Somogyi Hírlap, 2008. március (19. évfolyam, 52-75. szám)
2008-03-19 / 66. szám
SPORT SOMOGYI HÍRLAP - 2008. MÁRCIUS 19., SZERDA 12 Gyirmóton teheti meg az első lépést a legjobb négybe igyekvő Rákóczi Kórházba került a kapuvédő labdarúgás Csatárok helyett vírussal küzd Hegedűs Lajos, a Siófok labdarúgója Szerdán újabb fontos mérkőzést vív a Gabona Transz Kaposvári Rákóczi FC élvonalbeli labdarúgócsapata, amely ezúttal a Magyar Kupa negyeddöntőjében lesz érdekelt. A zöld-fehérek idegenben kezdik a Gyirmót elleni párharcot, a találkozón 19 órakor indul útjára a labda. Kétség sem férhet hozzá, jó csapat került a Rákóczi útjába, hiszen Hannich Péter együttese az NB II/Nyugati csoportjának negyedik helyén áll, s eddig olyan gárdákon verekedte át magát, mint a Szombathelyi Haladás, a Tatabánya és a Nyíregyháza. ■ Már az első meccsen előnyt szerezne a visz- szavágóra a Kaposvár. Csak emlékeztetőül, a Rákóczi sorrendben a Komló, a Pénzügyőr és a Ferencváros ellen lépett tovább, s Grúz Tamásék természetesen a Gyirmótot is kipipálnák. A Kupára vonatkozó idei versenykiírás értelmében az idegenben lőtt gólok nem számítanak „duplán”, így a különböző osztályú csapatok párharcában az összesített dönteüen állás az alacsonyabb osztályú együttesnek kedvez. Éppen ezért Prukner László csapatának egy idegenbeli gyirmóti győzelem lenne megnyugtató eredmény a jövő heti kaposvári visszavágó előtt. ■ Temesvári Iván Sakkcsaták a kilencszáz éves Nágocson Egyéni sakkversenyt szervezett a település fennállásának kilencszáz éves évfordulója tiszteleté- I re a nágocsi önkormányzat a fa- j luházban. A viadalra a helyi és a J környékbeli települések lakói | közül 12 felnőtt és hét gyermek nevezett. Á színvonalas versenyt a felnőtt kategóriában Bocska János (Értény) nyerte, a második helyen Czékus István (Nágocs), a harmadikon Takács Béla (So- mogydöröcske) végzett. A gyermek sakkozók közül a nágocsi- ak „taroltak”. Az élen Nádori Milán zárt, a második helyet Kres- ka Dániel, a harmadikat Pap Bendegúz szerezte meg. ■ Krutek J. Kórházba került Hegedűs Lajos, a BFC Siófok kapusa. Az elsó' hírek szívinfarktusról szóltak, ám kiderült, nincs komoly baj, „csak” egy vírus döntötte le a lábáról a tehetséges labdarúgót. Keszthelyi Zoltán Hegedűs Lajos már a Győr elleni, hétvégi bajnoki találkozón sem volt teljesen egészséges. Úgy játszotta végig a mérkőzést több remek védést is bemutatva, hogy a lefújás után kis túlzással alig tudott felszállni a csapat buszára. A „szédült” állapota senkinek sem tűnt fel, hisz a balatoniak legjobbja volt a vesztes győri találkozón. Nem rajta múlt, hogy az újonc méretes zakót kapott (1-4). Információink szerint a meccs előtt még nyoma sem volt nála a betegségnek, hisz ellenkező esetben pályára sem engedte volna őt a szakmai stáb. A kapus aztán sem a szünetben, sem a meccs közben nem jelezte: nem tudja folytatni a játékot. A vasárnapi pihenőnap után a biztonság kedvéért a hétfői edzésről is felmentést kapott, hogy minél jobban ki tudja magát pihenni. Tegnap aztán annyira fájt a mellkasa, hogy fel kellett keresnie dr. Hock Zsolt csapatorvost, aki azonnal a kardiológiára irányította.