Somogyi Hírlap, 2008. január (19. évfolyam, 1-26. szám)

2008-01-11 / 9. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2008. JANUÁR 11., PÉNTEK KULTÚRA Egy sír, hol nemzet süllyed el... úri muri Rusznyák Gábor fergeteges kortalan kórképe a kaposvári Csiky Gergely Színházban Feloldozhatatlan ellenté­tek, eleve elrendeltség, fo­lyamatos, ám zaklatott vo­nalvezetés, egyre fokozódó feszültség: Móricz Zsig- mond Úri murija drámai­an megrázó képet közöl a millenniumi Magyaror­szág vidéki világáról. A Gyuricza István (balról) és Szula László megformálta alakok életének legfontosabb helyszíne a kocsma. Itt találkozik az alföldi falu apraja-nagyja, ugratják, piszkálják egymást Hasonlóképpen Mikszáthhoz, itt is a dzsentri világa jelenik meg, csak éppen a maga valóságos, önpusztító, maradi voltában: a sír, hol nemzet süllyed el... Szakhmáry Zoltán története előrevetíti az ezeréves állami­ság bűvöletében élő magyarság minden majdani tragédiáját. Móricz egy, a környezetéből ki­szakadni akaró, ám hozzá még­is ezer szállal kötődő férfi fele­ség és szerető közötti vergődé­sén át mutatja be a 19. század végi Magyarország minden visszásságát. Ehhez képest a Rusznyák Gá­bor rendezésében a kaposvári t Csiky Gergely Színház színpa- 5 dára állított darabból a felületes % szemlélő számára sokáig hiá- | nyozhat a drámaiság. Hiszen 1 úgy indul minden, mint egy habkönnyű bohózatban: kocs­mában üldögél az alföldi falu ap­raja-nagyja, ugratják, piszkálják egymást, s a félmondatokból, le­záratlan dialógusokból szép las­san megismerünk minden fő­szereplőt. Illetve szereplőt. Az Úri muri ugyanis voltaképpen egy főszereplős da­rab, akár Szakh­máry monodrámája is lehetne, a többiek első blikkre csak a cafrang, a cicoma. Utóbb persze kiderül, mellékes főala- kok ők, az elszegényedett úri vigéc, a vi­lágát a pálinkán és sertésem ke­resztül élő nemes, a mezővárosi gazdák, a Pató Pál-os gondolko­dású, árral sodródó polgármes­ter, sőt, a koszból kivakart sum- máslány is. A történetnek azon­ban csak mellékszereplői ők, akik segítenek kitől- teni a napot a főhősnek. Isznak, mint a kefe­kötő, nótáznak, komiszkodnak, disznólkodnak, élveznek, igazi percemberek, mindenütt és minden korban megtalálhatók. Ők vannak többen. Ez lesz a Kocsis Pál által meg­formált Szakhmáry Zoltán tra­gédiája is. Aki megpróbál ki­mászni a posványból, kedvesen durva, durván kedves, szerel­mes, hősies, virtusos, s sokáig győztes is. Kocsis Pál legalább­is nagyon sokáig el tudja ezt hi­tetni a nézővel. Elhisszük neki, hogy sikerülhet. Szurkolunk, mert azonosulni tudunk vele. Annak ellenére meggyőző, hogy láthatóan bizonytalan. Mint mi, a nagy többség. Kocsis velünk van, értünk küzd, min­den porcikájával. Vele szemben ott áll az egész világ, élén Csörgheö Csulival. Illetve Gyuricza Istvánnal. Aki elképesztő erővel adja vissza nemcsak egy vidéki, a mának élő birtokos, de a vidéki Ma­gyarország képét. A legtorzabb jellem, a tréfák kieszelője, a p mulatozások főszervezője és | motorja, az élet császára. Be- f játssza a színpadot, betölti a te- f rét, ott van mindenütt, még ak- s kor is őt keressük, amikor ép­pen csendesebben megül a sa­rokban. Vonzza a tekintetet. Ő a legyőzhetetlen. S amit képvisel. Persze ehhez ott van neki se­gítségül az egész falusi sisere- had. Megannyi már-már karika­túráig torzított karakter. Kovács Zsolt ezredese, az urak közé ap­ja furfangjának köszönhetően feltört, velük azonosulni akaró, ám korábbi életéből némi féket megőrző, Szula László alakítot­ta Borbíró Gergely, Nagy Viktor Boka Pistája, a Tóth Géza Mal- mosijával állandó vitában álló Sarkadi Kiss János Kudorája. Az idegenként közéjük csöppe­nő, de világukat remekül isme­rő Kelemen Zsolt vigéce. Kiváló jellemrajzok, s az idő folyamán egyre inkább drámaivá váló szerepek mind. Őket látva ele­inte fel-felröhhen a publikum, aztán egyre keser­vesebb a mosoly, némely tréfánál pe­dig pezsdül a vér, nyílik a bicska a zsebben. Hunyadkürti György Fancsali szomszédjának meg- viccelésekor már csak a szána­lom marad. No és az elismerés, ahogyan a színpadon néhány mozdulattal megjeleníti a na­gyok közé került kisember sem­mi kis tragédiáját... Ám a muri folyik tovább, a helyszín változik, a díszlet azon­ban marad. Angyal Bernadett ugyanis olyan hátteret biztosít a darabnak, mely mindenhez il­leszkedik, legyen az kocsmabel­ső vagy dzsentri udvarház. Ide tér be mindenki, ide sodornak mindenkit az események. Itt je­lenik meg Szakhmáry egyik végzete, Rozika, akit Nagy Ilona személyesít meg, akiből némi­képp hiányoljuk a móriczi ábrá­zolásban kézzelfogható ereden­dő romlottságot. Igaz, a Csapó Virág megformálta feleség sze­repe is megváltozik, féltékeny­sége mindent elho­mályosít. Vagy tágabb ér­telmet nyer. Az egész darab szim­bólumok hosszú sora: a vasút, a gazdaság, a millennium, a nap- fogyatkozás, a szerető, az urak, a parasztok mind egy-egy jelkép. Kortalan korkép. Illetve kórkép. Egy országé. Egy népé. Mely úgy hiszi, bármi történjen is, a leg- különb a világon. Amíg teheti, szemen köpi a Sorsot, röhög a Végzeten, cicázik a Mindenható­val. Aztán ha összecsapnak a hullámok a feje felett, bátran far­kasszemet néz a vasvillával. Több is veszett Mohácsnál. Meg az Isonzónál. Trianonnál. A Donnál. Ötvenhatban. Nyolc­vankilencben. Kétezerben. Ta­valy. Az idén. Jövőre... Kocsis Pál (balról) és Kovács Zsolt féktelenül mulatoznak ■ Nótáznak, ko­miszkodnak, disznólkodnak. ■ Több is veszett Mohácsnál. Tavaly, idén... Vas András Rippl-Rónai szamárkordén: derűs csacsiság a szoborötlet? szobor A lektorátus és hetven művész ellenzi, a közalapítvány viszont a város elé terjeszti véleményét Tény: Rippl-Rónai József rendel­kezett egy Tatár nevű öszvérrel és egy fogattal: a Róma-hegyi be­szerzéseket intézték vele. Ő ma­ga is utazott rajta, de kétségkí­vül nem erről híres. A közala­pítvány felhívására négyen ké­szítettek pályamunkát, javadal­mazásuk egyenként három- százezer forint volt. Szobrot önkormányzat állít­hat, ám ezelőtt szakvéleményt kell kérni. Ebben a Magyar Kép­zőművészeti Lektorátus egyér­telműen fogalmazott: a szamár- kordés ábrázolás provinciális és dehonesztáló egyik leghíresebb képzőművészünkre nézve. Fes­tészete épp az által lett ismert, hogy szembe ment a korára jel­lemző, a közízlést kiszolgáló stí­lussal. A szakvélemény azon­ban semmire nem kötelezi a ki­írókat, mondják. Horváth János Milán művé­szettörténész, a festőóriás kuta­tója került abba a helyzetbe, hogy a lektorátus véleményével megegyezően itt, helyben nyi­latkozzon. Elmondta hát: sze­rencsétlen ötletnek tartja Rippl- Rónai József ilyen megjeleníté­sét, mert ez éppen abba a zsá- nerábrázolásba taszítja vissza, ahonnan kiemelkedett, és lett a modern európai festészet egyik megújítója. Időközben az ötlet gazdája, Szép Tamás ügyvéd, önkor­mányzati képviselő Szamársá­Vitatott ábrázolás. Gera Katalin szobrászművész makettje egy a négyből gok címmel küldött heves vá­laszt a képzőművészeti lektorá­tusnak. Visszautasította a szak- véleményben írtakat, és kiemel­te: ha Rippl-nek nem volt deho­nesztáló bakra ülni, miért lenne az az ábrázolása? Szerinte a pá­lyázatírók nem ízlés nélküli em­berek, a zsűri zsebében pedig nincs ott a bölcsek köve. Az ötletet ellenző képzőművé­szek, művészettörténészek sem adták föl: aláírásgyűjtésbe kezd­tek. A Képzőművészeti Alap több vezetőjének és tagjának a szignójával hetven név került a lapra, amit a közalapítvány kapott meg. Döntésükön azon­ban nem változtattak. Úgy hatá­roztak: a pécsi Trischler Ferenc pályaművét támogatják, és ez­zel fordulnak az önkormányzat­hoz. Az életnagyságúnál valami­vel nagyobbra tervezett, 5/4-es szobor költsége 40 millió forint­ra rúgna. A kivitelezésről a vá­ros közgyűlésének kellene dön­tenie - ha a terv odakerül. Rippl-Rónaival és a szamár­kordéval a belvárosban lehetne fényképezkedni. Az államalapí­tást idéző Szent Istvántól és a fe­születet tartó Nepomuki Szent Jánostól nem messze, jegyzi meg Horváth János Milán. A Rippl-kutató kiemelte: a köztéri szobrok túlélik a korukat, és Ka­posvárnak nem ezzel a művel kellene üzennie a jövőnek a 21. század elejéről. ■ Balassa Tamás 13

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom