Somogyi Hírlap, 2007. november (18. évfolyam, 255-279. szám)

2007-11-24 / 274. szám

MEGYEI KORKÉP Rockbandában zúzna a bonviván szabó kimmel tamás Nem esett messze a családfától, és küzd a skatulyák ellen A Déryné társulat egykori tagja túl van az egyete­men, az első film- és szín­padi főszerepen. Operett­musical szakon végzett, de nem szeretne megre­kedni a könnyed karakte­rek és a zenés darabok skatulyáiban. Balassa Tamás A szerkesztőség helyett egy ká­véházat javasol a beszélgetés­hez: szombat délelőtt szüksége van egy erős feketére. Presszót kér, pedig anélkül is elég éber­nek tűnik. Gyors észjárású, a gondolatai olykor jócskán be­előznek, pedig a történetfűzése sem lassú. Maradok a gyen­gébb latiénál.- A kaposváriaknak, somogyi­aknak sok élményt adott a Dé­ryné Vándorszíntársulat tagja­ként. Mit kapott viszont a tár­sulattól?- Rengeteg tapasztalatot. Évente kétszáz elő­adást tartottunk, fő- ■ Prózai ként zenés műsora- házra, kát, sanzon- és ope- filmre rett-összeállításo­kat. Kemény meló volt, falunap­ról gálaműsoron át a megemlé­kezésig.- A színészek közül sokan versmondóként, színjátszó­ként kezdik...- Az általános iskolában sze­repeltem én is először, és ott volt életem első, és nyilván nem utolsó tévesztése is. Belesültem egy versbe, vagy inkább szokat­lanul nagy hatásszünetet tartot­tam? Aztán folytattam, csak a tenyerembe kellett néznem, a puskámra. Később egy Ki mit tud?-on arattunk nagy sikert egy Rapülők-számmal, a fo- nyódligeti táborban pedig szín­padra állítottuk a Rómeó és Jú­liát. Édesanyám western-csiz- májában játszottam az ifjú Montague-t. Díjat kaptam érte, egy szép hosszú golyós rágót.- A családjához közel állnak a művészetek, galériát is mű­ködtetnek. A felmenők között kimutatható a hasonló érdek­lődés?- Mindkét ágon. A baritonom édesapámnak és nagyapámnak köszönhető, mindketten nagy nótások. Édesanyám nagypapá­ja talán az első színjátszó kört alapította a városban. Énekelt, rajzolt, táncolt, zenélt. Nagyma­mám egy kastély cselédsége kö­rében szerepelt műsorokban. Nem véletlen, hogy az egyik bá­tyám rajzol, a másik zenél, én pedig színész lettem.- A színiakadémia olykor ko­moly kiképzés a léleknek. Mi volt a legnehezebb benne?- Igazából egy dolog ijesztett meg, de végül elkerült a feladat: levetkőzni a színpadon. Ez ne­hezemre esne. Az, hogy bárki­vel tudni kell csókolózni a szín­padon, nem okoz gondot. A színpadon vetkőzéssel szem­ben ugyanis csókolózni jó.- Ascher Tamás ajánlotta a Megy a gőzös és a Fekete Pé­ter szereplőválogatására. Nem rossz ajánlólevél.- Valóban nem, és nagyon hálás is vagyok neki. De azért meg kellett dolgoznom érte, hogy Koltai Ró- szín- bért, illetve Zna­igényes menák István és vágyik. Mohácsi János kiválasszon a szerepre.- A kaposvári színpad mint nagy álom, nem okozott gör­csöt kezdetben?- Öt percig. És igazából már jártam a színpadon, a Titus Andronicus gyerekszereplő-vá- logatásán. De túl magas voltam.- Egy kritikusa azt írja: öröm nézni, mert nem elkoptatott arc. De még tíz hasonló közön­ségfilm, és megunják, hacsak nem kap egy Puck- vagy Ham- let-szerepet.- Nem fenyeget az a veszély, hogy tíz közönségfilmig meg sem állok. Koltai Róbert felké­résének örültem, de nem sze­retnék beleragadni sem egy ka­rakterbe, sem egy műfajba. Re­mélem, tudok majd nemet mon­dani, ha kell. De azt még job­ban remélem, hogy olyan fel­adatok találnak meg, amelyek vállalhatók.- Ha lehet mondani, az elmúlt hónapokban berobbant a köz­tudatba. Rendszeresen játszik, országot jár a filmmel, amit Szabó Kimmel Tamás: édesapám is nagy nótás, és nagyapám is az volt Kodály színkörtől a Dérynén át a HoppArtig Kaposváron született 1984- ben. A Kodály iskolában Hornung Józsefné színjátszó körében kezdte, aztán a Déry­né Vándorszíntársulat tagja lett, a Munkársvban érettsé­gtett. Idén végzett a Szín­ház- és Filmművészeti Egye­tem operett-musical szakán Ascher Tamás és Novák Esz­ter osztályában. A József Atti­la Színházhoz szerződött, ahol a napokban kezdett pró­bálni Az öreg hölgy látogatá­sának Zsótér-féle zenés válto­zatában. Kaposváron vendég­ként játszik, reméli, nem utoljára. Végzős osztályával együtt maradtak, és a Mer- lin támogatásával megalapí­tottak egy kísérleti műhelyt HoppArt néven. A Die Hard 1-et dramatizálják Halál- kemény címen. SZABÓ KIMMEL TAMÁS FŐBB munkái: Fekete Péter (Csiky Gergely Színház), Sose ha­lunk meg (József Attila Szín­ház), Tovább is van... (Nem­zeti Színház), Megy a gőzös (r.: Koltai Róbert), Könyves­kép (r.: Bollók Csaba). négy hét alatt 150 ezren lát­tak. Mennyiben változott meg ettől?- Remélem, semennyire. Fá­radtabb vagyok. Amúgy a film­nek köszönhetem, hogy isme­rik az arcomat, ami nagy előny. Huszonnégyen végeztünk Pes­ten, tizenhármán az osztályom­ban, Kaposváron is hatan-he- ten. Csak kevesen kaptunk azonnal szerződést, és nem azért, mert a többiek tehetség­telenek.- Van hosszú távú terve Szabó Kimmel Tamás karrierjéről?- Azt sem tudni, mi lesz öt perc múlva. Vagy három. Nem tervezek előre. Abban kell jó­nak lenni, ami most van. Jó sze­repeket szeretnék játszani, és a filmet is megkedveltem. Olyan, mint a tetoválás, aki egyszer varrat, még egyet akar. Az első filmmel mindenesetre átestem a kereszttűzön... Vagy hogy is? A tűzkeresztségen, igen.- Nem egy rosszarcú fiatalem­ber, nem túl erős a tévésorozat- és a bulvárcímlap-veszély?- Huh. Semmit sem zárok ki, de szívesebben mennék a pró­zai színház, igényes film irá­nyába. Esetleg olykor egy-egy zenés darab, a Kabaré konfe- ransziéja jó szerep például.- Nehogy már ezt a szerep- álom-kérdést kihúzza belő­lem!- Isten őrizz! Azt tanultam, hogy olyan nekünk nem lehet. A rendező úgyis mást akarna, mint amit mi beleálmodtunk, és akkor garantált a kudarc.- Szabadideje akad?- Szerencsére kevés. Ha len­ne, zenélni szeretnék. Régen a bátyámmal zúztunk egy rock­zenekarban, most valami dalla­mosabb egyéni hangzás felé kellene elmenni. De nem mos­tanában lesz rá időm. Előbb a diplomamunkámat kellene be­fejeznem, és a nyelvvizsga is előttem áll. De sajnos vagy sze­rencsére, a színház és a film akadályoz a haladásban...- Magyarországon jó helyen van?- Igen, persze! Itt érzem ott­hon magam, és a dolgaim is jól alakulnak. JEGYZET Sztrájkról, kritikusan túl vagyunk az utóbbi idők legnagyobb sztrájkján. Le­het, hogy hamarosan jön a következő, a talán még na­gyobb. De ne találgassunk, hisz egyelőre még csak a mérleg megvonásánál tar­tunk. A felek - a sztrájkot szervezők, illetve a kor­mány - még a maga száma­inak fülünkbe hazudásával van elfoglalva. Lám milyen erősek vagyunk - halljuk innen. Lám milyen kevesen sztrájkoltak - halljuk on­nan. Mi meg álmélkodunk. Vagy ezért, vagy azért. nem árt persze végiggon­dolni dolgokat Például azt, hogy ha egy vasutassztrájk hatórás, akkor miért kell „szívni” az utasoknak más­nap reggelig. És miért kell azt nyilatkoznia az illetékes­nek, hogy keményen dolgo­zunk azon, hogy másnap reggelre helyreálljon a rend. Amit ők barmoltak szét. De a munkát beszünte- tők összetétele is megér egy misét. Kevés kivétellel vala­mennyien az adófizetők pénzén sztrájkolnak. (A vasutasok is, ha a MÁV el-, képesztően nagy hiányára utalunk.) Leegyszerűsítve a kérdést: a mi pénzünkön léptek sztrájkba, s döntően a mi pénzünkből összeálló költségvetésnek okoztak veszteséget. Csak érdekes­ségként: az utóbbi években alig hallottunk olyan terme­lő üzemről, amelynek dol­gozói letették a munkát. Le­het, hogy azért, mert nem veszi őket körül az állam gondoskodó karja, mint a most sztrájkolókat? MORGOLÓDÁSOMRA Szinte hallom a választ, hogy nem magukért, hanem értünk sztrájkoltak, valamennyiün­kért: a szárnyvonalak meg­szűntetése ellen, a vizitdíj és az ápolási díj eltörléséért. Ami ugyebár megint csak a költségvetést, ilyenformán az adófizetők pénzét érinti. A KÖR BEZÁRULT. Legényfogás után szisszenés, költség-gyümölcs elemzés étlapozó A vendéglátás legkisebb közös többszörösére főznek a balatonlellei Don Benito étteremben Megyei gasztronómiai körsétára invitáljuk olva­sóinkat: sorozatunkban megpróbáljuk a vendég szemszögébó'l bemutatni a somogyi éttermeket. Özv. Zimbabwei Kálmánná Nem vagyok már mai csirke, és végig éve a világot bizonnyal állít­hatom: közgazdaságtani okfejtés ritkán szalad ki a számon egy je­les gasztronómiai mintavétel után. A balatonlellei Don Benito most föladta a számtant. Végiről kezdeni egy kulináris történetet, hébehurgyaság a kö­bön, de most mégis a számlával kell előre rukkolnom. Az ugyan­is alig lépte túl az ötezer jó ma­gyar forintul. Ami nem kevés pénzmag, én azt tudom, de mér­legre téve az ellenszolgáltatást két személyre, minőségben és mennyiségben, bizony, adódik egynéhány felismerés. Előtolul például a mikroökonómiai piac egyik igen fontos eleme, az ár/érték arány, ami meghatáro­zott volumenű keresletet indu­kál. Magyarán: rábukkantunk a nem egy nyárra tervező balato­ni éttermek egyikére. És eme öröm meleg fénye már magában bésütötte télelőre hangolt no­vemberi gyomrunk tájékát. A Don Benitót sem tágas mű­faji meghatározása, sem pre­modern külleme nem tuszakol- ja a nagy előzetes várakozást ki­váltó egységek közé. Étterem, pizzéria és salátabár - három egyszerre. Az ilyen élmény csak ide nem kívánkozó összefüggés­ben okozhat kielégülést, a ven­déglátásban nemigen. A belső tér konzekvens a külsővel. Egy vadászkúria mívesen faragott székei vegyülnek a mediter- ránus citrom- és narancsszín fa­lak fehér stukkóival és a bá­gyadtzöld függönyökkel. Nosza, temetkezzünk az ét­lapba! A konyhafőnök az étte­rem speciális ajánlataival nyit, a magyaros ízeket favorizálja, majd átcsap a pizzafelhozatalba. Nincs is ezzel gond, ha amúgy minden a helyén van. Felszolgá­lónk igen, aki mindig a kellő mértékben áll rendelkezésre. Legényfogó levessel nyitunk, a mi élemedett korunkban ez már csak így megy. E fogás sokféle változatban fortyant meg már a pártás fehérnépek spharheltjén. Itt csirkével és csiperkével béle­lik a zöldséges, tárkony helyett Értékelés SZEMÉLYZET (1-10 pont): 0 El ne bízza magát KÖRNYEZET (1-10 pont): ££ Étlapba bújva megteszi ÉTEL (1-20 pont): - n Megéri a pénzét 17 kapros, tejfölös-citromos nyi­tányt. Jó alap a frízbinagyságú, a kívántnál talán árnyalattal fény- lőbb hátszínhez, két tükörtojás­sal, rizzsel és hasábágyon, salá­ta-környezetben. Mindez jelen­tős adagban, egy árban. Meg­nyerő. Ugyanígy a görögös ros- toncsirke tzatziki-salátával, ha­sábbal, friss zöldségek díszé­ben. Itt a finoman visszafogott fűszerezésen látszik, hogy a leg­kisebb közös többszörösre gyúr a Don Benito. A széles közön­ségre, ami állandó nívó esetén fenntartja a balatoni vendéglá­tás felszínén. Lett légyen az ember bármek­kora Zimbabwei nénije is a honi gasztronómiának, az Ördög va­csorája mellett nem mehet el szó nélkül. Szóval sem, mert az bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik. Aranyoská­im, ez csíp rendesen! Lecsós pfefferoni és méregerős papri­karaguban inkvizícionális kö­rülmények között időz a csirke­mell, de nem könnyű leenni ma­gunkat addig a szintig. A próbát megéri. E szisszentős fogás vél­hetően még a soron következő kaliforniai palacsintát is csípi. Az erdei gyümölcsök valószí­nűtlen orgiája vaníliamártás­ban tobzódik, és mindez mére­tesen, 400-ért. Véletlenül sem kímélt XL-es ágyékkendőmet XXL-esre cse­rélném, mindenesetre. SOMOGYI HÍRLAP - 2007. NOVEMBER 24., SZOMBAT 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom