Somogyi Hírlap, 2008. január (19. évfolyam, 1-26. szám)
2008-01-28 / 23. szám
13 SOMOGYI HÍRLAP - 2008. JANUÁR 28., HÉTFŐ FÓRUM&HIRDETÉS Rossz jogszabály a kistérségi kötélhúzás hátterében Már azt sem tudjuk, mióta zajlik a Fonyódi Többcélú Kistérségi Társulás települései között a kötélhúzás. Felmerül a kérdés, mondta Móring József Attila országgyűlési képviselő, hogy alakulhat ki olyan helyzet, ha egy település a gyorsabb fejlődés és a hatékonyabb együttműködés reményében küép egy kistérségből - ezt törvény meg is erősíti -, majd kiderül, hogy másnak meg joga van nemet mondani az új csatlakozásra, ha az a város érdekeivel ellenkezik? Egy rossz szabályozás miatt, amely kényszertársulásokba „nyomja" a településeket azért, mert nem hajlandó finanszírozni az alapvető közszolgáltatásokat Ezért zárnak be, vonnak össze iskolákat, hivatalokat. Nincs tehát egy igazság, mert mindegyik „civakodó” polgármesternek igaza van. A képviselő szerint a probléma a rossz törvényben keresendő. Itt is tetten érhető a kormányzati szándék: ahonnan csak lehet, pénzt kell kivonni, csak a „hatékonyság” számít (az emberek, sorsok, életek már nem annyira). A polgármestereket az ország- gyűlési képviselő nem utasíthatja, legfeljebb megkísérelheti közelíteni az álláspontokat. Hozzátette: tudomásul kell venni, hogy a saját településének érdekeit mindenki előbbre helye-zi. Ezért nehéz a megegyezés. Pártpolitika nincs a történetben, legfeljebb településpolitika. A legutóbbi kistérségi ülésen azonban érezhető volt: a polgármes- terek felismerték, hogy a végsőkig feszítették már a húrt. Nincs tovább, kényszerből, de kompromisszumot kell kötni a kistérség lakóinak érdekében. Meggyőződése, Karád ugyan az utolsó pillanatban, de teljes jogú tagja lesz a fonyódi kistérségnek, és a polgármesterek bölcsessége ésszerű megoldást eredményez még a korábbi sérelmek ellenére is. SZÁMLÁZÁSI MUNKATÁRS t KOMETA 98 Zrt. pályázatot hirdet lanti pozíció betöltésére. Fenti munkakörben a pályázatot elnyerő kolléga a vállalat kimenő számláinak naprakész, folyamatos, zavartalan, hibátlan elkészítéséért, a vevői számlázási igények maradéktalan kielégítéséért felel majd. Feladatai közé tartozik továbbá: • nagytömegű számlaforgalomból eredő vevői számlareklamációk gyors kezelése, •folyamatos kapcsolattartás az értékesítési területtel, • speciális SAP lekérdezések és összesítések készítése •együttműködés a pénzügyiszámviteli terület munkatársaival. Főbb szakmai elvárások: • szakirányú, középfokú pénzügyi-számviteli képesítés • könyvelési szabályok, összefüggések ismerete Egyéb, előnyösön elbírált készségek: • nagytömegű számlázás területén szerzett szakmai gyakorlat • SAP, vagy egyéb integrált vállalatirányítási rendszer működésének ismerete • számviteli ügyintézői, esetleg mérlegképes könyvelői szakképesítés • egyéb pénzügyi-számviteli területen szerzett szakmai gyakorlat Személyiségjegyek: •precíz, pontos munkavégzés, részletekre való tartós odafigyelés képessége • rugalmas, együttműködő, értékteremtő hozzáállás Jelentkezés: s.zsirmonne@kometa.hu Fonyód a fonyódi kistérségről Akadozik a szemétszállítás a kukákból is kicsordul a hulladék a kaposvári belvárosi parkolóban. Vajon ki viszi el a konténer mellett gyűlő halmot? Az utóbbi hónapokban a média többször foglalkozott a kistér- -séget Csipkerózsika-álmából felébresztő üggyel, nevezetesen azzal, hogy testületünk nem szavazta meg Karád község csatlakozását a kistérséghez. Az újságokban megjelent írások igazán nem tárták fel az okokat, nem mélyedtek el a problémákban, ráadásul szerencsétlen módon Kollmann Gergely, a testület MSZP-s tagja, a következő parlamenti képviselő-választásra készülve pártpolitikai síkra terelte a problémát. Ezen okok miatt elhatároztuk, a döntésünk indokait közzé tesszük. Induljunk el a kezdetektől! Mint minden kistérség, a fonyódi is kormányzati döntés eredményeként jött létre. Kötelezően állapították meg a lehatárolódást és a kistérséget alkotó településeket. A döntés szerint - valljuk be, teljesen logikusan - azért Fonyód lett a központ, mert vasúti, vízi és közúti csomópont, középiskolák, bíróság, ügyészség, rendőrkapitányság működik a városban, és a déli parton (Siófok kivételével) itt található a legtöbb szakrendelést nyújtó, legjobban felszerelt, járóbetegellátó egészségügyi rendelő. A megalakulás nagyon nehezen ment, mert a másik két város is kistérségi központ akart lenni. Igaz, hogy az előbb felsorolt adottságokkal együtt egyik sem rendelkezett és nem is rendelkezik, de ez senkit nem zavart. Hosszas tárgyalások után, „felső” nyomásra végül olyan rossz kompromisszumos megoldás született, ami csak Fonyódnak jelentett visszalépést, s ami már akkor magában hordozta a jövőbeni problémákat. Balatonlelle - amelynek csak általános iskolája van - kapta az oktatás szervezését, Bala- tonboglár pedig - amelynek a rendelője jóval kisebb súllyal bír - kapta az egészségügy szervezését. Ebbe, a minden racionalitást mellőző döntésbe Fonyód önmérsékletet mutatva azért egyezett bele, hogy végre megalakuljon a kistérség, és elkezdődjön a tényleges munka. Hamar kiderült azonban, hogy naivak voltunk. Balatonlelle vezetője, aki egyben a kistérségi tanács elnöke, folyamatosan azon dolgozott és dolgozik, hogy városa legyen a kistérség központja, akár a szükséges infrastruktúra és személyi feltételek nélkül is. Előzetes egyeztetés nélkül, amikor a polgármesterünk külföldön volt, elköltöztette a kistérségi hivatalt Fonyódról Lellére. Kisebbségi szavazataránnyal kezdeményezte a székhely áttelepítését városába, s a kistérség nevének megváltoztatását, amit sem a megye, sem a kormány nem támogatott. A kistérség keleti részén lévő kisebb települések szavazataira építve a saját befolyását kívánta erősíteni. Ez. a szemlélet folyamatos feszültségeket, ellentéteket eredményezett, s rövid időn belül keleti és nyugati részre szakadt a társulás. Ez csak a kisebb probléma, ennél sokkal fájdalmasabb, hogy a kistérség az alapvető funkciójának nem felelt és nem felel meg. Ezen csak kölcsönös előnyökön nyugvó együttműködéssel, a közös intézmények ésszerű, de nem diktált működtetésével, közös pályázatokkal, a turisztikai piacon együttes fellépésekkel, összehangolt fejlesztésekkel és a lehető legtöbb kistérségi támogatás megszerzésével lehet változtatni. A valóságban a kistérségnek közel egy éve nincs alelnöke, nem készült el a közoktatási terv, ami miatt nem pályázhatunk az iskolák és az óvodák felújítására, s ez több százmilliós forrás elvesztésével járhat. Nincs ütőképes fejlesztési koncepció, általában minimális a pályázati aktivitás, a közmunkaprogramokról lemaradunk, a kistérségi hivatal működése erősen kifogásolható, rossz a belső információ áramlása. Egyesek véleménye szerint az ország 167 kistérsége közül ez a legsikertelenebb. Ezt a légkört és a tehetetlenséget megunva négy település - Balatonberény, Balatonszentgyörgy, Balaton- mária és Balatonkeresztúr - az idei évtől kivált a társulásból, és a Marcali kistérséghez csatlakozott, amit a mai napig nagyon sajnálunk. Ezzel a lépéssel teljesen felborult az egyensúly, s egy egészségtelen szavazati túlsúly jött létre, annak minden hátrányával együtt. Ilyen előzmények után érkeztünk el Karád település felvételéhez. Városunk vezetése többször kijelentette, semmi problémája nincs Karóddal, sem annak vezetésével, de a gondokat érzékelve már 2007 márciusában úgy határoztunk, hogy nem adunk szándéknyilatkozatot a befogadásról. Az azóta történtek fényében úgy gondoljuk, a kistérség bővítése előtt alapvető problémákat kellett volna megoldani, amire még csak hajlandóság sincs lassan egy éve. Többek között újra kellene gondolni a társulás felépítését, működését és a szavazás szabályait, továbbá a feladatok elosztását, mert a jelenlegi állapotában a társulás nagyon beteg. Mi mindig partnerek vagyunk egészséges, ésszerű kompromisszumok kötésére, ha azok mindannyiunk érdekeit szolgálják. Javasoltuk például, hogy valamelyik kisebb település polgár- mestere legyen az elnök, így elkerülhető a három város rivalizálása. Kezdeményeztük a lakosságarányos szavazati jogot, hátha jobb lenne az egyensúly a kistérségen belül. Egyelőre a kezdeményezéseink nem találtak meghallgatásra. Úgy látszik, némelyeknek jó ez a semmit érő állapot. Komoly tárgyalásokat kell folytatni, s ehhez segítséget ígért a térség országgyűlési képviselője és a kormány kistérségi koordinátora. Egy biztos. Ebben a formában, ennyire gyenge működéssel, ilyen vezetéssel továbbra is az ország legeredménytelenebb kistérsége maradunk. Akkor meg mi értelme az egésznek? FONYÓD VÁROS TESTÜLETÉNEK TIZENHÁROM TAGJA ▲ AUTÓT KERES? Apróban óriás! tempó Hétfőnként az újságárusoknál Apróban óriás! Hétfőnként az újságárusoknál BALATON AGRÁR ZRT. ORDACSEHI pályázatot hirdet szőlészeti ágazatvezető állás betöltésére. Feltétel: Felsőfokú szakirányú végzettség. Előny növényvédő szakmérnöki képesítés, nagyüzemi szőlőtermesztési jártasság, borászati ismeretek. jelentkezni (előzetes telefonegyeztetéssel 20/9375-394-es telefonszámon) személyesen lehet írásos önéletrajz, referencia, képzést igazoló iratok csatolásával. Kutat fúrna a pusztán, de késett az engedély Talajvízkutat szeretne fúratni lakóingatlanán, a Somogyacsá- hoz tartozó Gerézdpusztán Ga- dányi István. Ám - ahogy fogalmazott - ezt a törökkoppányi körjegyző akadályozza, az engedélyt három hónapja nem adja ki!- A körjegyző jogszabályellenesen tevékenykedik, harminc napon belül ki kellett volna adni az engedélyt. Többször érdeklődtem, de csak húzta az időt - háborgott Gadányi István. Határozottan állította: jelenleg a körjegyző az elsőfokú vízügyi hatóság! Igaz, korábban a vízügyi igazgatóságok adták ki az engedélyt, de a hatáskört leadták a jegyzőknek. ■ A helyi jegyző adja ki a vízügyi engedélyt mint elsőfokú vízügyi hatóság. A szakhatóság ezzel a területtel már nem foglalkozik. Gerézdpusztai panaszosunk elmondta, a jegyző arra hivatkozott, hogy megkéri majd a vízügyi igazgatóság szakvéleményét. Tudomása szerint a válaszlevélben az állt, hogy Illetékesség hiányában az igazgatóság az engedély kiadásával nem foglalkozik. A levelezge- téssel - szerinte - legalább három-négy hét elúszott. - Igaz, hogy a fiam a telekkönyvi tulajdonos, de 15 éve én lakom a gerézdi birtokon - fogalmazott Gadányi István. - Miért csak a napokban kaptuk meg a tervezővel elkészíttetett kút fúrásának vízjogi létesítési engedélyét? Ez tűrhetetlen ügyintézés! Orbánné Zilizi Márta törökkoppányi körjegyző kérdésünkre a következőket válaszolta: „ebben önnek nem kívánok nyilatkozni”. ■ Krutek József A KOMETA 99 Zrt pályázatot hirdet tentUMicl^etöltéíér^^^^^^^ Az újonnan létrehozott pozícióban a jövendő kolléga a gazdasági igazgatóval történő szoros együttműködésben segíti a cég hatékony gazdálkodását az alábbi területeken: • vevői hitelkeretek és lejárt kintlévőségek naprakész nyomon követése, hitelgaranciák feltételeinek vevőnkénti vizsgálata, felügyelete •lejárt szállítói tételek folyamatos összesítése • naprakész segítség a vállalat cash-flow-jának pontos elemzésében, eseti mérleg-, működó tőke- és pénzügyi elemzések készítése • prezentációk, összefoglaló anyagok készítése • segítség a szervezet szabályzatainak karbantartásában, kialakításában, azok fordításában angol-magyar nyelvek között Főbb szakmai elvárások • szakirányú, felsőfokú pénzügyiszámviteli egyetemi, vagy főiskolai képesítés •tárgyalóképes, legalább erős középfokú angol nyelvtudás •könyvelési, számviteli elvek és szabályok ismerete Egyéb, előnyösen elbírált készségek: • olasz nyelv ismerete •pénzügyi-számviteli területen szerzett szakmai gyakorlat Személyiségiegyek: • rugalmas, együttműködő, értékteremtő hozzáállás •szakma szeretete • maximalizmus, tökéletességre és állandó fejlődésre törekvés Jelentkezés: s.zsirmonne@kometa.hu