Somogyi Hírlap, 2007. december (18. évfolyam, 280-303. szám)

2007-12-24 / 299. szám

HÍRSÁV Újra megszámlálják a hajléktalanokat HÁROM Év UTÁN ismét felmé­rik, hányán élhetnek fedél nélkül Magyarországon - közölte tegnap a februárra tervezett programot irányító Menhely Alapítvány sajtóre­ferense, Gurály Zoltán. Je­lenleg 25-30 ezerre becsü­lik a fedél nélkül élők szá­mát. A fővárosban ötezerre, vidéken összesen hat-hét­ezerre tehető az ágyak szá­ma a szállókon. Román koldusáradat Görögországban RÓMÁBÓL ATHÉNBA tették át székhelyüket a romániai kol­dusok. Román hírügynöksé­gek szerint az utóbbi hetek­ben elárasztották Athén ut­cáit a román kéregetők, ami annak tulajdonítható, hogy a szinte diplomáciai konfliktu­sig fajult novemberi rabló­gyilkosságot követően az olasz hatóságok szigorúbban léptek fel ellenük. II. Erzsébet királynő az interneten hódít HIVATALOS CSATORNÁT nyitott a brit királyi ház a You- Tube-on. A csúcstechnika iránt érdeklődő, 81 éves II. Erzsébet királynő, aki a második világháború idején autószerelői képesítést is szerzett, és a brit hadsereg teherautóit javította, éppen ötven évvel azután hódította meg az új internetes médiu­mot, hogy hagyományos ka­rácsonyi beszédét először közvetítette a BBC televízió. II. Erzsébet lépést tart a korral Banglades: milliók fedél nélkül több mint egymillió ember szorul szükségszállásra Bangladesben hetekkel a Szidr trópusi vihar elvonu­lása után. A ciklon másfél millió házat rombolt le, és az eddigi adatok szerint leg­kevesebb 3300 ember életét követelte. Újabb 28 al-Kaida- tagot fogtak el őrizetbe vették az al-Kaida terrorszervezet 28 tagját teg­nap Szaúd-Arábiában. Mek­ka, Medina és Rijád városok­ban, valamint az ország északi határterületén fogták el őket. Az őrizetbe vett ter­roristák között egy külföldi is van. Azzal gyanúsítják őket, hogy a muzulmán za­rándoklat idején támadáso­kat készültek elkövetni. Fagyoskodó kamionosok Záhony Több kilométeres sor vesztegel a magyar-ukrán határon Segélyszervezetek meleg teával próbálják enyhíteni a kamionosok gyötrelmeit. Szűkös az út, az ukránok óránként 20-30 kocsit tudnak átengedni. Legalább 15 kilométeres kamionsor torlódott fel a záhonyi határátkelőnél. Ebben Schengen is ludas. A várakozási idő több mint egy nap. Vég Márton Szinte biztos, hogy szentestére nem lesznek otthon a záhonyi határnál kilépésre várakozó ka­mionosok, több kilométer hosz- szan állnak ugyanis a kamionok a magyar-ukrán határhoz veze­tő úton. A teherjárművek szom­bat este óta torlódtak fel a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei 4-es főúton. Vasárnap délutánra már 15 kilométer hosszan vesz­tegeltek a jórészt hazafelé tartó ukrán, illetve orosz kamionok. A megyei védelmi bizottság mo­bil WC-ket állított fel az út men­tén, míg a katasztrófavédelem és a vöröskereszt munkatársai for­ró teával kínálták a fagyoskodó sofőröket. Orodán Sándor, a Ha­tárőrség szóvivője elmondta, a több kilométeres kamionsor kialakulásában szerepet játszott a schengeni határnyitás. A jár­művek ugyanis azóta ellenőrzés nélkül léphetnek be Ausztria, Szlovákia és Szlovénia irányá­ból, így az Ukrajna felé tartó ka­mionforgalom egyszerre zúdult rá a záhonyi határátkelőre. A magyar-ukrán kétoldalú egyezmény értelmében Ukrajna azt vállalta, hogy óránként leg­kevesebb húsz kamiont enged be az országba. Tegnap este már harmincra nőtt a szám. Jelentősen megnőtt a Románia az új schengeni szomszédok közül az osztrákok a magyaro­kat kedvelik a legjobban. A Pro­fil magazin közölte, a megkér­dezettek 71 százaléka mondta rokonszenvesnek a magyaro­kat, és csupán egy tizedüknek és Magyarország közötti nagyobb határátkelők forgalma is, az ün­nepek közeledtével többszörösé­re nőtt a hazafelé tartó románok száma. A külföldi vendégmun­kások áradata valószínűleg hétfő délutánig tart. Nagylaknál az el­múlt 48 órában megháromszoro­zódott a forgalom, összesen har­mincezren léptek be Romániába. A Temes megyei Csanádnál is az utóbbi két napban ugrott meg a forgalom, eddig naponta átlago­san 1700-an léptek át a határon, most ez a szám eléri a négyezret. Itt szombatról vasárnapra virra­dó éjszaka 40 percet is kellett vá­volt kifogásuk. Mögöttünk a szlovénok végeztek 63 százalé­kkal A cseheket minden máso­dik kérdezett minősítette szim­patikusnak, egyharmaduk azonban azt válaszolta, hogy ellenszenvesnek találja őket. rakozni a feltorlódott gépkocsisor miatt. Az ugrásszerű emelkedés a külföldön munkát vállaló és most hazatérő románoknak tulaj­donítható. A legtöbben Olaszor­szágból, Spanyolországból láto­gatnak haza az ünnepek idejére, de sokan érkeznek Németország­ból és Ausztriából is. Közben Szlovéniában véget ért az az ünnepségsorozat, ame­lyet a schengeni egyezmény nyolc volt szocialista országra és Máltára történt kiterjesztése al­kalmából tartottak kormányfők és EU-vezetők részvételével Európa-szerte. „A határok megszüntetése erő­teljes jelzés Európa egysége szempontjából - emelte ki Jósé Manuel Barroso. - A húsz évvel ezelőtti Európa megosztott volt, és az állampolgárainak nagy ré­szét megfosztották a szabadság­tól, de ha látom, honnan indul­tunk és hová jutottunk el, nem le­hetek borúlátó Európa jövőjét il­letően” - tette hozzá az Európai Bizottság elnöke. A magyarok az osztrákok kedvenc szomszédai Sorozatos balesetek a csúszós utakon fagyás Tilos a korcsolya: a tavakon vékony a jégréteg - Marad az undok idő Ötven közúti balesethez hívták a tűzoltókat országszerte vasár­nap, a felfagyott utakon nagyon sok volt a koccanásos baleset. „Halálos balesetről eddig nem érkezett jelentés, az esetek jó­részt könnyebb személyi sérülé­sekkel jártak” - mondta Dobson Tibor katasztrófavédelmi szóvi­vő. Az ónos eső és ködszitálás miatt elsősorban az ország kö­zépső területein fagytak fel a közutak. A legtöbb koccanás, árokba csúszás így Pest és Fejér megyében történt, de Vas és Veszprém megye területéről is több riasztás érkezett a tűzoltók­hoz járművek kivontatásához. Még napokig marad a fagyos, hideg idő, ezért az országban to­Vissza kell venni a tempóból, nehogy így járjunk! vábbra is bárhol lehet számítani felfagyott, jeges utakra - közöl­te az Országos Meteorológiai Szolgálat ügyeletese vasárnap. A Kárpát-medencét ugyanis fa­gyos levegő ülte meg, így a vas­tag, zárt felhőzetből bárhol az or­szágban hószállingózásra vagy ónos ködszitálásra lehet számí­tani, ami az utakon balesetve­szélyes felfagyásokat okozhat. Lényeges változásra a követke­ző napokban sem lehet számíta­ni, de az ország nyugati, délnyu­gati részén néhány centiméter friss hó eshet. Ugyanakkor a ta­vakon vékony még a jégréteg, emiatt egyelőre veszélyes a kor­csolyázás és a csúszkálás a befa­gyott vízfelületeken. ■ É. M. Amerikai vétóval fogadták el az ENSZ költségvetését Az Egyesült Nemzetek Szerveze­te (ENSZ) Közgyűlése elfogadta a következő két évre szóló, több mint négymilliárd dolláros költ­ségvetését, az USA azonban a ter­vezet jóváhagyása ellen szava­zott. Az ENSZ New York-i székhá­zában tartott szavazáson a 192 tagország közül 141 adta áldását a 4,17 milliárd dolláros költségve­tésre, amely az előzőhöz képest fél százalékkal növeli a kiadá­sokat. Amerika azért szavazott a büdzsé elfogadása ellen, mert an­nak egyik fejezete 6,7 millió dol­lárt irányzott elő az ENSZ által 2001-ben a dél-afrikai Durban- ben szervezett rasszizmus elleni értekezlet folytatására. Washing­ton és Izrael küldöttei kivonul­tak a vitáról arra hivatkozva, hogy az értekezlet résztvevői gyűlölködő hangnemet ütöttek meg a zsidó állammal szemben. Az Egyesült Államok fizeti be a világszervezet számlájára a legtöbb pénzt, összesen 22 szá­zalékot. ■ V. M. Torok repülök iraki kurd táborokat bombáztak Török repülőgépek bombázták a törökországi kurd lázadók tábor­helyeit Irak északi részén - adta hírül a török hadsereg. Az inter­netes közlemény szerint a légitá­madás mintegy fél órán át tartott, majd a tüzérség török területről ágyúzta a kurd szakadárok észak-iraki állásait. Az nem de­rült ki a dokumentumból, mely területekre hullottak a tüzérség lövedékei, és az sem, milyen mélységben hatoltak be a kato­nai repülőgépek az iraki légtérbe. A közlemény szerint a török haderők folytatják katonai műve­leteiket a kurd lázadók ellen a ha­tár mindkét oldalán. A tegnapi volt a harmadik eset egy héten be­lül, hogy török erők iraki területen támadták a szakadár Kurdisztáni Munkáspárt terroristának minő­sített gerilláit. ■ Z. H. A Progressz viszi az űrhajósoknak az ajándékokat Az űrhajósoknak szánt ajándé­kokkal a fedélzetén a kazahsztá­ni Bajkonúrból vasárnap elin­dult a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) a Progressz M-62. Mint­egy két tonna terhet, üzemanya­got, vizet, élelmiszert és külön­böző berendezéseket juttat el az ISS-re. A Progressz viszi az űrha­jósok szilveszteri vacsorájához az ínyencségeket és családjaik ajándékait is. A két amerikai űrhajós, Peggy Whitson és Dániel Tani az Atlan- tis januárra halasztott útja miatt azonban csak késve kapja meg a karácsonyra szánt meglepetése­ket. A Progressz M-62 várhatóan december 26-án köt ki a Nemzet­közi Űrállomáson. ■ W. M.

Next

/
Oldalképek
Tartalom