Somogyi Hírlap, 2008. február (19. évfolyam, 27-51. szám)
2008-02-23 / 46. szám
13 SOMOGYI HÍRLAP - 2008. FEBRUÁR 23., SZOMBAT KULTÚRA V. I. Lenin és a lónyelvű csodabogyó szoborsors Ripp-Rónai öröké, avagy időtálló szentek és megosztó politikusok a köztereken Tovább dúl a vélemények vihara a tervezett csacsis Rippl-Rónai-szobor körül. A véleményekből szemezgettünk, miközben szemünket a vihartépázta utcaszobrászatra vetettük. Balassa Tamás Viszontagságok sora éri a köztéri szobrokat. Az időjárás, a színesfémtolvajok és az ideológusok is veszélyt jelentenek. Lenin- szobrok sora végezte a méhtele- pen, jóllehet jó részük - persze nem köztéren de érdemes lett volna a mementófunkcióra. Manapság a debreceni Wass Albert- szoborállítás mentén keletkeztek lövészárkok: életművének vitatott értéke miatt többek szerint nem való Móricz és Ady mellé. Somogyot elkerülték a szoborbotrányok. Pedig Trianon-em- lékmű itt is van. Zamárdiban A magyar fájdalom, Margó Ede hányatott sorsú alkotása az 1930-as évekből a község büszkesége. Rongálás a színesfém- s nyerészkedés mellett gyűlölet- 1 bői fakad olykor: Nagybajom i szovjet katonai emlékművét és | a kaposvári gettó-emlékművet 2 éri olykor nemtelen gyalázat. Leninek, vagy nem Leninek - az itt a kérdés. Képzőművészeti alkotások, amelyek valaha mindenütt ott voltak, s ma porfogók a dexion salgó-polcokon A köztéri alkotások jelképei lehetnek a településeknek. Siófokon több mint negyven van belőlük, jelentős részük a város Kossuth- és Munkácsy-díjas szülöttének, Varga Imrének az alkotása. A Mártírok szoborcsoportjának négy alakja 1985-től Kaposváron állt A megyeszékhelyen csaknem félszáz köztéri alkotás található. A rendszerváltás óta egyebek közt Nagy Imre (Paulkovics István), A szabadság angyala és az Életfa (Gera Katalin), a Napkerék és az Ala- koskodó (Bors István) kapott méltó helyet. A millennium nagy lendületet adott a szoborállításoknak: Szent István alakja Barcson, Balatonbogláron és Kaposszerdahelyen is látható. Népszerűek a megyében a védőszentek is: Balatonfóldváron Szent Kristóf az utazókat, Kaposváron és Vörsön Szent Flórián á tűzoltókat, Buzsákon Szent Vendel a pásztorokat vigyázza. Naturális munkák láthatók a zselici Vadvirág útján: a Lónyelvű csodabogyó például Szennán (Horváth Béres János). A szobrok egy közösség ösz- szekovácsolásában segítenek. Rippl-Rónai szamaras ábrázolása kapcsán egyelőre még szikrát szór a kovácsolás... Rippl-Rónai József trendi módon gördeszkán, bőgatyában és baseball-sapkában, esetleg budin, avagy a felhőkből lenéző mester elégedett mosolya VÉLEMÉNYEK A SONLINE FÓRUMBÓL (SZERKESZTVE) dr. kotász: „Miért nem budin ábrázolják, azt is biztos sokszor igénybe vette a mester. De ha ezt groteszknak gondolják, akkor szalonnázhatna például, biztos szokott azt is... ” ZEBlKE: „Egyetértek a szamár- kordés Rippl-Rónai-szoborral. A mester lenéz a felhőkből, és elégedetten mosolyog!” Éva: „Ha esetleg ecsettel és palettával a kezében jelenítjük meg, akkor reményünk lehet arra, hogy festőnek gondolják az idelátogatók. Én nem kifogásolom a szamárral kombinált Rippl-Rónai-kompozíci- ót sem, csak arra gondoltam, hogy mit szólna szegény ehhez a hülyeséghez.. ” mezzetíN: „Rippl-Rónai Kaposváron élő leszármazottai szerint a szamárkordét a nevelt gyerekeinek készíttette a festő, hogy a villa paripában kocsizgassa- nak Az utókor méltó megemlékezése a művészről: gyerekjátékba ültetni... Rippl-Rónai meg foroghat a sírjában. ” vaszary: „Én gördeszkán ábrázolnám, bőgatyában, baseballsapkában. Most ez a trendi. ” féri BÁCSI: „Egyértelműen sértettség és bizony pártállás bugyogfel ezekben a véleményekben!” esztétikus: „Somogyi tökfejek, értsék meg, amit a koncepció kritikusai sokszor hangoztattak: Rippl-Rónai festészete éppen ezen a népies zsánerfesté- szeten való túllépést jelenti, ahogyan most ábrázolni akarják a jó szándékú dilettánsok. Ennyi erővel csinálhatnának Ady Endréről is szobrot bő szárú gatyában csikósnak öltözve a magyar ugaron... ” néző: „A szobor szép! Nem kell aláírni semmit, mindenki kitalálja, kit és mit ábrázol ” OZZY: „Nem azelőtt kellett volna nyilvánosan vitatkozni a dolog ml, mielőtt elköltötték a meghívásos pályázatra másfél milliót a város pénzéből? Nyilvánvaló, hogy kész tények elé akarták állítani a közgyűlést, bár azok már ismerik ezt az érzést - szerintem. Amúgy a zsáneijutca)- szobrok a világ vidámabb helyein szimbolikus (pl mesejalakok, szinte soha nem konkrét személyek. Kiábrándító, olyan igazi „kaposvári” történet ” TINA: „Bemáth Aurél ezt írta rá la: „Egy kis öszvérfbgattal járt le a városba. A kordélyból úgy állt ki nagy teste, mint egy Buddha-szobor. ” Ez egy nagyon kedves kép, és a szobor is ezt fogja sugározni Szerintem a huncut mesternek is tetszene. ” esztétikus: „Tinácska drága, Bemáth A. képe, leírása ugyan- akkom giccs, mint a szobor lenne. Kegyednek javaslom a hasonló kérdések helyett a női magazinok forgatását!” TINA: „Kedves Esztétikus! Milyen alapon bírálsz engem vagy Bemáth A.-t? Ha már így ajánl- gatunk egymásnak, neked egy jó szeretkezést ajánlok, hogy kicsit ellazulj!” zebike: „Legyen szamárkordés Rippl-Rónai-szobor. ” ants-szamar: „Márpediga kordéból nem csináltok népszavazást!” mercur: „Sok híres személyről születtek anekdoták. A nagyságukra tekintettel nem élünk viszsza velük. Az eddigi tapintat átment a paparazzók erőszakos és leleplező magatartásába. Aki ezt a szobrot állítja a Kaposvárt Európával összekötő Rippl-Rónairól, csúfos bizonyítványt állít ki a szülővárosról. ” luna: „A dilettáns kotnyeleske- dőt éppen az különbözteti meg a valódi hozzáértőtől, hogy nem érzékeli a mű tényleges, a szándékoltnál messze több atmoszféráját, auráját. A kis műveltség mindennél rosszabb, a butaság pusztító tud lenni!" dr. fulöp gyula: „Minden ember, aki erre késztetést érez, mondja csak el a nagy festőnkről alkotott értékítéletét! A művész, aki megálmodja az elődök, a jelen korban élők, majd a jövő nemzedékének tiszteletét Rippl-Rónai Józsefről, különleges érzékhúrjain keresztül meg foga valósítani mindannyiunk féltő szeretetét. ” Szocreál napjainkban. A munkásosztály korabeli ábrázolása Kaposváron TAMASI RITA TARCAJA Ma is hallom azt a csöndet- Minden virágnak van egy angyala, aki főléhajol, s vigyázza szépségét. Simogasd meg te is ezt a hóvirágot, segíts az angyaloknak! - s az öreg a bütykös ujjaival kiszabadította havas rabságából a fehér kis harangokat, a kislány engedelmesen lehajolt s tenyerével óvatosan megérintette őket. A Misina-tetővel súlyos hófelhők incselkedtek, a város felé vezető gyalogösvényre go- molygó fehérség telepedett. A fagyos dér felkúszott a fákra, az ágak vége csillogó, jeges könnycseppeket sírt. Lassan sunyi köd ereszkedett a vacogva tiltakozó erdőre.- Ideje menni - mondta apó, s rézveretes sétabotjára támaszkodva elindult. Másik kezében a kislány kesztyűs, ökölbe szorult aprócska ujjait melengette.- Siessünk, mert baj lesz otthon - mormogta már szinte csak magának, s szorítása si- mogatássá szelídült a törékeny marok körül. - Mondtam, hogy ő is jöjjön velünk... Dohogása csitult, amint ránézett a mellette ballagó csöppnyi gyerekre, aki a megnyugvást jelentette neki. Öregségének legnagyobb gyönyörűségét.- Hallod ezt a csöndet? Minden alszik, csak a hópelyhek játszanak - s mosolyogva figyelte a gallyakra telepedő fehér pihéket. Aztán szaporázták lépteiket, az öreg közben a régi időkről beszélt. A kislány a tükör történetét már többször hallotta, de mindig hálás érdeklődéssel figyelte, hiszen tudta, apón kívül nem sokan tudnak érdekesebben mesélni az üvegről. A városban látta a dzsámit, aminek színpompás ablakai a szeretett öreg munkáját őrzik. Meg azt is tudta, hogy apó az utóbbi időben sok hatalmas üvegtáblát tört össze. Megöregedett - gondolta bölcsen. A varázst hirtelen egy kehes kis autóbusz törte meg, amint erőlködve próbált megküzdeni a Mecsek gorombán meredek, kanyargós szerpentinjével. A kislány rakoncátlan, szőke fürtjeit sapkája alá gyömöszölte, majd ágaskodva lesimította az öreg bajuszáról a gyémánt- cseppekké fagyott csillogó párát. Nevetésük visszhangját az álmukból felriasztott fák adták ágról ágra, s mintha a csúcsaikon lábujjhegyen lopakodó felhők is megbotlottak volna. A Tettye árnyékában megbújó szerény házacska előtt a kapuban ezüsthajú asszony várta őket. A kislányra berlinerkendőt terített, s szelíden korholta az öreget:- Hideg van! Már megint sokáig voltatok! A rojtok rejtekéből cinkos hunyorgás nyugtatta apót. Nem sokkal később a kislány a sparhelt melegében egy lavór vízben pancsolt, aztán anyó ölébe kuporodott. Ünnep volt számára minden óra, amit velük tölthetett. A hatalmas ágyban az öreg egy törölközőbe bugyolált meleg téglát, anyó pedig egy meleg vizes palackot csempészett talpacskáihoz. S a három szempár - az egykor tündöklő kék, a hályogvakította barna és a zöld macskaszem - összevillant. Ebben a mosolygós villanásban valami gyönyörűséges nyugalom volt. Szerette velük a reggeleket, a forró kakaó illatát, az anyó nehézkes ujjait, amint az ő szőke tincseit rendezgette, s az apó bohókás mozdulatait, amint csempe tükrében borotválkozott. Csiszolt tükreinek ragyogása híres volt, ő mégis ehhez a csempéhez ragaszkodott. Mindennek sok éve már. A koporsójukra zuhanó föld aljas dübbenéseit agya mára kitörölte. Ma is hallja azt a csöndet a téli erdőben, látja őket a tettyei ház kapujában. Mintha ma is élnének. És élnek is. Ilyenkor, tavasz kezdetén ők hajolnak a virágok fölé. Ők, akiktől egykor csodás ajándékot kapott. Az édesapját.
