Somogyi Hírlap, 2007. december (18. évfolyam, 280-303. szám)
2007-12-28 / 301. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2007. DECEMBER 28., PÉNTEK Hatkor ment el a hattízes menetrend A két ünnep között érdemes előre tájékozódni Szorult helyzetben az utasok a két ünnep között. Zselicklsfaludon tegnap hajnalban hiába várták a hat óra tíz perces autóbusz-járatot Mi volt az év sikere? heizler György ezredes, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója: - Egyértelmű sikerként könyvelhetjük el az Interreg uniós pályázatunkat. Országosan is előremutató térinformatikai fejlesztést hajtottunk végre, ennek segítségével képessé váltunk a háromdimenziós tervezésre. így egy esetleges árvíznél vagy belvíznél pontosan kiszámítható a víz folyása, terjedése. vida Kálmán, a Húsipari Dolgozók Szakszervezetének kaposvári vezetője: - Kiharcoltuk a bérfejlesztést. A fizikai dolgozóknál öt százalékkal nőtt az alapbér, s ráadásul a béren kívüli juttatás keretében - minden dolgozó - hat-, illetve tízezer forintos anyagi támogatásban részesült. Visszatekintve az is fontos tény, hogy a szociális és jóléti alapot 1,2 millió forinttal emeltük meg. LÖVEY LÁSZLÓ megyei főállatorvos, az élelmiszerláncbiztonsági és állat-egészségügyi igazgatóság igazgatója: - Eredményesnek tartom az évet. A szakigazgatási hivatal megalakulása után sikeresen együtt tudtunk dolgozni a csapat tagjaival. Megfelelően látjuk el az ÁNTSZ-től átvett feladatokat, s öröm, hogy a szolgálattól érkező dolgozók is jól beilleszkedtek. Zselickislaki olvasónk titkon abban reménykedett, hogy csütörtökön időben odaér a munkahelyére. Harsányi Miklós- Kaposvári munkahelyünkre szerettünk volna beutazni az első munkanapon - írta Zselic- kisfaludon élő olvasónk. - Ez a Kapós Volán „segítségének köszönhetően" nem sikerült. Lakossági bejelentés alapján indult meg az eljárás. A zsaruk ennek nyomán jutottak el egy 27 éves kaposvári férfihez; a közúti ellenőrzés során járművében, illetve a házkutatáskor több mint 420 darab extasy-tablettát foglaltak le a rendőrök. Az akció során még két gramm kokain s 41 gramm speed-pornak tűnő anyag is előkerült Az illető utólag vette észre az internetes tájékoztatóban, hogy Szilvásszentmártonról a megye- székhelyre 6.10-kor és 7.20-kor nem indul busz. - A Volánnál többszöri hívásra pár csengés után felvették a telefont, majd letették - derült ki a szerkesztőségünkhöz eljuttatott levélből. Végső kétségbeesésükben a személyszállítási osztályvezető telefonszámán beszéltek egy férfival, aki azt állította, hogy eljött a 6.10-es busz.- Kábítószerrel való visszaélés megalapozott gyanújával folytattuk a nyomozást; ennek során tíz személy, köztük több fogyasztó is a rendőrség látókörébe került - fejtette ki az ezredes. A Somogyi Hírlap úgy tudja; a férfi kihallgatása során beismerte, hogy kábítószer-kereskedéssel foglalkozik. Egy pesti rendőri akció során A férfi megígérte, hogy visz- szahívja őket, s tájékoztatást ad a következő busz indulásáról.- Csaknem egy óra múlva ezt meg is tette, s közölte, hogy gépkocsi-vezetői mulasztás miatt korábban ment el a járat - magyarázta a zselickisfaludi utas. - Amikor megkérdeztem, hogy kihez forduhatnánk igazolásért, az illető letette a telefont.- Nem tudjuk, hogy pénteken mivel jutunk be a munkahelyünkre - jelezte olvasónk. - Az további két személyt kaptak el. Egyikük, egy 35 esztendős fővárosi férfi, megalapozottan gyanúsítható, hogy a kaposvári férfinak több alkalommal kábítószert adott el. A pesti razziában amúgy 680 darab tablettát találtak a rendőrök. A két, terjesztéssel gyanúsított személyt őrizetbe vették. Kiemelte: komoly segítséget kaptak az SMRFK felderítő osztáinternetes és a menetrendi tájékoztató, valamint a személy- szállítási osztályvezető számán bejelentkezett dolgozó más és más tájékoztatást adott. Kádas Gábor, a Volán üzemvezetője azt mondta: az ünnepek között országszerte csökkentett járatszámmal közlekednek a buszok. - A változásról hirdetményt helyeztünk el az autóbusz-megállóknál, s időben értesítettük az önkormányzatokat és a nagy foglalkoztatókat is. lyától, valamint a Kapós beavatkozó alosztálytól is. A felderítés teljes eszköztárát bevetették.- Somogybán rekordfogásról van szó, s országosan is kiemelkedő mennyiségnek számít a most lefoglalt kábítószer - húzta alá Herke Tamás. Megtudtuk: a drogárusok akár 15 év szabadságvesztésre is számíthatnak. ■ Harsányi M. ■amagraai Balatonbogiár interaktív vendégkönyv nyílt Balatonbogiár honlapján. A fórumon feltett közérdekű kérdésekre, javaslatokra az illetékes köztisztviselők válaszolnak. (me) Barcs lelki egészségünkről tartott előadást Eger- váriné Árvái Márta kaposvári hitoktató a barcsi városi könyvtárban. Az évzáró összejövetelen arról beszélt, hogyan kezeljük az igazságtalanságokat, sértéseket és a sértődéseket. A jövő évben is folytatódnak a bibliaismereti előadások. (ni) Kadarkút EGY kidőlt fa zárta le a fél útpályát csütörtökön hajnalban Kadarkút és Bárdudvarnok között - tájékoztatott Pintér Sándor, a megyei katasztrófa- védelmi igazgatóság ügyeletese. A fát a kadarkúti önkéntes tűzoltók távolították el. (hm) Kaposhomok a település legfiatalabb és legidősebb lakói is kaptak karácsonyi ajándékot az önkormányzattól. A gyerekek 14 éves korig kétezer forint értékben kaptak mikulás- és karácsonyi csomagot, összesen kilencvenen. Kilenc- venegy nyugdíjas pedig kétezer forint készpénzt és ezer forintos vásárlási utalványt kapott az ünnepek előtt, (mk) Marcali a szivárvány Nyugdíjas Egyesület kétszázezer forint értékben kapott könyveket a budapesti Maholnap Alapítványtól. A százhuszonhat darabos könyvajándékban többségében szépirodalmi és szórakoztató kötetek vannak, (ve) Mezőcsokonya kolber István államtitkár tett látogatást a községben; a tanácskozás keretében meghallgatta a képviselő-testület jövő évi elképzeléseit, s megtekintette az iskola bővítési terveit - számolt be Decsi József polgármester csütörtökön. Az államtitkár részt vett a karácsonyi ünnepségén, s ajándékot adott át a Van remény mozgássérült gyermekek alapítány számára, (hm) Drogosokat fogtak a kommandósok rekord Somogybán idén ez volt a legnagyobb értékű kábítószerfogás Gáz a Termőtöknél: vizsgál és fizettet a kincstár fecskeház Azt írták: kevesebb támogatást kap a lakó, ha az egyedi mérőórák alapján számláznak Életveszélyes szánkózás Töröcskén Visszafizetteti az államkincstár a siófoki Termofok Kft.-vel a szabályellenesen igényelt gázár-támogatást. A távhőt is szolgáltató siófoki Termofok Kft. üzemelteti a fiataloknak épített fecskeházat. A cég arról értesítette a lakókat a közelmúltban: a Magyar Államkincstár felülvizsgálta a gázártámogatásukat, és eszerint tíz százalékkal kevesebb állami támogatás jár nekik, mint eddig, ha továbbra is a lakásokban felszerelt egyedi mérők alapján óhajtják kapni a számlájukat. Választhatják a másik, átalány- díjas számlázást is - így a kft. levele. Ezt idén januárban egyszer már megpróbálta bevezetni a szolgáltató, ám ennek - mint annak idején megírtuk - hatalmas felháborodás lett a vége, hiszen a fecskeházban élők esetenként a korábbi fíítésszámla két-há- romszorosát kapták kézhez. Tiltakozásuk nyomán a Termofok Kft. akkor visszakozott, visszavonta a magas számlákat arra hivatkozva, hogy a kiállítás téves volt, ami számítógépes rendszerük hibájából adódott. Ehhez képest most újra az átalánydíjas számlázást tartanák helyesnek. Kappel Imre, a Termofok Kft illetékese lapunknak azt mond■ A kincstár nem a támogatottaktól követel. ta: a Magyar Államkincstár szerint helytelen a lakásonkénti, ténylegesen elfogyasztott gáz- mennyiség alapján történő számlázás, mert ez alapján nem érvényesíthető megfelelő módon a lakók felé az állami támogatás. Magunk is érdeklődtünk a kincstárnál, ahonnan a következő választ kaptuk: 2007 októberében helyszíni ellenőrzést végeztek a Termofok Kft. székhelyén azért, hogy megvizsgálják, az igénylők megfelelő módon kapják-e meg a szociálisenergia- támogatást. A jegyzőkönyv szerint hibákat találtak a szolgáltató eljárásában, és további vizsgálatot folytatnak a hőmennyiség- mérés formájával kapcsolatban. Magasabb lesz a számla vagy sem, ha az egyedi óra mér? Elmondták, hogy a Magyar Államkincstár nem a jogosan járó támogatást csökkenti, eljárása nem befolyásolja a felek közötti hőelszámolási rendszert. Bárhogy történik tehát a mérés és a számlázás, az önmagában semmiképp nem módosít az igénylőnek meghatározott gázártámogatás mértékén. Hozzátették a kincstár illetékesei: mivel a támogatás eddigi megállapítása nem a jogszabályban meghatározott módon történt, a Termofok Kft. az állam számára köteles visszafizetni azt az összeget, amit szabályellenesen igényelt Leszögezték: nem a támogatottaktól követelnek vissza pénzt! ■ V. Horváth Mónika- Gerinccsigolya-törés gyanújával vittek a kórházba csütörtökön este egy kaposvári fiatalembert - értesült a Somogyi Hírlap. Úgy tudjuk, a töröcskei domboldalon szánkózott a 29 éves férfi. Egy ugratón felbukott, s az illető ezután nem tudott megmozdulni. A mentőket nem sokkal a baleset után riasztották, az egység tagjai csaknem egy kilométert gázoltak a 20-30 centis hóval fedett, felszántott hegyoldalban. A szerencsétlenül járt férfit a Kaposi Mór Oktatókórházba szállították - közölték lapunkkal. ■ H. M.