Somogyi Hírlap, 2008. január (19. évfolyam, 1-26. szám)

2008-01-02 / 1. szám

5 SOMOGYI HÍRLAP - 2008. JANUÁR 2., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP Dermesztő hideg, látványos show szilveszter A zimankó sem tartotta vissza a kaposváriakat a közös óévbúcsúztatástól Lassan telt meg a kaposvári főtér szilveszter éjszakáján, ám a hideg ellenére végül fergeteges bulizásba torkollott az óesztendő utolsó, valamint az új év első napja Hiába a délelőtti, kora délutáni havazás, a der­mesztő mínuszok, renge­teg kaposvári ünnepelte a Kossuth téren az óeszten­dő végét, s köszöntötte az új évet. Az éjfél utáni tű­zijátékot nézve több ezren dideregtek a főtéren. Vas András Alig múlt dél, amikor eldurrant az első petárda. Ha fogadni kel­lett volna rá, valami hasonlóra tippelek, így szinte higgadtan ballagtam ki a ház elé, s nyug­tattam meg a „megriadt” autót. Délután öt óra felé már olyan volt a környék, mintha a szerb légierővel küzdött volna a hazai légelhárítás: füttyögés, robba­nás, sistergés, pukkanás - egy- ségi idő alatt talán Rambo tudott volna többet durrogtatni, de ő is csak fénykorában. Persze ez együtt jár a szil­veszterrel. A tiltott, ám éppen ezért rendkívül népszerű petár- dázás, a különböző kisebb ha­tásfokú tűzijátékok, a hét órakor a kaposvári főtér közelében egy kukába hányó buliifjonc. No és az élet napos oldala, az est előre­haladtával egyre inkább bené­pesülő belváros, a máskor kihalt utcákon célirányosan a Kossuth tér felé ballagó tömeggel. Bár tíz órakor még meglepően kevesen voltak. Talán a délelőt­ti havazás, a tavalyinál lényege­sen hidegebb idő vagy a kelleté­nél több töltött káposzta, kará­csonyi bejglimaradék tartotta tovább otthon a somogyi megye- székhely lakóit - az igazi nép- vándorlás alig fél órával éjfél előtt indult meg. Pedig a színpa­don igencsak nekiveselkedett a Zanzibár, s a környékbeli kocs­mákban sem jutott volna hely egy nagyobb fejű gombostűnek. Csak hát kevesen képesek há­rom-négy órát eltéblábolgatni a bokáig érő hóban a megfagyás legalább közepes jelei nélkül. Persze akadtak kivételek. Tizen­egy óra tájban a főtéri szálló ét­terméből kisestélyis fiatalasz- szony és vékony zakós ura robo­gott ki levegőzni, hogy aztán ott is ragadjanak a tűzijáték végéig. Igazából csak a hölgyek tudják, mekkora hőstett kilencven-egy- néhány percet végigugrálni egy tűsarkúban a jeges hóban...- K...va jó a buli! - üvöltötte bele a szilveszteri éjszakába egy kapatos ifjonc a zeneházzal átel­lenes oldalon a Noszlopy utcá­ban, majd hirtelen elcsendese­dett - a hideg és a maligán ma­ga alá gyűrte. Szíve választottja lekuporodott mellé, ölébe fogta a fejét, s kitartásra biztatta: - Csak pár percet bírj ki, mindjárt itt az éjfél! Hogy az új esztendő első percei milyen változást hoz­hatnak, sohasem derült ki...- Tíz, kilenc, nyolc - kezdő­dött nem sokkal később az össz­népi visszaszámolás, mely óriá­si sípolásba, füttyögésbe, dudá­lásba, rakétázásba, tapsba és üvöltésbe csapott át, amikor az óramutató hivatalosan is átug­rott a 2008-as esztendőre. A színpadon ekkor már Szita Ká­roly állt a Zanzibár helyett, aki a tavalyinál jobb esztendőt, a ter­vek és az álmok megvalósulá­sát, s nem utolsósorban békes­séget kért a város és lakói szá­mára. A polgármestert lézer- show és tűzijáték váltotta, s az este folyamán fél órára szinte el­csendesült a többezres, hóval, faggyal dacoló tömeg. Melynek egy része az utolsó rakéta elpukkanása után szé­pen hazaindult: hiába no, egy bizonyos korosztály már való­ban kinőtt az utcabálozásból, másokat a mínuszok gyűrtek le. Megint másokat pedig az alko­hol, ám ők éppen hogy marad­tak. A színpadra lépő Best of együttes nagy örömére, ugyanis a mulatozó társaság egy része ezekben a pillanatokban min­denkit a szívére ölelt volna. El­kezdődött tehát az igazi, embert próbáló bulizás, slágerekkel, melyeket énekelni lehetett, for­ralt borral és töménnyel, me­lyek megnyugtatták a hideg el­len berzenkedő torkot, testet...- A jelszó: Halál a májra! - üvöltötte az éjszakába a Sing Sing együttes hajdani sláger-jel­mondatát a műsorközlő. Kapos­váron felsőbb utasításnak ekko­ra sikere régen volt... Dologtalanul maradtak a mentősök és a rendőrök ritka nyugodt délutánja, esté­je volt szilveszterkor a kapos­vári mentősöknek. A szolgálat­tól kapott tájékoztatás szerint semmilyen komolyabb esethez nem kellett vonulniuk az óesz- tend&záró mulatozások kap­csán. Csak néhány elcsúszás­ból származó kéz-, láb- és fejsé­rülést kellett ellátniuk. dologtalanok maradtak a rendőrök is: tájékoztatásuk szerint nem került sor intézke­désre az éjszaka folyamán. In­formációink szerint mindössze egyetlen, kisebb verekedés tört ki Kaposváron. Baleset- és balhémentesen ünne­pelt a megyeszékhely Második helyezést szerzett írásával a kastélyosdombói nyugdíjas asszony Gyöngyök a szempillán című elbeszélésével a kastélyosdom­bói Nagy Lászlóné második he­lyezést ért el a Nyugdíjasok Or­szágos Szövetsége irodalmi pá­lyázatán. A felhívásra százket- ten küldték el munkájukat, és a legjobb huszonhat mű, köz­tük az egyetlen Somogy megyei is bekerült a Fények az őszből című antológiába.- Nagyapám egyik viszontag­ságos téli útjának történetét idézte föl - mondta a kastélyos­dombói nyugdíjas-egyesület el­nöke. - Gyalogosan, hóban- fagyban indult el, és vállát törve érkezett az unokáihoz. Útköz­ben megtapasztalta az emberi közönyt, a segítségnyújtás el­mulasztását. A kályha mellett azonban már a hároméves Zsó­fi melengette kezét-szívét. A kis­lány a papa szempillájára mu­tatva azt mondta: - Nézd anya, gyöngyök! Persze nem azok vol­tak, hanem a hidegtől ráfagyott könnycseppek. Tizenkét éves ko­rom óta őrzöm e szomorú, de ta­nulságos történetet. ■ G. A. Tabon ötórás áramkimaradással kezdődött az új év Közel öt órán át tartó áramki­maradás borzolta az új eszten­dő első napján a tabi lakók je­lentős részének kedélyét. Felte­hetőleg a villanyvezetékre ne­hezedő jeges hó miatt megdőlt a Mártírok és a Goldmark Ká­roly utcák sarkán levő, fémből készült villanyoszlop. Reichert Csaba, a tabi önkén­tes tűzoltók parancsnoka azt mondta: közel kétezer lakost érintett a műszaki hiba miatti csaknem ötórás áramkimara­dás. A zárlat miatt kigyulladt a villanyoszlop közelében levő diófa, amelyet a városi tűzoltók kivágtak. Siófokról érkezett da­ruval állították helyre a meg­dőlt villanyoszlopot. A DRV Zrt. szakemberétől kapott információ szerint az áramkimaradás nem veszélyez­tette az ivóvízellátást. De az észak-somogyi kisváros lakói nem tudtak tévét nézni. Tabon 14 órára állt helyre az áramszolgáltatás. ■ Krutek J. ... , | ... I :;p •- l . , :|í : OLVASÓI ÜZENETEK SMS: 20/968-9444 HIRilf II SZEEtETNEt Keresse fel SIÓFOKON a