Somogyi Hírlap, 2008. február (19. évfolyam, 27-51. szám)
2008-02-19 / 42. szám
2008. FEBRUÁR 19., KEDD ELETMOD Minden második tanulóvezető megbukik a vezetési vizsgán Rend a lelke mindennek ápolás Saját kezűleg olcsóbb lesz az autó kitakarítása A bőség zavarában szenved a megcsappant létszámú hallgatóság, amikor autósiskolát keres magának. A szolgáltatást nyújtó több száz vállalkozás pedig keményen harcol a tanulókért, s ez az áraikban is megmutatkozik. Néhány cég olyan alacsony óradíjért hirdeti a vezetési tréningeket, amelyek nem fedezik az oktatók díjazását és a költségeket. Egy A kategóriás jogosítvány megszerzése még így is 60-80 ezer forintba kerül. Az ennél olcsóbb iskolát választó tanulók ■ Elektronikus ellenőrzést vezetnének be a hazai autósiskolákban. viszont pórul járhatnak. A 60 perces vezetéseket - a költség- kímélés miatt - elfelezik, negyedelik. A hiányosságok csak a vizsgán derülnek ki. A bukás utáni pótóráknak pedig keményen megkérik az árát, így keletkezik haszon a visszafogott kezdeti árak ellenére. A helyzet a közlekedési tárcát és a közlekedési hatóság szakembereit is foglalkoztatja: romlik az oktatás minősége, többen kapnak úgy jogosítványt, hogy nincs rutinjuk. Ezen segíthet az elektronikus ellenőrzés bevezetése, amelyről már egyeztetnek az érintettek. A csipkártyás rendszerben a tanulókról pontos adatokat vezetnének. Kiderülne, hogy mennyi időt töltöttek a volán mögött, a kilométereket és vezetési időket nem lehetne papíron „elkönyvelni”. Az ellenőrzés vélhetően emelné az árakat, de csökkenne a bukások száma. Míg 2002-ben a tanulók csaknem 62 százaléka volt sikeres, addig tavaly minden második vezetőjelölt elvérzett a vizsgán. A pótórák és a pótvizsga díja azonban több, mint amennyivel drágábbak lennének a tisztességes körülmények között szervezett tanfolyamok. Az oktatók emellett rendszeresebb ellenőrzést tartanának szükségesnek a közlekedési hatóság részéről, amely kiterjedne a tanárok képzettségére és munkájuk színvonalára is. ■ Árvay N. T. Ahogy a nagykabát lekerül, az autót Is meg lehet szabadítani a piszoktól. A gőzborotvával a résekből és a kerékdobokból is kicsapatható a kosz. Senki sem szeret télen autót takarítani, ez látszik a kocsikon - kívül és belül egyaránt. Itt az idő pótolni a hiányosságokat. Árvay N. Tivadar „Már harmadszor gőzborotválom át a kasznit, de még mindig fekete lé csurog a rendszámtábla alól, meg a felnikről - mondja Kovács Zsolt az önkiszolgáló mosóban. - Rég nem mostam, mindenhová beette magát a kosz. - Az ajtót kitárva a szőnyegre mutat: - Itt is elkelne egy kis suvickolás.” A nagy nyomású víztől lassan kivilágosodó járgány szinte megújul, amint megszabadul a télen összegyűjtött szennytől. Süt a nap, s egyre többen várnak a sorukra Zsolt mögött. Mindenki érzi, nem lehet tovább halogatni a takarítást. Az olcsó gépi mosók és ön- kiszolgáló gőzborotvák megkönnyítik a külső ápolást, de a szőnyeg, a kárpit és a műszerfal takarítását jobb házilag elvégezni. Az autókozmetikákkal ugyan nincs baj, de az otthoni pepecseléssel sokat lehet spórolni. A munkát hátulról kell kezdeni. A csomagtartó teljes kiürítése könnyíti a porszívózást, előkerül néhány elveszettnek hitt tárgy és eltűnnek végre az autóból a felesleges kacatok. A szívóA BŐRKÁRPITOK TISZTÍTÁSA , szakértelmet igényel