Somogyi Hírlap, 2008. február (19. évfolyam, 27-51. szám)

2008-02-03 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 5. szám

12 SZTORI 2008. FEBRUÁR 3., VASÁRNAP Nagy bölcsességek kicsinyke hatással erkölcsi zsarolás Aki úgy-ahogy helyesen él, az sosem kérkedik vele lépten-nyomon a barátainak „Mindig úgy viselkedj a másik­kal, ahogyan akarod, hogy ő viselkedjen veled” - szokta mon­dogatni kisebbik húgom általá­ban családi vita idején, válság- helyzetben, mint aki ezzel egy gordiuszi csomót vág át. A fenti bölcsességgel valóban nehéz vitatkozni. Hiszen a tíz- parancsolatban is az áll: „sze­resd felebarátodat, mint tenmagadat”. Jézus a kődobálásra való reakcióként ke- nyérhajigálásra buz­dít, a szálkáról meg a gerendáról nem is beszélve. Előbbit a másik szemében könnyen meglátjuk, míg utóbbit a magunkéban la­zán bent felejtjük. De hát Jézus istenember és emberisten, a tíz- parancsolatot meg kábé olyan nehéz betartani, mint amilyen egyszerűnek az látszik. Mikor mondhat az ember ha­sonló okosságot, mint a fent idé­zett mondat? Bármikor - vághat­ja rá valaki, gondolva: hiszen annyi mindent összehordunk. Igen ám, de mondja úgy, hogy hiteles legyen. Ja, az más - vo­nulna vissza az illető. Szóval nyilván akkor mondhatna vala­ki meggyőzően ilyesmit, ha így él. De nagy sora van annak. Ma­rika húgom tizenegy évvel fiata­labb nálam, ami per­sze nem jelenti, hogy nem bölcsebb. De én most a magam életét lepergetve töp­rengek a kérdésen. És bevallom: bizony nem bánok mindig úgy a másikkal, ahogyan szeretném, hogy ő bánjon velem. Előfordul, hogy ideges vagyok, türelmet­len, kiabálok, dacoskodom, és én vagyok az önzés mintaszobra. Hogy miért? Talán mert ember­ből vagyok. Szóval amíg ilyen maradok, a jeles mondatot nem használha­tom intésként, ha a másikkal ■ ...a szeretet nem keresi a maga hasznát... Egyetlen ölelés többet jelenthet a hosszú erkölcsi tanmeséknél konfliktusom van. Csak azért, hogy leszereljem, és egy furán felújított erkölcsi elvvel meg­zsaroljam: „ne akard, hogy ren­des legyek veled, és főként ne várj tőlem semmit. Akkor jó em­ber leszel”. Még a legszentebb életű hívő is kapásból azt mon­daná erre: „ne nézzél már ma­dárnak! Keresztény vagyok, nem hülye”. Vagy visszakérdez­ne: „miért, te így viselkedsz?” Én meg hallgathatnék, mint az a bizonyos valami a fűben. Életelv persze lehet e maga­tartásparancs - állandóan tuda­tosíthatjuk magunkban, hogy olyanok legyünk, mint ez a régi erkölcsi szabályokra hajazó alapelv. Szépen írja Pál apostol a szeretet himnuszában: „a szere­tet nem keresi a maga hasznát, nem rója fel a rosszat”. Úgyhogy az ember töprenghet, imádkoz­hat, tudatosíthat. Kétséges per­sze, hogy az erőlködve földre szállt angyalságot hogyan tole­rálja a környezet. „Tenyérbe­mászó egy figura” - hallani az ilyen fazonokról. Végül van egy érdekes ember­kategória: azoké, akik nem mon­dogatnak ilyen mondatokat. De tényleg így élnek. Az ő közelük­ben jó lenni. Derűsek, kedvesek, segítőkészek. Guruk, orvosok, tudósok vagy éppen bolti eladók. Keresztülmentek már néhány darálón, és mégsem írják elő senkinek, hogyan éljen. Hagy­ják, hadd keresgélje a másik a maga göröngyös útját. Mert a saját példájukból tudják, azt mindenki csak maga találhatja meg. Mi pedig? Osztjuk az észt, és ettől egy kicsit jobban érezzük magunkat. Mert így látszólag okosabbak lettünk - önmagunk és a másik előtt is. De talán eljön az idő, amikor már mi sem szólunk - csak mosolygunk és megsimogatjuk a mellettünk botorkálót. ■ Rados Virág ORSZÁGOS APRÓHIRDETÉSEK INGATLAN ÁR ALATT Bp. 15 p. családi ház, 138 nm eladó, 20/492-9710 —r * *23196* 8 BÁCS-KISKUN megyében 2,5 szobás felújított családi ház 2,2 M Ft-ért eladó. 30/5079747- *23003* S ELADÓ Bajon 750 nm-es szőlő, pincével. 20/297-3301- *23079* FENYŐ, nyár erdőt veszek vágási engedéllyel. 30/630-9561. *23205* JÁNOSHALMA külterületén, a központhoz közel komfortos, sátortetős, fürdőszobás, ipari áram­mal rendelkező családi ház eladó. Ár: 1.6 M Ft, akár szocpolra is. 20/254-6158------ *23214* KŐ SZEG nyugati oldalán 2957 nm telek eladó. Csendes környezet, vezetékes víz, új kerítés. Ven­nék komfortos lakást a telkem beszámításával. Ár: 4,5 M Ft. T.: 20/379-3163, ráfizetek! •23105* LŐRINCIBEN 2 szobás+nappalis összkomfortos családi ház nagy telekkel sürgősen eladó. T.: 20/347-5286 •23198* OLCSÓ 260 nm űzi. lakás összk. Bp. 15 p. 20/492-9710 *23196* TANYAHELYET romos tanyát vennék.30/366-0917------------*23127* 8 VÁLLALKOZÓK, befektetők figyelem! Reális áron eladók az ország különböző részein belterü­leti-külterületi ingatlanok. Tanya, szántó, gyep, le­gelő, nádas, szőlő, erdő, amely alkalmas fakiter­melésre, vadászatra, üdülőnek, halastónak, kú­riának, bányaterületnek, ipari üzemnek, építési teleknek. Hívjon, válasszon magának megfelelőt! 70/574-61-03 *23173* __________JÁRMŰ__________ CI TROEN Jumper 2.5 TDI 1997. magyarországi maxi hosszú, maxi magas 6 szem. zárt tgk. üzem­biztos frissen szervizelve, precíz állapotban 1.490 E Ft hitelre is eladó. 30/9381-306 •23203* DAEWOO 0,8S fehér, magánszemélytől eladó, 2003.10. havi 57e km, műszaki 2009. nov., ext­ra megkímélt, szervizkönyv, CD-s Blaupunkt, IM0, 4 téli gumi 890 E. 30/433-2812 •23219* 8 FORD Transitokat vásárolnánk 1998-2006 év­járat között, 9 személyeseket készpénzért. Tel.: 30/218-0787 •22970* UAZ darus és csettegő eladó. 30/485-0663 •23204* 8 MERCEDES Vitot vásárolnánk 1999-2006 év­járat között, 9 személyeset készpénzért. Tel.: 30/746-7347 *22971* a MERCIBUSZ 7 üléses eladó! 20/964-6289 •23133* OPEL Astra Caravan G. ‘99. 1,7D ezüsmetál extrákkal eladó. Tel.: 20/9-426-997 *23210* PEUGEOT 405 1.9 TDI ‘94-es évj. szép állapot­ban, sok extrával eladó. 20/3273-821 *23206* a SÍBUSZOK bérbe, 9-11 személyes. 30/6301122 •22984* 8 TOYOTA Hiatokat vásárolnánk, 6 és 9 szemé­lyeset, készpénzért, 1998-2003 évjárat között. Tel.: 30/746-7347 ' v‘- •* ---------------;-------- ■ .------■---------*22969* a TURISTA buszokat keresünk, 15-20 fősét, azonnali készpénzfizetéssel. 30/746-7347- *23087* __________GÉPEK__________ EL ADÓ: lemezhengerítő: 3000/20-as; excenterprés: 10 és 40 tonnás; szemcseszóró- revétlenítő; CSN-600-as csigaszivattyú-borszi- vattyú, hidraulikus emelőasztalok: 2-8 tonnás: 780 000 Ft/db; 35 báros, 110 köbméter/h telj. kompresszor 400 000 Ft; 100 kW-os Starktherm gyártmányú gázkazán; olaj- és gáztüzelésű hőlégfúvók; 300 kg-os 3 szintes ipari lift; hidrau­likus tápegységek; új állapotú olajégők: 400- 3600 kW-ig; 570 kW-os Vismann gázkazán. Az árak nettó árak! Hétvégén is non-stop nyitva tartással! www.telkesgep.hu , 20/9726-425- *23215* HÍDDARUK eladók: 3,2-5-8-10-20 tonnás. Hét vé­gén is non-stop nyitvatartással! www.telkesgep.hu 20/972-6425 *23215* IPARI és spec. varrógépek eladók (szabászati rendszer, hegesztőgépek). 30/6397-405 •23195* TÁPKEVERŐ gyári, ellenáramú. 30/3302-765- *23183* TEJHŰTŐ 300 lit. 380 V. eladó. 30/3302-765 *23183* MEZŐGAZDASÁG ÁRPA, lucerna, széna eladó. 30/541-2788. *23197* BÁLÁS szalma eladó: 20/376-9749. •23213* KUKORICÁT vásárolnék 300 q-tól.30/3700-207 •23212* KUKORICÁT vennék nagy tételben 20/5518-983 •23209* a MADÁRRIASZTÓ „műsas". Ára: 15.000 Ft. Tel.: 06-30/946-7970 www.madarriaszto.hu •22972* 8 MEZŐGAZDASÁGI gépek eladók! 20/9912460 •23110* NEDVES kukoricadara szállítva. 30/3700-207 •23212* TAKART körbálás füszéna és lucerna szállítva el­adó. 30/2999-460. •23211* ÁLLÁST KÍNÁL ÁLLATGONDOZÓT keresek birkáim mellé (egyedül­állót): 30/855-9316 *23199* C0, AWI hegesztőket keresünk olaszországi mun­kára. 70/254-1045 •23179* 8 EZ NEM csak egy mellékkereseti lehetőség! Ön kávézik, mi fizetünk! Minőségi gyógynövé- nyes kávé partneri hálózat kiépítéséhez kere­sünk ambiciózus munkatársakat! SMS: 06- 30/248-7017 •23002* Németországi munkahelyre lakatosok, hegesztők (AWI) jelentkezését várjuk. Szakmai önéletrajzokat Novamont Kft, 1184 Budapest Építő u. 14-re várjuk. Fax: (06-1) 2914002 E-mail: novamont@t-online.hu 8 FABERUC kozmetikumok katalógusból való érté­kesítésére munkatársakat keresek. 30/976-6646 •23025* 8 JÓL fizető bedolgozói munka leinformálható cégtől. 30/846-1819 •22993* MUNKÁT adunk fő- és mellékállásban. Dolgozni tu­dó és szerető emberek jelentkezését várjuk. A fize­tés átlag felett. 06-1/306-2723, 30/265-3226 *23061* 8 SZERETNÉL pénzt keresni? Szeretnél márkás, minőségi parfümöket olcsón? Szeretnél jobb éle­tet, sikereket? Kozmetikai cég tanácsadókat, ve­zetőket keres. SMS: Parfüm 20/249*7397 *23001* ÁLLÁST KERES A KEGYELETI szakmában többéves vezetői gyakor­lattal rendelkező férfi munkát keres. 30/9078-170 •23185* ÉPÍTŐIPARI alvállalkozók munkát keresnek. 30/6397-405-------- *23180* ADÓ 1 % /|sast\ Rákbetegek _ Országos njI/ Szőve Tisztelt Támogatónk! Kérjük adója 1%-val rendelkezzen szövetségünk javára. A Rákbetegek Országos Szövetsége önkéntes segítőként a megbetegedés pillanatától a beteg és hozzátartozóik mellett áll. „Szövetség és szolgálat, rákbetegekkel a rákbetegekért” * Köszönjük, hogy jó döntést hozott! Ezzel hatékonyan segíti a rákbetegek jobb életminőségét és társadalmi beilleszkedését Adószámunk: 19020855-1-43 1122, Budapest, Ráth György u. 7-9. Tel.: 225-77-67, fax: 212-7295, e-mail: rakszov@enternet.hu TÁRSKERESÉS a 63 ÉVES hölgy olyan, intelligens, egzisztenciá­val rendelkező, romantikus úriembert keres, aki kölcsönös szimpátia esetén dunakanyari házam­ba költözne élettárs és társtulajdonosként. 30/261-1244 •23084* OKTATÁS B SLÁGERÉN ÉK-OKTATÁS! Lemezkészítés! 20/9646289 •23132* UTAZÁS EGERSZALÓKI szállás! Olcsón nívósat! Üdülési csekkel is! 20/522-0771,36/474-189 •23218* 8 ÉLMÉNYFÜRDŐZÉS kedvezményesen szállás- lehetőséggel Debrecenben. Téli akció! Nádix Panzió, www.nadixpanzio.hu Tel: 52/532-104 *22992* a GYENESDIÁSON a Balatontól 400 m-re Keszt­hely, Hévíz vonzáskörzetében apartmanok egész évben kiadók. 30/418-1544 •23129* a HÉVÍZ, apartman kiadó 1500/fő. 30/587-5564 — *22976* 8 ISZTAMBUL busszal, május 10-i indulás: 62.900 Ft! Érdeklődni fehet: 30/242-1131- ,*23168* 8MURAUBAN 39 heti 4 személyes, Hévíz- Dobogómajorban 8 heti 4 személyes üdülöjogok eladók. 1/420-9354, 30/240-7302 *23080* 8 SZILVÁSVÁRADON szobák kiadók. 30/582-1375 *23177* 8 ÜDÜLJÖN Gyulán, a gyógyfürdő közelében, a családias Székely Panzióban! 06-66/361-015 •22968* 8ZALAKAR0S0N jól felszerelt apartmanok 6000 Ft/nap ártól kiadók. 20/9867-050 *23200* ALBÉRLETET KÍNÁL 8 KAPOSVÁR családi ház és házrész kiadó. 70/218-7823 *23160* ________PÉNZPIAC________ 8 NAGY összegű kárpótlási jegyet magas áron veszek! Hagyatékra várót is. 70/574-6103 •23172* 8 VÉGREHAJTÁSOS Illetve terhelt ingatlanok ki­váltása, jelzáloghitel ingatlanfedezetre BAR- osoknak, nyugdíjasoknak is országos hatáskörrel, vállalkozói hitelek, gyorshitel: 3-5 nap alatt! Tel.: 20/215-1504 *22995* __________ÁLLAT__________ 8 EB-ÖRÖK, villanypásztorok, kártevőriasztók utánvétellel is. Elektro Start Szaküzlet: 8181 Berhida, Szabadság tér 5. 30/307-1437, 30/2147677, www.villanypasztorok.hu •23009* MANGALICA hízók, süldők, malacok szabad tar­tásból. 30/3302-765 *23183* SHETLAND pónik, kancák, csődörök, heréitek el­adók Kecskeméten. 30/270-0486-------------- *23082* SP ÁNIEL kiskutyák eladók. T.: 20/5537-222 •23187* 8 30 DB Saraié, Limuzin borjak és 100 db hízó­bika-kvóta, 150000 Ft/db eladó. 20/3358170 •23184* SZOLGÁLTATÁS 8 PORSZÍVÓZSÁK készítése, 20/478-2881 *22901* __________BÚTOR__________ 8 ÓNÉMET hálószobabútor eladó. 30/630-1122-----=------ ---------------*23170* VEG YES CSAPDA eladó, kártékony állatok (patkány, menyét) elfogására alkalmas. 20/448-4588 *23039* GYÉRÍTÉST, tarvágást veszek. 30/366-0917 *23126* KÁBELHULLADÉKOT, alutartályt, akkumulátort, vala­mint targoncaakkut veszek. T.: 06-20/2910-168 •23208* 4 DB 50 hl-es alutartály(lencse) eladó, hulladék­ra cserélhető. 1:06-20/291-0168 •23216* KIÁRUSÍTÁS! 50% engedmény! Snowboard, cipő, sí, sífutó teljes felszerelések, korcsolyák, új síkabát, nadrág, kesztyű, extrp méretek is. Turis­ták Boltja Kőszeg, Várkör 64. T.: 20/379-3163 •23104* ________EGÉSZSÉG________ B HÁZI ápolásra többfunkciós betegágyak el­adók. 70/317-9321 •22973* vEP^g * Biztonságos, ártalmatlan az egészségre J (használhatiák szív- és cukorbetegek) ó * Azonnal elérhető a merevedés í (korhatárra való tekintet nélkül) S •* Rendszeres használata a hímvessző _ « tartós növekedéséhez vezet B * Neves szakorvosok ajánlják * leghatásosabb eszköz Jfl velélytars nélkül * Biztonságos, ártalmatlan az egészségre (használhatlak szív- és cukorbetegek) * Azonnal elérhető a merevedés * Rendszeres használata a hímvessző tartós növekedéséhez vezet * Neves szakorvosok ajánlják * Leghatásosabb eszko2 HU A megelégedett használók a következőket mondják a VEP-ről: _______GONDOZÁS_______ 8 A DÁNYI Idősek Otthona időskorúak ellátását és gondozását vállalja. Jelentkezés: Czeglédi Hen­rietta. 70/369-3613,20/313-7309 •23171* B BENTLAKÁSOS intézetünkben az ország egész területéről idős emberek ápolását vállaljuk teljes ellátással, egyszeri nagyösszegű befizetés nélkül, napidíj ellenében. 1/350-0997,1/350-0999 •23174* 8 IDŐSEK Otthona Szigetcsépen. Újonnan léte­sített családias hangulatú idősek otthona nyílt Szigetcsép központjában! Az otthon 44 férőhe­lyes, 1,2,3 ágyas, összkomfortos szobákkal ren­delkezik. A 24 órás nővéri felügyeleten túl az or­vosi ellátás is helyben biztosított. Intézményünk lehetőséget ad demens, alzheimeres, hospice ápolásra, rehabilitációra. Dr. Kapirány László, in­tézményvezető: 70/341-3500 •23005* a VIDÉKI (Tolna megye, paksi) családias, bent­lakásos intézetünkben az ország egész területéről idős emberek ápolását vállaljuk, teljes ellátással, egyszeri, nagyösszegű befizetés nélkül, napidíj el­lenében. 75/510-486,20/569-5651 *23175* _________RÉGISÉG_________ a RÉGI fémpénzt, papírpénzt és kitüntetéseket vásárolnék. 30/283-2289, Budapest *23046* VÁLLALKOZÁS CÉGEK vétele, eladása. 30/6397-405 *23195* 8 ÉLETMÓD klubvezetőt keresek. 30/536-5931-----,------- *22996* VÍ Z-, központifűtés-szerelő alvállalkozókat kere­sünk. 30/6397-405 •23195* JÁTÉK 8 DARTS célbadobójáték kihelyezés. 30/2533094 *23207* RUHÁZAT S HASZNÁLT holland és német ruha, kedvező feltételekkel házhoz szállítva is eladó! 30/413-0147 *22965* S KISLÁBÚ nők cipőüzlete új, elérhető ára­kon várja kedves vásárlóit! 1077 Bp., Wesse­lényi u. 19. Tel: 20/962-0553 .22?31. 8 HOLLAND, német használt ruha nagykereske­dés! Kitűnő minőségű, eredeti gyűjtőzsákos ruha­nemű; 200-230 Ft/kg. Lakástextil: 400 Ft/kg. Gyerekruha extra és I. osztályú: 500 Ft/kg. Fel­nőtt dzseki: 500 Ft/kg. Felnőtt kötött pulóver: 200 Ft/kg. Cipők: 200 Ft/kg. Az ország egész te­rületén ingyenes kiszállítás, valamint aki tőlünk vásárol, úgy annak megmaradt árukészletét visz- szavásároljuk! Érd: 70/316-7296 *22966* 8 JÓ MINŐSÉGŰ angol használt ruhára bizomá­nyos és készpénzes viszonteladókat keresünk! 30/618-3005 *23119* ÚJ HOLLAND ruházat eladó. T.: 20/5537-222 *23188* KÖNYV a ANTIKVÁR felvásárlóközpont vásárol régi könyvet, könyvgyűjteményt, azonnali díjtalan kiszállás. 1/3403760, 1/3540978, 30/9220436 >22921. HIRDETMÉNY BII. OSZT. trapézlemezek és szelemenek hihetet­len áron, most. Tel: 29/367-618; 70/318-9472 •22991* B KERESSÜK az Unió Szépét! 30/335-2446 *23096* RENDEZVÉNY NÓTAMŰSOR, zenekar rendelhető. 20/438-7340 •23202* 8 NŐIZENEKAR leköthető!!! 20/964-6289 •23134* NÖVÉNY a EGZOTIKUS növénymagkatalógus! 94/352-552 •22752* _________BÉLYEG_________ B B ÉLYEGGYÜJTEMÉNYEKET, régi képeslapokat, régi pénzeket és levélborítékokat vásárolok: Bp. VI., Andrássy út 16.06(1) 266-4154 *23120* Apróhirdetések felvétele telefonon; 06-1-488-5765 és faxon: 06-1-488-5769 ( Á É I I

Next

/
Oldalképek
Tartalom