- Úgy gondolom, egy vírus támadta meg a mellhártyát, hisz az infarktust sikerült kizárni - mondta tegnap délután Hock Zsolt. Hozzá hasonló diagnózist említett dr. Baltás Erzsébet, Hegedűs Lajos orvosa is. Bízzunk abban, hogy a BFC Siófok kapusa, Hegedűs Lajos mielőbb elfoglalja helyét a gólvonal előtt- Nem a labdarúgással kapcsolatos a problémája - szögezte le az orvos, majd megjegyezte: nincs felhatalmazása, hogy bármit is mondjon. Arra a kérdésre, hogy komoly-e baj, nemmel válaszolt. - Úgy tűnik, egy vírus támadta meg, ám egy biztos: az éjszakát a siófoki kórházban tölti. Nem igazak tehát azok a hírek, melyek szívinfarktusról szóltak, és ezt a kapus édesanyja is megerősítette.- Mikor a fiam felhívott, nagyon megijedtünk, megnyugtató volt azt hallani: nincs komoly baj - mondta Hegedűsné Lukács Edit. - Nálunk töltötte a vasárnapot Alcsútdobozon, ám akkor nem tűnt betegnek, vissza is utazott Siófokra. Egyébként sem egy nyafogós fajta. Ha panaszkodik, akkor általában valóban komoly gondja van. A mellkasi fájdalmai miatt került a kórházba, melyek még mindig nem múltak el maradéktalanul. Úgy tűnik tehát, a siófoki kórházból rövidesen visszatérhet a kapuba Hegedűs Lajos, akivel tegnap délután nem sikerült beszélnünk. Édesanyja kezelte a telefonját, aki mint elmondta, fia végigaludta a délutánt. Hock Zsolt csapatorvos szerint még korai a visszatérésről beszélni, ám szerinte nem elképzelhetetlen, hogy a hétvégi Zalaegerszeg elleni hazai találkozón máris magára húzza az őt megillető egyes számú mezt. Hegedűs Lajos habitusát, a labdarúgáshoz való hozzáállását ismerve mindez nagyon is valószínűsíthető. Nagyon ment a gyerekeknek vízilabda Mindkét csapat elverte a Vasi Aligátorokat Nem boldogult a tartalékos Tóti a listavezetővel A győztes gárdák utazhatnak majd a pécsi döntőre Befejeződött az V-VI. korcsoportos megyei diákolimpiái amatőr kézilabda-bajnokság. A leányoknál (öt csapat) a Palotai Zoltán vezette barcsi Széchenyi Ferenc Gimnázium, míg a fiúknál (négy együttes) a Gémesi Csaba irányította kaposvári Építő- és Faipari Szakképző Iskola lett az első, így ők utazhatnak majd az április 12-én és 13-án Pécsen esedékes országos döntőre. ■ F. G. Dupla fordulóval folytatódott az országos utánpótlás vízilabdabajnokság; a kaposváriak előbb a szolnokiakat fogadták, majd másnap Szombathelyre utaztak. EREDMÉNYEK gyermekek: 5P Kaposvári VK-Szolnoki Főiskola VSC 11-8 (6-2, 1-1, 4-1, 0-4) - a kaposvári gólszerzők: Lang- már 4, ifjabb Berta 2, Bedő 2, Skriba 1, Vitári 1, Halász Z. 1; Vasi Aligátorok (Szombat- hely)-5P Kaposvári VK 5-17 (1-5, 1-3,1-5, 2-4) - a kaposvári gólszerzők: ifjabb Berta 5, Bedő 4, Vitári 4, Langmár 3, Halász Z. 1. SERDÜLŐK: Szinkron Kaposvári VK-Szolnoki Főiskola VSC 5-8 (0-2, 2-1, 2-2,1-3)-a kaposvári gólszerzők: Mogyorósi 2, ifjabb Berta 1, Juhász-Szelei N. 1, Domokos 1; Vasi Aligátorok (Szombathely)-Szinkron Kaposvári VK 7-11 (0-2, 1-2, 3-3,3-4) - a kaposvári gólszerzők: Juhász-Szelei N. 3, Mogyorósi 3, Halász M. 2, Jakó 1, Domokos 1, Gaál 1. ifjúságiak: Szinkron Kaposvári VK-Szolnoki Főiskola VSC 6-13 (1-5, 0-4, 1-2, 4-2) -a kaposvári gólszerzők: Juhász- Szelei N. 3, Schmidt 3. ■ Fenyő Gábor ASZTALITENISZ NB III - FÉRFIAK: LENGYELTÓTI VSE- NAGYMÁNYOK 6:12 A jól játszó Márton hiába győzte le mind a négy ellenfelét, a tartalékosán felálló