Somogyi Hírlap, 2007. október (18. évfolyam, 229-254. szám)
2007-10-01 / 229. szám
Igazságos döntetlen a jubileumi bajnokin labdarúgó nb i Az otthon játszó Kaposvári Rákóczi és a Siófok is nagyon korán hátrányba került Prukner László döntetlennel jubilált, míg Siófokon továbbra is várni kell az első hazai győzelemre. Temesvári I., Keszthelyi Z. GABONA TRANSZ KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC-GYŐRI ETO 1-1 (1-1) Prukner László vezetőedzőt, valamint Barna László másodedzőt és Házi László kapusedzőt a 100. NB I-es mérkőzésük alkalmából köszöntötte a Rákóczi Baráti Köre a kezdő sípszó előtt, ám az ünnepi pillanatok nem tartottak sokáig. A Győr ugyanis már a 2. percben megszerezte a vezetést. Bajzát jobb oldali beadása után Jaki 7 méterről fejelt a bal alsó sarokba (0-1). A korán bekapott gól után magához ragadta a kezdeményezést a Rákóczi, ami me- zőnyfölényben és kisebb helyzetekben mutatkozott meg. A 9. percben a kiugró Szakály Péter elől mentett a kapujából kifutó Stevanovic, majd Alves 16 méteres lövését blokkolták a védők. A vezetése tudatában visz- szaálló Győr ellen nagyon nehezen tudott igazi gólhelyzetet kialakítani a hazai gárda, amiben a kaposváriak pontatlansága is közrejátszott. A 29. perc hozta az addigi legnagyobb Rákóczi- lehetőséget, de Alves visszafejelt labdája után Vasziljevics 10 méteres lövését védte a győriek kapusa. A 38. percben aztán góllá érett a hazaiak fölénye. Vasziljevics verekedte át magát három vendégjátékoson, majd remekül adott középre a jobb oldalról, a kapu elé érkező Oláh pedig a labdaátvétel után nyolc méterről a léc alá bombázott. (1-1). A félidő hátralévő részében érezhetően elkapta a fonalat a Prukner-legénység, de újabb gólt a szünetig nem sikerült szerezni. A második félidő Rákóczi- helyzettel kezdődött, de Vasziljevics 14 méteres lövését Stevanovic hárította. Úgy tűnt, hogy a vendégek teljesen elégedettek lennének az egy ponttal, hiszen Bogdanovics lecserélése után már csak a „közönségkedvenc“ Bajzát maradt elöl, aki különösebb veszélyt nem jelentett Milinte kapujára. A Rákóczi ebben a játékrészben is többet birtokolta a labdát, de a középen erőltetett hazai akciókat köny- nyűszerrel állították meg a győriek, ráadásul a szokatlanul sok pontatlan passz is megnehezítette Marótiék dolgát. Mindezek ellenére a 85. percben akár a győztes találatot is megszerezhette volna a Rákóczi, de Vasziljevics átadása után Oláh jobb alsóba tartó perdítésébe Stark piszkált bele, a labda pedig épphogy elkerülte a kapufát. Ha a jubileumi mérkőzésen elért döntetlen nem is, de a nevével és 100-as mezszámmal ellátott Rákóczi-mez szép emlék marad Prukner László számára. A kaposvári zöld-fehérek két vereség után tehát pontot szereztek, ami mindenképpen pozitívum a jövő heti Honvéd elleni idegenbeli bajnoki előtt. Maróti Béla (fehérben), a Rákóczi középpályása és Igor Bogdanovics, a Győr csatára nagy csatát vívott A további eredmények ZTE FC-VASAS 3-3 (1-1) Zalaegerszeg, 2000 néző. V.: Mészáros GÓLSZERZŐK: Meye (15., 75. - 11-esből), Tóth N. (66., 11-esből), illetve Tóth A. (26., 83.), Sowunmi (80.). ÚJPEST-FC SOPRON 4-0 (4-0) Szusza Ferenc Stadion, 2500 néző. V.: Kassai gólszerzők: Tisza (4., 23.), Dourandi (9.), Foxi (42.). PAKSI-FEHÉRVÁR 2-1 (0-1) Paks, 2000 néző. V.: Bognár GÓLSZERZŐK: Búzás (47., 11-esből), Tököli (91.), illetve Éger (45., öngól). DVTK-REAC 0-1 (0-0) Diósgyőr, 8000 néző. V.: Berger gólszerző: Nyerges (91.). DVSC-TATABÁNYA 4-1 (3-0) Debrecen, 7000 néző. V.: Szabó S. gólszerzők: Kerekes (2.), Dzsudzsák (7.), Sándor T. (33.), Sztojkov (52., 11-esből), illetve Takács (61.). A 10. forduló zárómérkőzését, az MTK-Bp. Honvéd összecsapást hétfőn 18 órakor játsszák. A 11. FORDULÓ PROGRAMJA Október 5., péntek: FC Fehérvár-Újpest FC, 19 óra. Október 6., szombat: REAC- -DVSC-TEVA, 15 óra; Nyír- egyháza-ZTE, 15 óra; Tatabánya-Siófok, 15 óra; Győr- -Paks, 15 óra; Bp. Honvéd-Kaposvári Rákóczi FC, 18 óra; Sopron-DVTK, 18 óra. Október 8., hétfő: Va- sas-MTK, 18 óra. Mindkét edző elismerte, nem játszott jól csapatuk A győzelem receptje hősiesség, szerencse prukner László: Először is szeretném megköszönni az ajándékot Sajnos nem játszottunk jól, a fölényünk pedig meddő volt. Fejetlenül próbáltunk középen akciókat vezetni, néhány kulcsjátékosunk pedig hetek óta gyengébb formában van. Mindent megteszünk, hogy mielőbb újra a régiek legyenek. egervári Sándor: Meglehető sen izzadságszagú mérkőzés volt ez a mi számunkra. Örülünk az egy pontnak, hiszen minimális célunkat sikerült elérnünk. Nem játszottunk jól, az előkő hetekhez képest visz- szafogottabb teljesítményt nyújtottunk, éppen ezért is értékesszámunkra, hogy Kaposvárról ponttal távozunk. botos ANTAL: A Nyíregyháza egyetlen helyzetét belőtte, aztán okosan és taktikusan ki- védekezte a hátralévő időt. Hiába támadtuk szinte végig a meccset, alakítottunk ki öthat helyzetet, mégsem sikerültgólt szereznünk. Ez utóbbi azonban ezúttal nem csak a balszerencsénknek volt köszönhető... RÉVÉSZ ATTILA: Már CLZ első félidő elején sikerült egy gólt találnunk, majd a második játékrészben többször is meccslabdánk volt, ám nem éltünk a lehetőségekkel, nem tudtuk eldönteni a mérkőzést. El kell ismernem, a végén hősiesen védekezve egy kis szerencsével tudtuk csak megtartani a három pontot. Kaposvári Rákóczi FC l-I (1-1) Győri ETO KAPOSVÁR: Milinte - Graszl K., Zahorecz, Grúz, Pintér A. - Maróti, Pest K. (Leandro, 78.), Vasziljevics, Szakály P. (Szakály D., 83.) - Oláh, Alves VEZETŐEDZŐ: Prukner László GYŐR: Sztevanovics - Müller, Stark, Supics, Varga R. - Tokody, Bank (Urban, 82.), Jaki, Józsi - Bogdanovics (Kovács Z., 46.), Bajzát (Brnovics, 70.) VEZETŐEDZŐ: Egervári Sándor Kaposvár, 3000 néző. Játékvezető: Szilasi Sz. GÓLOK: 0-1 Jaki (2.), 1-1 Oláh (38.) BFC Siófok BFC SIÓFOK: Hegedűs L - Forgács, Miklósvári, Kuttor, László A. - Csopaki (Gajda, 46.), Eugene, Lipcsei R. (Nagy L 46.), Kanta Sz. - HomonyikjKozmor, 85.), FülöpZ. VEZETŐEDZŐ: Botos Antal NYÍREGYHÁZA: Lazareanu - Zaleh, Bagoly, Ambrusz, Comaci - Vukadinovics(Mis- kolczi, 70.), HegedűsT., Minczér, Lippai - George (Rojas, 85.), Szilágyi N. (Kranjc, 76.) VEZETŐEDZŐ: Révész Attila Siófok, 2000 néző. Játékvezető: Veizer R. GÓL: 0-1 Szilágyi N. (13.) BFC SIÓFOK-NYÍREGYHÁZA 0-1 (0-1) Tíz forduló alatt egyetlen győzelemre futotta a balatoniaktól, akik ezúttal a Nyíregyházától kaptak ki hazai pályán. Ezt már a szurkolók sem hagyták szó nélkül, akik eddig mindig kitartottak a csapat mellett. Kórusban szidták Botos edzőt, illetve azt kérdezték: hol a csapatunk? A szurkolókéval ellentétben a klub vezetőinek bizalmát úgy tűnik, még mindig élvezi Botos Antal, miközben Pakson, Tatabányán, Sopronban és újabban már Diósgyőrben is edzőt váltottak a hasonló, illetve a sió- fokianál jobb eredmények dacára. Az újoncok csatáját a vendégek kezdték jobban, akik már a 12. percben betaláltak. Egy már-mar minden meccsen megszokott védelmi kihagyás után Szilágyi passzolt lazán a hálóba, mintha csak a Petőfi sétányon nézelődne. A kék-sárgáknak az eddigi fordulókban még egyszer sem sikerült vert helyzetből fordítaniuk vagy pontot menteniük, így már a nyíregyházi találat után sejteni lehetett a végeredményt. Szilágyi gólja után igazolta a Nyíregyháza, miért is ők kapták a legkevesebb gólt az első osztályban. Nyolcán védekezve őrizték az előnyüket a találkozó lefújásáig. Az első félidőben csak két helyzetet tudtak kialakítani a vendéglátók, ám Fülöp lövését védte Lazareanu, Csopaki fejese pedig a kapufán csattant. A szünetben Botos edző harcba küldte Gajdát és Nagy Lajost is, de a csapata szerkezetén nem változtatott, így a játék minőségében sem történt változás. Továbbra is Fülöp birkózott elöl egyedül a védőkkel eredmény nélkül. A szorgos mezőnyjáték közepette Kanta passzából Ho- monyik állt legközelebb a gólhoz a 75. percben, ám lövését szögletre ütötte Lazareanu. Ezzel a sikerrel a Nyíregyháza az első tíz közt szerepel a bajnoki tabellán, miközben a Siófok csak a 14. helyen áll. Meg kell jegyezni, hogy ezúttal a játékvezető is besegített a szabol-csiak- nak, amikor a 23. percben Bagoly tizenhatoson belüli kezezésénél nem adott büntetőt a hazaiak javára. Ez utóbbi azonban nem menti fel a balatoniakat, akik - ahogy a Vasas ellen is - ezúttal is felejthető produkcióval rukkoltak elő. A bajnokság állása 1. Bp. Honvéd 9 7 1 1 22-10 22 2. DVSC-TEVA 10 6 2 2 22-12 20 3. MTK Budapest 9 5 4 0 21-9 19 4. Újpest FC 10 5 4 1 20-9 19 5. FC Fehérvár 10 5 1 4 21-16 16 6. Győri ETO FC 10 4 4 2 13-10 16 7. ZTE FC 10 4 3 3 19-16 15 8. Nyíregyháza 10 4 3 3 8-8 15 9. Vasas 10 3 4 3 14-16 13 10. REAC 10 4 1 5 11-14 13 11. K. Rákóczi FC 10 3 4 3 13-17 13 12. Paksi SE 10 3 1 6 15-21 10 13. FC Sopron 10 2 4 4 7-14 10 14. BFC Siófok 10 1 3 6 11-16 6 15. Diósgyőri VTK 10 0 6 4 9-17 6 16. FC Tatabánya 10 0 1 9 9-30 1 IIWMMMMH SZÍKVONAL ‘ Nem a szombati volt az idény legjobb meccse. HANGULAT A nagylelátó néha, a „B“ közép végig szurkolt. JÁTÉKVEZETŐ " Volt egy-két furcsa ítélete, de nem lett főszereplő. SZÍNVONAL m. Hazai pályán eddig ez volt a legrosszabb. HANGULAT i||T Inkább szidtak, mintsem dicsértek a siófoki nézők. JÁTÉKVEZETŐ Bagoly Gábor keze- zését nagyon elnézte a sport. flPBi’ -'