Somogyi Hírlap, 2008. március (19. évfolyam, 52-75. szám)

2008-03-08 / 58. szám

SPORT SOMOGYI HÍRLAP - 2008. MÁRCIUS §, SZOMBAT 10 A jó rajt után újabb három pontot akar szerezni a Rákóczi, most a Paks ellen A Soproni Liga élvonalbeli labda­rúgó-bajnokság 18. fordulójában a Paksi FC ellen lép pályára a Ga­bona Transz Kaposvári Rákóczi FC. Mint ismert, stadionvilágítás híján a tolnaiak nem játszhatnak hazai környezetben, ezért szom­baton 16 órakor Siófokon mérkő­zik meg egymással a két zöld-fe­hér alakulat. - Nekünk ez így is, úgy is idegenbeli mérkőzésnek számít - kezdte Prukner László, a Rákóczi vezetőedzője. - Remél­jük, hogy sok kaposvári szurkoló kísér el bennünket, és abban is bízunk, hogy a kilátogató siófo­kiak sem ellenünk drukkolnak majd. Valóban meg volt a jó rajt, és a Fehérvár elleni győzelem ön­bizalmat adott a csapatnak, leg­alábbis a jelek erre utalnak, bár hangsúlyozom, ez a siker még csak az első lépés volt. m Siófokon vív egymással fontos mérkőzést a Rákóczi és a Paks. A Rákóczi a Paks elleni leg­utóbbi két bajnoki mérkőzését egyaránt sikerrel vette, hiszen az elmúlt esztendő tavaszán és őszén is Kaposváron maradtak a bajnoki pontok. Nagy kérdés, hogy „semleges” pályán mire jut egymással Gellei Imre és Prukner László csapata. - A Paks stabil anyagi háttérrel ren­delkező, sok jó játékosból álló csapat. Komoly szakvezetés áll a tolnaiak élén, akiknek bármi­kor kijöhet a lépés, ezt már az előző fordulóban is bizonyítot­ták, hiszen a beszámolók sze­rint jó játékkal szereztek érté­kes pontot az MTK otthonában. A kaposváriak nyugodtan ké­szültek a héten a Paks elleni derbire, egyedül az okoz gondot, hogy a hosszú sérüléséből lába­dozó Petrók Viktor állapota ki­csit visszaesett, és pihennie kell. Eltiltott és új sérült nincs a ke­retben, így Prukner László min­den bizonnyal a Fehérvár ellen szereplő kezdő tizenegyet küldi pályára Siófokon is. ■ T. I. A kezdőcsapat Rákóczi FC: Milinte - Graszl K., Zahorecz, Grúz, Pintér - Leandro, Maróti, N. Nikolics Szakály D. - Oláh, Alves. @ élő közvetítés: www.sonune.hu Ismét kupagyőztes a Kométa röplabda ívik Kántor Sándor a legjobb támadó, Zarka Péter a legeredményesebb edző Tizenegyedik kupagyőzelmét ünnepelhette a Kométa. Zarka Péter tanítványai magabiztos játékkal rukkoltak ki a négyes döntőben, és teljesen megérdemelten hódították el a serleget Toronymagasan kiemelke­dik a magyar mezőnyből a Kométa-Kaposvár; az im­már 11-szeres kupagyőz­tes társaság úgy diadal­maskodott, hogy még csak játszmát sem veszített. Fenyő Gábor DUNAFERR SE-KOMÉTA-KAPOSVÁR 0-3 (-16, -24, -15) Dunaújváros, Dunaferr sport- csarnok, 350 néző. V.: ifjabb Ju­hász Z., Hóbor. DUNAFERR: Szabó G. (2), Lu- kács (4), Csépke (5), Tóth T. (5), Hatvány A. (4), Bokor G. (3). cse­re: Engyel (liberó), Szilvássy (1), Németh Z. (1), Farkas L. (-), Tóth A. (-), Hatvány Zs. (1). vezető­edző: áuffing Péter. Edző: Kele­men István. KOMÉTA-KAPOSVÁR: Ifjabb Lasz- czik (2), Csala (6), Nagy J. (8), Schultz (15), Kántor (17), Kovács Z. (6). csere: Molnár D. (liberó), Kaszap (-), Czintula (1), Bánhe­gyi (-). vezetőedző: Zarka Péter. Vádoljanak nagyképűséggel, ám ettől a száraz tény mit sem változik, a dunaújvárosi négyes- kupa-döntő megkezdése előtt is nyugodtan