Somogyi Hírlap, 2007. október (18. évfolyam, 229-254. szám)

2007-10-04 / 232. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2007. OKTÓBER 4.. CSÜTÖRTÖK 3 •• / MEGYEI KORKÉP HIRDETÉS A somogyi főlevéltáros a ríjekai kikotorol- Óriási küzdelem árán mentet­ték meg az utókor számára a rijekai kikötő több régi raktárát s épületét - hangzott el a 31. so­mogyi levéltári és az 1. építésze­ti napon. A kikötő fénykora az 1870-es években kezdődött el - derült ki Palinic Nana, a rijekai állami le­véltár levéltárosának kutatásai­ból. Mólók, dokkok, hullámtö­rők, hajójavító-műhelyek, világí­tótornyok sokaságát építették fel alig néhány évtizeden belül - szakértők szerint mai árakon számolva több tizmilliárd forin­tot költöttek el akkortájt. így az addig jelentéktelen kikötő a vi­lág élvonalába került, ám a má­sodik világháború bombázásai­ban súlyosan megsérültek az épületek. A kilencvenes évek­ben megszűnt a funkciójuk, s fé­lő volt, hogy szép lassan eltűn­nek a főid színéről. Szerencsére ez nem következett be; az épüle­tek egy része várhatóan kulturá­lis programoknak ad otthont. Komoly szakmai érdeklődés övezte Bősze Sándor főlevéltá­ros előadását, aki csapatával a rijekai kikötő építésének mérnö­ki dokumentumait dolgozta fel. A rendezvényen, amelyet Tóth Zol­tán egyetemi tanár, a Pécs Euró­pa Kulturális Fővárosa 2010 épí­tészeti koordinátora nyitott meg, több előadó Kaposvár építészeti értékeiről, fejlődéséről tartott előadást. ■ Harsányi M. Egy helyre 23 álláskereső somogyi gazdaság Újabb áruházak építése nem vezet sehová Hiába erőlködnek a munkások, nem lép feljebb a képzeletbeli rangsorban a somogyi gazdaság. Az ipari termelési érték alapján a végén kullogunk... Huszonhárom álláskere­ső jut egy helyre most Somogy megyében. Harsányi Miklós Termelőüzemekre van szükség Ojtó Lajos szerint, ahol magas színvonalú termékeket állítanak elő és a mostaninál sokkal több munkást foglalkoztatnak. A me­gye gazdaságát ez rántaná ki a gödörből. - Lehet még újabb és újabb élelmiszerboltokat, áruhá­zakat építgetni, ám az nem vezet sehova - hangsúlyozta. - Ha el­marad az útépítés és az ipari tu­datos fejlesztése, akkor 4-5 éven belül a mostani duplájára is nő­het a munkanélküliség.- Összezuhant a gazdaság, egyre nehezebb megélni - fejtet­te ki Jó László, a Kereskedelmi és Vendéglátó Vállalkozók (Kisosz) megyei elnöke. Mindenki a ke­reskedelemben akar pénzt csi­nálni, noha egyre soványabb a vásárlók pénztárcája. Törvény- szerű, hogy ilyen gazdasági kö­zegben bedőlnek a vállalkozá­sok, egyiket számolják fel a másik után. Az elnök amondó: merőben más lenne a helyzet, amennyiben a megyeszékhe­lyen 4-5 stabilan működő erős vállalat működne. - Nemrég jár­tam a sokak által lenézett Bal­kánon, s meglepve tapasztaltam egyes régiók fejlődését. Néme­lyik országtól mi is tanulhat­nánk; profin megszervezték a gazdaság modernizálását. Somogy gazdaságát kedvezően befolyásolta, hogy az ipari ter­melés az erősödő export hatásá­ra látványosan, közel negyedé­vel bővült, az építőipari megren­delésállomány ugyanakkor je­lentősen megcsappant - erről a KSH tájékoztatott szerdán. A gépipar s azon belül is a híradás- technikai virított. A legalább somogybán a magyarországi beruházásokra fordított teljes összeg alig 1,5 százalékát köl­tötték el beruházásra - közöl­te a KSH. Ez az összeg 19,4 milliárd forint volt az első fél­évben. Az egy lakosra jutó beruházási teljesítményér­ték közel 59 ezer forint volt, négy munkást alkalmazó cégek az első félévben 153 milliárd fo­rint termelési értéket állítottak elő. Az egy lakosra jutó 465 ezer forint ipari termelési érték alap­ján megyénk továbbra is a 16. helyet töltötte be a megyék és a főváros rangsorában. Az élen Komárom-Esztergom állt. amely messze elmaradt az or­szágos átlagtól. Súlyos elma­radás mutatható ki a kerese­tekben is; az országos bruttó átlagkereset 181 500, a somé gyi 145 400forint. - Világ­égés, hogy ezen nem tudnak változtatni - jegyezte meg egy kaposvári vállalkozó. Vérlázító különbségek a keresetekben Marcali noszlopy-hetet tartottak a Noszlopy Gás­pár Általános és Alapfo­kú Művészetoktatási Isko­lában. Hagyományosan minden délután évfolyam- bajnokságokat rendeztek. Kézilabdában, kosárlab­dában és labdarúgásban mérték össze tudásukat az osztályok. A programo­kat az ötödikesek bemu­tatkozó műsora zárta, (ve) Miklósi KÉTSZÁZEZER fo­rinttal támogatta a tagok külföldi kirándulását a Miklósi Ifjúsági Egyesület vezetősége. A pénzt a tánccsoport fellépéseiért kapott összegből biztosí­tották. A civil szervezet tagjai az idén már a 13. alkalommal vettek részt közös nyaraláson, (kj) Siófok nehéz szezont zár­tak a balatoni vízi rend­őrök idén: a nyári hóna­pokban százkilenc eset­ben 190 bajbajutottat men­tettek ki. Tavaly ugyaneb­ben az időszakban 79-szer segédkeztek, és 163 für- dőzőnek segítettek a baj­ban. A vízbe fulladások száma az előző évhez ké­pest 9-ről 15-re emelke­dett. Az elhunytak között egy külföldi volt. A halá­lozások sosem viharban vagy a nyílt vízterületen történtek, hanem mindig a parttól néhány száz mé­teren belül, (bt) Tab sikeres véradást szer­vezett a vöröskereszt tabl városi szervezete. Felhívá­sukra százharmincnégy donor jelent meg, közü­lük százhúsz önkéntestől ötvennégy liter életet men­tő vért vettek le a kapos­vári vérellátó állomás dol­gozói. Az önkéntes vér­adók száma néggyel bő­vült Tabon. (kj) Tab NEGYEDMILLIÓ FORINT támogatást nyert a tabi Rudnay Gyula Középisko­la a Somogy Megyei Köz­oktatási Közalapítványhoz benyújtott pályázaton. Az elnyert összeget az iskola a megyei és a kistérségi tanulmányi és tehetség- gondozó versenyek, kultu­rális, oktatási és sportren­dezvények szervezésének támogatására nyerte, (kj) Eltűntek a tejesautók AZT MONDJA A KERESKEDŐ, hogy még nincs tejhiány, csak választékhiány van. MÉG ÉS CSAK. néhány éve - mielőtt a tej­ipar privatizációja elkezdő­dött - még tejben fürdött nemcsak Magyarország, ha­nem szinte egész Európa. Most a hiány réme a beszéd­téma. Ha az ember elmegy a bevásárlóközpontokba, ta­pasztalja, hogy megváltozott a tejtermékek polca. Más színű multipack csomagok vannak ott, és más - eddig ismeretlen vagy kevésbé Is­mert - gyártók termékei. A minap az egyik volt szak- szervezeti vezető válogatott közöttük, azt mondta: ma- . gyár terméket keres. HOGYAN JUTOTTUNK EL a bő­ségtől a hiányig? A válasz egyszerű: a privatizáció so­rán az új tulajdonosok - példa rá a kaposvári tejipari vállalat esete - piacot akar­tak venni a felesleges tej­nek és nem termelőkapaci­tást. A következmény, hogy megszűnt a tejbegyűjtés. Ideológia is volt hozzá: a kisgazdaságokban nem le­het előállítani olyan tejet, amely megfelel a nagyüze­mi feldolgozás követelmé­nyeinek és szigorú egész­ségügyi előírásainak. A te­jesautók - amelyek évtize­deken keresztül járták a fal­vakat - eltűntek az útról. Bezártak a tejbegyűjtők, és bezártak az istállók is. Meg­szűnt a kisgazdaságokban a szarvasmarhatartás, amely nemcsak az ellátást biztosí­totta, hanem ha szerényen is, de biztos bevételi forrást jelentett a gazdáknak. A következményeit ma ta­pasztaljuk. A kiút egyelőre nem látszik. Nemcsak ná­lunk van kevés, hanem Eu- rópa-szerte. A földrész, amely egy évtizede még tej­ben fürdött, ma tejre szom­jazik. Csak azt tudnám, ha nincs tej, akkor miből lesz tejtermék: túró, tejföl, sajt? Első díjat kapott a marcaliak erdőjárója A Hungaroringen rendezték meg a VII. hazai Unlmog-ta- lálkozót. Az univerzális mun­kagép lehet akár traktror, hó­eke vagy sínen járó - például Comblnovontató. Egyes véle­mények szerint: az Unimog a Mercedesek Harley-ja. A ta­lálkozóra a marcali tűzoltóság is elvitte a Mercedes Unimog erdőtüzes, terepjáró tűzoltóau­tóját, amiből csupán három van az országban. A110 millió forintos járműnek nagy sikere volt. Greffer József tűzoltópa­rancsnok elmondta: a látoga­tók szavazhattak, hogy me­lyik a legérdekesebb, legszebb Unimog-jármű. A marcaliak kapták az első díjat. ■ V. E. A Somogyi Hírlapot már e-mailen is megrendelheti! Meinlünk: somogy.wrf^jxcls.l*u Ingyenesen hivhalo tekánszámirak: 06-SMOM34 , '"Tiiníf I

Next

/
Oldalképek
Tartalom