Somogyi Hírlap, 2007. december (18. évfolyam, 280-303. szám)
2007-12-07 / 285. szám
4 mssBmssm Helyet keres a Kapós Art halmos Klára grafikusmű- vész, a Kapós Art Egyesület vezetője: - Az ország első képző- és iparművészeti egyesületeként alakultunk meg 1990-ben, s jelenleg mintegy negyven taggal dol- | gozunk a megye kulturális { életéért. A minap tartottuk az évzá-ró közgyűlésünket, ahol a gyűjteményünknek, programjainknak eddig he- j lyet adó SMK megszűnése utáni lehetőségeinket tekin- 5 tettük át. A nehézségek ellenére idén az angliai Bath- ban és itthon is rendeztünk kiállítást. Jövőre Debrecenbe készülünk, és 2000 után j először katalógust szeretnénk megjelentetni. | SH-PORTRÉ A kaposvári író-tanár | TREMBECZKI CSABA, a NOSZ- lopy közgazdasági iskola ta- | nára: - A Táncsics gimnáziumból a szegedi matematika szak elvégzése után kerültem vissza szülőváro- j somba. Kontra tanár úr hitvallását és jókívánságát el- | sajátítva az a hobbim, ami a szakmám. A Végtelen Világvége Hotel és más történetek című könyvemnek csütörtökön volt a bemutatója, ahol barátok és tanítványok j körében boldognak érezhettem magam. Schlegl István lektor támogatása mellett nagy örömöt jelentett Fésűs Éva meseíró jelenléte és Érfalviné Ludvig Borbála igazgatónk köszöntése, í aki betegségéből lábadozik. MEGYEI KÖRKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2007. DECEMBER 7., PÉNTEK Új vásárcsarnok épül igény A kaposváriak a mostani piac helyén szebbet szeretnének Várják az észrevételeket a városházán az újabb tervhez A vásárcsarnokban nem csupán piaci napokon sok a vásárló. Az árusok rövidesen már európai szintű piacon kínálják szebbnél szebb portékájukat Korszerű, a kaposváriak elvárásainak megfelelő piac és vásárcsarnok épül a somogyi megyeszékhelyen. Az új, impozáns épület a városképet is javítja majd. Az 1962-ben épült kaposvári piac és vásárcsarnok szerkezete elavult - mondta Szita Károly polgármester -, nem felel meg sem a kor előírásainak, sem a kaposváriak igényeinek. Ám rendkívül jó fekvése miatt könnyen megközelíthető mind a vasútállomásról, mind pedig autóbusszal, népszerű tehát a kaposváriak körében. Nagy gondot okoz viszont, hogy szűkös a parkolási lehetőség a piac környékén. Mindezek miatt a kaposváriak úgy döntöttek - nem kis fejtörést okozva ezzel a tervezőknek -, hogy a piac jelenlegi helyén szeretnének korszerűbb, kényelmesebb, szebb vásárcsarnokot. Megszületett hát a döntés: új piaca és vásárcsarnoka lesz Kaposvárnak, de nem másutt, hanem a mostam helyen. Szita Károly hozzátette: a számítások szerint a beruházás 1,2 milliárd forintba kerül. A tervek szerint a Baross Gábor utca felől megközelíthető, 100 gépkocsi befogadására alkalmas, kétszintes parkolóház épül a mai zúzott köves, ideiglenes parkoló helyén. Fölötte pedig a jelenlegi vásárcsarnok területével megegyező nagyságú, 1800 négyzet- méteres új csarnok épülne. A parkolóházból lifttel vagy mozgólépcsővel lehet majd eljutni a piacra, ami elsősorban az időseknek, kismamáknak és mozgássérülteknek jelent majd könnyebbséget. A beruházás két lépcsőben zajlik annak érdekében, hogy az árusítás folyamatos maradhasson. Az új csarnok elkészültét követően a jelenlegi üzletek átköltözhetnek a régi helyükről az új épületbe. Majd a következő lépcsőben állnak neki a jelenlegi piac területén egy 1200 négyzetméteres, szabadtéri árusításra alkalmas, ám fedett árusítóhely kialakításának. Itt elsősorban zöldséget, gyümölcsöt, virágot árusítók kapnak majd helyet, de megmarad a lehetősége a kiskertekben megtermelt termények árusításának is. Európa számos országában a piac szinte közösségi életet teremt. Kaposváron is így van ez, de most a méltó körülmények is biztosítottak lesznek ehhez - fejezte be a polgármester. Újabb szabályozásiterv-módosí- tási igényeket fogadott el novemberben a kaposvári közgyűlés. Többek közt a Raktár utca északi részén egy bioetanol-üzemet kívánnak létesíteni, a tisztviselő telepen az építési paramétereket vizsgálják felül. Építési övezetek határvonalát módosítják a Nost- ra környékén, a Vak Bottyán utcában, valamint a Pécsi utcában, a vasút mellett. A volt hajléktalanszálló területét lakásépítésre alkalmas területté kívánják átalakítani. A Deseda-tó körül kerékpár- és gyalogút kiépítését tervezi a város. Kaposfüreden az Ibolya utcában lévő zöldterület megszüntetését és a kecel- hegyi új lakóterület beépítési feltételeit meg kell vizsgálnia a tervezőknek. Mivel hamarosan megkezdődik a tervezési munka, a felsorolt módosításokkal kapcsolatban várja a főépítési iroda a lakossági észrevételeket december 30-áig levélben, e-mail- ben, a foepiroda@kaposvar.hu címen, valamint faxon, az 501- 520-as számon. Ingyenes számot hívhatnak a lakók, ha hibát észlelnek December 1-jétől a közvilágítás hibáival kapcsolatos bejelentéseiket ingyenesen hívható telefonszámon tehetik meg a kaposváriak. Ha műszaki hibát észlelnek, a 06-80-20-50-20-as telefonszámot tárcsázhatják ingyenesen a városlakók. Ügyeleti szolgálatot szerveztek a kaposvári közterület-felügyelők Esti és hétvégi ügyeleti szolgálatot szervezett a közterület-felügyelet Kaposváron. A cél, hogy a szabálysértőkkel szemben mielőbb intézkedhessenek a város utcáin a felügyelet munkatársai. Munkanapokon reggel fél nyolctól este nyolcig, hétvégén pedig reggel nyolctól este nyolcig tehetnek bejelentést, észrevételt a városlakók a 06-30/916-35-38-as telefonszámon. Kaposvár önkormányzata fontos feladatának tekinti a város közbiztonsági helyzetének javítását, ezért tartotta szükségesnek, hogy a kora esti órákban és a hétvégéken is lehetőségük legyen a kaposváriaknak a szabálytalanságok bejelentésére, majd a felügyelők megtehetik a legszükségesebb intézkedéseket. A közterület-felügyelők ezentúl a város meghatározott részein, többek között a belvárosban, a Cseri városrészben, a Donnerben, illetve Tüskeváron kerékpárral teljesítenek szolgálatot - természetesen az időjárás függvényében -, így nagyobb területet tudnak ellenőrizni. ■ A Zanzibár is zenél a téren szilveszterkor Az idén ismét együtt köszönthetik az újévet a kaposváriak a Kossuth téren. A programok fél tizenegykor kezdődnek a téren, a szilveszteri tűzijátékot többek közt lézer-show-val színesítik, ami 7,4 millió forintba kerül. Az év utolsó estéjén a Zanzibár és a Best of együttes szórakoztatja majd a kaposváriakat. ■ Gazdag adventi program hívja a kaposváriakat December 10-én öt órától a Békevári Csengettyűsök koncertjére várják a kaposváriakat a Kossuth téren. Tizenegyedikétől tizennegyedikéig Peták Vásár lesz ugyanitt, 12-én pedig négy órától a Pajta Hangversenyen fellép a Herbst Rósen Kórus, a Kaposvári Nyugdíjasok Énekkara és az igali női kar. ÖSSZEÁLLÍTÁSUNK KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL KÉSZÜLT Nem volt egyetértés a Mikulás puttonyában a közgyűlésen Kaposvár Az biztos, hogy lesz szemétdíj, ám az csak két hét múlva derül ki, mennyit kell majd fizetni Bár nem tervezték, várhatóan két hét múlva rendkívüli ülésre jönnek össze ismét a kaposvári városatyák. Akkor tárgyalja ugyanis újra a városi közgyűlés a szemétszállítási díj visszaállításáról szóló előterjesztést, amit csütörtökön hosszas vita után levettek a napirendről. Pintér Attila frakcióvezető (MSZP) már a tárgyalás megkezdése előtt javasolta: vegyék le a napirendről, mert szerinte több tisztázatlan kérdést vet föl az előterjesztés. Javaslatát ugyan elvetette a képviselő-testület, ám nem sokkal később Szita Károly polgár- mester hasonló jellegű kezdeményezése már többséget kapott a közgyűlésben. A polgármester az előterjesztéssel kapcsolatos számos kérdés, felvetés után Pintér Attilát bízta meg azzal a feladattal, hogy dolgozzanak ki egy számukra is elfogadható javaslatot arról: miként működjön majd a rendszer. Abban ugyanis egyetértés volt a képviselők közt, hogy a teljes körű ingyenességet meg kell szüntetni a szemétszállítás terén Kaposváron. Legalább akkora vita kísérte az önkormányzat költségvetésének első háromnegyedévi teljesítését, mint a szemétszállításról szóló napirendet. Előbbit azonban 16 igen, 5 nem és 6 tartózkodás mellett elfogadta a képviselő-testület. Szita Károly szerint Kaposvár 2007-ben is stabilan gazdálkodott. Nyugodt évet zárt a város - mondta -, Kaposvár az idén is fejlődött. Az ellenzék ugyan ezt a kijelentést nem cáfolta, ám azt firtatták: mindeközben hány munkahely jött létre a városban és hol, valamint ami még fontosabb, hány álláshely szűnt meg? Mire Szita Károly azt válaszolta: a Videotonnál és a kereskedelemben jött létre számos új munkahely, s a régiós központok Pécsre költöztetése miatt szűnt meg viszonylag sok. S persze a pamutfonó megszűnése is érzékenyen érintette a várost. Kováts Imre (Kaposvári So- mogyért) azt rótta föl az idei Szita Károly a csütörtöki kaposvári közgyűlésen. Sír vagy nevet? költségvetés legnagyobb hibájának, hogy a népszerűség- vesztéstől való félelem miatt elmaradt a valódi gazdaságfejlesztés a városban. A város jövő évi költségvetési koncepciójáról szóló előterjesztés is indulatokat gerjesztett, Pintér Lóránd (SZDSZ) egyenesen az utóbbi évek legse- matikusabb koncepciójának nevezte a tervezetet. Mire Szita Károly így replikázott: nem sematikus, hanem tematikus. Kováts Imre a tervezetben szereplő nagyberuházásokra utalva azt mondta: nem tartozik a kaposvári sorskérdések közé például a Nostra és a Kalandpark megépítése. Azt kell építeni a városban, amire a kaposváriaknak valóban szükségük van, nem amire pályázni lehet. Pintér Attüa a kilencmilliárd forintos hitelfelvételről úgy fogalmazott: nem a pénzből megvalósítandó célokat vitatjuk, hanem az eszközöket kell átgondolni. A polgármester aztán rövidre zárva a vitát kifejtette: jövőre pozitív lesz Kaposvár költségvetési egyenlege. A há- rommilliárd forintos kötvény- kibocsátásnak köszönhetően nem lesz hiány, és nem szükséges majd hitelfelvétel sem. A működési hiányt 300 millió alá sikerült szorítani, jövőre a cél a nullához való közelítése. ■ Márkus Kata