házigazda Lengyeltóti VSE együttesének - hiányzott a betegséggel bajlódó Jónás - még a pontszerzésre sem volt esélye az éllovas nagymányoki csapattal szemben. ■ Fenyő G. Idén is öt kategóriában díjazták Barcs legjobb sportolóit elismerés Kiemelkedő eredményekben és remek teljesítményekben tavaly sem volt hiány a határ menti városban Az Oktatási, Informatikai, Sport Bizottság a sportszakemberek javaslatai alapján döntött Barcson a 2007. évi sportdíjak odaítéléséről. Első alkalommal a város lakossága a közönségdíjról döntött. Barcs legeredményesebb csapata a Barcsi Sport Club labdarúgó-együttese lett. A Barcsi SC a 200ó-2007-es bajnoki évben az NB II Nyugati csoportjában a 4. helyen végzett. Eredményes játékukkal bajnoki nézőcsúcsot állítottak fel - több mint 1000 néző szurkolt a csapatnak - a Szombathely és a PMFC elleni- mérkőzésen. Az utánpótláscsapatok is sikeresen szerepeltek, 2. és 3. helyet szereztek a 19 és a 13 éves korosztályban. A legjobb női sportoló díját Fadgyas Viktória erőemelőnek ítélték, aki a Barcsi Városi Sportegyesület színeiben versenyezve 2007-ben hat magyar bajnoki címet szerzett. A diákolimpia országos döntőn háromszor állhatott a dobogó legmagasabb fokán. Korosztályos világbajnokságon aranyérmes fekvenyo- másban. Ifjúsági és junior korosztályban fekvenyomó magyar bajnoki, valamint felnőtt egyéni és csapatbajnoki címet szerzett. Az erőemelő junior Eb-n és az Ifi vb-n egyaránt 3. helyezést ért el. Edzője: Bukovics Zoltán. A legeredményesebb férfisportoló Virovecz István atléta lett, aki kimagasló eredményeA testületi ülésen vehették át díjaikat Barcs legjobb sportolói Bukovics az első A LEGEREDMÉNYESEBB sport- szakember díját Bukovics Zoltán, a BVSE erőemelő szakosztály edzője vehette át. Bukovics Zoltán a 2007- es évben 28 sportolót juttatott el a versenyekre, tanítványai 73 egyéni és 15 csapatérmet szereztek. Jelenleg hét válogatottja van a szakosztályban. így az eddigi legsikeresebb évüket zárták. A KÖZÖNSÉGTŐL Erdős Martin (BVSE, edző: Erdős Zoltán) karatézó kapta a lég több szavazatot. két ért el távolugrásban. A Barcsi VSE atlétája távolugrásban hét alkalommal javította meg egyéni csúcsát A felnőttbajnokságban 3. helyen végzett. A magyar junior-válogatottként négy alkalommal ölthette magára a címeres mezt. Kivívta a hollandiai junior Eb-szereplés jogát. Hat alkalommal végzett a dobogón országos junior és felnőtt, egyszer nemzetközi versenyen. Háromszoros megyebajnok (100 m síkfutásban, távolugrásban, 4x100 m-es váltóban), diákolimpia országos döntőn második volt. Aranyjelvényes minősítést szerzett távolugrásban. Egyéni csúcsa távolugrásban: 746 cm. Edzője: Cseresznyés Dániel. A legjobb diáksportolónak Nagy Lilit (Bai Go i Városi Sportegyesület) választották, aki a megyei bajnoki cím elnyerése után, duatlon sportágban az országos döntőn - Győrben - aranyérmet szerzett a korosztályában. Triatlon és aquatlon sportágban országos második helyen végzett. Duatlon, triatlon, aquatlon sportágban csapatban megyebajnoki címet szerzett, mindhárom sportág országos döntőjében I. korcsoportos csapatban országos bajnok. Triatlon ranglistaversenyen harmadik helyen végzett. Edzői: Palus- káné Popovics Melitta és Pa- luska Csaba. Horváth Gábor