Somogyi Hírlap, 2007. december (18. évfolyam, 280-303. szám)

2007-12-11 / 288. szám

2007. DECEMBER 11, KEDD 7 GAZDASÁG Nagy bajban a kormányzati negyed határidő Tíz nap alatt kellene megállapodnia a feleknek a vitás kérdésekben A kormányzati negyed pro­jektjét irányító Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) tegnap cáfolta azokat a lapértesüléseket, amelyek szerint a kormány presz­tízsberuházása válságba került. A KVI szerint jó esély van arra, hogy a fővá­rossal december 20-ig meg­egyezzenek a szükséges közlekedési fejlesztésekről. Vég Márton „Nem válságtanácskozásra ült össze tegnap a főváros, a VI. ke­rületi önkormányzat és a Kincs­tári Vagyoni Igazgatóság, ha­nem egy szokványos egyeztetést folytattak a kormányzati ne­gyedről. Megállapodás ugyan­akkor továbbra sem született ar­ról, hogy ki milyen kapcsolódó közlekedési fejlesztéseket finan­szírozna" - mondta lapunknak Láng Balázs. A kormányzati ne­gyed projekt kommunikációs vezetője hozzátette: december 20-ig még további tárgyalási for­dulókra van szükség, de jó esélyt lát arra, hogy a határ­időig a felek meg tudnak egyez­ni a vitás kérdésekről - vil­lamosépítés, útszélesítés -, így megköthetik a településrende­zési szerződést. Ez szükséges ugyanis ahhoz, hogy a Fővárosi Közgyűlés még az idén jóvá tud­A kormányzati negyed látványtervének egy részlete. Megállapodás még mindig nincs arról, hogy ki milyen közlekedési fejlesztéseket finanszírozna. ja hagyni Terézváros szabályo­zási tervét, amely szerint a fő­város tulajdonában álló, és a kormányzati negyed építéséhez nélkülözhetetlen területet építé­si telekké minősítsék. Láng Balázs találgatásnak ne­vezte a Magyar Nemzet infor­mációját, miszerint a kormány presztízsberuházását szaka­szokra bontanák. így tehát nem igaz, hogy első ütemben csak maga az épületegyüttes készül­ne el, a drága villamosvonal- építés pedig csak a második vagy harmadik ütemben kapna helyet, túlnyúlva így a választá­si cikluson. A kommunikációs vezető szerint a fővárosi veze­tésnek adott kormányzati ulti­mátum - ha nem sikerül ke­resztülerőltetni a projektet, akkor ko- ■ Horn C moly finanszírozási szerint gondok merülhet- lejrátái nek fel a 4-es metró építése során - sem létezik. A tegnapi tanácskozáson a fő­város szakértői, míg a VI. kerü­let polgármesteri, tehát döntés­hozói szinten képviseltette ma­gát. Mindkét érdekeltet megpró­báltuk elérni, de a felek között az a megállapodás született, hogy ■ Horn Gábor szerint a kérdés új Kitárgyalható. a megegyezésig nem tájékoztat­ják a nyilvánosságot, így nem ta­láltunk nyilatkozót. Ugyanakkor Ikvai-Szabó Imre SZDSZ-es fő- polgármester-helyet- bor tes korábban leszö- , kérdés gezte: Budapest nem yalbató. akadályozza a kor­mányzati negyed be­ruházását. „Mivel ez nem egy reform, ezért a kérdésről újra lehet tár­gyalni” - jelentette ki tegnap Horn Gábor. A koalíciós koordi­nációért felelős liberális államtit­kár szavaiból az is kiderült, hogy az SZDSZ korábban el tudta vol­na képzelni a kormányzati ne­gyed más típusú kialakítását. Utóbbi kapcsán Horn kifejtette: néhány minisztériumot, amely nem a hivatalok többségét magá­ba foglaló belvárosban működik, be lehetett volna költöztetni a Parlament köré. Akár úgy is, hogy ott kivásárolnak magán­ingatlanokat. Közben az is előfordulhat, hogy a kormányzati negyedről a végső szót a lakosság mondhat­ja majd ki, ugyanis a hatodik ke­rület egyik KDNP-s képviselője helyi népszavazást kezdemé­nyez az ügyben. Közeleg a pályaválasztás (■-) oktatáspolitika Bemutatófilm a szülőknek Araszol csak a bérvita, megegyezés még nincs Megállapodás még nincs, de to­vább közeledtek az álláspontok az Országos Érdekegyeztető Ta­nács (ÓÉT) tegnapi ülésén a jö­vő évi országos béremelési aján­lásról. A munkáltatói javaslat 4,5-6,0 százalékos emelést tartalmaz, ■ Átlag 2 amelyet a kormány kos reá elfogadhatónak tart, lésben a szakszervezetek pedig péntekig testületeikkel vi­tatják meg, elfogadják-e a javas­latot. A korábbi 10 százalékos tárgyalási alapjukat a szakszer­vezetek 9 százalékra mérsékel­ték és leszögezték, átlagban mi­nimum 2,5 százalékos reálbér­emelkedést kívánnak elérni. ■ Átlag 2,5 százalé­kos reálbéreme­lésben bíznak. Herczog László, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium szak­államtitkára és Dávid Ferenc, a munkáltatói oldal szóvivője ezzel szemben arra mutatott rá, hogy 4,8-5,0 százalékos inflációval szá­molva ehhez a reál- százaié- bérjavuláshoz ele­éreme- gendő a 7,4-7,5 szá­rnak. zalékos bruttó eme­lés. Dávid Ferenc bí­zik abban is, hogy sikerül meg­kötni egy ágazati megállapodást a mezőgazdaságban és a kereske­delemben dolgozó szakképzet­tekről. Ezekben az ágazatokban csak a második félévtől emelnék 86 ezer 300 forintra a szakkép­zettek bérminimumát. ■ Sz. B. Megbízható honlapról érdemes vásárolni A kényelem és az újdonság vará­zsa mellett számos kockázatot rejt magában az internetes webáruházakon keresztüli vá­sárlás - figyelmeztet honlapján a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelő­ség (FVF). A hatóság évente akár ezer internetes árudát is átvizs­gál. Az ellenőrzések célja kiderí­teni, hogy a cégek megfelelően tájékoztatják-e az ügyfeleket a termékek tulajdonságairól, s szerepelnek-e az oldalon a tör­vényben előírt információk. Az FVF tájékoztatása szerint az utóbbi időszakban vizsgált honlapok 80 százalékán sem a termékekre érvényes 2 éves sza­vatossági időt, sem az 1 éves jót­állást nem tüntették fel. Az olda­lak 60 százaléka nem tájékoztat­ta a vevőket arról, hova küldhe­tik panaszaikat. A webáruházaknak arra is fel kell hívniuk a vevők figyelmét, hogy a termék átvételétől számí­tott 8 napon belül meggondol­hatják magukat és visszaküld- hetik az árucikket. Ez nem csak a hibás vagy bármely okból ki­fogásolható termékekre vonatko­zik, elég indok, ha nem tetszik a vevőnek. E(z alól meghatározott esetekben lehetnek kivételek, de azokról is tájékoztatni kell a vá­sárlókat. ■ Z. H. A napokban jelenik meg a felsőok­tatási felvételi tájékoztató, közeleg a jelentkezési határidő: vagyis itt a pályaválasztás ideje. A tét nem kicsi, hiszen ez a döntés alapve­tően meghatározza a fiatalok élet­pályáját, jövőjét Az lenne az ideá­lis, ha mindenki azt a szakmát tanulhatná, amely valóban érdek­li, és olyan egyetemre vagy főisko­lára járhatna, amely piacképes tudású karrierlehetőséget ad szá­mára. Az álmokról - pláne ebben a korban - egyáltalán nem sza­badna lemondani! Az ésszerű megoldás a Diákhitel lenne, de so­kan nem ismerik a részleteit és ódzkodnak az „eladósodástól”, még többen a banki hitelekkel azo­nosítják a Diákhitelt. Pedig a Diák­hitel valami egészen másról szól... A szülők tájékozódását segítheti az a rövid bemutatófilm, amely a napokban érkezett meg minden érettségiztető középiskolába. Statisztikai adatok szerint ha­zánkban a diplomások átlagjöve­delme többszöröse a nem diplo­másokénak. Ehhez persze az is szükséges, hogy tanulmányai vé­geztével ne csak egy papírt kap­jon a kezébe a fiatal szakember, hanem valóban piacképes tudást is szerezzen. Ha ezt csak egy tá­voli városban vagy netán csak költségtérítéses képzésben lehet megszerezni, akkor a cél érdeké­ben azt is bátran fel kell vállalni. A diákhitelezés üzleti haszon nélkül, önköltségi elven működik - magyarázza dr. Berlinger Edi­na, a Budapesti Corvinus Egye­tem Pénzügyi és Számviteli Inté­zetének docense. Az állami tulaj­donú Diákhitel Központ maga is igen kedvező „kölcsönöket” vesz fel, és az így megszerzett pénzt önköltségi elven, üzleti haszon nélkül adja tovább a diákoknak. Ennek köszönhető, hogy a Diák­hitel kamata a bankok szabad fel­használású forinthiteleihez viszo­nyítva jóval kedvezőbb. A Diákhitel egyébként egy spe­ciális, csak a felsőoktatásban résztvevők számára elérhető köl­csön. Nincs hitelbírálat, nem kell kezes, sem egyéb fedezet Havon­ta legfeljebb 30 - költségtérítéses képzésben 40 - ezer forintot lehet igényelni. A kamat