Somogyi Hírlap, 2007. november (18. évfolyam, 255-279. szám)

2007-11-19 / 269. szám

MEGYEI KORKÉP 3 WMEIíDMMi Marcali márton-napi bor­mustrára hívta tagjait a Bajtársi Egyesület. A vi­dám találkozó Szent Már­ton legendájának elbeszé­lésével kezdődött, feleleve­nítve a hozzá kapcsolódó népi hagyományokat, szo­kásokat. Majd nyolc fehér- és nyolc vörösbort must- rálgattak, kóstolgattak a baj társak, zárásként pedig bordalokat énekeltek, (ve) Nagyatád elhullott fale­velektől tisztították meg a Széchenyi parkot és a Jó­kai lakótelep egy részét az Állatvédő Egyesület tagjai. A szervezet tagjai a városszépítési munkát segítendő kezdtek akcióba kis csoportjukkal, (csm) Siófok országos fodrász­versenyen vett részt a sió­foki Baross Gábor Közép­iskola két diákja. Kimmel Renáta a férfi tanuló divat- frizura-szárítás verseny­számban hatodik helye­zést ért el, míg Tóth Lász­ló ugyanebben a verseny­számban a hetedik lett. A siófoki fodrásztanoncok évek óta sikeresen szere­pelnek az országos verse­nyeken, amelyekre Ko­vács Józsefné és Kovács- né Galambos Ildikó készí­tik fel őket. (kt) $ÍÓf0k A KRÚDY GYULA Szakközépiskola diákjai is részt vesznek A Pénz­ügyi Szervezetek Állami Felügyeletének támoga­tásával megvalósuló Sza­badsuli című online pénz­ügyi előadás-sorozatban. A 2008. április végéig tartó sorozat részeként a magyar pénzügyi-gazda­sági élet vezetői adnak át­fogó képet az interneten a pénzvilág működéséről. A programban a siófoki oktatási intézmény mel­lett három fővárosi, egy dunaújvárosi és egy győri középiskola diákjai vesz­nek részt, (kt) Szenyér jótékonysági gyűj­tést rendezett a Szenyér- ért-Somogyért Egyesület a kistérségben. A befolyt ado­mányokból két nap alatt annyi pénz gyűlt ősszé, amennyiből két mentőautó téligumi-vásárlását tudják finanszírozni, (av) HIRDETÉS A kórházon múlhat a váltás megyék A balatonvilágosiak jövőre népszavazáson dönthetnek Siófokkal egybeépült Balatonvilágos. Van a határon olyan lakóház, amelynek egyik fele Somogy, a másik pedig Veszprém megyéhez tartozik Az önkormányzat összegyűjti az előnyt és hátrányt A balatonvilágosi falugyűlés résztvevői hangsúlyozták: nem akarják befolyásolni a lakosság véleményét. Kolumbán Tünde A Veszprém Megyei Közgyű­lést vezető Lasztovicza Jenő azt mondta: nagyon sajnáljuk, ha úgy döntenek, hogy menni akar­nak. Balázs Árpád siófoki pol­gármester azt hangsúlyozta, a városnak semmilyen érdeke nem fűződik ahhoz, hogy a kis­térség területe növekedjen. A kevés lakossági hozzászólás között leginkább a szélsőséges vélemények kaptak hangot. - Miért nem megyünk inkább Fe­jér megyébe - kérdezte egy férfi. Más attól tart, hogy a település két szék közül a pad alá esik. A LAKOSSÁG ELHATÁROZÁSÁNAK megkönnyítése érdekében az önkormányzat hamarosan ösz- szegyűjti a megyeváltás előnyeit és hátrányait. A helyiek jövőre népszavazáson dönthetnek a hovatartozás kérdéséről, bár a közmeghallgatáson felmerült: lehet, hogy érdemes lenne meg­várni azt, hogy az egészségügy­ben zajló változások mit hoz­nak magukkal, s emiatt a kér­dést csak 2009-ben kellene feltenni a lakosságnak. Ha a népszavazásra az eredeti ter­vek szerint 2008-ban, az orszá­gos referendummal egy időben kerül sor, Balatonvilágos legha­marabb 2010-ben válhat somo­gyi településsé. Uniós pénzre pályázik Somogy határeset A brüsszeliek az ökoturizmust favorizálják Harmincezer utas lépett át a déli határátkelőkön- Az Európai Unió vélhetően jö­vő év márciusában írja ki 5,6 mil­liárd forint értékben a pályázato­kat, melyeken határokon átnyú­ló projektekkel lehet nevezni - mondta Sárdi Árpád, a megyei közgyűlés alelnöke. - Azért hív­tuk meg a három szomszédos horvát megye, Bjelovár, Kapron- ca és Verőce képviselőit, hogy egyeztessük elképzeléseinket. Az elmúlt két esztendő sikeres projektjei közül az 1,2 milliárd forintos Dráva-projekt volt a leg­nagyobb beruházás, melynek je­lentős része - a 44 létesítmény­ből 29 - Somogybán valósult meg. Az unió vélhetően továbbra is az ökoturisztikai és a környe­zet- és természetvédelmi beruhá­zásokat favorizálja, a közös ma- gyar-horvát programok jól illesz­kednek a pályázati feltételekbe.- Folytatni akarjuk a Dráva- projektet - állította Sárdi Árpád. - Ki akarjuk építeni a három folyó kerékpárúdat, s így összekötni a Murát, a Drávát és a Dunát. Az utóbbi időben egyre nagyobb az evezősturizmus a Dráván, ezért megfelelően kiépített pihenő- és kikötőhelyekkel szeretnénk ki­szolgálni a túrázókat ■ Vas A. Harmincezer ember lépte át a déli határt az elmúlt héten. Ez 21 százalékkal kevesebb, mint a ta­valyi év hasonló időszakában. A járművek száma 18 százalékkal csökkent, 14161 volt. Csupán két horvátot kellett visszairányítani­uk a határőröknek, akik Udvar­nál és Magyarbólynál megron­gált, hiányos okmányokkal ér­keztek az országba. ■ N. L. NAGY LÁSZLÓ Homokra építkezők MÉG A LEGEGYSZERŰBB gon­dolkodású, permanens al­koholmámorban úszó kő­műves Is tudja: homokra építkezni nem célszerű. Meg lehet ugyan próbálni, de utána a tulajdonosnak hátralévő éveiben nem kell azon törnie a fejét, hogy mire költse a pénzét. Á Za­la megyei Bajcsán rosszul választották meg a helyet, ráadásul az alapanyag egy részének is nyilvánvalóan lába kelt. Siralmas lett a végeredmény. A beruhá­zást követő évtizedek azzal teltek, hogy a falakat erő- sítgették, támasztgatták alá mindenfelől, iszonyú pén­zeket ölve bele. A BAJOSAI VÁRRÓL VAN SZÓ. Az időpont pedig 1578. Ak­kor - négyszáz éve - építtet­ték a stájer rendek a Kani- zsa-patak mocsaras völgye felett emelkedő homok­dombra. Lám, nincs új a nap alatt. Minden kornak megvoltak a becstelen építé­si vállalkozói, a közpénzek­kel - esetünkben a rendeké­vel - elszámolni nem tudó, korrupt ügyintézői. Akik persze akkor is megúszták, legfeljebb néhány mellék- szereplőt törtek kerékbe he­lyettük. A módszerek sem sokat változtak azóta, mind­össze várak helyett mosta­nában autópályákat építe­nek, csatornát ásnak. a régészek azt mondják: igazi csemege a bajcsai vár, mert a sok visszásságnak is köszönhetően rendkívül gazdag dokumentumanyag maradt fenn: jegyzőköny­vek, jelentések, kimutatá­sok, effélék. Ezeket boga­rásztam, és közben egyre borúsabb lett hangulatom a barcsi múzeumban. Lehet, hogy nekünk is négyszáz évet kell majd várnunk ar­ra, hogy viselt dolgainkban végre tisztán lássunk? Nem túl rózsás kilátások! S rá­adásul ma már a kerékbetö­rés sem divat. vodafone rve.V ffettHtpfalU h (líjmwifvs hétvéK^ Dupla karácsonyi meglepetés Ez a Te pillanatod Az ajánlat magánszemélyek részére 2007. november 13-tól december 31-ig, illetve visszavonásig érvényes. Olvasd el az Akciórészletezőt! A karácsonyi akcióban vásárolt új előfizetéseddel a munkaszüneti napokon indított hálózaton belüli normál díjas belföldi hívásaid a szerződéskötés napjától 3 hónapon keresztül díjmentesek. VitaMAX esetén az díjmentes hétvégi akcióban való részvétel fettétele, hogy válassz egyet készülékeink közül és első alkalommal legkésőbb 2007. dec. 31-ig, majd a későbbiekben legalább havi egy alkalommal minimum 1500 Ft összeggel feltöltsd az egyenleged. A 3 hónap letelte után a VitaMAX Unó tarifacsomagra kerülsz át. Egy személy legfeljebb 2 VitaMAX csomagot vásárolhat 12 hónapon belül. További információ: Részvételi Feltételek. 1270, wvwv.vodafone.hu 3 i Kívülijeiül segítő kezek Egy hétig tartott a McDonalds éttermek Nyújtsd a kezed elnevezésű akciója, melyen híres emberek - jobb oldali képünkön Zahorecz Krisztián, a Kaposvári Rákóczi labdarúgója - segítségével gyűjtöt­tek adományokat a Roland McDonalds Gyermeksegély Alapítvány javára somogyi hírlap - 2007. november 19., hétfő

Next

/
Oldalképek
Tartalom