keres­ni. S ugyan kanálért vissza kell fordulnia, lassan megkezdhet­jük a falatozást. A májgombóclevest ugyan nem kívánjuk, ám nem is ront hangulatunkon: semmilyen kü­lönleges íz - valójában semmi­lyen íz... -, ám legalább a betét nem bolti mirelit, ami emel a ní­vón. Szerencsére senki sem kér­dezgeti, ízlik-e, ugyanis fél óráig a kutya sem néz felénk. Ekkor hirtelen nyílik az ajtó, s megkerül a valódi pincér! Őszin­te ember, megosztja velünk ké­sésének okát: a fürdőben masz- szíroztatott, ugyanis ritkán jár ki Kaposvárról a masszőr, s nem szabad az ilyen alkalmakat ki­hagyni. Aztán autónk iránt ér­deklődik, majd beleszimatolva a konyhából szivárgó illatgomo- lyagba - s hallva a mikrócsen­getést -, a szakácsnő - pincérnő? takarítónő? mindenes? - birodal­ma felé veszi az irányt S kisvár­tatva nagyokat cuppogva hozza a rendelést.- Basszus! - jelenti ki döbben­ten, miután nem sikerül elsőre kitalálnia, melyik fogást ki ren­delte. - Ezt nem hittem volna! A folytatást mi sem... Pincé­rünk ugyanis lehorgonyoz az asztal mellett, s áhítatosan nézi lakmározásunkat. Néhány perc múltán csatlakozik hozzá dolog- talan szakácsnőnk is, így szak­értő szemek vizslatják, valóban jó étvággyal falatozunk-e. Elégedettek lehetnek: a tányé­rokról szinte az utolsó szem krumpliig befalunk mindent. Igaz, ez legalább annyira az éte­lek mennyiségének, mint minő­ségének szól. Persze utóbbit sem érheti kritika, hiszen becsü­letes iparosmunka termékei. A kacsasültet nehéz elrontani, a pirított burgonya ugyan kissé olajos, de fogyasztható, mint ahogyan a párolt káposzta is. A magyaros szelet valójában fan­táziamentes leesés karajt jelent, az igali batyu pedig csirkemáj­jal, szalonnával, hagymával töl­tött rántott húst - amit ígértek, minden belekerült, ám valaho­gyan az ízek nem jönnek ki iga­zán. Ennek ellenére nem távo­zunk letörten: amit esetleg hiá­nyoltunk az ételből, bőségesen megkaptunk körítésként... ÁRPÁSI ZOLTÁN Értékelés SZEMÉLYZET (1-10 pont): 3 in 1, és a társa 6 KÖRNYEZET (1-10 pont): Semmi extra ÉTEL (1-20 pont): ^ _ Kalandos készítés

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom