Somogyi Hírlap, 2007. december (18. évfolyam, 280-303. szám)

2007-12-06 / 284. szám

6 2007. DECEMBER 6., CSÜTÖRTÖK GAZDASÁG Csökken a MÁV vesztesége 2007-ben A MÁV az idei évet várhatóan 27 milliárd forint csoport- szintű veszteséggel zárja, a tavalyi 83 milliárd forintos negatív eredményéhez ké­pest - jelentette be tegnap Kamarás Miklós, a vasúttár­saság-elnöke. Még mindig kevesen vásárolnak bankkártyával Magyarországon továbbra is leginkább készpénzt vesz­nek fel bankkártyájukkal a kártyabirtokosok - derül ki a GfK Hungária Piackutató Intézet adataiból. A bank­kártya-birtokosok mindösz- sze hatvan százaléka hasz­nálja kártyáját vásárláshoz. Jelentkezés vizsgára a Pannon Mobil Internettel A pannon a szeptemberi tárgyfelvételi időszakban in­dított Mobil Internet Kávé­zók sikerén felbuzdulva most a vizsgákra jelentke­zésben segíti a hallgatókat december 4. és 7. között a Budapesti Műszaki Főiskola Kandó Kálmán villamos- mérnöki karán. A modern kor gyermeke nem sorban állva, hanem az internetes vizsgaidőpont-foglalás során fut versenyt az idővel és a csoporttársakkal. A Hírsávot a támogatja. Tessék, áramot vegyenek! piacnyitás Januártól a fogyasztók választhatnak szolgáltatót Megnyílik majd a gázpiac is nyár közepére Már csak szűk egy hónap van hátra a január elsejei árampiaci liberalizációig. A fogyasztókat talán leg­inkább mozgató árakat azonban még mindig nem lehet tudni. Tóth Marcella januártól bárki dönthet úgy, hogy nem a mostani szolgáltatójától ve­szi az áramot, hanem egy másik­tól, ha az kedvezőbb díjat kínál neki. A tarifák böngészésével azonban még várni kell egy csep­pet, mert nem lehet még tudni, hogy milyen árakkal rukkolnak elő a szolgáltatók, annak ellenére, hogy már csak szűk egy hónap maradt az év eleji piacnyitásig. A gazdasági-tárca szerint sza­bályozási oldalról semmi akadá­lya sincs a január elsejei piacnyi­tásnak. „Az áramtörvény megszü­letett, a végrehajtási rendeletek pedig elkészültek, illetve elkészül­nek az év végéig” - jelentette be Felsmann Balázs, a gazdasági tár­ca államtitkára. A még egyeztetés alatt álló rendelettervezetek vár­hatóan két hét múlva kerülnek az Országgyűlés elé. Nem fogadták el még a gazda­sági tárca azon rendeletét sem, amelyben a Magyar Energia Hiva­tal javaslata alapján a januártól érvényes, lakossági fogyasztókra vonatkozó árakat meghatározzák. Ezért az árakról csak a későbbiek­ben, a jogszabály megjelenése VÁRHATÓAN 2008. július elsejé­től megszűnik a hatósági ár a magyar gázpiacon is. A gáztör­vény tervezetét még nem fogad­ta el ugyan a kormány, de va­lószínűleg a rászorult fogyasz­tóknak többletjogokat biztosíta­nak majd, ahhoz hasonlóan, ahogy az árampiac megnyitá­sánál is lesznek védett fogyasz­tók. A rászorultak egyebek mellett jogosultak lennének részletfizetésre, fizetési hala­dékra, és kérhetnék az előre fi­zetett mérő felszerelését A ké­szülőtervezet azt is kimondja, hogy a védendő fogyasztóknál nem lehet kikapcsolni a gázt hétvégén, illetve nemzeti ünne­peket megelőző napokon. után tudnak felvilágosítást adni a szolgáltatók - tudtuk meg az E.ON Hungária csoporttól. A piac nyitása azonban nem feltétlen hozza magával az alacso­nyabb árakat, sőt becslések sze­rint mintegy tíz százalékkal kell többet fizetnie a lakosságnak ja­nuártól. Kérdés az is, hogy meny­nyien élnek majd a szabad szolgáltatóváltás lehetőségével. „Első körben nem számítunk túl nagy mozgásra a nem ipari fo­gyasztók körében a piacnyitás miatt” - mondta el érdeklődé­sünkre Boross Norbert. Az Elmű és az Émász szóvivője hozzátette, azokban az országokban, ahol már szabadon választhat a lakos­ság áramszolgáltatót, az új társa­ságot választók száma általában nem haladja meg a tíz százalékot. A magyar lakosság januártól választhat, hogy egyetemes szol­gáltatótól vagy pedig kereskedők­től veszi az áramot. A kettő között az a különbség, hogy az egyete­mes szolgáltató hatóság által el­lenőrzött áron fogja az áramot ad­ni, a kereskedők viszont a piaci vi­szonyoktól függően fogják áraikat meghatározni. Fontos tudni, hogy az egyetemes szolgáltatók kötele­sek árammal ellátni az engedé­lyükben meghatározott szolgál­tatási területen a háztartásokat. Ha pedig a fogyasztók nem akar­nak váltani, akkor automatiku­san a korábbi szolgáltatótól kap­ják az áramot. A fogyasztókat ugyanakkor január 5-ig kell írás­ban tájékoztatni a változásokról. HIRDETÉS KtRtKRtSZtRtU, Márkakereskedőink: Balatonboglár, SUZUKI BORONGICS Vikár B. u. 2. Tel.: 85-352-070 • Barcs, SUZUKI KARVALICS Bajcsy Zs. u. 86. Tel.: 82-460-290 • Kaposvár, SUZUKI HÍRT Kond vezér u. 2. Tel.: 82-555-515 • SUZUKI KAPÓS AUTÓ Vár u. 16. Tel.: 82-312-826 • Marcali, SUZUKI KLENOVICS Noszlopy G. u. 14. Tel.: 85-314-673 • Nagyatád, MERENCICS AUTÓ KFT. Dózsa György út 102. Tel.: 82-553-018 • Siófok, SUZUKI KUBÁT-VINCZ Vak Bottyán út 55. .... és végül mindannyian elmentek a * :. vl i m Suzuki-márkakereskedésbe, ahol nem í 1 IjUU/ csak használt autójukért kaptak többet 500 ezer forinttal, de gazdagabbak let- |1 DU m tek egy ajándék garnitúra kerékre szerelt vV* Pirelli téli gumival is." Minden jó és jó a vége! Évvégi kedvezmények Swiftre, Ignisre és SX4-re! Igyekezzen, egyszer minden mesés ajánlat véget ér! Induló THM 10% önrész befizetésével és 120 hónap futamidő esetén. CNF (Svájci Frank) alapú változó kamatozású hitel, fix törlesztőrész­lettel, amely Swift, Ignis és SX4 típusú személygépkocsik vásárlására vonatkozik. A kedvezményes finanszírozást a Merkantil Bank Zrt. nyújtja. A reklámban szereplő adatok tájékozató jellegűek, nem minősülnek szerződéskötési ajánlatnak. A Bank a hitelbírálat jogát fenntartja. Ajánlataink 2007. december 1-jétől december 15-ig, illetve az akciós készlet erejéig a hazai gyártású személygépkocsikra érvényesek. A részletekről és a kedvezménycsomagokról érdeklődjön márkakereskedőinknél. A különböző akciók nem vonhatóak össze és nem válthatóak készpénzre. Üzemanyag-fogyasztás (kombinált): 5,0-7,6 1/100 km CC/kibocsátás (kombinált): 122-182 g/km. A BUX-index 2007. december 5-én 26000 Előző napi */**'"% záróérték: - / I r> 25900 25398 ■■ ; / 25 800 ............/ Záróérték: KA jJ 25 943 25 700 fT- Vyrzf..................i......... 25 600 /,...........................................j _____ I Nyitóérték: ,------------- i-------, 25 500 -jj 25428 | | Változás: 2,14% | 25400 15.30, a New Yorki f 25 250 tőzsde nyitása /j ponp/' 09.00 11.00 13.00 15.00 16.30 /0ra FORRÁS: BÉT NYERTESEK 21”712 5 Részvény Utolsó ár (Ft) Változás (%) Millió Ft Phylaxia 29_ +7,41 346 Mól 25600 +2,44 5092 Rlchter 38670 +2,44 3181 OTP 8490 +2;09 13096 Mtelekom 916 +1,22 1064 VESZTESEK FORRÁS: BÉT Részvény______Utolsó ár (R) Változás (%) Millió Ft Pa nnonplast 1421 -1,32 38 AAA________450 -1,10 6 Pa nnonflax 1300 -0,76 4 GSprak 1380 -0,72 24 Freesoft 3 499 -0,03 5 A BUX-index az elmúlt napokban 26 400 7Z 26 000 25 758 25 600 25 467rj**''r\> 25398 25 200 / / 25 323 24800 / 24400 / 24 667 24000 / 23 600___2^899_____________________ po nt/11.27 11.28 11.29 11.30 12.03 12.04 / naP FORRÁS: BÉT MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2007. december 5-én. €/Ft $/Ft €/$ 4 4 f 252,66 171,66 1,47-0,42 Ft -0,95 Ft +1 cent

Next

/
Oldalképek
Tartalom