átadhatták volna a Kométa játékosainak az aranyér­meket, olyannyira kimagaslott az együttes ebből a jelenlegi ma­gyar mezőnyből. Már az kisebb­fajta szenzációval ért volna fel, ha esetleg a két meccsen szettet tudtak volna lopni a kilencsze­res bajnok és immár tizenegy­szeres kupagyőztes kaposvári alakulattól. Ráadásul a somogyi megyeszékhelyről érkezett lel­kes és elszánt szurkolóknak kö­szönhetően félig-meddig otthon is érezhették magukat. A péntek esti döntő érdekessége volt, A KUPADÖNTŐ ZÁRÁSAKOR Öt kü- löndíjat adtak át a rendezők elképzelhető, hogy nem ugyan­azokat a mérkőzéseket láttuk, de az is lehet, hogy a rende­zőknek nagyon hazahúzott a szívük... A legjobb dunaújvá­rosi röplabdázónak Csépke Gábort, a legtechnikásabb já­hogy a házigazda Dunaferr SE a megszűnt, 1. MCM RC öt röp- labdázóját, Farkas Lászlót, Szil­vássy Balázst, Csépke Gábort, Puspán Balázst és Baróti Árpá­dot, míg a Kométa három egy­kori dunaújvárosi játékost, ne­vezetesen Kovács Zoltánt, Nagy Józsefet és Czintula Mihályt vo­nultatta fel. Mindjárt a finálé elején a 2007 legjobb röplabdázójának választott Kántor Sándor tudato­sította a hazaiakkal, ha esetleg álmodoztak volna a kupagyőz­tesnek járó díszes trófeáról, azt bizony, villámgyorsan felejtsék el. Még a nyitójátszma közepén tékosnak a szintén dunaferres Szabó Gábort, míg a legjobb előkészítőnek az ex-dunaújvá- rosi Tóth Gábort választották meg. A legjobb támadónak fel­ajánlott tiszteletdíjat Kántor Sándor, a legeredményesebb edzőt megilletőt pedig Zarka Péter vehette át. sem tartottunk, amikor Kovács Zoltán és az egész mezőny legki­sebb játékosa, ifjabb Laszczik Iván már ásszal kínálta meg a Duna-parti egyletet, Schultz Ist­ván pedig egymás után osztogat­ta a méretesnél méretesebb ta­karókat. A házigazdák hiába kérték ki kétségbeesetten mind­két idejüket, hiába cseréltek (a kezdő csapat négy tagját is le­hozták a pályáról), a szett végére - a temérdek hiba ellenére is - tekintélyesre nőtt a különbség. A második felvonásban is vé­gig a kaposvári társulatnál volt az előny. Kántor egy alkalommal szabályosan kiütötte ellenfelét, Nagy József pedig egymás után kétszer is jól blokkolt. A végjá­tékban ugyan felzárkózott a szí­vósan küzdő Dunaferr, ám a Zarka Péter vezette kaposvári társulat értékesítette második játszmalabdáját. A nyitószetthez hasonlóan a harmadik játékrész is megle­hetősen egyoldalú küzdelmet, mondhatni macska-egér harcot hozott. Amikor például Schultz István úgy istenigazából elru­gaszkodott, majd iszonyatos erő­vel megsuhintotta a játékszert, a gyerkőcök azon nyomban indul­hattak is keresni a labdát. JÓK: Kántor, Schultz, Csala, Nagy J., Kovács Z., ifjabb Laszczik, Molnár D., illetve Csépke, Szabó G., Engyel. ruffing Péter: - Két győztese volt ennek a finálénak; az egyik a Kaposvár, amely már 11. alka­lommal nyerte el a trófeát, és mi, akik először játszhattunk kupa­döntőt. ZARKA PÉTER: - Újra bebizonyo­sodott, hogy igenis van értelme a kemény, kitartó munkának, végig fegyelmezetten, a megbe­szélt taktikai utasításokat mara­déktalanul betartva játszottunk. Gratulálok a játékosaimnak. A HARMADIK HELYÉRT: Phoenix- Mecano Kecskeméti RC-MAFC- Hartmann Mapei 3-0 (22,21,16) A bronzmeccsnek is volt somogyi vonatkozása; a talál­kozó egyik bírája a kaposvári Tillmann Gyula volt Amúgy a fővárosiaknál a szép emlékű 1. MCM RC egykori játékosa, Takács Gergő, valamint a Ko- métában egy szezont lehúzott Németh Gergely is szerepelt Otthon maradt a különdíjak nagy része Megyei rangadót vívnak a kézis hölgyek Siófokon Erős csapattal érkezik az Atomerőmű kosárlabda nb i/A Igazi bravúrnak számítana a kaposváriak győzelme VASÁRNAP LABDARÚGÁS NB U/Nyugati csoport. Barcsi SC-Integrál- DAC. Barcs, 14.30 óra. NB III/Dráva csoport. Kaposvári Rákóczi FC (liga)-Szentlőrinc SE. Kaposvár, Cseri út, műfű, 11 óra; Marcali VFC-Tamási FC. Marcali, 14.30 óra; Csurgói TK-Bólyi SE. Csurgó, 14.30 óra. Megyei I. (kezdés 14.30 óra). Nagybajom-Inke, Tap- sony-Zamárdi (15.30 óra), Karád-Balatonkeresztúr-Ba- latonmáriafürdő, Mezőcsoko- nya-Lábod, Tab-Balatonbog- lár, Somogyvár-Balatonszár- szó, Lengyeltóti-Balatonföld- vár, Böhönye-Kaposfő. Megyei II/Észak. Mernye-Kereki, Ság­vár-Buzsák, Balatonszemes- Öreglak, Balatonszentgyörgy- Látrány, Balatonberény-An- docs, Szőlősgyörök-Igal, Kő- röshegy-Bábonymegyer. Me­gyei Ii/Dél. Kiskorpád-Tarany, Taszár-Kaposszerdahely, Ma­gyaregres-Kadarkút, Juta-To- ponár, Háromfa-Babócsa, Gyé- kényes-Somogytarnóca, Cso- konyavisonta-Segesd. KÉZILABDA Női NB I/B. Siófo­ki VSE-Marcali VSZSE. Siófok, Beszédes ált. isk., 17 óra. Női NB II. Csurgói NK-Kaposvári KSE. Csurgó, 13 óra. asztalitenisz Somogy me­gyei körverseny 2. fordulója. Nagyatád, szakképző iskola tornaterme, 9 óra. Hosszabb szünet után az Atom­erőmű SE elleni összecsapással folytatja szereplését az Uniqa NB J/A-csoportos Férfi kosárlabda­bajnokságban a Kaposvári KK együttese. Az utolsó előtti helyen álló so­mogyiak a 21. fordulóban szom­baton 18 órától a hatodik pozíci­ót elfoglaló paksiakat látják vendégül a Kaposvári Városi Sportcsarnokban. A tolnai ala­kulatnál sokáig cserélgették a légiósokat, míg végül kialakult a jelenlegi keret. Azóta két csa­patot is padlóra küldtek. Hód­mezővásárhelyen 130-86-ra nyertek, míg a Dombóvárt ha­zai pályán 81-46-ra verték. Rá­adásul a Magyar Kupában az Univert búcsúztatva foglalták el helyüket a legjobb négy között. A tavaly nyáron hazacsábított Gulyás Róbert mellé a szezon közben Görögországból vissza­igazolták Horváth Zoltánt is, akik Mészáros Zalánnal, Kiss Zsolttal, illetve a négy külföldi­vel (Toroman, Murry, Steven- son, Brooks) kiegészülve iga­zán ütőképes csapatot alkot­nak. A korábbi bukdácsolás el­lenére sem menesztették Sabá- li Balázst a vezetőedzői poszt­ról, így a folytatásban bizonyít­hatja rátermettségét. A kaposváriak a tavaly őszi mérkőzésen a 81-74-re kaptak ki, igaz, azóta komoly változá­sok voltak mindkét csapatnál. Törheti a fejét Horváth Imre edző, mivel lehet meglepni az ellenfelet A somogyi együttes legutóbb Zalaegerszegen szenvedett ve­reséget. Ezt követően próbálnak javítani Szőkéék, igaz, a jóval esélyesebbnek számító paksi­ak ellen korántsem lesz könnyű dolguk. Valamennyi játékos fel­épült korábbi betegségéből, és részt vett az edzéseken. ■ K. Z. A kezdőcsapat kaposvári KK: Matija Ces- kovic (horvát, bosnyák), Sző­ke Balázs, Vojvoda Dávid, Hédiéin Roland, Mike Kin- sella (amerikai). @ ÉLŐ KÖZVETÍTÉS: www.sonline.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom