Somogyi Hírlap, 2007. október (18. évfolyam, 229-254. szám)
2007-10-05 / 233. szám
10 Kiégett egy gépkocsi az autópályán kigyulladt egy személygépkocsi az M7-es autópálya 112. kilométerszelvényénél. Személyi sérülés nem történt, a siófoki tűzoltók oltották el a lángokat, (hm) Kézjeizéssel állították meg a vonatot a vasúti átjáróban ragadt egy pótkocsit vontató traktor Kutas belterületén, amely az információk alapján a tilos jelzés hatálya alatt hajtott az átjáróba. A félsorompó csa- pórúdja a jármű és a pótkocsi közé záródott. A vasúti dolgozók kézjelzéssel értesítette a mozdonyvezetőt, aki a szerelvénnyel időben megállt. (hm) Szemtanúkat keres a rendőrség Kaposváron a Füredi és a Búzavirág utca kereszteződésében szeptember 27-én kilenc óra körül elütöttek egy gyalogost - közölte a kaposvári rendőrkapitányság. Az illető nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett, a sofőr a helyszínről elhajtott. A rendőrség kéri a szemtanúk jelentkezését, (hm) @ TOVÁBBI HÍREK: www.regoel.hu Czene Attila a templomban várta kedvesét - hűen a hagyományokhoz, aznap egyáltalán nem is találkoztak egymással. A menyasz- szony virágokkal díszített, óriási fekete terepjáróval gördült be a térre. Édesapja a karját nyújtotta neki, úgy kísérte fel a bazilika hosszú lépcsősorán, miközben a koszorúslányok a fátylát rendezgették. Amikor felcsendült az orgonamuzsika, Attila végre megláthatta kedvesét menyasszonyi ruhában. Az esküvő katolikus szertartás szerint zajlott, a fiatalok felolvasták egymásnak üzeneteiket a Bibliából. Majd esküvel erősítették meg a házassági szövetséget. A szertartás végén Attila kézen fogva vezette ki újdonsült feleségét a templomból. Az ifjú pár a koszorúslányok gyűrűjében. A templomi igen után a szertartás a Zsófia hercegnő hajón folytatódott. Hajas László a kisfiával érkezett, Albert Györgyi egyszerű pulóverben és farmerban, egyedül. Dr. Gyarmati Andrea rendkívül elegánsan, férjével együtt gratulált. Persze eljöttek a sportoló barátok: többek között ott volt Darnyi Tamás és Kovács Ági is. A Duna-parton, a Március 15. térnél kikötött Zsófia hercegnő hajón folytatódott a szertartás. Tombolt ”a vénasszonyok nyara, így a hajó fedélzetén álltak az anyakönyvvezetővel szemben. Miután a matrózok lezárták a bejáratot, elindultak a Dunán, és megkezdődött a dínom-dánom. A vacsorához 60 főre terítettek. A hajót a menyasszony édesanyjának kívánsága szerint díszítették fel orchideával, liliommal, mirtusszal. Csaknem 2,5-3 millió forintba került az esküvő (FORINT) KRIMI & BULVÁR&MUSOR SOMOGYI Szombat délutáni láz frigy Összeházasodott Bánhidi Petra és az olimpikon Czene Attila Összeházasodott Czene Attila (33) olimpiai bajnok úszó és kedvese, Bánhidi Petra (27), a Szombat esti láz táncosa. A fiatalok szombaton kora délután a budapesti Szent István- bazilikában mondták ki a boldogító igent. Terefere HÍRLAP - 2007. OKTÓBER 5., PÉNTEK IIH—üüii — Négy magyar alkotás a Chicagói Nemzetközi Filmfesztiválon Szász János Ópium - egy elmebeteg nő naplója című filmje is szerepel a 43. Chicagói Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában. A Csáth Géza művei alapján készült film tizennégy vetélytárssal együtt kel versenyre a chicagói fődíjért, az Arany ■ Október 4-10. között rendezik meg Eszak- Amerika legrégebbi filmünnepét. Hugóért. Az Ulrich Thomsen és Kirsti Stubo nemzetközi sztárok főszereplésével készült filmért Szász János a legjobb rendező díját, Máthé Tibor pedig a legjobb operatőrnek járó kitüntetést kapta meg a 38. Magyar Filmszemlén. AfilmmégíebruárbanakülfóF di filmkritikusok Gene Moskowitz- díját is elnyerte Budapesten. Chicago már száz éve otthona a filmkészítésnek. Október 4-10. között Észak-Amerika legrégebbi filmünnepén 44 országból 160 mozgókép mutatkozhat be. A nagyszabású szemlén Szász János mellett még három magyar rendező munkáját vetítik le. A nagyvilág filmművészetének javából válogató „World Cinema” programban láthatja majd a közönség Bollók Csaba Iszka utazása, Esztergályos Károly Férfiakt és Tarr Béla A londoni férfi című alkotását. ■ —■ jr ■■-------;------, , Al Vr-hét AJANLASAVAL H 5.30 WSTeleshop 6.00 Atexandra-pődium © 5.10 Válaszd a mozgást! 9.00 Connectwith English 6.50 Lety, a csúnya lány © 6.00 Világunk - Reggel 6.00 Indiántánc *0 6.00 Reggeli 6.25 Tények reggel 5.20 Hajnali gondolatok 9.25 Lássuk Indonéziát! 7.50 Jaké meg a dagi © 8.00 Duna tér 6.55 A rejtőzködő Ázsia 8.35 Reflektor 7.00 Mokka 5.23 Kárpát expressz 9.35 Kulissza 8.50 8 perc a konyhában 8.10 Kikötő- háttér (ism.) 8.00 Artúr király Britanniája H 10.05 Top Shop 9.20 Stahl konyhája 5.50 Nap kelte 10.05 Van öt perce? (főzőshow) 8.40 Heuréka! Megtaláltam! 9.00 NarkolepsziaJ 11.10 Receptklub 9.25 Betűbár 9.00 Frasler, a dumagép © 10.10 Hrvatska krónika 9.00 Halálbiztos diagnózis © 9.15 Váratlan utazás Az alvás börtönében © \M 11.25 Plndur pandúrok © 10.25 Teleshop 9.45 Tv-taxi (ism.) 10.35 Ecranul nostru 10.00 Gyilkos sorok (ism.) © 10.05 Egy lépés előre © 9.55 Irány a Földközi-tenger! (am. animációs film, 2002) 11.40 Túszmentő © 10.05 Kalandos nyár © 11.05 Kárpát expressz 11.05 San Francisco utcáin © 10.55 Carlo és vendégei 10.30 Kockahas © R.:CraigMcCracken (amerikaifilm,2001)85' 11.00 Gőg© 11.30 Átjáró (amerikai krimisorozat, ism.) 11.30 Kívánságkosár 11.05 Tlbettava 13.10 Disney-rajzfilm © 13.40 Észbontó 12.15 Tv-taxi (ism.) 12.15 Záróra 12.05 Trükkös hekus © 13.50 Duna tér 12.10 Az utolsó napok... Jjj 13.35 06-91-334-455 Telefonos játék 12.30 Sorstársak 13.05 Munka-Társ (8/3.) (amerikai akciófilm-sorozat) 14.00 Színlap 13.10 A maláj rovarparadicsom 15.15 Receptklub 14.25 Melrose Piacé © 13.00 Sírjaik hol domborulnak... 13.30 És még egymillió lépés 13.10Magnum© 14.40 A Királyi Botanikus Kert 14.05 Indiántánc p 15.30 Halálos páros © 15.25 Perzselő szenvedélyek © 13.30 Körzeti magazinok 14.15 Az emberi test (amerikai akciófilm-sorozat) 15.15 A világörökség kincsei 15.00 A rejtőzködő Ázsia S (amerikai akciófilm-sorozat) (német sorozat) 14.20 Válaszd a mozgást! 15.05 Info-generáció 14.15 Halálbiztos diagnózis © 15.30 Bioritmus 16.05 Tengerek határán © M 16.30 Aszembesítőshow© 16.25 Rex felügyelő © 14.35 Ablak 15.30 Regélő kövek (13/9.) 15.15 Gyilkos sorok © 15.45 Világunk Az élmények birodalma ' W 17.25 A kibeszélőshow © (osztrák-német krimisorozat) 15.45 Ablak 2. 16.00 Etűdök építészetre 16.20 San Francisco utcáin © 16.30 Négyzetméter 17.00 Forma és tervező fi 18.30 Híradó 17.30 Monk - Flúgos nyomozó 16.45 Körzeti hírek 16.25 Válaszd a tudást! 17.25 Jaké meg a dagi © 17.00 Váratlan utazás 18.20 Cetek tengere 19.00 A harc törvénye © 18.30 fények <t> 17.05 Tv-taxi 1730 Membrán 18.30 Otthonunk 17.45 Duna tér 19.20 Hetedhétország (amerikai akciófilm-sorozat) 19.00 Aktív© 17.20 Thomas, a gőzmozdony 17.55 Gyilkosság meghirdetve (ausztrál sorozat) 18.00 Hízóra tudománya (13-14.) Vörös vihar 19.40 Jóban Rosszban 17.30 Marci (angol sorozat - 3/3.) 52' 19.00 Tuti fuvar 18.30 Váltó (ism. sorozat) 20.00 Fókusz© (magyarsorozat) 17.50 Kisváros 18.50 Esti mese (szórakoztatóvetélkedő) 18.40 Hírháttér 20.30 VakációCoxyval g 20.35 Barátok közt© 20.20 Favorit © 18.30 Bűvölet © 19.00 Legbátrabb fiaim 20.00 Jó barátok © 19.00 Labdarúgó-mérkőzés (ism. sorozat) (magyar sorozat) 21.00 Okosabb vagy, 19.28 Föld Tv 19.30 Híradó este (am. vígjátéksor. - 29-30.) Fehérvár FC-Újpest FC Az Ayers Rock-és W Utána: Hírek mint egy ötödikes? 19.30 Híradó este 19.55 Sporthírek. Időjárás 21.05 CSI -A helyszínelők 21.05 Sporthírek a Cook szigetek; m 21.15 CSI - Miami helyszínelők © Szórakoztató kvízshow 19.55 Sporthírek. Időjárás 20.05 Prlnc, a katona © (amerikai krimisorozat) © j 21.10 Kikötő Űj-Zéland (amerikai krimisorozat) 22.10 Liptai Claudla-show © 20.10 Tiszta Kabaré! (magyarsorozat-9-10.) 22.05 Dirt-A hetilap© 22.05 Hírpercek. Időjárás 21.40 Illegális állatHatálzóna 23.20 Baljós égbolt © 21.10 Csináljuk a fesztivált! 2. 21.20 Klikkerek © (amerikai sorozat) 22.15 2046© kereskedelem (2.) ® Fsz.: Dávid Caruso (amerikai sci-fi, 2005) 86' Hatodik selejtező 21.35 Kultúrház © Fsz.: Courteney Cox (hongkongi-kínai film, 2004) (ismeretterj. film) 22.15 Lost - Eltűntek © 1.05 Tények este 22.05 Péntek este 22.00 Rossz nevelés ® 23.05 Dexter® 0.25 MoltoVIvace 22.40 A sivatag tábornokai J (amerikai kalandfilmsorozat) 1.40 Ördögi nyomozó © 22.45 Szabó Magda kilencven (spanyol film, 2004) 101' (amerikai krimisorozat) - zenei esték 2007 (dokumentumfilm) M 23.20 Az igazság útja © (amerikai krimisorozat) 23.15 Múlt-kor© 23.45 Napló 0.10 A polip© 1.05 Híróra (ism.) Győzelem és veszteség © *5 (am. akciófilm, 1983) 109' In memóriám Samarra 23.45 Hírek. Időjárás 23.49 Záróra (olasz krimisorozat) 1.30 Hírháttér (ism.) 23.40 Kettészelt városok Hí 1.40 Reflektor© 2.30 Reménysziget 23.50 Sporthírek 0.35 Kodály 125 1.10 CSI-A helyszínelők 1.55 Váltó (ism.) (dók. sorozat) 'W -1 .55 IttHON (kanadai sorozat) 24.00 Tv-taxi (ism.) 0.40 Nap-nyugta i (am. krimisorozat, ism.) © 2.15 Kenyér, szerelem, és... j 1.00 Henri de 2.15 Medikusok © 3.20Aktív© 0.15 TS-Bajnokok Ligája 3.10 Titokzatos Násztya 2.10 Szexbosszú © (olasz film, 1955) F 93' Toulouse-Lautrec Cfi HÍR TV MAGYAR ATV ' 1 HAJLOVAT 1ÉWBHI EÜRÖSPoK’"HÉHHÉI SPORTl HRO .....MIBiüÜiP DISCOVEhV ' ' ^BMll o X 13.05 Lapzárta. 1330 Paletta. 14.05 Re- 11.05 Közvetlen ajánlat 1235 Iád bácsi kony- 1400Játékháló.l5.00KülönjáraU530Mo- 830 Rali-vb 9.00 labdarúgás 10.00 Labda- 830Mai helyzet845Olasz labdarúgás, 10.45 630 Fekete dicsőség 830 Defektes derbi 12.00 A tíz legjobb.... 13.00 Vetélkedő a potters. 1430Sziluett. 1530TalkingMovies. héja. 12.40 Közvetlen ajánlat 1350 Többet dem horgász. 16.00 Játékháló. 1730 Busi- rúgás 1030 Labdarúgás 1130 Labdarúgás Vívó-világbajnokság. 1330 Porsche-szuper- 10.05 Mennyei szerelem 11.45 Felvétel in- roncstelepen. 14.00 Veszélyes versengés. 'S 1635 Ingatlanpiac. 1630 Barangoló. 17.00 ésszel! 1625 Ingatlanpiaci panoráma. 1730 ness-mix. 1730 Te vagy az életem. 18.30 12.15 Labdar. 13.15 Labdar. 14.00 Tenisz kupa. 13.45 Zuhanyhíradó. 1445 Milán Tv. dúl! 12.10 Babaház 1340 Minden rendben 15.00 Hogyan készült?. 1600 Egyszeregy ö Híradó. 1735 Paletta. 1805 Keresztmetszet. Nézőpont 1725 Dr. Herba Natura. 1755 Hír- Csacska angyal. 1930 Fekete gyöngy, 2030 1545Teniszmagazinl600Tenisz 1730 Láb- 15.15Vivóanlágsajnokságl800Labdarúgás. lesz 1535 Rokonok 1730 Beépített szépség ilyet vezetni! 17.00 Versenyautó születik. jS 19.00 Híradó. 1930 Lapzárta. 20.05 Péntek adó. 1810 Fórum. 1855 Híradó. 1925 Egye- Hírháló. 20.55 Ízelítő. 21.00 Halálosfelvételek darúgás 1800 Eutógólok 1831 Labdarúgás Celíc-Milan. 20.00 MotoiShowl. 20.45 MKB 1850Mozi!Mozi!Mozi! 1920 Kelekótya ka- 18.00 Amcsi motorok. 19.00 Állítólag... K 8.21.00 Híradó 21.2130 Célpont (tényfel- nes beszéd. 20.00 Párshow. 2130 Műhiba -Felony(am.akciófilm).23.00Bajnokok(am. 19.45 Tenisz 2130 Timbersports Series Heti helyzet 2145 Full kontakt 22.15 Poker rácsony 2130 Róma 2255 A Ravasz, az Agy 20.00 Hogyan készült? 21.00 A médium Q táró műsor). 22.05 Civil kaszinó. (am. film). 2235 Start! 23.10Többetésszel! akciófilm). 130 Hírháló. 130 Különjárat 22.00 Pankráció 2330 Extrém sportok Channel. 0.15 Női kosárfabda-Eb. éskétfüstölgőpuskacsöOAOTúzfal tanúsága. 2230 Szellemjárás. ÍSoS TV _ pWHH BOGLÁR MARCALI 91 "2 ENJOYKAPOSVÁR^ 88.0 N-JOY MARCALI 1 PETŐFI RAp!5™',,||Hi KOSSUTH RADÍO^IHI 08.00 Képújság 09.00 Korzó - magazin egy Napközben folyamatos képújság hírekkel. Óránkéntközszolgálatihírek,programajánlók... 06.00- Óránként hírek, közlekedéssel kap- 06.00- Óránként hírek, köztekedéssel kap- 630Híiek,időjáiás633Zeneébtedéshez.Ben- Óránként Híiek9.0ONapközbenll.l0Temaórában 17.00 Business-Mix magazin 1730 közérdekű információkkal 19.00 Híradó 19.00 Hírmagazin 20.05 Megye Tv ism. 2030 csolatos információk, időjárásjelentés, köz- csolatos információk, időjárásjelentés, köz- ne: 630 Hírpercek, Fékáiánkénthirek, körzeti idő- tíkus szodomagazin 1130 Vendég a háznál '0 Fórum ism. 18.00 Géniusz, ism. 1825 Moz- 1920 Pannon Krónika - regionális magazin Hírháló 2055 telítő - Kukkantson be hozzánk érdekű közlemények6.00 Enjoy Reggel 10.00 érdekű közlemények800 Enjoy Reggel 10.00 jáiásésközfekedés902Spottí!Íiekkétóranként 1230Kőzéletimúsorl3.04FúrElísel0.1325 HjJ iZóna 1859 Útravaló 19.00 Kapospont - a 2020 Híradó 20.40 Bencze-show - Bencze 5 percre! 21.00 Halálos felvételek - Felony - FM Kommandó 15.00 Délutáni Koktél 17.00 FM Kommandó 15.00 Délutáni Koktél 17.00 10.03 Zene munkához, benne: óránként hírek Szabó Magda mondja 1330 Az metodista ö KaposTelevízió hírműsora 1920 Kapós Sport Attila műsora 21.10 Ismétlések reggelig am.a.film2330Bajnokok-am.akcJm 01.00 Élő kívánságműsor 1800 Hírösszefoglaló Élő kívánságműsor 18.00 Hírösszefoglaló időjárás és közlekedés 11.02; 13.02; 15.02 egyház félórája 14.05 Portré 1435 Tu'£3 1930 Pótkerék 19.59 Útravaló 20.00 Ka- Hírháló 0130 Különjárat-nockshow 20.00 Szórakozol velem? 22.00 MíxXL 20.00 Szórakozol velem? 22.00 MixXL Sporthírekrövidösszefoglatóanapiesemények- domány+doku 15.00 Közelről 15.15 Kultúrkör Bj pospooL ism. 2020 Kapós Sport, ism. 2030 ről 1633 Zene tanuláshoz. Óránként hírek idő- 1730 Krónika 18.15 Ütköző 1830 Határok Hírháló 20.55 ízelrtó - Kukkantson be hoz- ...........r.Vf.TY....................................................CSlIRGt) TV..........................................102-.N: JOX C.LAS.SIC.. Á*. járas és közletedés 17.02; 19.02 Sporthírak nélkül 19.05 Sp.világ 19220 Vendég a háznál zá nk 5 percre! 21.00 Halálos felvételek - 19.00 Híradó 1920 Pannon Krónika 2020 1630 Hírek időjárás, információk, dokumen- 10.00,1330,1800 Csurgói Híradó II., ism. 080OJuicelO.00RetróMetról5ClassicDél- 1933Kultórtnesz-Szellemifnssítés2030HÍ- 1950 Mese 20.04 Rádiószínház: MetamorFelony-am. akciófilm 23.00 Kapós Krónika, Híradó 20.40 Bencze-show - Bencze Attila tűm-és ismeretteijesztőkisfilmek, sorozatok 1020,13.50 Háttér, ism. 17.00 BÓII20 2030 után 17.00 Zenevonat 20.00 Disco Rádió rek időjárás és közlekedés 2033 Zene olvasás- phosis... 2030 A nap története 22.00 Króniéjszakai magazin: Útravaló, Kapospont műsora 21.10 Ismétlések reggelig 21.00 Esti film HálózatTv 21.00 Halálos felvételek, am. akc.f. Classic hoz 0B2 Qféli mix 130 Zenei válogatás ka 23.00 Kenó 23.04 Portró+Tudomány