MédiaPontot! Szabadság tér 9. (Víztorony Üzletház) 06-84/510-096 Somogyi Hírlap VASÁRNAPI • w w / ■ Somogyi Hírlap iGrátiszI Itempól HIRDETÉSFELVÉTEL INFORMÁCIÓ ELŐFIZETÉS KÉZFOGÓRA VÁRVA Ha ilyen kevés a pénz, miért kell tűzijáték és miért fizetek annyi kommunális adót har­minc négyzetméterért, mint aki pa­lotában lakik? Fogjanak kezet, és ne a hazugságról szajkózzanak! Nem a műtéti bejáró előtt kell alá­írásokat szedni! LASSÚ A POSTA A december ele­jén küldött üdvözlőlapok szinte mindegyike karácsony után érke­zett meg. Csak remélni merem, hogy nem az új kerékpárokon mú­lik a gyorsabb szolgáltatás. Aga MEGELŐZÉS? Horváth Ágnes egészségügyi miniszternek! Miért kell ahhoz szívinfarktust kapni, hogy a Preduktál nevű gyógyszert támogatással megkapjam? Nem támogatottan háromezer forintért megvettem, évek óta szedem, ed­dig olcsóbb volt a megelőzés! Most kapjak előbb egy szívinfarktust, hogy azután majd kaphassak tá­mogatott gyógyszert? Egy beteg CSOKIS AKCIÓ A vései járda építé­sénél a sódert és a cementet a Cso­kis fizeti? Vagy csak az ingyenreklá­mot élvezi? Egy diabéteszes lakó ÜVEGHEGYEN INNEN Mit tegyek? Sok az ünnep, a férjem az üveghe­gyek mögül szemléli a világot, de semmi gond, még hitelképes a kocsmákban. No meg jó vastag a kockás irka, a ceruza, s ha nem elég részeg a kedves barát, nyolc-tíz sör után kap egy gyorsító felest. S ha ezek után illetlen szegény ven­dég, a hóna alá csapnak egy műa- nyagpalackkoccintóst, és siess ha­za kedves sógor, vár az asszony. No meg is teszi a koktél a jótékony ha­tását, lakberendezőként elhíresült férjem hozza a szokásos formáját. Aztán másnap remegő kézzel kor­tyolgatja az éjszaka maradékát, mert bizony nagyon szomjas. Aztán jön az asszony kidobott nyugtatója, végül hiába üres szinte a buksza, minden kezdődik elölről. Kérdem én: a füzet vagy a kocsmárosok ké­pén vastagabb a bőr? Boldog új évet, innen az üveghegyen túlról! Egy munkanélküli felesége IMÁDKOZZUNK! Nem csoda, ha országos lesz az influenzajárvány, mert nem elég fizetni az oltóanya­gért és a vizitdíjért, még ráadásul az oltás beadásáért is elkérnek ezer forintot. Inkább imádkozzunk, hátha megússzuk az influenzát. ELVESZETT A KULCSTARTÓ Balatonberényben a karácsony előtti napokban elveszett a zöld szí­nű kulcstartóm. Kérem, ha valaki megtalálta, az önkormányzatnál szíveskedjen leadni. Előre is na­gyon köszönöm SIÓFOK MOSTOHAGYEREK? Repü­lőtér: Taszár, Sármellék. Milliárdok ingyenesen. Siófok mostohagye­rek? Talán a zászló színe nem oké? SZEMÉTDÍJ Egy siófoki a siófokiak­nak kívángasson! Egy kaposvári JÓKÍVÁNSÁG Tisztelt szerk! Boldog új évet és a további munkájához további jó egészséget kívánok! K. Tóth J. KÍNAI ÜDVÖZLET Ez lenni kici kína­ji újévi szmsz, lenni olcó, nem drá- j ga, mégisz mutatni, hogy van gon- I dőlsz rád. Kívánni neked jó új évet, I meg kiccaládod récire, öröm, bol- dogszág. TILTOTT TERMINÁL Az OTP az ön­kormányzati fizetéseket a terminá- 1 lókba valami miatt letiltotta. Mi le- \ hét a hiba oka? I PANASZ Mit tehet az ember, ha a benzinkúton folyamatosan fizet, de I ~ benzint nem kap. Okét mikor ellen- j őrzik? NAPTÁR Érdeklődnék: nem volt az idei évben falinaptára a lapnak? Lehetséges, hogy volt, csak én nem 1 kaptam? Buék (De volt Bocs, va- | lakinek megtetszett a tiéd. Küldök | egyet. - A szerk.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom