Somogyi Hírlap, 2007. október (18. évfolyam, 229-254. szám)

2007-10-30 / 253. szám

MMRlíl Wtk Egy év felfüggesztett hibás transzfúzióért jogerősen egy év felfüg­gesztett fogházbüntetésre ítélte a szegedi bíróság azt a szakápolót, aki nem megfele­lő vércsoportú transzfüziót adott egy betegnek, aki más­nap elhunyt. A daganatos be­tegségben szenvedő sértett 2006. február 17-én kapott vérátömlesztést, de ennek té­nyét nem vezették fel a kór­lapjára, és az orvost sem ér­tesítették. Két egység vér után a beteg derékfájdal­makra panaszkodott, de az intenzív osztályon már nem tudták megmenteni az életét. Jövőre döntenek a vörös csillagról „akár már jövő májusban dönthet az Európai Emberi Jogi Bíróság a vöröscsillag- tilalom ügyében” - mondta tegnap az eljárást kezdemé­nyező Vajnai Attila. A Ma­gyarországi Munkáspárt 2006 alelnöke hozzátette: a strasbourgi döntéstől azt várják, hogy a jövőben is­mét használassák ezeket a baloldali szimbólumokat. Simicskóék Wass árnyékára vetődtek wass Albert erdélyi író még életében, 1997. június 26-án megkapta a magyar állampolgárságot egy koráb­bi kérelme alapján - áll a Köztársasági Elnöki Hivatal tegnapi közleményében. Simicskó István (KDNP) és Babák Mihály (Fidesz) még szeptemberben fordult az államfőhöz, hogy állítsa vissza az író magyar állam- polgárságát. Wass Albert domborműve 1992 milliárd forint Rálépne a fékre a Fidesz költségvetés Többet adnának szociális célokra, kérdés: miből? Végre már a Fidesznek is van az eddigi módosító indítványok mellett forga­tókönyve a költségvetés­re. Nagy kérdés: honnan, miből lehet a pénzeket át­csoportosítani? Vég Márton „Elkészültek a Fidesz módosító indítványai a 2008-as költségve­téshez. Ezzel az indítványcso­maggal az egyre mélyülő szo­ciális válságot, a családok lesza­kadását, és teljes elszegényedé­sét próbáljuk megfékezni” - je­lentette be tegnap Varga Mihály. Az Országgyűlés költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bi­zottságának fideszes elnöke hoz­zátette: a 2006-2010-es ciklus nem más, mint Őszöd ára. Varga arra is felhívta a figyelmet, hogy hazánk kiemelkedően magas adóterheltségű ország, ugyanis az embereket sújtó adókat te­kintve harmadikok vagyunk az unióban. A Fidesz által kidolgozott alap­csomag három nagyobb részcso­magra tagolódik. Az első az ok­tatási és szociális intézmények támogatását tűzte ki célul. Okta­tási célokra 60, szociális juttatá­sok növelésére 25, az önkor­mányzatok támogatására pedig tízmilliárd forint átcsoportosítá­sával költené többet a legna­gyobb ellenzéki párt, mint a kor­mány. Varga Mihály elmondta: a má­sodik csomag célja a munka­helyteremtés elősegítése és a vállalkozások támogatása lenne. Ezen belül gazdaságfejlesztésre 45, a foglalkoztatás bővítésére pedig húszmilliárd forinttal több forrást javasolnak. A harmadik csomagot az egészségügy fejlesztése és támo­gatása érdekében dolgozták ki. A politikus kifejtette: a gyógy­szerkasszának 25 milliárdot szánnának, gyógyító-megelőző ellátások fejlesztésére pedig ötvenmilliárd forintot csoporto­sítanának át. „így összességében tehát mintegy 250 milliárd forintos módosításról van szó az elké­szült módosítóindítvány-cso­magban. Ezzel jeleznék a kor­mányzatnak, hogy van más for­gatókönyv a pénzek elosztására, még ilyen körülmények között is, amelyben az ország most van” - hangsúlyozta Varga. Ar­ról azonban nem árult el részle­teket, hogy ezt az összeget mely területektől vonná el. Közben Kóka János gazdasági miniszter, SZDSZ-elnök szem­pontjából eredménytelenül vég­ződött a tegnapi találkozó, ahol Veres János pénzügyminisztert kívánta meggyőzni arról, hogy érdemes rábólintani a kiadásnö­velési és adócsökkentési javasla­taira. A liberális politikus megismé­telte a már a múlt héten bejelen­tett három javaslatát: differen­ciált családi pótlékot vezetnének be, a személyi jövedelemadó há­rom százalékát tennék felajánl- hatóvá az eddigi egy plusz egy százalék helyett, és évi 1,7 mil­lió forintról 1,9 millióra emelnék a személyi jövedelemadó 18 szá­zalékos kulcsának felső határát. Kóka János szavai szerint Ve­res János az egyeztetésen azt mondta, hogy az alapcélokban nagy eltérés nincs közöttük, de az időzítést nem tartja szeren­csésnek. „az egészségügy nyomorúsá­ga folytatódik, ezért 70-75 milliárd forint átcsoportosítá­sát javasoljuk az ágazat javá­ra a 2008-as költségvetésben” - mondta tegnap Mikola Ist­ván, a Fidesz szakpolitikusa. Arról is beszélt, hogy az Or­szágos Mentőszolgálatnak 4,9 milliárd forintra, a tisztiorvosi szolgálatnak pedig 4,5 mil- liárdra lenne szüksége felada­tai ellátásához. Hozzátette: emellett az Országos Vérellátó Szolgálatnak és a Vöröske­resztnek is javasolnak forrá­sokat, és szót emelnek a szak­mai kamarák ügyében is, amelyek költségvetését szintén csökkentették. Gyűlöletbeszéd: ezentúl nem lehet nyilvánosan sértegetni Elfogadta tegnap az Országgyű-. lés a gyűlöletbeszéddel kapcsola­tos törvénymódosítást. Ezentúl a személyhez fűződő jog megsérté­sének számít, ha valaki „faji ho­vatartozásra, nemzed vagy etni­kai kisebbséghez való tartozásra, vallási vagy világnézeti meggyő­ződésre, szexuális irányultságra, nemi identitásra tesz nyilvános sértő megnyilvánulást”. Jogi lé­péseket lehet tenni akkor is, ha nem személy szerint ér valakit atrocitás, hanem általában azt a kisebbséget, amelyhez tartozó­nak vallja magát. Ha valaki nem akar szemé­lyesen bíróságra menni, a mó­dosítás megengedi, hogy ci­vilszervezetek kezdeményez­zenek bírósági eljárást, igaz, ekkor a megítélt a kártérítést csak közhasznú célra lehet for­dítani a sértett közösség érde­kében. A módosítás nem visz- szamenőleges hatályú, tehát korábbi jogsértéseknél nem le­het alkalmazni. ■ V. M. Elégedetlen a politikai elittel a lakosság Lesújtó véleménye van a politi­kai elit munkájáról a lakos­ságnak - derül ki a Század­vég- Forsense legutóbbi felméré­séből. A Gyurcsány-kormány munkájával ugyanis a válasz­adók 65 százaléka, míg az ellen­zék tevékenységével 56 százalé­ka elégedetlen. A megkérdezettek 31 százalé­ka mindkét politikai oldal tevé­kenységét negatívan értékeli. Ha most lennének a választások, ak­kor a teljes lakosság körében a Fi- deszre 29, az MSZP-re 15 száza­lék szavazna - ez a szocialisták esetében az eddig mért legala­csonyabb adat. Az MDF-re 4, az SZDSZ-re 2 százalék voksolna. A lakosság általános közérze­tét mutató index a 100 pontos skálán mindössze 29 pont. Az ország gazdasági helyzetét 60 százalék úgy ítéli meg, hogy az elmúlt évben romlott. ■ É. S. Igazoltatás! kisokos - remélhetőleg betartják majd kiskáté Közérthető tudnivalók rendőri intézkedésekről - Jogvédői segédlettel készült szabályzat Feljelentést tesz a kórház otthon szülés miatt A rendőrség „igazoltatási kiská­tét” jelentetett meg, amelyben ci­vilszervezetek (Társaság a Sza­badságjogokért, Magyar Helsin­ki Bizottság) javaslatainak elfo­gadásával foglalják össze a tud­nivalókat. Eddig ilyen még nem volt. Tóth Balázs, Magyar Helsinki Bizottság munkatársa lapunk kérdésére elmondta, néhány gyakorlati példát hiányol csupán a dokumentumból. Szerinte tar­talmilag nem emelhető kifogás a tájékoztatóval kapcsolatban, ará­nyosan jelennek meg benne az állampolgárok és a rendőrök jo­gai és kötelezettségei, és ami szintén fontos: végre közérthető formában. Ami igencsak aktuális: az egyenruhás rendőrnek a szolgá­lata során minden esetben visel­nie kell az azonosító jelvényét, speciális feladatok ellátása ese­tén pedig jól látható sorszámot (a sisakon). A karjelvényen szere­pelnie kell a rendőr szolgálati helyének. Az új rendőrségi tör­vény alapján az intézkedés meg­kezdése előtt a rendőr köteles a nevét, rendőri mivoltát, az intéz­kedés tényét és célját szóban kö­zölni. Civil ruhás rendőr szolgá­lati igazolványa és az azonosító jelvényének együttes felmuta­A rendőrnek figyelmeztetnie kell, ha kényszerítő eszközzel akar élni tásával igazoltathat. Ha valaki ellenszegül, a rendőrnek fel kell szólítania a jogellenes magatar­tás abbahagyására, „a törvény nevében” szavak elhangzásával, illetve figyelmeztetnie kell, hogy kényszerítő eszköz alkalmazása következik. Azt, aki a rendőri ké­résére nem igazolja magát, előál­líthatják, és százezer forint pénz­bírságot is kaphat. Fontos, hogy az igazoltatás után az állampol­gárnak jogában áll megtudnia, hogy miért került sor az igazol­tatásra. Panasszal az intézkedést foganatosító rendőri szervnél nyolc napon belül lehet élni. (Továbbiak a Reggel.hu-n.)m Sz. B. A Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház feljelentést tesz ismeretlen tet­tesek) ellen a hét végi otthon­szülés miatt. Életveszélyes álla­potban szállították kórházba szombaton azt a kismamát, aki otthon hozta világra gyermekét, de a szülés után komplikációk léptek fel. A kórház cáfolja a férj és a két bába állítását, hogy az anya nem volt életveszélyben. A mentőket a család egyik tag­ja értesítette. A két bába nem kí­vánt találkozni a mentőkkel, és a segítségnyújtást a teraszról nézték végig. Az anya és az új­szülött állapota kielégítő, várha­tóan ma hazamehetnek. ■ S. Zs.

Next

/
Oldalképek
Tartalom