Somogyi Hírlap, 2008. február (19. évfolyam, 27-51. szám)

2008-02-29 / 51. szám

MEGYEI KORKÉP MHNHMHMMNMHM SOMOGYI HÍRLAP - 2008. FEBRUÁR 29., PÉNTEK msmmmm Megújuló levéltárosok bősze Sándor, a Somogy Megyei Levéltár igazgatója: - Egyedüli vidéki igazgató­ként ismét beválasztottak a levéltári akkredltációs bizottságba, most ezen a programon dolgozom. A le­véltárosoknak, hasonlóan a pedagógusokhoz, hétéven- te teljesíteniük kell egy összesen százhúsz órás, vizsgával záruló tanfolyami képzést A meglévő termé­szetes megújulási igényhez így szakmai ösztönzés is társul. A bizottság munká­jában az elmúlt hét évben is részt vettem, és a követ­kező időszakban is közre­működöm a képzési struk­túra kialakításában. A zalai hivatalsegéd GASPARICS RŐBERTNÉ, a Za­lai önkormányzat hivatal- segédje: - A Videoton Tabi Gyáregységének megszű­nése után kerültem az ön- kormányzathoz. Tizenhat éve hivatalsegéd vagyok. Úgy gondolom, hogy a falu lakosságával is jó együtt­működést alakítottam ki, hiszen szoros kapcsolat­ban vagyok a polgárokkal. Igyekszem segíteni gond­jaikon, ha tudok, a megol­dáshoz tanácsot adok. Tíz éve ellátom a könyvtárosi teendőket is, illetve a kul- túrháznál adódó feladato­kat. Nagyon szeretem a szü­lőfalumat, ugyanis ideköt minden. Két felnőtt gyer­mekemmel élek együtt. Viharos igazgatóválasztás barcs Az új vezetővel akarják betemettetni a lövészárkokat Hét érmet ért a kaposváriak tánctudománya Kozármislenyben Viharosra sikerült az egyik általános iskola igazgatóválasztása Bar­cson. A tantestület meg­osztott, sok szülő' elvinné a gyerekét. Nagy László Szembe ment az iskolai dolgozók többségének akaratával az intéz­ményi igazgatótanács Barcson; két jelölt közül azt választották az Arany János Általános Iskola élére, akinek a pedagógusok és a technikai személyzet körében kisebb volt a támogatottsága. Né­hány szülő azzal kereste meg la­punkat, hogy az igazgatóvita és még inkább az évek óta tartó pe­dagógusellentétek miatt már azt fontolga ják, hogy elviszik innét a gyerekeiket - Évekkel ezelőtt két táborra szakadt a tantestület, s ez mára olyan szintre jutott, ami a nevelés rovására megy - mondták. - Úgy látjuk, hogy az igazgatóválasztás csak tovább ront a helyzeten, hiszen a dol­gozók hetven százaléka a másik jelöltet akarta. A Dráva-parti városban az is­kolai és óvodai vezetőkből álló igazgatótanács hivatott az új ve­zetők személyéről dönteni; így történt most is. A két jelölt - Siszler Ottóné és Kertainé Hor­váth Edit - közül az utóbbi kap­ta a tanácstól a több szavazatot, így ő vezetheti majd az iskolát. A tantestület ugyanakkor szo­ros versenyben Siszler Ottóné- ra szavazott, a teljes állomány­nál pedig még jelentősebb volt a támogatottsága. Kivennék egyes szülők a gyermeküket az iskolából. Ennyit jelent egy diri? Kincsei János, a barcsi okta­tási intézmény igazgatója teg­nap közölte a döntést az iskola dolgozóival. Lapunk kérdésére elmondta: azért mentek szem­be a többség óhajával, mert a fi­atal pedagógust nyitottabbnak, együttműködésre készebbnek találták. - A döntésünkkel ép­pen az volt a szándékunk, hogy véget érjen végre ez a sokéves ellenségeskedés az iskola taná­ri karában. Ezt a megosztottsá­got nem hagyhatjuk tovább, mert úgy ítéljük meg, hogy már valóban a nevelést veszélyez­teti. Az új igazgatótól azt vár­juk, hogy betemesse a lövész­árkokat. A szülői munkaközös­ség és az iskolaszék mindkét jelöltet alkalmasnak találta a feladatra. Meggyőződése, hogy szak­mai döntés született. - A ve­zetők kiválasztása és esetleges visszahívása az igazgatótanács hatásköre, ami egy szakmai tes­tület. Én kifejezetten arra