mértéke jelen­leg 9,5 százalék (szemben a sza­bad felhasználású, fedezet nélkü­li banki forinthitelek 25 százalék körüli átlagos kamatával). A Diákhitelt bármire el lehet költeni, például közlekedésre, költ­ségtérítésre és albérletre is. De na­gyon sok hallgató ebből vesz ma­gának szakkönyveket, számítógé­pet, internet-előfizetést vagy ebből fizet be nyelvtanfolyamra, külföl­di tanulmányútra. Aki így tesz, az jóval szélesebb körű tudásra, érté­kes tapasztalatokra, kapcsolatok­ra tehet szert, ami még jól jöhet későbbi életpályája során. Lényeges, hogy a diákok minél több időt szentelhessenek tanul­mányaikra. Egy 2005-ös Tárki-ku- tatás szerint a Diákhitelt nem igénylőknek átlagosan kétszer annyi időt kell fordítaniuk diák­munkára, mint a diákhitelesek­nek. A kölcsönt felvevő hallgatók egyébként otthonról is kevesebb támogatást kérnek. Törleszteni majd csak a tanul­mányok befejezése után, a kere­sethez igazodva kell. Bármikor díjmentesen lehet előtörleszteni, az előírtnál többet befizetni. A fiatal pályakezdő diplomás így - anyagi lehetőségeinek függvé­nyében - maga alakíthatja a tör­lesztés idejének hosszát A híresz­telésekkel ellentétben a Diák­hitelt felvett hallgató később nyu­godtan felvehet egyéb hiteleket, például lakáshitelt is. Csillag Tamás, a Diákhitel Köz­pont vezérigazgatója szerint az eddigi adatok alapján nem okoz különösebb gondot az ügyfelek számára a hitel visszafizetése. Sőt, sokuknak még a díjtalan elő­törlesztésre is marad pénzük. A 2006/2007-es tanévben például csaknem annyi előtörlesztést fizettek be, mint amennyi a köte­lezően előírt törlesztés összege volt 35 ezren pedig már vissza is fizették a teljes tartozásukat. Mindent összevetve a Diákhitel egy minden hallgató által elérhető anyagi forrás, amely már a pálya- választást is megkönnyítheti. Egy­fajta befektetés ez, amelynek segítségével a diákoknak nem kell lemondaniuk terveikről: ott és azt tanulhatnak, amit valóban szeremének. ■ - al ­(folytatása következik) HÍRSÁV Harmincezret költ ajándékra a magyar IDÉN KARÁCSONYRA az átla­gos magyar felnőtt öt főnek, bevásárlóközpontokban, el­sősorban kozmetikai termé­ket, ruházati cikket, könyvet vagy gyermekjátékot tervez vásárolni legfeljebb 30 ezer forint értékben - derül ki a Kirakat.hu és a Szonda Ipsos felméréséből. Az interneten vásárlók többet költenek, vélhetően azért, mert ők a jobb módúak közül kerülnek ki - írják. Az Európai Bizottság az adóvisszaélések ellen felszólította az Európai Unió tagállamait hétfőn az Európai Bizottság, hogy tekintsék át a visszaélések megakadályozására szolgáló szabályaikat a közvetlen adózással összefüggő terüle­teken. Cél, hogy a tagálla­mok célzottabban és össze- hangoltabban tudjanak fel­lépni az ilyen esetekben. Kovács László adóügyi biz­tos szerint általánosságban is az adópolitika összehan­golására lenne szükség. Kovács László: összhang kell Nem bizakodóak a magyar vállalatok AZ EURÓPAI VÁLLALATOK hét év óta a legbizakodóbban ítélik meg jövő évi kilátásai­kat - írja az Eurochambres felmérése. Magyarország egyike azon néhány ország­nak, ahol mínuszban van a mutató. A legbizakodóbbak a dánok, az unióban csak a magyar, észt, spanyol és gö­rög vállalatok pesszimisták. Titokban szavaztatna a biztosításról a Liga A LIGA SZERETNÉ ELÉRNI, hogy a parjpmentben titkos szava­zás legyen a társadalom- biztosítás részleges privati­zációját lehetővé tevő egész­ségügyi törvényről december 17-én - mondta Gaskó Ist­ván, a Liga Szakszervezetek elnöke. Az érdekvédelmi szervezet azt reméli, ha a képviselők a lelkiismeretük szerint szavazhatnának, nem menne át a törvény. Energiatakarékossági pályázat: szombatig szombaton lezárul a Nem­zeti Energiatakarékossági Program és a Sikeres Magyarországért Lakossági Energiatakarékossági Hitel- program pályázatainak be­fogadása erre az évre. A gaz­dasági tárca tudatta: csak a december 15-én 24 óráig postára adott pályázatok befogadására van mód.

Next

/
Oldalképek
Tartalom