Somogyi Hírlap, 2007. november (18. évfolyam, 255-279. szám)
2007-11-04 / Vasárnapi Somogyi Hirlap, 44. szám
2007. NOVEMBER 4., VASARNAP SZTORI, REJTVÉNY 15 Megölték a haknizást a potya műsorok turnéhiány Egyre elterjedtebb, hogy esküvőkre, születésnapokra hívják fellépni a hírességeket Nincs többé hakni. Vidéki turnék persze még vannak, ám a napi többszöri fellépés ma már csak álom. Van, aki a művelődési házak pénzhiányával magyarázza a helyzetet, míg mások szerint az ingyenes roadshow-k irtották ki a haknit. Dián Tamás Egy nap három megye, hat előadás. Régebben ez a tempó teljesen hétköznapi volt a színpadi előadók számára. Amikor még nem volt internet és televíziós csatornából is csak kétfélét lehetett fogni, a hakni volt az egyetlen lehetőség arra, hogy a vidéki közönség láthassa a kedvenceit. Akkoriban senki sem nézte le a szórakoztatásnak ezt a fajtáját, sőt örültek neki: a nézők azért, mert a show házhoz jött, az előadók pedig azért, mert folyamatosan foglalkoztatták őket - és nem mellesleg szép pénzt kerestek egy-egy turnéval. Mindez a múlté. Az előadók többsége már megsértődik, ha valaki haknizással „gyanúsítja” őket, mondván, ez egyet jelent a színvonaltalansággal. A művészek titokban mégis visz- szasírják azokat az időket, amikor egy nap még több fellépést is tudtak rájuk szervezni. Ábellá Miklós könnyűzenei menedzser szerint a tévék sokat tettek azért, hogy ne lehessen belépődíjas rendezvényeket tartani. „Ma már elegendő bekapcsolni a tévét, vagy kattintani néhányat az interneten, hogy láthassuk és hallhassuk szinte bármelyik előadót - mondta. - Az ingyenes roadshow-k is hozzájárultak a hakni kiirtásához, mivel rászoktatták a közönséget a potya szórakozásra. Ráadásul az előadóknak azzal is számolniuk kell, hogy ha elvállalnak valahol egy olyan fellépést, ahol nincs belépődíj, akkor abban a térségben néhány évig biztosan nem tudnak majd fellépni, mert nem lesz, aki ezek után jegyet vesz rájuk.” Mindez persze még nem lett volna elég a hakni felszámolásához - ehhez a művelődési házak elszegényedése is kellett. Régebben ugyanis a fellépések megrendelői a kultúrotthonok műsorszervezői voltak - jelenleg azonban az intézmények örülnek, ha ki tudják gazdálkodni a fenntartási költségeiket. Ma már nincs olyan, hogy valaki érdekes, ezért meghívják. A fellépési lehetőségek többsége inkább valamilyen céges rendezvény. Az igények is átalakultak: Simkó Róbert, a Koncertiroda Kft. vezetője szerint az általuk szervezett vidéki előadások 90 százaléka könnyűzenei produkció, az pedig egyáltalán nem jellemző, hogy a különböző műfajok képviselői összeállnának egy csapatba. Maksa Zoltán humorista úgy véli, ennek az az oka, hogy egynél több fellépőt szinte senki sem tudna megfizetni. „Nem titok, az én fellépti díjam 80 ezer forint körül van, de olykor még ebből is szoktak alkudni - mondta. - így aztán hiába ismerek egy fantasztikus együttest, rájuk már egyszerűen nincs kerek” A humorista elárulta: egy időben próbálkozott azzal, hogy ő bérli ki a termet, de a művelődési házak olyan horribilis árat- 150 ezer forintot - kértek, hogy végül is felhagyott ezzel a tervével. „Tudom, furcsán hangzik, de a határon túl sokkal több lehetőség adódik - jelentette ki Maksa.- Erdélyben például kifejezetten jó körülmények között tudok fellépni. Persze az ott élőket sem veti fel a pénz, de azt a keveset szívesebben költik kultúrára, szórakozásra.” A haknik helyébe lépő céges rendezvényeken túl van még egy új fellépési lehetőség, ez a privát bulik világa. Ma már egyáltalán Komár László legalább kétszázezret kér egy fellépésért Nem a legjobb, ha a zenekar tárgyal arról, hol legyen a mobil vécé a fellépők gázsija bizalmas információ. Ábellá Miklós szerint az érintettek nem az adóhivatal miatt, hanem egymás előtt titkolóznak. A legtöbb elő adó azt terjeszti, hogy rengeteg fellépése van és a tarifája is magas, ám ennek jó, ha a töredéke igaz - jelentette ki. az árak azért sem publiku- sak, mert sok előadó honoráriuma függ a feltételektől és a megrendelő kilététől is. Egy fél-playback előadás már kétszázezerből is kihozható - ennyit kér például alsó hangon Komár László -, de ugyanez a produkció zenekarral akár milliós nagyságrendű is lehet. No és vékonyabban fog a fellépő ceruzája, ha egy falunap szervezőinek kell kiállítania számlát és vastagabban, ha egy multicég rendezvényéről van szó. sokszor a tetemesnek tűnő tarifa is csalóka. Nemrég például nagy felzúdulást okozott, amikor Rúzsa Magdi kijelentette: azért borsos az ő fellépti díja, mert kevesebb fellépést vállal, de az legalább színvonalas. bár a szervezőirodák többsége korrekt, tízszázalékos jutalékkal dolgozik, általános jelenség, hogy a fellépők igyekeznek maguk intézni az ügyeiket. Amióta például Maksa Zoltán az interneten is elérhető, így kapja a legtöbb felkérést Mivel egyszemélyes produkcióról van szó, az ő esetében ez még működik, ám Ábellá . Miklós amondó: rosszízű, ha egy zenekar kezd el tárgyalni arról, hogy a fellépésen hol legyen a mobil vécé és az öltözősátor. nem ritka, hogy egy-egy családi ünnepet valamelyik hazai híres- ■ ség meghívásával teszik emlékezetessé. Az efféle exkluzivitásnak persze ára van, mivel a fellépők ilyenkor a szokásos gázsi többszörösét szokták elkérni. Komár László szerint ilyenkor a tarifában nem csak az előadás szerepel. „Az esküvőkön, családi születésnapokon a közös fotók és az együtt éneklések is a szolgáltatás részét képezik - mondta. - Ma már ez is egy jó pénzkereseti alkalom. De a választások is kedvezően hatnak a foglalkoztatottságunkra: kampányidőszakban előfordult, hogy egy hónap alatt 22 fellépésem volt.” Maksa Zoltán nem titkolja, mennyi gázsija NAP-KELTED 2007. november 5-én, hétfőn reggel is Nap-kelte a Magyar Televízió egyes és kettes csatornáján' 5.50 és 9.00 óra között stúdióbeszélge- tésekel, szolgáltatásokkal, hazai és külföldi jelentésekkel. A Nap-kelte tervezett témái:- A költségvetés sem korrigálja a kormány hibáit... Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője- Kereszttűzben Markó Béla, az RMDSZ elnöke- Magyarok Afganisztánban... Szekeres Imre honvédelmi miniszter- Most sem talált vevőre a Fradi- pálya... A Sport Pluszban Gyárfás Tamás vendége Zelles Sándor, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság vezérigazgatója- A tudomány ünnepe... Vizi E. Szilveszter- A Charles Simonyi kutatói ösztöndíj nyertesei... Producer: Gyárfás Tamás Főszerkesztő: Lakat T. Károly Műsorvezető: Orosz József Telefonszámunk az adás idején: 251-0519 Elózó számunk helyes megfejtése: „Sajnálom, erdész úr, nem láttunk orwadászokat errefelé.” Féléves FannyNémeth Zoltánná 8300 Tapolca; Barati Istvánná 3792 Sajóbábony; Nagy Ottóné 2092 Budakeszi. Heti rejtvényünk megfejtését kedd éjfélig kérjük a következő címre feladni: Vasárnap Reggel 1122 Budapest, Városmajor utca 12-14. Rejtvényünk megfejtői között féléves Kiskegyed-előflzetést sorsolunk ki. .A személyes adatok kezeléséről az impresszum ad tájékoztatást. ’ Szudoku Töltse ki az üres négyzeteket számjegyekkel (1-től 9-ig) úgy, hogy egy-egy sorban, oszlopban és nagyobb (háromszor hármas) négyzetben ugyanaz a szám csak egyszer forduljon elő. 8 4 2~ ___________________8_______________________________ ______5___7___4_________________1______ __ ______________9___6_________________1 6 8_______7_______2_______________ __________5_____________________________ __ _________3______________________________ _____________________________7___2___3^ _2________1___________ 6 DÉ LELŐTT FELHŐS - DÉLUTÁN NAPOS reggeli ^mérséklet + déli felhőzet •Fonyód m 9*c Nagyatád g x ■■E5SÍEBH »5|r ®zones ex-/' Somogy megyében ma erős, néha viharos északnyugati szél fúj. ' Délelőtt borongós idő lesz, elszórtan gyenge záporral, délután fel- . szakadozik a felhőtakaró. Kisüt a Nap Éjszaka is derűs marad az Vízhőmérséklet ég. Csak kissé mérséklődik az északira forduló szél. A jellemző n Jr hőmérséklet kora délutánra 11 fok köré emelkedik, hétfő reggel- Duna 8-10 c re 4 fok köré süllyed. Tisza 8-10 °C A legvalószínűbb folytatás: Balaton 9 °C héttőtől péntekig hideg, szeles, többnyire felhős idő várható né- velencei-tó 10 '€ ha esővel, a hegyekben havas esővel. „ „ 0„ Pénteken, szombaton sok csapadék valószínű, előbb eső, de ° „„l szombaton esetleg havazás is várható. Tisza-to 10 C Orvosmeteorológia: gyenge hidegfronti hatás várható, Kőzlekedés-meteorologia: az erős, északnyugati széllökésekre, Pollen a közutakon külön figyelmet kell fordítani. Különösen a szélre merőleges utakon és a dombos, vagy fasorok mellett vezető útsza- PB„óe,nnmhák v™.,,,,- kaszokon a szél jelentős balesetveszélyt okoz! peneszgomoaK Közepes Az előrejelzés bizonytalansága: csütörtökig .KICSI”. Parlagtű alacsony Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd. További folyamatos, helyfüggő Üröm alacsony előrejelzés: a T-Mobile-WAP portálján ( http://wap.t-zoo8S.hu ).