Somogyi Hírlap, 2008. január (19. évfolyam, 1-26. szám)
2008-01-02 / 1. szám
2 SOMOGYI HÍRLAP - 2008. JANUÁR 2., SZERDA MI A VÉLEMÉNYE Hogy telt az új év első napja? BÖRÖCZI ANTALNÉ kaposvári könyvelő: - Ml mással is tölthetném, mint mozgással és sporttal. Négy éve vagyok a Meteor HE tagja, s azóta minden év első napján ugyanaz a program; kiadós séta a Töröcskei-tó- hoz, majd a Kaposhegy felé vesszük az irányt, délben pedig lencselevest eszünk. A hagyományos kaposvári Korhely-futáson pedig megválasztottak ruha- és csomagmegőrzőnek. Rákóczi János kaposvári üzletkötő: - 19 éve vagyok ugyanannak a biztosítónak az alkalmazottja, s egy üzletkötő életében nemigen vannak szabadnapok. Az új év első napján is dolgozom; átnézem az iratokat. A napi teendőimből nem maradhat ki a kézilabda sem. A Somogy Megyei Kézilabda Szövetség főtitkáraként pályázatokat írok, s az országos serdülő- és a téli terembajnoksággal foglalkozom. szarka antal kaposvári nyugdíjas: - Szűk családi körben töltöttem a szilvesztert. A délelőtt a pihenésé és a tv-nézésé volt, délután jólesett egy kis mozgás. Fél évtizede indulok a Korhely- futáson, de más kaposvári futóversenyeken is részt szoktam venni. Azt mondják, a sportot soha nem lehet elég korán elkezdeni. Az is tény, hogy soha nem szabad abbahagyni. MEGYEI KÖRKÉP Nem minden pénzkérdés kinevezés Somogybán hatszáz gyermek él nevelőszülőknél Januártól öt évig Porczió Györgyné vezeti a Somogy Megyei Gyermekvédelmi Központot. Három pályázó közül választotta igazgatónak a korábbi igazgatóhelyettest a megyei közgyűlés. Márkus Kata- Az új évet teljesen új gyermekvédelmi struktúrában kezdi a megye.- Továbbra is a toponári gyermekvédelmi központ marad a befogadó otthon, s ide tartozik a nevelőszülői hálózat, a szakszolgáltatás, valamint a Nyár utcai utógondozó otthon. Ám 2008-tól három gyermek- védelmi központ lesz a megyében; Nagybajom, Marcali, So- mogyvár. Ide tartoznak a gyermekotthonok, lakásotthonok. Egyik fő célom, hogy a korábbinál nagyobb összefogás legyen az otthonok, a gyermek- védelmi körzetek között. Korábban ugyanis, amíg önálló intézményként működött egy- egy intézet, gyakran tapasztaltam: ha bekerült a rendszerbe egy nehezen kezelhető gyerek, a vezető azt az okot próbálta mindenáron megtalálni, hogy miért ne lehessen a gyereket éppen az ő intézetébe elhelyezni. Persze érthető, hogy minden vezető leginkább olyan gyereket szeretne látni az intézményében, akivel kevés a gond. Ám ez kivitelezhetetlen. Jó volna, ha ettől kezdve a szakellátás úgy épülne föl, hogy minden gyereknek lenne helye a rendszerben. Tehát nemcsak az igazgató elképzeléséhez igazodna az intézet, hanem az ezerkétszáz somogyi, gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyerek igényeihez is.- Somogy mindig híres volt a jól működő nevelőszülői hálózatáról. Itt is lesz változás?- Szeretném, ha tovább növekedne a nevelőszülők száma. S persze jó lenne, ha differenciálni lehetne a jelenlegi tizenháromezer forintos nevelőszülői juttatást. Nem mindegy ugyanis, hogy a szülő egy három- vagy egy tizenhárom éves gyereket nevel. Somogy Gymran tapasztaltam, hogy az intézményvezető nem akarta befogadni a nehezen kezelhető gyermeket. Nemcsak a vezető, hanem ezerkétszáz gyermek igényeihez kell izazodni. Az idei évtől gyermekvédelmi központtá válik Somogy megyében Nagybajom, Marcali és Somogyvár is. megyében pillanatnyilag csaknem hatszáz gyereket nevel a háromszáz fős nevelőszülői hálózat. A jövő útja, hogy három nevelőszülői központot hozunk létre közös irányítással. így amiért a nevelőszülőnek eddig Kaposvárra kellett jönnie, azokat a szolgáltatásokat kivisszük a körzetközpontokba.- Ismert, hogy a fenntartó megyei önkormányzat nincs túl rózsás anyagi helyzetben. Önöknél futja mindenre?- Túlzás volna ezt állítani, de nem minden pénzkérdés. Egy intézet szakmai munkájának megújítása elsősorban az ott dolgozók hozzáállásán múlik. Az biztos, hogy sokkal nagyobb hangsúlyt szeretnék fektetni a pályázatokra. Az elmúlt időszakban tizenegy pályázatot nyújtottunk be, ebből hat volt sikeres: százezer forinttól 4,5 milliós összeghatárig nyert az intézmény. A legnagyobb szabású pályázatunkat a norvég alaphoz nyújtottuk be. Ki- lencvenmillióra pályáztunk, melynek keretében a befogadó otthont tizenkét férőhellyel bő- vítenénk. Ám ezzel egy időben a toponári épület teljes rekonstrukciója is elkészülne. Tervezem még támogatók felkutatását, továbbá a gyermekvédelemben tevékenykedő civil szervezetek részére egy központ kialakítását.- Komoly gond a megyében a speciális nevelési szükségletű gyerekek elhelyezése. Háromszor annyi ilyen gyerek van, mint amennyi férőhely.- Jelenleg negyvenöt olyan gyerek van Somogybán, akire kimondta a szakértői bizottság, hogy speciálisan kell nevelni. A Zita nevelőotthonban van két nyolcfős csoport, de vannak ilyen gyerekek országos intézetben, nevelőszülőnél, lakásotthonokban is. A következő évek első megolPorczió Györgyné 1953-ban Kaposváron született. A kaposvári tanítóképzőben, az egri tanárképzőn és a budapesti államigazgatási főiskolán szerzett diplomákat. 1984-től dolgozik a gyermek- védelmi központban, 1989-től igazgatóhelyettes, 2002-Tői általános igazgató- helyettes. 2008. JANUÁR 1-TŐL igazgató. dandó problémája lesz, hogy egy megyei szintű otthont kell kialakítani számukra. Egy három megyét átfogó pályázat már előkészítés alatt van. Ennek keretében a toponári központ kertrészében épülne a magatartás-problémás gyerekek számára egy intézet. Ám a létesítendő tizenhat fős otthon sem elégítené ki az igényeket. A BALATONTÓL... Kaposszerdahely szilveszter éjjelén újévi koccintásra várták a helybelieket és vendégeiket a Millenniumi Parkba a fenyőfához. Az új év első napján pedig a templomban újévi misére hívták a híveket, (mk) Kaposvár MÍG 2006-ban 9148 tonna almát termeltek a somogyi gazdálkodók, addig 2007-ben a kedvezőtlen időjárási körülmények ellenére a termés megközelítette a tízezer tonnát Országosan tavalyelőtt 537 e- zer tonnát szüreteltek, 2007- ben csupán 148 ezer tonnát. (av) Kaposvár az európai unió irányító bizottság úgy döntött, hogy exporttámogatással tovább élénkíti a vágósertéspiacot Az export-visszatérítés bizonyos húsféleségek kivitele esetén igényelhető. Mértékét százkilós hűtött és fagyasztott húsféleségre vetítve 31,1 euróbán, azaz csaknem 7700 forintban határozták meg. (av) Kaposvár január elsején léptek hatályba a tartási helyek, a tenyészetek és az ezekkel kapcsolatos egyes adatok országos nyilvántartási rendszeréről (a TIR-ről) szóló FVM-rendelet azon előírásai, amelyek az állatalapú támogatásokat igénybe venni kívánó állattartók részére kötelezettségeket is tartalmaznak. Erről a vidék- fejlesztési hivatal tájékoztatta lapunkat (av) Kaposvár somogybán 2007- ben csaknem 400 tonna vá- gónyulat értékesítettek a gazdálkodók. A pecsenyenyúl iránti kereslet az ünnepek előtt jelentősen élénkült. A felvásárolt alapanyag több mint 90 százalékát külföldön adták el. (av) Kaposvár dupla DVD jelent meg a Somogy Megyei Pedagógus Férfikarról. A felvételek 1986-96 közötti koncertekről készültek, (av) Marcali baráti találkozóra hívták meg a tűzoltóság nyugdíjasait. A résztvevőket Greffer József alezredes tájékoztatta a főbb feladatokról, a jövő évi tervekről. (hm) Ifjúsági szálló a kikötőben turizmus 150 millióból fejlesztenék a Dráva-partot Ötven férőhelyes ifjúsági és sportszálló épül a Dráva-part- ra Barcsnál; Somogybán nincs még hasonló létesítmény, s a Dél-dunántúli régióban is csupán kettőt találni.- A százötvenmillió forintos beruházáshoz ugyan még nincs együtt minden pénz, de a szükséges elszántság már megvan hozzá - mondta Torma József, a Drávatours utazási iroda ügyvezetője. - A terület már a birtokunkban van, a szakemberek pedig hozzákezdtek a szálló tervezéséhez. Egy ekkora beruházásnál azonban állami segítségre és további befektetőkre lesz szükségünk. Bízunk a pályázatunkban, s a befektetők keresése is jól halad: többen - hazaiak és külföldiek egyaránt - érdeklődnek a lehetőség iránt. Az idegenforgalmi szakember állítja: az elmúlt években csúcsra járatták a Drávát és annak infrastruktúráját. Évente Jetski a határfolyón egyre jelentősebb sport- események helyszíne a Dráva. 2008-ban országos motorcsónakversenyt tartanak a barcsi Dráva-szakaszon, és egy nemzetközi jetski-verseny előkészítése is megkezdődött már ugyanitt. több ezer ember evez végig a folyón, ül fel a sétahajóra, kirándul, biciklizik, lovagol végig a folyó mentén. Ahhoz, hogy tovább növeljék a látogatók számát, az infrastruktúra fejlesztésére, főképp szálláshelyekre van szükség.- A programjai és látnivalói alapján ma már nem csak egykét napos úti cél a Dráva vidék. Ehhez elegendő csak a legfontosabbakat; a gyógyfürdőt és a drávai ökoturizmust említeni. Ugyanakkor hiába nyújtunk rengeteg jó programot, ha szállást nem tudunk hozzá adni. Ezért a továbblépés csak a szálláshelyek növelésével érhető el - mondta Torma József. ■ Nagy L. LEGYEN A MUNKATÁRSUNK! KÜLDJÖN HÍRT! NEZZEN KORUL LAKÓHELYEN ES ÍRJON! Várunk meghökkentő vagy érdekes képeket is. I SONLINE.hu A SOMOGY MEGYEI ONLINE Ha lakóhelyén, útközben hírértékű információra bukkan, mondja el telefonon I a zöldszámon a hírszerkesztőnek, vagy küldje el SMS-ben j a 30/645-6800 számra, Illetve a sonllne@sonline.hu e-mall címen is várjuk üzenetét. Az eredeti - munkatársunk vagy mások által még be nem küldött - hírekért honoráriumot fizetünk és megjelentetjük a Somogyi Hírlapban, illetve a www.sonline.hu megyei hírportálon. MINDEN, AMI ÉRDEKES - ne menjen el mellette!