Somogyi Hírlap, 2008. február (19. évfolyam, 27-51. szám)

2008-02-04 / 29. szám

10 SPORT SOMOGYI HÍRLAP - 2008. FEBRUÁR 4., HÉTFŐ Soós Bianka országos bajnok úszás. Remekül kezdték az évet a siófoki úszók, Király Johanna és Medgyesi Péter tanítványai. Soós Bianka százméteres gyorsúszás­ban országos bajnok lett, hátúszásban pedig harma­dik a kecskeméti diákolim­piái döntőben. Az egyéni siker mellett a 4x50 m-es gyorsváltóban a Czene An­na, Hegyi Éva, Révész Zsu­zsanna, Soós Bianka össze­tételű csapatnak is sikerült egy bronzérmet kiharcol­nia. Mindannyian a siófoki Perczel Mór Gimnázium di­ákjai. (zk) Új elnököt választottak Balatonszabadiban labdarúgás Tasi Zoltán személyében új elnököt vá­lasztottak a megyei ül. osz­tályban szereplő Balaton- szabadi együttesnél és a játékoskeretet is megerősí­tették. Azt ígérik, a jövőben az óvodások és az iskolások bevonásával biztosítani fog­ják a helyi együttes után­pótlását, melynek a jövőben a megyei másodosztályban kell(ene) szerepelni, (zk) Dusán Vasziljevics kezdő volt Cottbusban labdarúgás A téli szünet után a hétvégén folytatódott a német Bundesliga élvonal­beli pontvadászata. A Ka­posvári Rákócziból az Ener- gie Cottbushoz szerződő Dusán Vasziljevics kezdő­ként 63 percet játszott a Bayer Leverkusen ellen 3-2-re elveszített bajnokin. Vasziljevicset 1-1-nél cse­rélte le az edzője, a vesztes gólt a 86. percben 11-esből kapta a Cottbus. Kiütötték a sereghajtót röplabda nb i Visszatért a Pécsen tanuló Czmerk Zsuzsanna Magabiztos volt a BITT. A hálónál nyújtózkodó Mészáros Tímea (balról) és Serák Gabriella többször is megoldhatatlan feladat elé állította a vendégeket Bár rövid időre mindhá­rom játszmában kienge­dett egy kicsit a BITT Ka­posvári Női RC csapata, így is kiütötték a tatabá­nyai ellenfelüket. Fenyő Gábor BITT KAPOSVÁRI NŐI RC- TATABÁNYAI VOLÁN SE 3-0 (17,11,12) Kaposvár, Városi Sportcsar­nok, 50 néző. V.: Pőcze, Elsik. BITT KAPOSVÁRI NŐI RC: Bod­nár R. (-), Horváth A. (19), Serák (3), Mészáros T. (6), Kon­dor G. (16), Kondor T. (11). CSE­RE: Kovács N. (liberó), Rák (4), Pálfy (1), Czmerk (1). edző: Mé­száros Péter. TATABÁNYAI VOLÁN SE: Haász (-), Gödri (5), Molnár I. (6), Lo­vas (1), Szűcs Zs. (4), Bán (10). csere: Tóth R. (liberó), Madle- na (-), Bekő (1). edző: Györgyi Ferenc. Már a nyitójátszma is annyi­ra egyértelmű volt, hogy a szett felénél egy rövidebb kaposvári megtorpanás is - a nyolcpon­tos előny villámgyorsan négyre apadt - bőven belefért a játék­ba. Amúgy főleg Horváth Ale­xandra és Kondor Gabriella je­leskedett; már az első felvonás végére 15 pontot szorgoskodtak össze közösen, ami aztán a ta­lálkozó végére 35-re nőtt. A folytatásban csak 5-5-ig tudta tartani a lépést ellenfelével az egykor még bajnokságot és Magyar Kupát is nyert, jelenleg csak sereghajtó tatabányai együttes. Ekkor Horváth Ale­xandra került a nyitóhelyre, a BITT pedig egészen 14-5-ig meg sem állt. A teljes képhez tartozik, hogy időközben a két Tímea, azaz az idősebbik Kon­dor, valamint Mészáros is ren­desen elkapta azt a bizonyos fo­nalat. A harmadik, utolsó játék­részben már a cserejátékosok is pályára kerültek; a fiatal Rák Rebeka, a rutinos harcosnak számító Pálfy Marianna s a nagy visszatérő, a Pécsen tanu­ló Czmerk Zsuzsanna is egy­aránt feliratkozott a pontszer­zők közé. JÓK: Horváth A., Kon­dor G., Kondor T., Mészáros T., Kovács N., illetve Bán. Öt kategóriában hirdettek győztest a Kéthely-kupa sakkversenyen Első alkalommal rendezték meg a Kéthely Kupa sakkversenyt, melyen két csoportban 48 játé­kos ült asztalhoz. Hétfordulós viadalon döntötték el a helyezé­sek sorsát. Öt kategóriában hir­dettek eredményt, és több kü- löndíj is gazdára talált. A fő ver­seny végeredménye: 1. Pál Ró­bert (Balatonszentgyörgy), 2. Ba­bits András (Marcali), 3. Rázsits Vince (Mesztegnyő), Felső tago­zatos leányok: 1. Havanecz Bian­ka, 2. Huszár Nóra, 3. Hamrik Bianka. Alsó tagozatos leány: 1. Szerpák Anita, 2. Miseta Nóra, 3. Horváth Viktória. Felső tagoza­tos fiúk: 1. Bozsoki Balázs, 2. Kósy Gergely, 3. Mészáros Már­ton. Alsó tagozatos fiúk: 1. Tóth Dániel, 2. Balogh Botond, 3. Án­gyán Márk. A Horváth József ál­tal szervezett erőpróbán az első három helyezett érmet vehetett át, és az értékes tárgyjutalmak is gazdára találtak. ■ K. Z. Két győzelemmel kezdték az évet a kis pólósok Két fölényes győzelemmel kezd­te az évet a Dunántúli gyermek II. vízilabda-bajnokságban ér­dekelt Kaposvári VK alakulata; a szombathelyieket 17, míg a tatabányaiakat 12 góllal verték. eredmények: Kaposvári VK-Szombathely 19-2 (a ka­posvári gólszerzők: Radics 4, Dobos 4, Varga F. 4, Győrbíró 3, Vörös 2, Györki 1, Ullár 1); Kaposvári VK-Tatabánya 16-4 (a kaposvári gólszerzők: Ra­dics 4, Györki 4, Varga F. 3, Do­bos 2, Győrbíró 1, Pintér Á. 1, Jámbor 1). ■ Fenyő G. A 2007-ES EV LEGJOBB SOMOGYI SPORTOLÓJA VÁLASZTÁS JELÖLTJEI A szokásoknak megfelelően ez­úttal is megválasztották legjobb­jaikat a megyei sportági szövet­ségek. A javasolt versenyzők kö­zül kerülnek ki a 2007-es esz­tendő legjobb somogyi sportolói, akiket a III. Sportgálán díjaznak február 15-én Kaposváron a Ka­pós Hotel Kristálytermében. A megyei sportági szövetség­gel nem rendelkező sportágak kategóriagyőzteseire a Somogy Megyei Önkormányzati Hivatal Ifjúsági és Sport Irodája - az il­letékesekkel konzultálva - tett javaslatot. Megyei sportági szakszövet­ségek által a legjobb somogyi sportolóknak javasolt verseny­zők névsora (felnőtt női, férfi, csapat, valamint utánpótlás le­ány, fiú és csapat kategóriák­ban): AEROBIK: Eszterlánc Tabi Gyermek Aerobik SE utánpót­láscsapata. asztalitenisz: Fe­kete Zsuzsanna (Kaposvári AC), Berdár Norbert (Kaposvári AC), a Kaposvári AC NB-I-es női csa­pata, Valkó Gabriella (Balaton­szárszó KSE), Major Ferenc (Kaposvári AC), a Kaposvári AC II. utánpótlás, fiúcsapata, atlé­tika: Skoumal Réka (Marathon AC Kaposvár), Czebei Réka (Fa­vorit MG. Produkt AC), Lukács Máté (Favorit MG. Produkt AC). birkózás: Kaposvári Nehézat­létikai SE felnőtt férficsapata, Mihály Krisztina (Kaposvári Sportiskola), Kálmán Péter (Ka­posvári Nehézatlétikai SE), a Kasi utánpótlás fiúcsapata, bú­várúszás: Wirtz Melinda (Ka­posvári Középületkivitelező Adorján SE), Vinkler Péter (Ka­posvári Középületkivitelező Adorján SE), a Kaposvári Középületkivitelező Adorján SE 4x100, 4x200 m felnőtt férfi uszonyos váltócsapata, Lelovics Nikolett (Kaposvári Középület­kivitelező Adorján SE), Nagy Márk (Kaposvári Középületki­vitelező Adorján SE), a Kapos­vári Középületkivitelező Ador­ján SE 4x100, 4x200 m-es ser­dülő fiú váltócsapata, judo: Meksz Alexa (Kaposvári Nehéz­atlétikai SE), Varsányi Márk (Kaposvári Nehézatlétikai SE), Banicz Vivien (Kaposvári Né- hézatlétikai SE), Morapitiye Sunil (Kaposvári Nehézatlétikai SE), Kaposvári Nehézatlétikai SE serdülő fiúcsapata, kerék­pár: Somogyi Gergely (Kapos­vári Kerékpáros SC). kézilab­da: Balogh Piroska (Marcali VSzSE), Paic Róbeft (Rinya- menti KC Nagyatád), a Csurgó KK NB I/B-s férfi kézilabdacsa­pata, Kurucz Ivett (Nagyatádi NKK), Kiss Miklós (Rinyamenti KC Nagyatád), a Rinyamenti KC Nagyatád serdülő és ifjúsági fiú­csapata. kosárlabda: Hendlein Roland (Kaposvári KK), a Ka­posvári Egyetem Meló-Diák KK NB J/B-s férfi kosárlabdacsa­pata, Vojvoda Dávid (Kaposvári KK), a Kaposvári Sportiskola gyermek fiúcsapata, labdarú­gás: Szakály Péter (Kaposvári Rákóczi FC), a Kaposvári Rákó­czi FC NB I-es csapata, a Kapos­vári Rákóczi ÖLUE U15-ös csa­pata. lovassport: Forró Tibor (Siófoki Lovas Egylet), Bencze Krisztina (Lovasakadémia SC Kaposvár). Modellezés: Bogdán Endre (Textiles MK Kaposvár). ökölvívás: Nagy Bianka (Ka­posvári Nehézatlétikai SE), Lé­vai Szabolcs (Ring SC Juta), Horváth Richárd (Kaposvári Nehézatlétikai SE), rádióama­tőr (siófoki tér.): a Siófoki Rá­dióklub rádiótávírász-csapa- ta, Székely Eszter (Siófoki Rá­dióklub), Tóth Patrik (Siófoki Rádióklub), ritmikus gimnasz­tika: Bállá Melinda (Perczel gimnázium, Siófok), a siófoki Perczel gimnázium együttes kéziszer-csapata, Szolnoki Ni­koletté (Crystal SE kaposvár), a kaposvári Munkácsy gimná­zium V/B kategóriás csapata. röplabda: Czmerk Zsuzsanna (BITT Kaposvári Női RC), Mózer Zoltán (Kométa-Kaposvár SE), a Kométa-Kaposvár SE NB I-es férficsapata, Horváth Alexand­ra (BITT Kaposvári Női RC), Ko­vács Zoltán (Kométa-Kaposvár SE), a Kométa-Kaposvár SE ju­nior fiúcsapata, sakk: Misetá- né Burján Anita (Szenna Pack Zselic SC Kaposvár), Szíjártó Attila (Nagyatád), a Szenna Pack Zselic SC Kaposvár NB I/B-s csapata, Havanecz Bianka (Balatonberény SE), Dankházi András (Szenna Pack Zselic SC Kaposvár), a Balatonlelle SE utánpótláscsapata. sí~ALPESi: Csima Réka (Alpok-Adria SE Kaposvár), sportlövészet: Har­kány László (Kaposvári SLK), Légrádi Gábor (Kaposvári SLK). tájékozódási futás: Galambos Erika (Taszári Honvéd SE), Mar­ton Péter (Kaposvári Tájfutó Klub), teke: Csernus Anita (Rit­mus SE Kaposvár), Lapat Krisz­tián (Közutasok Kaposvár TK), a Ritmus SE Kaposvár felnőtt női csapata, Tóth Dorottya (Rit­mus SE Kaposvár), Bóka Ákos (Közutasok Kaposvári TK), a Ritmus SE Kaposvár ifjúsági leánycsapata, tenisz: Regős Hedvig (BBTC), Bihari József (Siófoki Spartacus), a BBTC női csapata, Szabó Kitti (BBTC), Rádics Benjámin (BBTC), a BBTC újonc leánycsapata, tú­rázás (TÁJÉKOZÓDÁSI TÚRAVER­SENY): Fodor Péter (Zöldpont Életmódklub Kaposvár), tol­laslabda: Árvái Adrienn (Se- gesd IV. Béla Király Általános Iskola DSE), Filó B., Orsós N. (Segesd IV. Béla Király Általá­nos Iskola DSE). triatlon: For­ró Zsófia (MG Produkt Kapos­vári AC), Fegyver Péter (MG Produkt Kaposvári AC), az MG Produkt kaposvári ÁC szenior férficsapata), Horváth Gréta (MG Produkt Kaposvári AC), Bakonyi Ádám (MG Produkt Kaposvári AC), a Barcsi VSE tri­atlon szakosztálya, úszás: Ko­vács Attila (Kaposvári Sportis­kola), Pataki Fanni (Kaposvári Sportiskola), Balogh Marcell (Kaposvári Sportiskola). megyei sportági szakszövet­séggel NEM RENDELKEZŐ SPORT­ÁGAK LEGJOBBJAI: amerikai futball: Vörös De­sign Arany Rókák Kaposvár fér­ficsapata. AUTÓSPORT: Hideg K., Kerék I. (Hideg Team Kaposvár), csocsö: Báli Attila, Kövi Gergely (Kaposvári Csocsó Egyesület). ERŐEMELÉS: Salamon Erika (Tabi Fitness SE), Könye Szaboly (Body Fitness SC Kaposvár), Barcsi VSE erőemelő szakosz­tály, Fadgyas Viktória (Barcsi VSE), Kalmár Gergely (Barcsi VSE), a Barcsi VSE ifjúsági és ju­nior erőemelő-csapata. FITNESZ forma: Bérdi Szandra (Somogyi Rendőr SEJ. fitnesz RITMUS: Rád- li Rebeka (Somogyi Rendőr SE). íjászat (olimpiai): Németh Anna (Kapós íjász Egyesület), íjászat (csigás): Pál Marianna (Kapós íjász Egyesület). íjászat (tradici­onális): Bodó Kitti (Kis-Koppány IDSE Ságvár). kajak-kenu: Hor­váth Lilla (Kaposvári Vízügyi SC), Horváth Gergő, Heiser Sza­bolcs (Kaposvári Vízügyi SC). karate (kyokushin): Töttösi Ani­ta (Siófok és Környéke SSzSE), Velő Ágota (Siófok és Környéke SSzSE), Fekete Farkas Mór (Sió­fok és Környéke SSzSE), a Sió­fok és Környéke SSzSE utánpót­láscsapata. KARATE (SHITO-RYU): Karmacsi Fanni (Somogyvári KSE). karate (SMOTOKAN): Erdős Martin (Barcsi VSE), a Barcsi VSE utánpótláscsapata, lábte- NISZ: Pál Tamás (Kaposvári Láb­tenisz SE), a Pál T.-Juhász T- Nagy N. alkotta Kaposvári Lábte­nisz SE csapata, lovasúászat: Kassai Lajos. ÖTTUSA: Gyenesei Leüa (Építők AC Kaposvár, Álba Volán-Bericap SE), rádióamatőr (Rádió klub Kaposvár): Városi Rádió klub kaposvár URH-csa- pata. szinkronúszás: Kapós Dynamic SE Kaposvár utánpót­lás kombi csapata, szkander: Kollárovics László (Kadarkúti Szkander SC). tájkerékpár: Kaufmann Brigitta Dóra (Taszári Honvéd SE). testépítéS: Marai Brigitta (Somogyi Rendőr SE). versenytánc: Falvai Dániel, Páli Fruzsina (Ametiszt TSE Kapos­vár). vitorlázás: Majthényi Sza­bolcs, Domokos András (Bala- tonföldvári Spartacus VE), Barkóczy Róbert, Joó Kristóf (Ba- latonföldvári Spartacus VE), vízi­labda: Dodog Szabolcs (Kapos­vári VK), a Kaposvári VK férfi­csapata, Juhász-Szelei Norbert (Kaposvári VK). wakeboard: Bakro Nagy Balázs (Siófoki Szöcskék VSE). ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom