Somogyi Hírlap, 2007. november (18. évfolyam, 255-279. szám)

2007-11-02 / 255. szám

2 MI A VÉLEMÉNYE Aggódik a terráriumért? elek sándorné kaposvári nyugdíjas: - Kár lenne, ha Kaposvár egyik kedves színfoltját felszámolnák. A mai napig jól emlékszem arra, amikor röviddel a nyi­tás után először jártam a terráriumbán. Ritkán lát az ember ilyen körülmé­nyek között kajmánokat, teknősöket; egzotikus világ tárul a szemünk elé. Szo­morú lennék, ha az embe­reket megfosztanák ettől az élménytől. baló András budapesti ta­nár: - Gondolom, a terrári- um turisztikai és pedagó­giai szempontból is fontos a városnak. Nyilván maga­sak lehetnek az üzemelte­tési költségek, ám összefo­gással megmenthető len­ne a bemutatóhely. Szerin­tem különösen a gyerekek sajnálnák, ha csak átmene­ti időre is becsukná kapu­it a terrárium, ahol izgal­mas biológiaórákat lehet számukra tartani. mazacsik edit kaposvári recepciós: - Nagy figyelmet kell fordítani az értékeink megmentésére. Én ide soro­lom a terráriumot is, ahová már többször ellátogattam. S ahogy hallom, igen nép­szerű a helyi és a környék­beli iskolások körében is. Nem szabad bezárni a be­mutatóhelyet, hiszen sokan kedvelik, a város egyik ne­vezetessége. Cselekedni kell, hogy megmaradjon. MEGYEI KÖRKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2007. NOVEMBER 2., PÉNTEK Teknőcökkel nem fizethet csőd A működtetést vállaló alapítvány pénze elfogyott novemberre Kevés az emberi melegség. Baj lesz, ha fűtés és villany hiányában nem lehet biztosítani az állandó hőmérsékletet Utolsó lehetőségként a kaposvári vállalkozóktól kér segítséget a külön­leges krokodilokat tartó terrárium vezetője. Nem tudja kifizetni a számláit. Szűcs Tibor A fenntartó Paleosochus Kroko­dilokért Alapítvány utolsó lehe­tőségként a kaposvári vállalko­zókhoz fordul.- Beütött a krach, nem tudok mit csinálni. Ott tartok, hogy ha nem fizetem ki a gázszolgáltató­nak a 60 ezer forintos számlá­mat, akkor a jövő hét végén ki­kapcsolják a gázt. Ráadásul a vil­lanyszámlán is van tartozásunk - számolt be szomorúan a hely­zetről Pécsi Tibor. - Hétfőn küld­jük ki az összes helyi vállalkozó­nak az adománykérő levelet, amely remélhetően megmozgat­ja őket. Más megoldást nem tud­tam kitalálni. Tizenhét éve, ami­kor belevágtam, nem gondoltam volna, hogy ide eljuthatunk - tet­te hozzá elkeseredve. A kaposvári terráriumbán gyakran megfordulnak iskolá­sok is. Legutóbb a szennai gye­rekek nézhették meg a biológia­óra kiegészítéseként élőben a ritka hüllőfajtákat. A legtöbben így jönnek, mert ebben az eset­ben nem kell fizetni. Amúgy a belépő árát hat éve nem emel­ték, de valahogy évről évre egy­re kevesebben látogatják meg a somogyi megyeszékhely külön­legességét. - Ma már nincs erre pénzük az embereknek, leg­alábbis ezt mondják - panaszol­ta a terrarista. Garancia az ellátásra A DUNA-DRÁVA NEMZETI PARK OZ állatok jogainak védelme miatt úgy adta meg a terrárium mű­ködési engedélyét, hogy abban az esetben is garantálni kell akár magánszemélyként a hül­lők ellátását, ha véletlenül be kellene zárni a látogatók előtt az ajtót. Most csak élelemre futja. Ha nem lesz más megol­dás, Pécsi Tibor kénytelen lesz eladni a hüllőket. Tízfajta kígyó sorsa a magánkézben lévő terrári­umbán jelenleg tizenkét ritka krokodil él. Akad köztük olyan különleges fajta is, amelyből mindössze egyetlen példány található még az európai kon­tinensen. Ha a vállalkozók nem segítik ki adományaik­kal a terráriumot, akkor mint­egy kétszáz teknősbéka és tíz­fajta kígyó sorsa pecsételőd­het meg rövid időn belül. A sonline.hu segít A sonline.hu szerkesztősége a problémáról értesülve úgy döntött, hogy örökbe fogad egy kis teknőst, így az ő sorsával nem lesz gond a jövőben, még ha a legrosszabbra is fordul az alapítvány helyzete. Az üze­meltető Paleosochus Krokodi­lokért Alapítványt egyébként a Somogy Megyei Bíróságon je­gyezték be 2003-ban. Számla­száma: 11743002-20177133 SS' Emléknap az áldozatokért 3 városrész lakói kezdeményezés Valamennyi település csatlakozzon Nem folyt a víz Kaposfüred nagy részén szerda délelőtt, ráadásul a lajtos kocsit sem küldték ki - nehezményezték a helybeliek. Márta József, a vízművek kft. műszaki igazgatóhelyettese azt mondta: előzetesen bejelentett kérésre állították le a szolgálta­tást. Ennek oka: az érintett szakaszon átkötést végeztek a szakemberek. ■ Harsányi M. Esztendők óta hagyomány, hogy az SZDSZ kaposvári szer­vezete november negyedikén gyertyagyújtással emlékezik meg a huszadik század magyar áldozatairól. A nemzeti megbékélés, azaz a saját magunkkal való megbé­kélés érdekében a liberális párt megyei választmánya, kapos­vári szervezete és közgyűlési frakciója javaslattal fordul a ka­posvári és a megyei közgyűlés­hez - jelentették be szerdai sajtótájékoztatójukon. Az SZDSZ azt kéri, hogy közgyűlé­si határozattal nyilvánítsák he­lyi emléknappá november ne­gyedikét. Utaltak rá; az ünnepen val­lásra, pártállásra s világnézet­re tekintet nélkül, gyertyával, illő tisztelettel emlékeznének meg a résztvevők a huszadik század valamennyi magyar ál­dozatáról. A párt azt is javasol­ja, hogy a közgyűlések gondos­kodjanak emléktáblák elkészí­téséről. S a megyei közgyűlés nyilatkozatban kezdeményezze, hogy az összes somogyi telepü­lés csatlakozzon a kezdeménye­zéshez. ■ Harsányi Miklós Ham!™ Barcs AZ országos kataszt­rófavédelmi sportverse­nyen a barcsi tűzoltóság csapata képviselte me­gyénket. A röplabdabaj­nokságon a 18. helyen vé­geztek - közölte Antalicz- Gergelics Natália, a megyei katasztrófavédelmi igazga­tóság szóvivője, (hm) Csurgó ünnepélyes keretek között szentelték fel és ál­dották meg csütörtökön a József Attila utcai központi temető közelmúltban meg­épült ravatalozóját. Az ün­nepség keretében - a helyi egyházközségek részvéte­lével - közös imádsággal emlékeztek meg az el­hunytakról. (va) Kaposvár a hazánkért és szűkebb környezetünkért elesett hősökről emlékeztek meg csütörtökön este a Hő­sök templománál. Az em­lékműnél megtartott ünnep­ség után szentmisén vettek részt a vendégek, (hm) Kaposvár ellenőrzik a so­mogyi intervenciós raktá­rakat, a vizsgálat novem­ber közepén zárul le. Erről Baranyai Sándor, a Mező- gazdasági és Vidékfejlesz­tési Hivatal régiós vezetője számolt be. Közölte: So­mogybán jelenleg csupán 420 tonna intervenciós ga­bonát tárolnak, s jelenleg 20 raktárral állnak szerző­déses kapcsolatban, (hm) Kaposvár jövőre drágul a távhő, a parkolás és a tö­megközlekedés is, ám az ár­emelkedés nem haladja meg az inflációt - számol­tak be a pénzügyi bizottság szerdai ülésén. Az autóbusz viteldíja átlag öt százalék­kal emelkedik; elővételben a jegy ára várhatóan 160 fo­rintba kerül. Az áremelés­ről a közgyűlés dönt. (hm) Kaposvár az egyes szántó­földi gabona-, olajos, fe­hérje- és rostnövények ki­egészítő nemzeti támoga­tása 2008-tól az úgyneve­zett történelmi bázis alap­ján igényelhető. A jövő évi támogatás alapja a tava­lyi, ténylegesen haszno­sított termőterület. Ennek nagyságáról a jogosultak hatósági bizonyítványt kapnak, (hm) Apartmanházat építenének a karádi varrodából felszámolás Tizenkilenc hitelező háromszázmillió forintot igényelt, a dolgozók megnyugodtak Egyelőre még nincs egyezség sztrájkiigyben A befejezéshez közeledik a Jeans-Tex Kereskedelmi és Ru­haipari Rt. karádi telephelyé­nek felszámolása. Várhatóan apartmanok lesznek az üzem­épületből. Közel másfél éve üresen, ki­használatlanul áll Karád köz­pontjában az egykori varroda­épület. Tavaly június végén kezdte meg a telephely felszá­molását a pécsi székhelyű Hu­bertus Pénzügyi Gazdasági Ta­nácsadó Kft. A felszámolási el­járást az Erste Bank Részvény- társaság indította el, majd tizenkilenc hitelező jelentette be az igényét, melynek összege megközelítette a háromszáz- millió forintot.- Több mint egy év telt el a felszámolási eljárás megindítá­sa óta - mondta Hirth Károly felszámolóbiztos. - Elkészült a közbenső mérleg, és értékesí­tettük a fellelhető vagyont: a karádi ingatlanokat, a hőgyészi és az iregszemcsei telephelyet. Karádon az üzemépületen túl két lakás is eladásra került. A dolgozók elmaradt járandósá­gainak kifizetésére igénybe vet­tük a bérgarancia-alapot, majd az állami támogatást az ingat­lanok és berendezések értéke­sítéséből befolyt pénzből visz- szafizettük. Teljesítettük kilenc­ven dolgozó bérkövetelését, ami bruttó húszmillió forintot tett ki. Csupán néhány dolgozóval Zárt kapuk. Az ipari üzemben egy­kor százhetvenen is dolgoztak Fél évszázada nyitottak A faluban az 1960-as években nyüt meg az ipari tevékenységet folytató Kaposvári Mértékutáni Szabóság helyi részlege. 1967- ben a Budapesti Május 1. Ru­hagyár telephelye lett, amely a nyolcvanas évek végén meg­szűnt. Ezután a marcali Mus- tang üzemeként működött, majd a Kaposvári Ruhagyár üzeme lett a kilencvenes évek közepéig. Kétezerben az önkor­mányzattól a Jeans-Tex Kft. vette meg a régi ruhagyári épületet. Öt évvel később már a Jeans-Tex Kereskedelmi és Ruhaipari Részvénytársaság üzemeltette a varrodát. nem történt meg az elszámolás, ők gyesen, gyeden vannak. A felszámolóbiztos kiemelte: a bérükért jogosan háborgó dol­gozók mostanra megnyugodtak. A felszámolást végző társaság egy kecskeméti székhelyű ingatlanbefektető társasággal kötött előszerződést a karádi te­lephely megvételére. Az ingat­lan árát kifizették, a végleges szerződés aláírására várhatóan még idén sor kerül. - Szeret­nénk a karádi üzemépületet la­kóingatlanná átminősíttetni, mivel a befektetőtársaság célja, hogy a település központjában a varrodaépületből lakóingat­lan-együttest alakít ki - hangsú­lyozta Hirth Károly. ■ Krutek J. Jövő szerdán sztrájkolnak a vasutasok, ám eddig nem szü­letett megállapodás az elégsé­ges szolgáltatásról. A Vasutas Dolgozók Szabad Szakszervezete és a Vasuta­sok Szakszervezete hirdette meg a figyelmeztető sztráj­kot. Ez november 7-én reggel 6 és 8 óra között lesz. A MÁV kommunikációs igazgatósá­ga jelezte: az előírások sze­rint megkezdték az egyezte­téseket a sztrájk alatti elégsé­ges szolgáltatásokról. Az el­ső megbeszélés kedden volt, a második szerdán. Eredmény egyelőre nincs. A következő egyeztetés kedden délután lesz. ■ Harsányi Miklós

Next

/
Oldalképek
Tartalom