Somogyi Hírlap, 2007. november (18. évfolyam, 255-279. szám)
2007-11-02 / 255. szám
12 SPORT SOMOGYI HÍRLAP - 2007. NOVEMBER 2., PENTEK A címvédő ellen csak fegyelmezett játékkal győzhet a Kométa-Kaposvár Csodás csurgói továbbjutás kézilabda Első osztályú teljesítményt nyújtott a somogyi együttes A somogyi férfi-kézilabdacsapatok közül egyedül a bajnokságban veretlen csurgóiak tudták beverekedni magukat a legjobb tizenhat együttes közé A CEV-kupa-bravúr után a Közép-európai Ligában kell bizonyítaniuk a Kométa-Kaposvár röplabdázóinak. Azzal a szlovén Bleddel csapnak össze pénteken 18 órakor a városi sportcsarnokban, amely a tavalyi kiírást megnyerte, és az idei szezonban is a legnagyobb esélyesnek számít. A somogyiak szereplése eddig kellemes meglepetés: három diadallal és egy vereséggel a negyedik pozícióban állnak. Az új igazolások közül Csala Bernát és Schulcz István is meghatározó játékossá nőtte ki magát, ráadásul a Kométa tovább erősödött; a tavaly is Kaposváron szereplő kubai center, Chacon Carrion Noermis és a szerb Igor Csoso- vics is egy évre szóló szerződést kötött a magyar bajnokkal. ■ A címvédő Bled ellen lép majd pályára a Kométa-Kaposvár pénteken 18 órakor.- Szalonikiben bebizonyítottuk, bárkit képesek vagyunk legyőzni, még idegenben is - mondta Zarka Péter vezetőedző. - A játékosaink Görögországban a második szettől kezdve szinte hiba nélkül játszottak. Fel tudtak állni kétszettnyi hátrányból, és ami még ennél is fontosabb, a hatalmas teher alatt sem omlottak össze. Tudjuk, pénteken egy sokkal nehezebb csapat vár ránk. A Bled tavaly amellett, hogy megnyerte az Interligát, a CEV-kupát is elhódította, ráadásul a döntőben a házigazda olasz Modenát verték meg úgy, hogy már kétjátsz- más hátrányban voltak. Keretüket a szlovén válogatottak mellett két amerikai és egy olasz légiós alkotja. Idén a Bajnokok Ligájában is szerencsét próbálnak, és Európa legmagasabban jegyzett pontvadászatában sem vallanak szégyent. Ennek ellenére bízom benne, hogy taktikus és fegyelmezett játékkal le tudjuk győzni őket, de ehhez szükségünk lesz a lelkes közönségünk buzdítására is. A kezdőcsapat KOMÉTA-KAPOSVÁR SE: ifjabb Laszczik Iván, Kántor Sándor, Csala Bernát, Schulcz István, Kovács Zoltán, Nagy József; Molnár Dávid (liberó). A legjobb 16 csapata közé jutott a férfi-kézilabda Magyar Kupában a Csurgói KK együttese. Tudósítónktól, Keszthelyi Z. CSURGÓI KK- KOMLÓI BÁNYÁSZ SK 33-26 (18-14) Csurgó, 300 néző. Vezette: Horváth, Márton. csurgói KK: Nagyvizeli - Kemény 3(1), Szilágyi 6(4), Kökény 5, Kuzmann, Erdélyi 7, Fodor 6. csere: Hudák (kapus), Szabó B. 1, Takács 5(1). edző: Zsigmond György. A somogyiak eddig két kört mentek a Magyar Kupában. Előbb a Kalocsa együttesét, majd a megyei rivális Rinya- menti KC Nagyatád csapatát győzték le Zsigmond György edző tanítványai. A III. körben igazán keménynek ígérkező feladat várt az NB I/B-s bajnokságban százszázalékos teljesítménnyel menetelő csurgói gárdára. A veretlenségére méltán büszke somogyi egylet az NB I- es pontvadászat B-csoportjában negyedik Komlót fogadta a továbbjutás reményében. A kiírás értelmében a csurgóiaknak már a dönteüen eredmény is a továbblépést jelentette volna, ám a hazaiak természetesen a győzelem reményével léptek pályára. A hazaiak már az első félidőben könnyű gólokkal szereztek előnyt. A rosszul védekező Komlót rendre leindították, így sikerült tartani a különbséget. A játékrész végén már négy góllal tartottak előrébb a sokkal motiváltabban kézilabdázó hazaiak. A folytatásban csak egyszer tudott közelebb férkőzni a vendégcsapat, ám ezt a próbálkozást - elsősorban a remekül védő Nagyvizeli bravúrjaival - sikerrel verték vissza a csurgóiak. JÓK: Nagyvizeli, Szilágyi, Erdélyi, Fodor, illetve Péter Szabó, Kékesi, Ciffra. A férfi-kézilabda Magyar Kupa legjobb ló csapata közé a Csurgói KK együttese jutott. A Siófoki VSE NB I/B csoportos női kézilabdacsapata egyedüli somogyiként jutott a Magyar Kupa legjobb tizenhat együttese közé.- Mivel 18-án a Cornexi ellen játszunk bajnoki találkozót, jó lenne, ha a felkészülésünket nem zavarná meg a kupameccs - indokolta Kerékgyártó Zsolt, a „Goli” trénere, aki hozzátette: igaz, hogy a Siófok újonc az NB I B-ben, de kifejezetten jól szerepel, ezért nem veszik félvállról a mérkőzést. - Az ellenfél helyzetét könnyíti, hogy a továbbjutás Időpontváltozás A siófoki vse NB I/B csoportos női kézilabdacsapata a nagyatádiakat búcsúztató, első osztályú Óbudai Goldbergert kapta ellenfélnek. Az összecsapás hivatalos időpontja november 14., ám a vendégek kérésére november 7-én, szerdán 18 órakor játsszák a találkozót. egy mérkőzésen dől el, méghozzá Siófokon, ahol forró hangulatú találkozó vár a játékosokra.- Kaphattunk volna köny- nyebVés nehezebb ellenfelet is, a szurkolóink közül sokan a „nagyokat” a Cornexit, a Fradit vagy a Dunaferrt szerették volna Siófokon látni - értékelt Pintér Károly, a siófokiak trénere, aki reméli, telt, zsúfolt lelátók fogadják a csapatokat. - A Goldberger személyében egy régi, patinás klub érkezik hozzánk, amely ellen egyet ígérhetek: mindent meg fogunk tenni a sikerért. Egyértelműen a vendégek az esélyesek, ráadásul az Is nehezíti a dolgunkat, hogy a kettős igazolású játékosok ezúttal nem játszhatnak. Az időpontváltozással kapcsolatban a siófoki szakvezető annyit mondott: szívesen mondtak igent, és nem csak a sportszerűség miatt. - Mivel a kupameccs előtti hétvégén nem játszunk bajnokit, a lányok vélhetően „játékra éhesen” lépnek pályára - tette hozzá. Két, korábban elmaradt mérkőzést pótoltak a labdarúgó NB III/Dráva csoportjában. BALATONLELLE SEkaposvári Rákóczi fc (liga) 1-0 (0-0) Balatonlelle, 150 néző. V.: Kassai Cs. BALATONLELLE: Országú - Vég, Kenéz, Mitasz, Kapitány (Takács A., 61.) - Valla, Juhász (Pintér T., 74.), Meleg (Dede, 25.), Márki - Kohány, Petrono- vics. edző: Készéi Ferenc. Rákóczi FC: Horváth L. - Szolomájer, Keczeli, Mező, Sul- jic (Androsics, 57.) - Márton, Balogh L., Németh P., Graszl N. - Reszli, Ivusza (Májer, 70.). edző: Pusztai László, Balázs József. GÓLSZERZŐ: Takács A. (87.). Tucatnyi gólhelyzetet hagytak ki a mindvégig fölényben játszó hazaiak, akiknek végül az egygólos győzelemmel kellett megelégedniük. jók: Márki, Kohány, Juhász, Takács A., illetve Horváth L., Mező, Graszl N. kenéz István MARCALI VFC- SZEKSZÁRD 1-0 (0-0) Marcali, 100 néző. V.: Nagy I. marcali: Tánczos - Takács M., Zugor, Fekete A., Törtei J. - Mixtai, Somogyi, Törtei T. (Sebestyén, 93.), Búza - Németh B. (Körösi, 56.), Németh A. edző: Németh István. gólszerző: Fekete (52.). kiállítva: Wéber (67., utolsó emberként elkövetett szabálytalanság), Juhász (93., szándékos szabálytalanság). Jó iramú, végig izgalmas mérkőzésen újabb fontos három pontot szerzett a mezőnyfölényben játszó hazai gárda. JÓK: Fekete, Zugor, Németh A., Törtei T., Törtei J, illetve Horváth B., Torma, Pulcz. IVUSZA ISTVÁN A bajnokság állása 1. Szentlőrinc SE 12 12 0 0 30 ■7 36 2. Balatonlelle 12 9 0 3 24 10 27 3. Bonyhád 12 7 3 2 31 21 24 4. Marcali VFC 12 7 2 3 25 16 23 5. Pécsvárad 12 7 0 5 29 21 21 6. Bogád SE 12 6 3 3 19 16 21 7. K. Rákóczi liga 12 6 2 4 21 18 20 8. Szekszárd 12 5 2 5 23 17 17 9. Dombóvári FC 12 5 2 5 19 16 17 10. Beremend 12 5 2 5 18 29 17 11. Paks liga 12 4 4 4 22 22 16 12. Nagykanizsai TE 12 3 4 5 18 20 13 13. Mohács 12 3 4 5 13 16 13 14. Tamási SE 12 3 3 6 19 22 12 15. Nagyatád FC 12 3 2 7 17 21 11 16. Csurgó 12 2 2 8 11 28 8 17. Boly SE 12 1 2 9 12 32 5 18. Pécsi VSK 12 1 1 10 6 25 4 péntek röplabda Közép-európai Liga. Kométa Kaposvár- ACH Vol- ley. Kaposvár, Városi Sportcsarnok, 18 óra. Férfi NB II. So- mogyjádi RSzSE-Széchenyi ESE Győr. Somogyjád, 17 óra. SZOMBAT labdarúgás Soproni Liga - 13. forduló. Nyíregyháza-Gabona Transz Kaposvári Rákóczi FC. Nyíregyháza, 13.30 óra; Sop- ron-BFC Siófok. Sopron, 16 óra. NB II/Nyugati csoport. Komlói Bányász-Barcsi SC. Komló, 13.30 óra. Megyei II/Észak. Kéthely SE-Kereki KSE. Két- hely, 13.30 óra. Megyei II/Dél. Somogytarnóca-Taszár. Somogytarnóca, 13.30 óra. Után- pótíás-bajnokság. Rákóczi ÖLTJE U15-Esztergom U15. Cseri út, 13 óra; Rákóczi ÖLTJE U13- Esztergom U13. Cseri út, 13 óra. Hendlein Roland jó játékára Dombóváron is nagy szükség lesz SPORTMŰSOR kosárlabda Férfi NB ]/A csoport - 5. forduló. Dombóvár KC- Kaposvári KK. Dombóvár, 18 óra. Férfi NB II. Marcali VSzSE- Soproni Egyetem. Marcali, Városi Sportcsarnok, 19 óra. vízilabda Férfi OB J/B. Kaposvári VK-Bp. BWT Bánki VSE. Kaposvár, Csík Ferenc uszoda, 11 óra. kézilabda Női NB VB. Marcali VSzSE-Uniqua Vasas II. Marcali, Városi Sportcsarnok, 17 óra. Férfi NB VB- Szentendre KC-Csurgói KK. Szentendre, 18 óra. Férfi NB II. Marcali VSzSE- Mohács. Marcali, Városi Sport- csarnok, 12.45 óra; Balaton- boglári SC-PVSE Bácsalmás. Balatonboglár, 17 óra. asztalitenisz Férfi NB III. Mágocs-Lengyeltóti VSE. Má- gocs, 15 óra. Grand Gold Kupa utánpótlás-bajnokság. Balatonszárszó, József Attila ált. isk. tornaterme, 9 óra. VASÁRNAP LABDARÚGÁS NB II/Nyugati csoport Kaposvölgye VSC Nagyberki-Mosonmagyaróvári TE. Nagyberki, 13.30 óra. NB IIV Dráva csoport. Csurgói TK- PVSK. Csurgó, 13.30 óra; Marcali VFC-Balatonlelle SE. Marcali, 13.30 óra; Nagyatádi FC- Nagykanizsai TE. Nagyatád, 13.30 óra; Kaposvári Rákóczi (liga)-Beremendi ÉSK. Kaposvár, Cseri út, műfű, 11 óra. Duna csoport. Mosonmagyaróvár- BFC Siófok (liga). Mosonmagyaróvár, 13.30 óra. Megyei I. (a kezdési időpont 13.30 óra). Bala- tonkeresztúr-Balatonmária- fürdő-Nagybajom, Lábod-Za- márdi, Balatonboglár-Inke, Ba- latonszárszó-Tapsony, Balatonföldvár-Karád, Kaposfő-Mező- csokonya, Böhönye-Tab, Len- gyeltóti-Somogyvár. Megyei IVÉszak. (a kezdési időpont 13.30 óra). Öreglak-Mernye, Látrány-Buzsák, Andocs-Ság- vár, Igal-Balatonszemes, Bá- bonymegyer-Balatonszentgyörgy, Kőröshegy-Fonyód, Szőlös- györök-Balatonberény. Megyei Il/Dél. Kaposszerdahely-Kiskor- pád, Kadarút-Baté, Toponár- Tarany, Babócsa-Kaposmérő, Segesd-Magyaregres, Csoko- nyavisonta-Juta, Gyékényes- Háromfa. kézilabda Női NB II. Kaposvári KSE-Bácsbokod. Kaposvár, Táncsics gimnázium tornacsarnoka, 11.30 óra. Női NB IIV Somogy csoport. Balatonsze- mes-Kutas. Balatonszemes, 11 óra; Kéthely-Mesztegnyő. Kéthely, 11 óra. Krammer Adám kadett bronzérmet nyert Pécsen Két versenyzővel vett részt a Pécsen rendezett ökölvívó kadett magyar bajnokságon a Ring SC Kaposvár-Juta. Vajmi Csaba és Lévai Tibor tanítványai közül a 86 kg-os Krammer Ádám az elődöntőig menetelt, ahol a jóval rutinosabb Bodnár Barnabás ellen kellett megküzdenie. A kaposvári sportolónak sajnos nem sikerült meglepetést okoznia, így hajdúböszörményi riválisa került a fináléba, Krammer Ádám pedig bronzéremmel vigasztalódhatott. A 80 kg-os Mecseki Bence az elődöntőbe jutásért nagyon szoros mérkőzésen maradt alul az utánpótlás-olimpiát nyert és válogatott Virgancz Rolanddal (Gyöngyös) szemben. ■ Temesvári I. Mindkét meccsen a hazai csapat gyűjtötte be a bajnoki pontokat