kér­tem a tanács valamennyi tag­ját, hogy a lelkiismerete szerint szavazzon. Gigaintézmény lett Barcson, spórolásból tavaly egyetlen nagy intéz­ménnyé vonták össze vala­mennyi iskolát és óvodát Bar­cson, s ennek vezetőjéül Kin­csei János gimnáziumigazga­tót nevezték ki. Az összevonást főleg gazdasági szempontok indokolták, s az iskolák és óvodák szakmai önállósága megmaradt. Máris módosították a költségvetést névadás Aláírásgyűjtés az Együd Árpád városi sportcsarnokért Személyeskedéstől és polgár- mesteri rendre utasítástól sem volt mentes a csurgói képviselő- testületi ülés, ám a főbb kérdé­sekben sikerült megegyezniük a városatyáknak. Alig két hete fogadták el a város 2008. évi költségvetését, ám az tegnap új­ra a képviselők elé került módo­sításra. Hat szociális bérlakás felújításának támogatására ad­nak ugyanis be Holcim-pályáza­tot. Ezek rendkívül rossz álla­potban vannak, teljesen komfort nélküliek. A városban eddig 34 lakás felépítésében közreműkö­dő Habitat fór Humanity nem­zetközi szervezet felajánlotta, hogy 14 millió forintért elvégzi a felújítást. A pénzügyi és gazda­sági bizottság azt szorgalmazta, hogy csak akkor állapodjanak meg a Habitattal a felújításról, ha nyer a Holcim-pályázaton. Geszti Péter, a Habitat képvise­lője azt mondta: ez szervezési kérdések miatt nem lehetséges. Ugyanakkor ha a most épülő két Habitat-lakást júniusban átad­ják és szünetelni kényszerül a városban a Habitat-program, ak­kor a további jövője is kétséges, ez pedig nem lenne szerencsés, így a gazdasági bizottság javas­latát elutasították a képviselők, de a pályázatot beadják, ennek megfelelően módosították a költ­ségvetés főbb számait. A testület vita nélkül fogadta el az épülő városi sportcsarnok nonprofit gazdasági társasági formában való működtetéséről szóló előter­jesztést. Aláírásgyűjtés indult, hogy Együd Árpádról nevezzék el a sportcsarnokot (Együd Csur­gón kezdte pedagógusi munkás­ságát), ám erre nem bólintottak rá a városatyák. ■ Varga A Hét érmet táncoltak össze a ka­posvári Ametiszt Táncsport Egye­sület reménységei a Nyugat-ma­gyarországi területi bajnoksá­gon. A kozármislenyi látványos „megmozduláson” a felnőttek mezőnyében a Kosa Roland, Ba- latincz Dóra egység, az ifjúsági­ak között pedig a Néber Árpád Balázs, Piszker Dóra kettős latin­táncban bizonyult a legjobbnak. ■ Nagyszerűen szerepel­tek az Ametiszt fiatal reménységei. A felnőtteknél a Falvai Dániel, Páll Fruzsina páros a standard táncot nyerte meg, míg latinban a második helyre értek oda. Két érem jutott a junioroknál a Déri Alex, Jelasics Nikoletta duónak, s egy bronz a felnőtteknél Már- fai Balázsnak és társának, Dé- kány Virágnak. ■ Fenyő G. Kiemelt nívódíj a kis marcali trombitásnak Kiemelt nívódíjat kapott egyedüli trombitásként a marcali Paár Fe­renc. A Sistrum zenei versenyek keretében mérettettek meg a du­nántúli alapfokú művészetoktatá­si intézmények tanulói Szombat­helyen. Nívódíjat csak kivételes, kiemelkedő produkciókra adnak. ‘A marcali zeneiskolából Török Ferenc felkészítésében trombita és kürt szakos növendékek vet­tek részt a versenyen. Papp Nó­ra kürtön aranyminősítést ka­pott. Paár Ferenc, aki öt éve tanul trombitán, azt mondta: számára újabb kihívás a pécsi zeneművé­szeti szakközépiskola felvételi vizsgája. ■ Vigmond E. Paár Ferenc egyedüli trombitásként szerepel az áprilisi gálaműsorban is POSTÁNKBÓL Gyötrelmes iskolaváltás i, hi R SMS: 20/968-9444 „Mindenképpen megsínyli a gyerek az iskolaváltást, mert ha másik iskolába megy, nem biz­tos, hogy befogadják őket. A kö­vetkező iskolában ők húzzák a rövidebbet, de ha itt maradnak, még rosszabbul