Somogyi Hírlap, 2008. február (19. évfolyam, 27-51. szám)
2008-02-19 / 42. szám
2008. FEBRUÁR 19., KEDD 7 Gyógyszervásárlás nagy tételben egy budai patikában. A kamara szerint a kölcsön csak növelné a társadalom amúgy is magas gyógyszerfogyasztását. Gyógyszervásárlás hitelből? könnyű kölcsön Húszezer forint felett megelőlegeznék a pirulák árát TANÁCS Nyomtatónkat festék nélkül kaptuk vissza ki a hibás? Olvasónk bevitte elromlott nyomtatóját a szervizbe megjavíttatni; A készülékben előzőleg cseréltek tintapatront, de amíg a gép a műhelyben volt, a festék állítólag beszáradt. a hölgy nem tudja, köteles-e az üzlet másik tintapatront adni, azaz kártalanítani őt. A kérdés az, hogy miért száradt be a festék, illetve miért lett üres a patron - mondta Magdus Ágnes, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Közép-magyarországi Regionális Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének osztályvezetője. Ha a szerviz a hibás, mert mondjuk nem megfelelően tárolta a készüléket, akkor megegyezhetnek az ügyféllel abban, hogy a javítóműhely ad neki egy új tintapatront. DE FELMERÜLHET AZ IS. hogy a tintapatronnal volt a baj. Ezt viszont egy másik eljárás keretében állapíthatják meg. Itt a tintapatron szavatosságáról van szó, amely minden termék esetében két év. A vásárlást követő fél évben a gyártónak kell bizonyítania, hogy a tintapatron nem gyártási hibából száradt ki. Hanem mondjuk mert a szerviz rosszul tárolta a nyomtató javításának ideje alatt. MINŐSÉGI REKLAMÁCIÓT a patronra tehet a vásárló. Amennyiben a patront forgalmazó kereskedő elismeri hibáját, kicserélheti, visszavásárolhatja a patront, vagy hozzájárulhat, hogy a vevő levásárolja az árát. Ha nem tudnak megegyezni, irány a békéltető testület, illetve a bíróság. ne ijedezzünk a karakán megoldástól. Ha látják, hogy élni akarunk jogainkkal, a legtöbb helyen elébe mennek az esetleges kellemetlenségnek, és maguk ajánlanak fel számunkra kedvező megoldást. ■ Rados Virág kérjük, írja meg fogyasztóvédelmi panaszait! jotanacs@axelspringer.hu Áruhitel-konstrukciót dolgozott ki az egyik magyar- országi bank húszezer forint feletti gyógyszervásárlásra egy gyógyszergyártó cég kezdeményezésére. Boda Veronika Hétfői parlamenti hozzászólásában Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezető-helyettese is megemlítette a tervet, amely szerint a kezeléshez szükséges gyógyszereket egy banki hitelkonstrukció keretében hitelre is megvehetnék a betegek. Minderről egyelőre annyit lehet tudni, hogy a speciális áruhitelt magas térítési díjú orvosságok vásárlására lehetne felhasználni, valamint, hogy a hitelfolyósításra csak 20 ezer forint feletti vásárlás esetén lenne mód. Aki eléri ezt a limitet, szokatlanul könnyen juthat a kölcsönhöz: mindössze egy 30 ezer forintot meghaladó, rendszeres havi jövedelmet és egy minimum három hónapos munkaviszonyt igazoló dokumentumot kell bemutatnia a hiteligénylőnek az érvényes taj- kártya mellett. Rögtönzött közvélemény-kutatásunk szerint azonban mindezek ellenére sem élnének sokan ezzel a lehetőséggel. Az ötvenhét éves Jakab Sándor elmondta, hogy még akkor sem venné igénybe a hitelt, ha a havi gyógyszervásárlási költségei meghaladnák a fent említett összeget. „Nem élnék ezzel a lehetőséggel akkor sem, ha sokkal több gyógyszert kellene szednem. Nem tudnám fizetni sem, mert egyébként is van másik hitelem” - tette hozzá. „Az, hogy egy patikus felajánlja a betegnek, hogy vásároljon hitelre, semmiképpen nem vezet jóra.” Ezt Horváth Tamás, a Magyar Gyógyszerészkamara elnöke mondta, aki szerint a hitelkonstrukció révén megeshet, hogy egy gyógyszerész akaratlanul is a pénzintézet ügynökévé válik. Éppen ezért minden patikust arra kér, hogy tartózkodjon egy ilyen lehetőségtől. Az elnök elmondta: nem vezet jóra, ha egy krónikus beteg hitelt vesz fel a gyógyszervásárlásra, hiszen azt a gyógyszert a következő hónapban is meg kell vásárolni, de akkor már az előző havi költségeit, a kamatokat is fizetni kell. Szerinte azok közül, akik hitelt akarnak felvenni - és főleg azok, akik ezt az egészségük megőrzése miatt teszik -, sokan nem tudják felmérni a hitellel járó megnövekedett anyagi terheket. Horváth rámutatott: ha az emberek olyan többletpénzhez jutnak, amelyet csak gyógyszerre költhetnek, fennáll a lehetősége annak, hogy olyan gyógyszereket, gyógyhatású készítményeket is megvásárolnak, amelyekre egyébként nincs is szükségük. „Ez az esetleges egészségkárosítás mellett más negatív hatással is jár. Olyan fokozott gyógyszer- fogyasztásra ösztönzi a lakosságot, amely ellentétes a több mint egy éve hatályos gyógyszer-gazdaságossági törvénnyel” - tette hozzá a szakértő. A szakember szerint az igazi megoldást egy jól működő szociális háló jelentené. „A krónikus betegek, akik jellemzően meghaladják a hitelben megjelölt alsó értékhatárt, aligha vannak kisegítve egy-egy hitellel, számukra egy folyamatos támogatás lenne az igazi megoldás.” HÍRSÁV Manherz: nincs javaslat a tandíjról semmiféle kész, konkrét javaslat a tandíjról vagy a térítési díj jövőbeni kiszámításáról nincs - közölte Manherz Károly, a felsőoktatási tárca szakállamtitkára egy napilap értesüléseit cáfolva. A Magyar Nemzet hétfői számában írt arról, hogy információi szerint ha a népszavazáson nem kötelezik a tandíj eltörlésére a kormányt, akkor a jelenleginél sokkal kedvezőtlenebb rendszert vezethetnek be. Véleményezhető lesz a gáz és a villany ára? szabó Máté ismét jogsza- bály-módosítást javasol annak érdekében, hogy a fogyasztói érdekképviseletet ellátó társadalmi szervezetek előzetesen kifejthessék véleményüket a villamos energia és a földgáz ármegállapítása során. Az állam- polgári jogok országgyűlési biztosának hivatala emlékeztet: tavaly az igazságügyi és rendészeti minisztert hasonló tartalmú jogszabály-módosításra kérte fel az ombudsman, de ezt az akkori tárcavezető nem fogadta el. Régi-új államtitkárok álltak hétfőn munkába több régi-új államtitkár állt új posztján munkába a hét első napján. Tegnapi hatállyal ugyanis a szociális tárcától érkezett Csizmár Gábor a Miniszterelnöki Hivatal (MÉH), Simon Gábor a Szociális és Munkaügyi Minisztérium, Keller László pedig a Pénzügyminisztérium államtitkára lett. Csizmár a MÉH államtitkára lett A gyógyszertáraknak is többletköltséget jelentene a „hiteles” rendszer Az általunk megkérdezett patikusok elmondták, hogy ők sem tartják célravezetőnek egy ilyen hitel bevezetését Szerintük a támogatást kell növelni, mivel a hitel nem oldja meg azt a problémát, hogy a gyógyszert 2-3 hónap múlva is meg kell venni Aki ilyen gyógyszerekre szorul, a legtöbb esetben már nem tud dolgozni, ezért kétséges, hogy ki tudja-e fizetni a hitelt A legdrágább készítmények közé tartoznak a daganatos betegek és a pszichés megbetegedésben szenvedők gyógyszerei. Nem ritka viszont az sem, hogy (a lassan népbetegségnek számító) allergiás vagy cukros betegek gyógyszerei is meghaladják a 20 ezer forint összeget. A patikusok szerint ezt a limitet egyébként hamar el lehet érni, mivel a korszerű és igazán hatásos gyógyszerek mind nagyon drágák. Ráadásul a hitel bevezetése nem csak a betegekre ró pluszfizetési terheket, a gyógyszertáraknak is át kellene állniuk egy ilyen rendszerre, amely szintén többletköltségekkel járna. Újabb eredménytelen vasúti egyeztetés <özvetítős tárgyalások Herczog László már kidolgozta javaslatait a feleknek Tovább dagad a német adócsalási botrány Olyan messze vannak az állás- mntjaink egymástól, mint Makó eruzsálemtől” - mondta lapunk ;érdésére Bárány Balázs Péter, i Vasúti Dolgozók Szabad Szak- zervezetének (VDSZSZ) alelnö- ;e a MÁV és a szakszervezet ;özti, késő estébe nyúló tárgya- ások közben. Mint ismert: múlt héten a TDSZSZ javaslatára egy békítő özvetítő segítségét kérték a ónapok óta zajló béregyeztető írgyalásokra. Erre a szerepre lerczog Lászlót, a társadalmi apcsolatokért felelős szak- llamtitkárt, a Foglalkoztatási és zociális Hivatal Munkaügyi özvetítői és Döntőbírói Szol- álat közvetítőjét kérték fel. A szakállamtitkár bevonásával már pénteken megkezdődött az egyeztetés, ami még tegnap is folytatódott. Herczog László azonban a jogszabály szerint csak akkor nyilatkozhat elképzeléseiről, ha az ügyben érintett valamelyik fél felhatalmazza. Ez egyelőre még nem történt meg, bár úgy tudni: a közvetítő kidolgozta egyeztetésre váró javaslatait. A VDSZSZ öt nappal hosszabbította meg a sztrájk beszüntetését, amelynek határideje ma lejár. „Nem fogjuk folytatni a sztrájkot, ha látunk valami kis lehetőséget a megegyezésre” - tudtuk meg Bárány Balázs Pétertől. ■ Vizer H. Herczog egyelőre nem nyilatkozik MÁV-kereset: elutasítva idézés kibocsátása nélkül utasította el a Fővárosi Munkaügyi Bíróság a MÁVZrt. azon keresetét, amelyben a munkáltató annak megállapítását kérte a bíróságtól, hogy a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) sztrájkja során jogait rendeltetésellenesen gyakorolta, és visszaélt a sztrájkjoggal. Az elutasítás indoka: a MÁV Zrt keresetlevele nem tartalmazott határozott és pontos, határozathozatalra alkalmas kérelmet Naponta húsz-huszonöt prominens személynél terveznek razziát a német ügyészségi nyomozók, hogy felderítsék a múlt héten kirobbant tömeges adócsalási botrányt, amely a hét végén Klaus Zumwinkel Deutsche Post- vezér lemondásához és őrizetbe vételéhez vezetett. A hatóságok által egy informátortól ötmillió euróért megvásárolt adatok szerint 3,4 milliárd eurónyi, Liechtensteinbe menekített jövedelemről van szó, emiatt az elmúlt évek során 3-400 milliónyi adóbevételtől esett el a német kincstár. Az ügy egyre komolyabb politikai viharokat kavar. Több parlamenti képviselő törvénytelennek tartja, hogy a botrányt kirobbantó adatokat a szövetségi hírszerző szolgálat szerezte meg, holott annak feladatai között nem szerepel az adócsalások felderítése. Berlinben ugyanakkor „jó befektetésnek” nevezik az ötmilliós díjat, amelynek jogszerűségéről még a héten tanácskozik a Bundestag. Szociáldemokrata vezetők a törvények szigorítását követelik, rámutatva: januártól mindenfajta tőkejövedelemre forrásadót vet ki a német kormány, és emiatt az eddiginél is több tőkemenekítési ügyre kell felkészülni. ■ VG ■ Összesen 3,4 milliárd eurót menekítettek át Liechtensteinbe. GAZDASÁG - KÖZÉLET