Somogyi Hírlap, 2008. február (19. évfolyam, 27-51. szám)
2008-02-01 / 27. szám
Kiszállt a republikánus elnökjelöltségért vívott harcból Rudy Giuliani - *• - volt New York-i polgármester. Bejelentette: John McCain arizonai szenátor jelöltségét támogatja. g ’ ,* A 63 éves politikus a súlyos vereséget jelentő harmadik helyen végzett a keddi floridai előválasz-^^^ ** 8 W táson. Két esélyes maradt a republikánus jelöltségért: John McCain és Mitt Romney. ________ ■ ■ Gyurcsány február 18-án tartja évindító beszédét gyurcsány Ferenc miniszterelnök nem a tavaszi ülésszak első napján, hanem egy héttel később, február 18-án tartja évindító beszédét a parlamentben. Daróczi Dávid kormányszóvivő szerint ez azért célszerű, mert február 11-én még a 2007-es ügyek lesznek napirenden, mint például az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvény. A Fidesz szerint mindegy, mikor tart beszédet a kormányfő, mert már ! úgysem hisz neki senki. Földnek csapódott egy katonai helikopter lezuhant egy katonai helikopter tegnap este Török- szentmiklós mellett. Két ember súlyosan, egy könnyebben sérült meg. Negyedik társuk állapotáról lapzártánkig nem érkezett hír. Még nem tudni a baleset okát, csak az biztos, hogy kiképzési feladat közben történt a Honvédelmi Minisztérium szóvivője szerint. Jogi lépést fontolgat a kormány Kosa ellen „A kormány megvizsgálja, hogy jogi úton vegyen elégtételt Kosa Lajoson, a Fidesz alelnökén az uniós pénzek felhasználásáról tett előző napi kijelentése miatt” - mondta tegnap Daróczi Dávid kormányszóvivő. Kosa Lajos ellen pert terveznek Osszejön-e a kétmillió igen voks? népszavazás A felmérés szerint az igenek nyernek és a többség elmegy szavazni A kérdés az: meglesz-e a kellő számú igen? Az eredményes népszavazáshoz ugyanis kétmillió egyforma voks kell. Tibay Gábor Jelenleg az igenek lennének egyértelmű többségben a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörlésével kapcsolatban kezdeményezett népszavazáson, de a szavazók egyre kisebb hányada mondja azt, hogy egy Fidesz- KDNP által meg is nyert referendum esetén távoznia kellene a kormánynak - derül ki a Medián legfrissebb elemzéséből. Bár az igenek az elmúlt három hétben változaüanul kétharmados többségben vannak, a nemek száma is számottevően növekedett - vélhetően a megkezdett kormányzati kampány eredményeként. A kérdés elsősorban nem az igenek győzelme lesz, hanem az, tud-e elegendő igennel szavazót mozgósítani az ellenzék. A törvény szerint ugyanis a választópolgárok negyedének egybehangzó voksa kell ahhoz, hogy egy-egy referendum érvényesnek legyen tekinthető, vagyis a valamivel több mint nyolcmillió választásra jogosult polgár közül legalább kétmilliónak kell egyformán szavaznia. A korábbi választási eredményeket tekintve kiderül: a Fidesz az elmúlt két parlamenti voksolás idején egyaránt vette a kétmilliós akadályt, noha a 2004-es kettős állampolgárságról szóló szavazáson nem sikerült érvényes eredményt összehozni. A Fidesz akkor jár jobban, ha „protestkampányt” szervez, vagyis azt erősíti: aki nem ért egyet a fizetős egészségüggyel vagy felsőoktatással, az most végre szavazhat ellene - mondta lapunknak Kiszelly Zoltán -, ezzel ugyanis a leszakadó szocialista szavazókat is megszólíthatja. A politikai elemző szerint ugyanakkor a párt le is csúszhat a kétmillió igenről akkor, ha politikai kampányt szervez, és a törzsszavazók mozgósításába kezd. Horn Gábor, a szabad demokraták kampányfőnöke tegnap bemutatta a liberálisok kampányszekrényét Szavaztatnának az egészségügyről is a rendszerváltás utáni legfontosabb törvény - így