Somogyi Hírlap, 2008. február (19. évfolyam, 27-51. szám)

2008-02-06 / 31. szám

Szlovénia: Európa zöld kincsestára szomszédolás Jó borok, magas hegyek es gyönyörű tengerpart vár az utazókra Utazás autóval, vonattal SZLOVÉNIA A LEGKÖNNYEBBEN autóval érhető el hazánkból. Magyarország felől több helyen lehet átlépni a határt, ezek közül a 75-ös út mentén található Rédics a legforgal­masabb. A schengeni határ­nyitás óta azonban érdeme­sebb a kisebb átkelőket választani, mert ezeken át szebb vidékek felé vehetik az irányt a turisták. A RENDŐRÖK a szomszédos országban komolyan veszik a munkájukat: a gyorshajtást és a közlekedési szabályok át­hágását szigorúan büntetik. Novembertől márciusig a téli gumik használata is kötelező, legalább a hajtott kerekeken. Ennek hiányában 40 eurós (10 000 Ft) bírságra számít­hat az autós, pedig ennyiből már egy kisebb apartman is bérelhető egy éjszakára. Vonattal sem lehetetlen el­jutni Szlovéniába, bár a Zalalövő-Őrihodos vonalon napi egy InterCity és egy EuroNight vonat közlekedik. A hazánkkal délnyugaton határos Szlovénia néhány óra alatt elérhető' autóval. A látnivalókra azonban egy hónap is kevés lenne. Wlcsek Anna Maribor Szlovénia második legnagyobb városa, főterén évente rendeznek fesztivált a legöregebb szőlőtőke tiszteletére Amikor valaki több ezer méter magas hegyekről, gyönyörű ten­gerpartról és végtelen síkságok­ról ábrándozik, ritkán jut eszébe, hogy mindezeket egyetlen or­szágban - ráadásul közel Ma- * gyarországhoz - megkaphatja. | Szlovéniát nem hiába nevezik 1 Európa zöld kincsestárának: sí- paradicsomok, hegyi túrák, gyö­nyörű tengerpart és békés kis­városok várják az idelátogatókat. A Szlovéniát kevésbé ismerők hajlamosak úgy gondolni az or­szágra, mint a keleti blokk és Jugoszlávia egyik maradványára, holott a szolgáltatásokat nyugat­európai színvonalon kínálják, de alacsonyabb árakon. Az Alpok délkeleti része és az Adriai-tenger rövid szakasza miatt a sportot és természetet kedvelők szinte minden válfaját kipróbálhatják a szabadidős el­foglaltságoknak. Síelés után az átfázott sportolóknak tökéletes felüdülést nyújtanak a gyógy- és wellnessüdülők. A mélyből fel­színre törő természetes gyógy­vizek emellett számos betegségre kínálnak enyhülést A falusi tu­rizmus és a pezsgő nagyvárosok pedig vendégbarát programokkal és kulturális rendezvényekkel csábítják a látogatókat. Szlovénia a hóolvadás után is kedvelt célpontja az utazóknak. Az alpesi vidék számtalan túraút­vonallal és gyors vizű patakokkal várja a természet kedvelőit. A raftingkajakokkal és gumicsó­nakokkal megrakott csoportok a nyugati határ mentén található Soca folyón evezhetnek. Szlové­nia közelsége miatt akár egy ka­landos hétvégi túrát is érdemes szervezni ide. A környéken járva érdemes megnézni az osztrák ha­tár közelében, Mojstranánál talál­ható, 52 méter magas, telente befagyó Pericnik vízesést. A magyar-szlovén határtól száz kilométerre fekszik Maribor. A város nemcsak síközpontjáról és Közép-Európa egyik legna­gyobb borpincéjéről, a Vinagról híres. Itt található a világ talán legöregebb szőlőtőkéje is. A csak­nem négyszáz éves matuzsále­men, az Öreg Tőkén (Stara Trta) a mai napig borkészítésre alkal­mas szőlő terem. Tiszteletére minden évben fesztivált is ren­deznek. A borászat iránt érdeklő­dők egyébként országszerte szá­mos családi fogadóban megszáll­hatnak. A tulajdonosok boros­pincéik mellett rendszerint több házi készítésű finomsággal ked­veskednek a vendégeknek. A repülőtéri szarkák ellen lehet védekezni A repülőterek üzemeltetői szer­te a világon hangsúlyozzák, hogy komoly biztonsági intézke­déseket tesznek az utasok pogy- gyászainak védelméért. Ennek ellenére nincs olyan légikikötő, ahol ne lennének rendszeresek a lopások miatti feljelentések. A kellemetlenségek elkerülése érdekében érdemes néhány óv­intézkedést megfogadni. A csomagokat masszív lakat­tal zárja le, a cipzáras zsebek­ben semmi értéket ne hagyjon. A bőröndöket nagyjából 1500 forintért befóliázzák, illetve vala­mivel többe kerül, ha a fólia biz­tosítással párosul. így egyből bizonyítható, ha illetéktelenek nyúltak a csomagba. Az értéke­sebb tárgyak - fényképezőgép, kamera, telefon vagy laptop - helye a kézipoggyászban van, a bőröndben ezek meg is sérülhet­nek rakodáskor. Mivel a legtöbb bőrönd mesz- sziről teljesen egyforma, egy szí­nes matricával, feltűnő szíjjal te­gye felismerhetővé. így elkerül­hető, hogy más vigye haza a hol­minkat. Amennyiben hiányt ész­lel, jelentse az illetékes biztonsági szolgálatnak. Enélkül ne hagyja el a repülőteret. ■ W. A. Hétvégi Mangalicafesztivál Elét végén rendezik meg először Budapesten, a Vajdahunyad várban a Mangalicafesztivált. Az ingyen látogatható program- sorozat célja, hogy megismer­tesse az érdeklődőkkel a hun- garikumnak számító manga­licahúsból készült ételeket., A látogatók részt vehetnek kol­básztöltő vagy pörköltfőző ver­senyen, a kiállítók standjain sonkát, kolbászt és kocsonyát kóstolhatnak, és vásárolhat­nak is. ■ Wlcsek HIRDETÉS ti ti H « Ü r i V H 0 T». I. HELIOS 8380, Hévíz, Vörösmarty u. 91. Tel.: 06(83)342-895, 06(83)343-109 Fax: 06(83)340-525 E-mail: reserve@hote*ieöos. hunguesthotds.hu www.hotelhelios . hunguesthotels.hu Hévízi kikapcsolódás Érvényes: 2008. március 21-ig (vasarnaptól-péntekig) Az ár tartalma: 5 éjszaka szállás félpanzióval, köszöntőital. naponta 1 alkalommal kávé és sütemény, a szálloda termálfürdőjének és wellness részlegének (pezsgőfürdő, szauna, infraszauna, gőzkabin, élménymeden­ce) használata, fitneszteremhasználat. naponta sokszínű ingyenes sport- program (vízi-, reggel-, Fit ball. gerinc-, csípő-, váStoma, cardioedzás, fürdőköpeny-használat, parkolás, AFA. + Wellness csomag; 1 aromafürdő vagy 1 só- vagy 1 zeneterápia Benjámin Anna kétágyas szobában: kétágyas szobában 49 Ö00 Ft / fő 53 500 Ft/fő Nincs egyágyas felár. Valentin napi csomagunkról érdeklődjön a ............ szálloda értékesítésén! HIRDET ÉS * * • • ♦ * GYÖNGY HOGY KEREK LEGYEN A VILÁG PATIKÁK ál® ....... yk f, Éf V Ji ÁG" " - Hl - iJ íwwitfc.-ríw.i prmó.tm? vwnwxn • wi*»hw Szakértelemmel, odafigyeléssel és folyamatos akciókkal várjuk a legnagyobb hazai patikakor tagjainál. Keresse a Gyöngy Patikák emblémával ellátott gyógyszertárakat! A kék ponttal féléit kmutmenyek vény nélkül kaphatói A *bt4 pánttal felélt termékek gyógyh.dnut krsrttmények. A UHiintvteii foteegéít ajtfatott bruttó ftügyáMtüítímk, A.s ákíM íddturiomw JíSÖft. február C 2& További raszléttk a Gy6n$y Patikákban. A kockázatokról és mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét! www.gyongypatikak.hu Élet & Stílus rovatunk heti oldalainak témái KEDD ________AUTÓ & MOTOR ► SZERDA_________________UTAZÁS CSÜ TÖRTÖK EGÉSZSÉG PÉNTEK________ÍNYENCSÉGEK SZ OMBAT CSALÁD iS.NEVELÉS A dán fővárosban egész évben pezseg az élet utazzon Koppenhágába! Interjú Papp Gergellyel. Védőoltás segíthet a méh­nyakrák ellen. Csillogó koktélruhák. Szépséges Fanni nevű hölgyek a fanny legfrissebb számában. Párizsban megint Eiffel-tornyot építenek ELKEZDTÉK építeni Fehér­oroszország Párizs nevű községében a francia fő­város híres építményének méretarányos másolatát. Az 1812-ben a francia kato­nák által elnevezett városka vállalkozásának ötlete a helyi paptól származik. Tovább restaurálják az Esterházy-kastélyt FOLYTATÓDNAK a felújítási munkálatok a fertődi Ester- házy-kastélyban. Ennek kö­szönhetően tavasztól már három útvonalról is meg­közelíthető lesz az épület- együttes. A felújított mel­léképületekben kiállítják az eddig raktárban tartott használati és műtárgyakat. A látogatók üvegfalon keresztül figyelhetik a restaurátorok munkáját. Golfpálya nyílik tavasszal a Balatonnál az északi part fejlesztésé­nek részeként tavasszal nyílik a Balaton első golf­pályája. A Balatonudvari és Örvényes között elhelyezke­dő komplexum a golf hazai térhódítását jelzi. A golf­turizmus az egyik leg­jobban fejlődő iparág a wellnessturizmus mellett. Megbírságoltak egy utazási irodát TÖBB SZÁZEZER forint érték­ben szabott ki bírságot a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság jogosulatlan uta­zásszervezés tevékenysége miatt egy vállalkozásra. Az ügy nem precedens érté­kű, hasonló ügyben tavaly is történtek bírságolások. <® további erdekessegek: www.reggel.hu ELE TMOD

Next

/
Oldalképek
Tartalom