A több száz ezerforintos huzat tönkremehet az amatőr kezek alatt. Míg a textil halott anyag, a bőr lélegző, élő felület, amely ki van téve a hidegnek, a forróságnak, az ülésfűtésnek és a párának - hol nedves, hot kiszárad, felmelegszik és kihűl ápolás híján kirepedezik, tőre dezetté válik, matt lesz. Amire szükség lesz ■ Tiszta pamutrongy ■ Szarvasbőr kendő ■ Porszívó, súrolókefe ■ Szőnyegtisztító ■ Műanyagápoló ■ Ablaktisztító ■ Papírtörlő ■ Autósampon ■ Ecset, régi fogkefe fejet a legapróbb zugokba is be lehet nyomni, hogy a falevelek és a por mindenhonnan kikerüljön. Ezután következhet a mosószeres tisztítás, a nedves áttör- lés, majd a műanyag és gumi GYORS TAKARÍTÁSNÁL megteszi egy sima áttörlés méhviaszos ronggyal de az alapos tisztításhoz bőrápoló készítményeket kell használni. Az autókozmetikákban előbb tisztítófolyadékkal mossák át a felületet, majd olyan bőrápolóval kezelik az üléseket, amelyek hónapokig védik a bőrt. Vigyázat, a vizes törölgetéstől szintén mattá válik a felület! alkatrészek vegyszeres ápolása, s végül a szükséges tárgyak visszarendezése. Az utastérben szintén a hátsó traktus legyen az első. A kivehető szőnyegeket érdemes a mosóban vízzel kicsapatni, s megvárni, amíg teljesen megszáradnak. A nedves szőnyeg alatt pené- szedhet a kárpit, beindul a rozs- dásodás. A kalaptartót, az üléseket és az oldalzsebeket porszívóval és nedves ronggyal lehet rendbe tenni. Csakúgy, mint a felső kárpitot. Az ajtó feletti kapaszkodók se maradjanak ki, ezeket fertőtleníteni is lehet, főleg, ha sokan tapogatták az elmúlt hetekben. Elöl ugyanez a menetrend. Amikor minden ragyog, jöhet a műszerfal. Ehhez speciális szerekre lesz szükség, amelyek taszítják a port, védik a naptól és a hőmérséklet-ingadozástól a műanyagot. A kezelés előtt érdemes finom ecsettel kisöprögetni a mélyedéseket, a szellőzőrostélyokat és a kapcsolók környékét. A vegyszert a törlőrongyra kell önteni, és így felhordani a műszerfalra, hogy ne maradjon foltos a felület. A végére maradnak az ablakok, amelyeket háztartási tisztítószerrel lehet áttörölni. A bőr kényes, tisztítását bízza szakemberre HÍRSÁV Élet & Stílus rovatunk heti oldalainak témái ► KEDD AUTÓ & MOTOR SZERDA UTAZÁS CSÜTÖRTÖK EGÉSZSÉG PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK SZOMBAT CSALÁD & NEVELÉS Vásárlási kuponok az Autó-Motorban KEDVEZMÉNYES kuponok az AUTÓMOTORBAN. Előfizetőknek további kedvezmények! Tavaszra készülnek a gyártók: bemutatkoznak a legújabb kabriók. Itt az új Skoda Fabia kombi, 480 literes csomagtartóval. Rekordot döntött januárban a Mazda MINDEN EDDIGINÉL JOBB értékesítési eredménnyel kezdte az évet a Mazda Európában. A januári 26100 darabos eladás 6,3 százalékos növekedés 2007 januárjához képest. Hazánkban 37 százalékos növekedés mellett 210 Mazda talált gazdára. Razzia: gyermekülés-és biztonságiöv-ellenőrzés fokozottan ellenőrzi hét végéig tartó akcióiban a rendőrség a biztonsági övék és a gyermekülések használatát. Az országos razziák ahhoz a nemzetközi kezdeményezéshez kapcsolódnak, amelynek célja a súlyos balesetek számának csökkentése az Európai Unióban. @ további érdekességek: www.reggel.hu Hadjárat a helyes vezetési stílusért takarékosság A járműgyártók a megfontolt sofőröket hiányolják az utakról Nyár végére adják át az MO-s új szakaszát Az üzemanyag-felhasználás visz- szafogása nemcsak gazdasági, hanem környezetvédelmi érdek is. A célért újabb eszközöket vetnének be - ezúttal az autógyártók. A multik szerint ugyanis nem csak rajtuk múlik, hogy mennyit fogyasztanak járműveik. A leggondosabb fejlesztés is hiábavaló, ha az autósok nem fogják vissza magukat, és tövig nyomják a gázpedált. A gyártók a politikusok segítségét kérik, akik meggyőzhetnék az embereket arról, hogy visszafogottan vezessenek, csökkentve a fogyasztást és a károsanyag-kibocsátásL Reklámokkal kellene ráébreszteni a vezetőket, hogy megfontolt vezetéssel mennyit spórolhatnak. Az EU 2012-től élő szén-dioxid- kibocsátási normái komoly költségeket rónak a gyártókra, akik szerint a terhek igazságosabb elosztására van szükség: az üzemanyaggyártóknak és a politikusoknak is részt kell venniük a probléma megoldásában. BÁNT Fekete doboz az autóban A nyugodt, megfontolt vezetés akár negyedével csökkenti az autó fogyasztását. Mindez azonban csak elmélet, hiszen a járművezetők ritkán teszik próbára autójukat, hogy teszteljék a lehetséges megtakarítás mértékét. Hogy a gazdaságos vezetési stílus eredménye kézzelfogható legyen, kísérleti jelleggel fekete dobozt építenének néhány kedvelt autómodellbe. A szerkezet összegyűjtené és értékelné az adatokat, amelyekből kiderülne, mennyit spórolhatott volna a sofőr, ha finomabban kezeli a váltót, a gázpedált, illetve a féket. Az éjszakai fagyok miatt egyelőre áll az MO-s körgyűrű építése. A Budapestet elkerülő autópálya északi szektorán csak márciusban folytatódnak a munkálatok, mert a földmunkákhoz 5 fok feletti hőmérsékletre van szükség. A műtárgyak (aluljárók és felüljárók) építése azonban folyamatos, ezért a 26,5 kilométeres szakasz műszaki átadása július végére megvalósulhat. Tavaly a munkát a 4-es utat az M3-as autópályával összekötő szakasz nyomvonalát érintő csaknem tízezer kisajátítási ügy hátráltatta, ezeket csak mostanra sikerült minden tulajdonossal tisztázni. A műszaki átadás után előbb a szakhatóságok ellenőrzik a pályát, a forgalom pedig várhatóan nyár végén indulhat meg a 42 milliárd forint értékű autópályán. Ezzel egy időben adják át az dunai átkelőt, a Megyeri hidat is. Az új szakaszok megnyitásával érezhetően enyhül majd a fővároson áthaladó forgalom. Számítások szerint a Budapestre tartók legalább 20 százaléka most sem hajtana be a városba - elsősorban teherautókról és kamionokról van szó -, ha lenne alternatív útvonal. ■ Árvay Az üzemanyag-felhasználást megemelő tényezők Hibaforrás Okozott probléma Pluszfogyasztás Helytelen levegőnyomás Csökkenti a gumi élettartamát és növeli a fogyasztást 10 száza lék/100 km Motorindítás Nem kell várni, amíg a motor bemelegszik, rögtön el lehet indulni 0,2 deciliter/indítás Gyorsítás, váltás Gyorsítson finom gázadással és váltson feljebb, amint lehet 1-2 liter/100 km Felesleges teher Ne legyen tele a csomagtartó ,nAI„ . c ... felesleges kacatokkal 100 kg-0,5 liter/100 km Légellenállás A tetőcsomagtartó ne maradjon az autón, mert növeli a légellenállást 1 liter/100 km Várakozás Fél percnél hosszabb várakozásnál már érdemes leállítani a motort 0,5 deciliter/út Elektromos berendezések A feleslegesen használt berendezések terhelik a motort 1-2 liter/100 km ■ Tízezer kisajátítási ügy hátráltatta a földmunkákat.