Somogyi Hírlap, 2007. november (18. évfolyam, 255-279. szám)

2007-11-30 / 279. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2007. NOVEMBER 30., PENTEK MEGYEI KORKÉP 5 Egy hét konzerv-boldogság fedél nélkül Nagy hidegben gyakrabban járnak a krízisbuszok a „vacoktérképen” Délidő van a kaposvári éj­jeli menedékhelyen. Gyü­lekeznek az ellátottak. Balassa Tamás Egy valaki ma itt biztos nem kap enni, de ennek ellenére ő inkább tovább hódítja magát. Időnként eltűnik, egy odvas fa tövében biztonságba helyezi a zacskóját, majd erős ragasztószagot áraszt­va üveges tekintettel visszaérke­zik. Közben árnyékbokszol és táncol kicsit. Távoli boldogság.- Adjátok át üdvözletemet Mike Tysonnak - mosolyog, de a fekete nehézsúlyút csak az ő világában találnánk meg, így erre nem teszünk kísérletet.- Megmondtam, hogy ebben az állapotban ne gyere ide - szól szigorúan a szálló szociális munkása. De mondania sem kellett volna. Tizenkét itt töltött év után már a jelenlétének is te­kintélye van. Enélkül bajban lenne.- Mi vagyunk azok, akiket köcsögözni lehet, akiket bármi­kor el lehet küldeni melegebb éghajlatra, és ezt nekünk egy bizonyos határig tűrnünk kell - mondja erről Gulyás János cso­portvezető. Zárkózott emberek ebédel­nek fegyelmezett rendben a szálló népkonyháján. Huszonöt adag meleg étel kerül az asztal­ra. Resztéit máj főtt burgonyá­val. A hétfői darás tésztás na­pon csak tizenhatan voltak, a rántott csirkésen viszont min­dig idejekorán elfogy a menü. Elvileg ötven adagig terhelhető a népkonyha. Egy hatvan fölötti szakállas férfi tömpe ujjaival erőspap­rikát morzsol a műanyag ét­hordóba. Megtermettebb társa, mintha nem látta volna, a csí­pős anyag felől érdeklődik. A fe­le neki jut. A csutkája, átrepül­ve mindenki fölött, az asztal szélén ülő tányérjában landol. Nevetés. Egy ereje teljében lévő fiatal unni kezdi a nyilvánosság je­lenlétét. Minden egyes fény­kép-expozíció tőrként hasít az idegszálaiba.- A rohadt ... hétszentségit, nem lehetne abbahagyni! - szi­szeg a foga között, a kezében lé­vő két hatalmas kenyérszele­tet markolja, harap, és feldúl­Egy tál meleg étel mindenkinek jár. A resztéit májnak paprikával volt sikere a népkonyhán, ahol a darás tésztás napon felére csökken az érdeklődés tan kanalaz tovább. A feszült­ség tapintható. Melegítős szom­szédja bicskát ránt, és idegesen paprikát darabol. Odakinn, az előtérben őrölt bors szaga. Az imént még kár­tyázok sakkra váltanak, le nem veszik a szemüket a partiról, miközben sűrűn rámolják befe­lé az ebédjüket. Telik az idő. Közeleg az egy óra. Ilyen tájban minden csütörtök a heti ellátmányosoké. Huszonöt-har- mincan jönnek, hét konzerv és egy nagy zacskó fornetti az apa­názs. Türelmesen várakoznak, név szerint szólítják őket. Egy veteránkorú férfi már ki­felé jövet a folyosón felejti ko­pott fokosát. Visszabiceg érte, és büszkén mutatja a faragást: Zakopane.- Nem ám nem! Tizennégy évig sofőrködtem a Hungaro- kamionnál - mondja az ajtóból visszaszólva, s láthatóan büsz­kén kalandozik vissza a len­gyelhoni emlékekbe. Lakcímmel, munkával ren­delkező biztonsági őr érkezik. Két év után jelentkezik az ellátásban az utcára kerültek jelentős része A SZAKIRODALOM SZERINT egy Vi­lágát vesztett ember az utolsó gyorséttermi lámpák, telefonfül­kék fényének leoltása után, amikor kikerül az utcára, attól kezdve 22-26 hónapig botorkál, amíg jelentkezik a hajléktalan­ellátásban. Két év. Miközben lassan elporlik a remény. Innen a túlélés iskolája következik. Az embernek, aki mindenét elvesz­tette, viszonylagossá válik a tör- s vény, viszonylagossá a szégyen- | érzet A kaposvári szociális | munkások ezzel együtt sem ad- ~ ják föL Aki elfogadja, annak se­gédkezet nyújtanak. A menedékhely melletti népkonyhán naponta harmincán ebédelnek Telente egyike a városi kirako­dóvásár, a betlehem, a kará­csonyfa őrzőinek.- Tavaly öt percre néztem fél­re, nyomban ki rámolták az egyik sátort a suhancok. Le is vonták a béremből - idézi kese­rű adventi emlékeit. A következő ellátott papla­nért jött.- Mindenemet ellopták, a ro­hadékok, egy erkély alatt hú­zom meg magam hónapok óta, és onnan tűnt el a motyóm - do­hog hosszasan, és egy paplan­nal a hóna alatt távozik. A gondozottak egy része dol­gozik. Tíz nap közmunkáért húszezer forint fölötti juttatást kapnak. Sokan a feketemunkát sem vetik meg. Ha vidámabbak a szokottnál, tudhatni: kaptak némi napszámot. Azt, hogy hol dolgoztak, titokban tartják. Éle­tük, de legalábbis a napi betevő­jük múlik e titkokon. Állítólag a „rabszolgaság” is dívik már. Éhbérért, sovány kosztért, lepukkant lakhatásért zsigerelik őket. De legalább lak­hatnak, e világon. F. SZARKA ÁGNES Fogyasztói jogok a fogyasztóvédők Egyesü­letének Országos Szövetsé­ge (FEOSZ) egyezséget kö­tött az Electro World Ma­gyarország Kft.-vel a fo­gyasztói jogok érvényesü­lése érdekében. a feosz közérdekű kere­setet indított az Electro World Magyarország Kft. ellen a jótállási idővel kap­csolatos - álláspontjuk sze­rint - jogszabálysértő gya­korlat íjiiatt. A napokban sikerült egyezséget kötni a feleknek, ami jelentős elő­relépés a fogyasztói érde­kek érvényesítésében. Az egyezség értelmében az Electro World Magyaror­szág Kft. kötelezettséget vállalt arra, hogy ha egy termék gyártója/szállítója a magyar jótállási szabá­lyoknál kedvezőbb feltéte­lekkel vállal jótállási köte­lezettséget, úgy ezeket a fogyasztók javára érvénye­síti. Ezenkívül a fenti ese­tekben a fogyasztó számá­ra a jótállási jegyet a ked­vezőbb jótállási feltételek alapján állítja ki. REMÉNYEIK SZERINT a többi nagy áruházlánc és minden forgalmazó át fogja venni ezt a fogyasztói jogokat szem előtt tartó, jogszabá­lyoknak megfelelő, jótállási idővel, annak feltételeivel kapcsolatos gyakorlatot. Ugyanis a fogyasztónak pon­tos tájékoztatást kell kapnia arról, hogy meddig érvénye­sítheti jótállási jogait Ezek alapján nem fordulhat elő az a helyzet, hogy a gyártó a termékre a kötelező egy év jótállás helyett három év jótállást vállal, és azt a for­galmazó nem ruházza át a fogyasztó részére. Közérdekű kérdéseiket hét­főtől péntekig 12-14 óra kö­zött a 82/528-156-os telefon­számon feltehetik! Értékalapú ingatlanadó csak 2009-től A közelmúltban a Somogyi Hír­lapban „Jövőre már emelkednek a bérek és jön az ingaüanadó” címmel megjelent cikknek az in­gatlanadóra vonatkozó része té­ves információt tartalmaz. A kor­mány szeptember 28-án tette közzé az egyes adótörvények 2008 évtől várható módosítására vonatkozó javaslatot. Ez nem érinti a helyi adók szerkezetét. Ennek megfelelően az önkor­mányzatokat illető építményadó és telekadó a jövőben is hatály­ban marad. A javaslat szerint csak az említett vagyoni típusú