minősítette Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója tegnap az egészségbiztosításról szóló jogszabályt. Répássy szerint Magyarország érdeke, hogy sor kerüljön a tervezetet megerősítő - a Fidesz által kezdeményezett - népszavazásra, mert a jövőt ilyen hosz- szú távon meghatározó jogszabályt nem lehet elfogadtatni az emberek ellenében. RÉPÁSSY SZERINT ha OZ MSZP-SZDSZ-kormánytöbb- ség el is utasítja a kezdeményezést, az egészségbiztosításról szóló referendumra legkésőbb ősszel sor kerülhet, mivel az Albert házaspár erről szóló kezdeményezéséhez már gyűjtik az aláírásokat. A TÖRVÉNYRŐL február 11-én dönt a parlament: a Fidesz megerősítő népszavazási javaslatáról ugyanezen a napon szavaz a Ház. A párt szerint a legköltségkímélőbb az lenne, ha a március 9-i hármas referendummal együtt dönthetnének a polgárok az egészségbiztosításról is. Népszavazási szándékok változása (teljes népesség, százalék) Tegyük föl, hogy a népszavazáson úgy dönt a többség, hogy ne legyen tandíj, vizitdíj és kórházi napidíj. Ön szerint ebben az esetben...? (teljes népesség, százalék) FORRÁS: MEDIÁN EUROPRESS-GRAFIKA Jobboldali pálfordulás tandíjügyben? szócsata A szocialisták szerint a Fidesz már hitet tett a tandíj mellett Bv-botrány: nyugdíjba menekültek az érintettek „Pálfordulások történtek a jobboldalon a tandíj ügyében” - mondta tegnap Tatai-Tóth András. Az MSZP oktatási munka- csoportjának vezetője Orbán Viktor kilencvenes években tett kijelentéseivel támasztotta alá véleményét. Emlékeztetett: a Fidesz elnöke 1992- ben a következő évi költségvetés vitájakor kifogásolta a tandíj bevezetésének módját, ám hitet tett annak szükségessége mellett. A szocialista politikus a „pálfordulást” 1995-re, a hallgatók által szervezett őszi tandíj tüntetések utánra tette. Szerinte ez volt az a pont, amikor a Fidesz elnöke felelős, az ország, a fiatalság jövőjéért aggódó politikusból haszonszerzővé vált. „TataLTóth Andrásnak vagy szelektív a memóriája, vagy elment a józan esze” - reagált Szijjártó Péter. A Fidesz szóvivője szerint ha nem így lenne, akkor nem felejtették volna el, hogy 1998- ban a polgári kormány egyik első intézkedésével eltörölte a tandíjat, amelyet az előtte hivatalban lévő szocialista kormány vezetett be. Hozzátette: azért fontos a tandíj eltörlése, mert a felsőoktatásba jutáshoz a kiválasztó tényezőnek a diákok szorgalma, ambíciója kell, hogy legyen. ■ Vég M. ■ Fidesz: 1998- ban eltöröltük a tandíjat. Úgy tűnik, hogy a diákok feje fölött tovább dúl a tandíjvita „Terveink szerint visszahívnánk már nyugdíjazott vezetőket, hogy segítségükre legyenek a fiatal büntetés-végrehajtási parancsnokoknak” - mondta tegnap Juhász Gábor. Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára hozzátette: mivel a büntetés-végrehajtásban dolgozók aránylag fiatalon nyugdíjba vonulhatnak, az intézmények kétharmadában jelenleg többnyire harminc év körüliek a parancsnokok. Mint ismert, vesztegetés és hivatali visszaélés miatt a Budapesti Katonai Ügyészség tizenegy ember ellen emelt vádat, részben a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága állományába tartozó intézetparancsnokok ellen, mert pénzért két büntetés-végrehajtási intézetben előnyökhöz juttattak elítélteket. „Az érintett tisztek, amikor tudomást szereztek arról, hogy eljárás folyik ellenük, igyekeztek elmenekülni nyugdíjba, s az ő hivatali elődeik elengedték őket” - mondta Juhász. Közölte: ahhoz, hogy ilyen visszaélés többé ne fordulhasson elő, a fiatal parancsnokok mellé tapasztaltabb munkatársakat hívnának vissza, akik egyfajta mentorként segítenék a fiatalokat. ■ V. M. ■ Most harminc év körüliek a parancsnokok.