Somogyi Hírlap, 2007. október (18. évfolyam, 229-254. szám)
2007-10-04 / 232. szám
13 SOMOGYI HÍRLAP - 2007. OKTÓBER 4., CSÜTÖRTÖK mmmmmmmmmmmmmmmMMmmmmMmwmmmmmmmmM SAJTÓ ÉS TANULÁS — Törődj a kis kedvenceddel az állatok világnapján! Ma ünnepeljük az állatok világnapját, amelyet az állatszereteté- ről ismert Assisi Szent Ferenc ünnepeként tartanak számon. Assisi Szent Ferenc már a XIII. század elején azt hirdette, hogy mindent szeretnünk kell, ami körülvesz minket, legyen az élő vagy élettelen. Magyarországon 1991 óta ünnepük a kis kedvencek napját, az alapítványok és menhelyek általában október első vasárnapján tartják az állatok világnapját. Ha van háziáüatod, lepd meg ma valami finomsággal, ha pedig csak szereted az áüatokat, de magad nem gondoskodsz egyről sem, vedd a fáradságot és látogass el egy menhelyre! Rengeteg kutya és macska vár gazdára! Budapestre kirándultak a mérői diákok Budapestre szervezett kirándulást a kaposmérői Hunyadi János Általános Iskola. A tavalyi programhoz hasonlóan idén is nagy érdeklődés övezte a fővárosi túrát, 82 diák és hat pedagógus látogatott el a Csodák Palotájába, ahol rögtönzött fizikaórát is tartottak a gyerekeknek. A legnagyobb sikert a híres Titanic-kiál- lítás aratta, amelynek kiállított tárgyai élethűen tárták a gyerekek elé a tragédia utasainak és a századelőnek a mindennapjait. A kaposmérői iskolások megtekintették a Magyar Nemzeti Bank nyílt napján a pénztörténeti kiállítást, és két előadáson is részt vettek. A napot a Nemzeti Színházban tett séta zárta. A kirándulást az Együtt a Jövőnkért 95 alapítvány támogatta. Az oldalt szerkesztette: Meiszterics Eszter Telefon: 82/528-154 E-mail: eszter.meiszterics@axelspringer.hu A diákok cikkeit teljes terjedelmükben a www.sonline.hu hírportálunkon olvashatják. MEGKÉRDEZTÜK Bízd magad a fantáziádra! könyvek Olvasás közben a képzeleted osztja a szerepeket Ha egyszer rájössz, hogy olvasás közben te magad formálod a szereplőket és nem a film rendezője, rákapsz az olvasásra. Horváth Judit Mit szoktál olvasni?- Hány könyvet olvasol el évente?- merül fel a kérdés egy internetes fórumon. Az adatok eléggé meglepőek. Napjainkban egyre több az olyan fiatal, aki legfeljebb egy-két könyvet vesz a kezébe szórakozásból az év 365 napja alatt, de akad olyan is, aki egyáltalán nem hódol ennek a hobbinak. Vajon mi lehet ennek az oka? Az internet átvenné a helyét a hagyományos papírra nyomtatott szövegeknek? Vagy csak a tévézés köti le jobban a figyelmünket? Több barátommal is beszélgettem erről a kérdésről, és több magyarázattal is szolgáltak. Elsőként kezdjük az iskolásügyekkel: melyik diák az, aki saját önszorgalmából, kíváncsiságából nekikezd a kötelező olvasmányoknak? Valljuk be, nem sokan vannak közöttünk ilyen szorgalmasak, persze tisztelet a kivételnek. A megkérdezettek szerint a kötelezők csak „taszítják” a fiatalokat: megszabott határidőn belül, adott témában kell ismeretet szerezniük, g amiből a későbbiek során még 1 számon is kérik őket. Belegon- | dőlni is rossz, igaz? Szinte láza- J dunk ellenük. Ha azonban job- £ bán belegondol az ember, nem minden kötelező anyag olyan szörnyű. Saját példámból tanultam, magyar tagozatosként rengeteget kell olvasnom, hogy majdan az emelt szintű érettségül ne érjen meglepetés. És ami a legfurcsább az egészben, hogy elkezdtem megszeretni az olvasást, méghozzá a kötelezőkön. Vegyük példának Jókai Az arany ember című regényét vagy Madách: Az ember tragédiáját. Mindegyikben van valami érdekesség, ami felkelti az ember figyelmét. Legyen az a történet vagy a szöveg felépítettsége, esetleg a történelmi visszatekintések. Érettségire készülő társaink már tudják, hogy az emelt szint teljesítéséhez elengedhetetlen a tájékozottság, felkészültség óráról órára. Erre találták ki a „túlpalkő tamás szakályi tanuló: - A kötelező irodalmat el szoktam olvasni, de őszintén semmi kedvem nem szokott lenni hozzá. Csak azért esem túl rajtuk, hogy ismerjem és ne legyen ebből probléma. Főleg a sport érdekel, a régi focisták és úszók életét és pályafutását nagyon érdekesnek tartom. Amit csak tudok, megpróbálok megismerni róluk, ezért a szépirodalomra sajnos nem jut elég idő. Horváth Csenge lajoskomá- romi tanuló: - Ami csak a kezembe akad, azt elolvasom. Különösen Móricz és Mikszáth művei ragadnak meg, a két szerző romantikus világa közel áll hozzám. Amit a magyartanár felad, azzal nem nagyon szoktam foglalkozni, nagy részét egyáltalán nem szoktam elolvasni. Ha valamiből dolgozatot keü írnom, akkor azt rövidítve beszerzem. Olvasnivaló akad bőven. Csak éppen kevés diák szánja rá az idejét az olvasásra a lecke és a különóra után órázást” igénybe vevő fakultációkat is. Na ott bizony még többet olvasunk. Egyik tanárunk azt tanácsolta: a gimis éveink alatt olvassunk, hiszen az egyetemen és később a dolgos hétköznapok alatt már nem lesz időnk és lehetőségünk erre a kikapcsolódásra. A megkérdezett osztálytársak szerint nincs elég időnk az olvasásra. Hazaérünk délután az iskolából, majd tanulunk másnapra, jobb esetben vacsoraidőre be is fejezzük az anyagot. Ezért van az, hogy a fiatalok többsége inkább a szünidőkben vagy hétvégenként veszi elő kedvenc olvasmányát. A legkedveltebbek az ifjúsági és romantikus regények, de helyet kap mellettük a fantasy is. TöbA tinik kedvencei Olyan könyvek kerültek be a középiskolások Top 100- as listájába, mint Dán Brown: A Da Vinci kód, George Orwell: 1984, Wass Albert: Adjátok vissza a hegyeimet! és persze az elmaradhatatlan Harry Potter és A Gyűrűk Ura sorozat. Sokaknak tetszett Coelho Alkimistája is. A srácok szívesen olvasnak Rejtő Jenőt, míg a csajoknál örök kedvenc a Bridget Jones naplója és az Állítsátok meg Teréz anyut! A sci- fik között Stephen Ring írásait olvassák a legtöbben. ben azt állítják, sokkal jobb, kényelmesebb az internetes olvasás, mint a hagyományos. Mára már egy olyan programot is kifejlesztettek, ami hangosan meséli el számunkra a történetet. Úgy veszti el az egész a varázsát: nem használod majd a képzeletedet és az „izgalom” is elmarad. A könyvtáraknak is megvan a maguk kis hangulata, amely rögtön birodalmába keríti a látogatót. És a legjobb: minden suüban megtalálhatók, szépszámú tartalomjegyzékkel. Én mindenesetre azt mondom: a televízió, az internetes játékok vagy az állandó bulizás mellett gyakrabban vegyetek elő egy érdekes könyvet, mert így a saját fantáziádra, a képzeletedre vagy utalva. somogyi Ákos kaposvári tanuló: - A kötelező irodalmon kívül Thomas Mannt olvastam, ami nagyon tetszett, és persze ezenkívül sok minden mást is. Az is előfordult, hogy Shakespeare-től a Rómeó és JúHa helyett más művet olvastam el. Matematikus szeretnék lenni, és ezért üyen irányú szakirodalmat keresek főként a könyvtárban. Szerencsére ami eddig érdekelt, ahhoz mindig hozzáfértem gond nélkül. M j Diákok mondták * A parlamenten belüli irány- | zat független egyházszervezetet alkot, ez az impotens | irányzat _ az anarchisták puncsokkal I akarták a hatalmat maguk■ kai ragadni. ■ MÁTYÁS KIRÁLY bevette Rojt dostót 1 AZ ÓKORI INDIA Afrikában ta- | látható, Afrika közepén. A WASHINGTONI BÉKÉT Saínt- | Germainben kötötték. _ Mohács Mohácstól egy mér- I földre van. I A MOHÁCSI CSATÁBAN II. ULÁSZLÓ belefulladt a Sajóba. 1 amikor A háború harmadik B éve tarod, rájöttek, hogy ez | nem villámháború. A jobbágyság olyan szűkösen élt, hogy a ruházatot nem engedhetíe meg magának. sok halott, sebesült, rokkant tért haza a háborúból KI VOLT az első női űrhajós? Farkas Bertalan. hogy hívták azt az uralkodót, aki a római birodalom felújítására ted kísérletet, „nagy” az előneve? - Kis Pippin. AZ ÚRBÉRI RENDEZÉS során egynegyed hold földet kapod Mária Teréziától a jobbágy.- Nem kevés ez? - De ez katasztrofális hold. A KŐLTÉSZETHAMISÍTÓK, akik I más költőket utánoznak, azok nem igazi költők, ha- | nem hamisítók m mm mm mm mmm mm el AJÁNLÓ MOZI ZENE A mély érzelmek filmje: Este Üj albummal jelentkezik LeAnn Rimes Koltai Lajos filmje az anyák és lányaik közötti szeretet erejéről mesél, mindezt egy olyan anya szemszögéből, aki életének alkonyán olyan titkot fed fel, amely mindenkire óriási hatással lesz a környezetében. Az érzelmek valódiságát igazolja, hogy a filmben két olyan színésznőpáros is játszik, akik anya és lánya kapcsolatban vannak egymással. A történet úgy kezdődik, hogy a rátörő emlékeknek engedve Ann Lord (Redgrave) megoszt egy régóta őrzött titkot a lányaival, Constance-szal és Ninával... Meryl Streep és Claire Danes nagyszerű alakítást nyújt a filmben Ki ne emlékezne Leann Rimes- ra, aki a Sakáltanya című zenés film világhírű betétdalát, a „Can’t Fight The Moon- light”-ot énekelte. A dal három hetet töltött az Airplay Monitor Top 40-es listáján, és a 8. helyig jutott, a Billboard Hot 100-lis- táján pedig hosszú 42 hetet töltött. Az énekesnő további négy dallal szerepelt a filmhez készült lemezen. Az album több mint száí héten át volt a Billboard pop- és country-lista élmezőnyében, és az első helyet is meghódította. Leann Rimes új albummal jelentkezik október 8-án, a korong címe Family lesz, amelyről az első kislemez és videoklip a „Nothing Better To Do” című dalból készült. Visszatekintve az elmúlt tizenegy esztendőre, LeAnn Rimes nagy sikereket tudhat a háta mögött. Már 13 évesen két Grammy-díjra tett szert. Új dalokat írt a country-énekesnő