helyi adók alapjára vonatkozó szabályok változnak 2009-től. Az adó alapja az ingaüannak az önkormányzaü adóhatóság által megállapított fajlagos for­galmi értékének és az adóalany által bevallott hasznos alapterü­letének szorzata, az úgynevezett számított érték lesz. A számított érték, mint adóalap alapul véte­lével lakóingatlanokra, lakások­hoz tartozó beépíteüen belterü­leti földrészletekre (telkekre) és a lakások melléképületeire (gép­járműtároló kivételével) 0,5 szá­zalékos maximális adómértéket, az egyéb ingatlanokra (szerve­zetek tulajdonában lévő lakások után) 1,5 százalékos törvényi fel­ső adómértéket alkalmazhat az önkormányzati adóhatóság. A kormány javaslatának célja: az ingatlanok (építmények, be­építetlen belterületi földrészletek (telkek) igazságosabb és arányo­sabb értékalapú adóztatása. A ja­vaslat szerint az értékalapú (a la­kóingatlan és a telek fizikai tulaj­donságait: az épület korát, falaza­tát, komfortfokozatát, fűtési mód­ját, szobák számát, településen belüli földrajzi fekvését szem előtt tartó) adózási szabályok 2009-től lépnek hatályba. Az építmények és telkek értékalapú adóztatására vonatkozó rendel­kezések alkalmazása nem köte­lező, csak az igazságosabb és arányosabb adóztatás választásá­nak lehetősége. Az önkormányzatok 2008-ban dönthetik el, hogy a lakások és a telkek után 2009-től a magán- személyek kommunális adóját, illetve az üdülés, pihenés céljára alkalmas építmények után az idegenforgalmi adót vagy pedig az igazságosabb „értékalapú” építményadót működtetik. A kormány az ingatlanadót 2008-tól nem vezeti be. így a tu­lajdonosoknak a vagyoni típusú helyi adók körébe tartozó laká­sok után 0,5 százalékos ingat­lanadót jövőre nyilvánvalóan nem kell fizetniük. Az önkor­mányzatoknak ugyanis ingat­lanadó bevezetésére törvényi fel­hatalmazása ez idő szerint nincs, a kormány javaslata sem tartalmazza az ingatlanadó be­vezetésére vonatkozó felhatal­mazást RÓZSA ISTVÁN ADÓTANÁCSADÓ s ÚTÉPÍTÉS. „Kastélyút”. A név ta­láló, az út valóban Segesdtől csak a kastélyig vezet. A cikk író­ja Egyed György, Kutas polgár- mestere pedig a falu talán egyet­len MSZP-tagja. 7541 (Idő kérdé­se és lesz baloldali közút, meg | jobboldali. Aztán jöhet a bolon- | dók háza. - A szerk.) | VADÁSZAT. Aki ott volt a babó- ! csai vadászaton, pontosan tudja, 1 hogy törvénytelenség történt. Ku- | tyákkal hajtották a vadat, gím- 1 szarvasbikákat és dámbikákat is 1 lőttek a hajtásban. Az FM és a J megyei kamara pedig ne a va­dászetikán sajnálkozzon, hanem ellenőrizze rendszeresen a vadá­szatra jogosultakat, és kötelezze őket a szabályok betartására. Egy vadféltő vadász* Több mint harminc éve vadászom, de szarvasból ekkora terítékadat­tal területes vadásztársaságnál még nem találkoztam! Gratu­lálok! És ha szakmailag, etikai­lag mégsincs rendben, akkor kinek kellene vizsgálódni? Én bizony kíváncsi lennék az esküt tett hivatásos vadászok véle­ményére is. GYERMEKHALÁL. Megdöbben­tő! Megint meghalt egy kisgyer­mek egy rutinműtétet követően. Egyre gyakoribb az ilyen eset, és ehhez hasonló tragédia. Sajnos felmerül az emberben, hogy „va­lami” nincs rendben a magyar egészségügyben! Kiszolgáltatot­tak vagyunk, de nagyon, ha nincs pénzünka magánklinikák­ra! Szülő ' Miiiwinp im-fiii; . . * * I OLVASÓI ÜZENETEK SMS: 20/968-9444 % ▼

Next

/
Oldalképek
Tartalom