járnak” - fülem­be csengenek az osztályfőnök szavai. Tudom, hogy igaza van, mégis el vagyunk keseredve, mert na­gyon jó osztály volt a 4/B a ka­posvári Németh István fasori is­kolában, és most megszűnik. Ki­váló pedagógusok, jó osztálykö­zösségek bomlanak fel. Sokan azért választották ezt az iskolát, mert tudták, hogy a gyerekek­nek ez lesz a legjobb. Átkerül­tek egy másik iskolába, ahol so­rozatos konfliktusok érik a gye­rekeket, az udvarra nem mernek kimenni, mert bántják őket. Már az év elején felmerültek a gondok, és a 28-as osztálylét­számból októberben csak 21-en maradtak. Szeptembertől lehet, hogy senki nem marad itt. És nemcsak a 4/B szűnik meg, ha­nem a 2/B is, és hamarosan a többi osztály is, akik a régi isko­lából kerültek ide. Pedig ez az osztály nyolcadikig együtt ma­radhatott volna, mert összetartó közösség alakult ki. De lehet, hogy nem érdekel ez senkit. Miért pont egy példaértékű iskolát kellett végleg bezárni? Hová jut így az ország? NÉV ÉS CÍM A SZERKESZTŐSÉGBEN OLVASÓI ÜZENETEK POLITIKA A rendszerváltás áldoza­tainak mikor van a napja? A ma­gyar nép 60-70 százaléka rosszab­bul él, mint az elmúlt rendszerben. Becsapták, elárulták a magyar né­pet. Most csak a bűnözők, a politi­kusok élnek jól. Megnőtt az öngyil­kosok száma. Sokan elmenekül­nek az országból. Csalódott (Csak az a baj, hogy 1990-ben ezt akar­ta a nép. - A szerk.) SOMOGYGESZTI Somogygesztiben a munkanélküliség majdnem 100 százalékos. Valaki APRÓPÉNZ Nagybajomban jó a mérleg, nekem is ott mérnek, sőt a kisasszonyok néha már marokra is átveszik az aprót! A jákói postán is át kellene venni! Nem kellene a fa­luról a városba menni. Egy városi SZTRÁJK T. Szerk.! A Posta Bank 140 milliárdos ellopását ki fizette meg? Akkor miért nem tette fel ezt a kérdést? Zepi (Mert most nem ez volt a kérdés. Annak idején fel­tettem. - A szerk.) TEJÜZEM Tisztelt Takács Úr! Gratu­lálok Önnek, hogy a nagy hírű bar­csi tejüzemet kihúzta a gödörből. Feltételezem, hogy ezt mint gazda­sági igazgató talán azzal a bizo­nyos kórházzal is megtudta volna tenni. Vagy az akkori és ottani ér­dekek mást kívántak? B.e. APRÓPÉNZ A 249 forintos áru márciustól remélhetőleg 190 fa rintba fog kerülni, és nem 290 fa rintba?! Mert hát megszűnik az egyforintos, s a kereskedők által úgy imádott 9-es szám az egyes helyiértékről a tízesre kerül, ahol a váltószám száz. Most mi lesz? A fent említett szám csak egy példa a sok ezer közül. Huan T. Polgármester Úr! Az autópálya Kaposvárról 15 perc alatt nem ér­hető el! Legalább is a Kresz szabá­lyait betartva nem. Egyszerű fizika az egész. Hacsak nem lesz egy nyomvonal Kaposvártól 15 percre. Üdv.: Pixalámi KAPOSVÁR Fiatalság bolondság! Kaposváron az utóbbi az igaz. A Damjanich utcai suli és kollégium előtt elképesztő szemét van. Egy jól működő kocsma előtt egy hét alatt nincs annyi csikk, mint itt A szemben lakók már közönyösek. Nincs értelme takarítani. Környe­zet! És? A jövő így kezdődik!?! Ofi SZAVAZÁS Ofi! A demokrácia, a népszavazás pénzbe kerül. A dik­tatúra tényleg olcsóbb. És erre az egészségügyi „reformra” túl büsz­ke nem nagyon lehet senki! Del TANDÍJ A legtöbb diáknak nincs pénze márkás ruhára, cipőre stb. Hiába okos, szorgalmas, nem fog tovább tanulni, mert nincs miből! A családja alig bír megélni! Sajnos. BÁRDUDVARNOK Bármennyire har­sog a média a személyes ellentétek­től, Bárdudvarnokon jó lakni. Az itte­niek befogadtak, az idősek szeret­nek, számíthatunk egymásra. M. J. TÁMOGATÁS Dedének üzenem: a mezőgazdasági támogatás azért van, mert a képviselők zöme egy­úttal földbirtokos. 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom