Somogyi Hírlap, 2007. október (18. évfolyam, 229-254. szám)
2007-10-19 / 245. szám
4 MEGYEI KÖRKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2007. OKTÓBER 19., PÉNTEK Spenótfelfújt a tányéron ételsor A kicsik nem válogatnak, a nagyok húst hússal ennének Ők még nem válogatnak. S egyébként is, a bölcsődében úgy készítik el még a kevésbé népszerű ételeket is, hogy a kicsik kedvencévé váljon Tornatermet szeretne brunner istván, a marcali Mikszáth Kálmán Utcai Általános Iskola igazgatója: - Szeretném az elért eredményeinket megtartani, s olyan légkört teremteni a kollégáknak, hogy a tanulóink igényeit s a szülők elvárásait is ki tudják elégíteni. Iskolánkban kiemelt terület az egészséges életmód és a testi nevelés. Ezért még mielőtt nyugdíjba megyek, még jó lenne, ha egy tornateremmel bővülne az intézmény. A másik, amire büszke vagyok, a klubnapközis foglalkozások. Most huszonnégy szakkör közül választhatnak a diákok, érdeklődésük és tehetségük szerint ■BB3EEHEM A marcali zenész sinkovics László marcali zenész: - Katonaként kerültem Sávolyról Marcaliba 1985-ben, a Fegyveres Erők Klubjába, mint zenész. Egyébként villanyszerelőnek is tanultam, mert édesapám azt mondta: ne csak zenész legyek, legyen a kezemben valami szakma is. A zene szeretetét tőle örököltem. Ő könyvelő volt, s mellette lakodalmakba járt muzsikálni. Korábban nálam mindig megmaradt fővonalként a zenélés, s csak kiegészítésként vállaltam mellette más munkát. Sajnos, ma már nem lehet ebből megélni, ezért háttérbe szorult. Jelenleg vagyonőrként dolgozom. Nem lehet elég korán kezdeni. A jól ismert szlogen az egészséges táplálkozásra is érvényes. Vigmond Erika A spenótot felfújva, a sóskát piskótatekercsben teszik a gyerekek elé a marcali bölcsődében. Többféleképpen készítik el az úgynevezett „nemszeretem” ételeket. Ha a gyermek nem eszi meg a zöldbabfőzeléket, akkor rakott zöldbabként kapja. A bölcsőde étrendje eltér a többi intézménytől. - A reformkonyhában arra törekszünk, hogy a kicsik ebben a legfogékonyabb korban egészségesen és változatosan táplálkozzanak - mondta Fülöpné Bíró Bernadett vezető szakácsnő. - A kínálatban szerepel például aludttejes prósza és sütőtök is - sütve, vagy éppen krémfőzelékben. A húsok közül marhahúst egyáltalán nem kapnak, sertésből is ritkán, inkább pulyka és csirke, valamint hal kerül az asztalra. A reformkonyha receptjeit odaadják a szülőknek is, hogy otthon is elkészíthessék. Mindez napi 280 forintos normából, amibe a tízórai és az uzsonna is beletartozik. Az óvodásoknál ez az összeg 475 forint. Koresmárosné Tóth Tünde, az Óvodai Központ vezetője elmondta: az összeállításnál fokozottan figyelnek, hogy a gyermek fejlődéséhez szükséges vitaminokat, tápanyagokat tartalmazó ételekből álljon a menüsor. Jellemzően ebben a korban történik a gyerekek fogváltása, ezért például kétféle uzsonnát is készítenek. Közben törődnek azzal is, hogy olyan házias ízekkel, ételekkel találkozzon az óvodás, amit otthon megszokott.- Alapjában kormányrendelet határozza meg az ételsort, a fejlődésben lévő szervezet megfelelő szükségletét figyelembe véve - mondta Gelencsér Róbert, a Gyék 2000 Kft. vezetője. A gyermekétkeztetési központban több mint ezer gyerekre főznek. Jelenleg az ebéd 214 forint, a tízórai és az uzsonna 76-76 forintba kerül. Igyekeznek úgy kombinálni, hogy vagy a levesben, vagy a másodikban mindig legyen hús. Sőt még arra is odafigyelnek, hogy a csirkeragulevest nem aprólékból készítik, hanem a mellfiléből, mert az csontmentes, és jobban megeszik az iskolások. Még sütemény is kerül a tálcájukra, bár nem az egészség szempontjából, hanem inkább a gyerekek örömére. - Általában egy évre állapítjuk meg a normát, de az idén olyan magas volt az áremelkedés, hogy a következő két hónapban már túllépésünk lesz - tette hozzá Gelencsér Róbert. - Azonban majd csak januártól kell többet fizetni. Ez nem megy a minőség rovására és a mennyiségére sem: továbbra is csirkemellből készül a raguleves. Aszfaltos úton járhatnak végre az erdőaljaiak is Horvátkúton Régi álmuk vált valóra a horvát- kúüaknak, mikor az Erdőalja utca végre szilárd burkolatot kapott. Egy emberként sóhajtottak fel az utcában lakók, mikor végeztek a hatszázötven méter aszfaltozásával, mivel számos bosz- szúságot feledhetnek mostantól. Az utca végén egy hidat is építettek, amivel összekötötték az Erdőalját egy másik utcával is. A beruházás több mint tizenhat- millió forintba került, aminek felét a marcali önkormányzat állta, a másik részét pedig a Balaton Fejlesztési Tanács adta pályázat útján - tájékoztatott Babina Elemérné, a horvátkúti városrész képviselője. Tréfát űztek a végzős diákok a szecskákkal Minden évben hagyomány, hogy a marcali szakképző iskolában szecskaavatót tartanak. A szecskák, azaz az elsős diákok ötletesen játékos és kacagásra ingerlő, tréfás feladatok teljesítése után válhatnak az iskola teljes jogú polgáraivá. A feladatokat a végzős osztályok találták ki és állították össze. Az avatás akadályait mindenki sikeresen vette. Szent Erzsébetről szól a katolikus lap újabb száma Erzsébet nyolcszáz éve született II. András és Gertrúdis lányaként. A kerek évforduló alkalmából idén Szent Erzsébet-emlék- évet tartanak. Ennek jegyében jelent meg a Marcali Katolikus Újság újabb száma. Az újság szól Sárospatak és Máriapócs üzenetéről, a zarándoklatokról, a Marcaliban tartott hittanos- táborról, melynek foglalkozásai az Árpád-házi Szent ünnepéhez kapcsolódtak, s arról a Szent Erzsébet-ereklyéről, melyet Mesztegnyőre is elvittek az országjáró körút keretében. Az oldal cikkeit Vigmond Erika írta. A fotókat Márton László készítette. A főzelék nem népszerű nem ÚJ keletű, hogy a2 éttermek kiszolgálják a felnőtt köz- étkeztetési igényeket Marcaliban úgy 460 forinttól kezdődnek a menüárak. Az ételek összeállításában már a piac diktál, vagyis amire vevők a felnőttek. S bizony a főzelékfélék kiesnek a rostán. Fekete Lajos mesterszakács elmondta: megpróbált egészségesebb ételeket tenni a menübe, de nem voltak népszerűek. Húst hússal szeretnének... Pulykamell erdei mártással, i zsel. Ajánlható felnőtteknek i ÖSSZEÁLLÍTÁSUNK MARCALI VÁROS ÖNKORMANYZATANAK TÁMOGATÁSÁVAL KÉSZÜLT Trófeájukkal fizettek a bikák a gyótai erdőben Mennyiségben, minőségben és anyagilag is sikeres vadászszezont zárt a gyótapusztai vadász- társaság. A szarvasok szerelmes bőgésére jöttek a hazai és külföldi vendégvadászok. Az erdők királya a trófeájával fizetett a vadásztatóknak. Szükség is van erre a pénzre, mert többek között ebből kell állni a vadak okozta károkat is. Borosán István vadászmester elmondta: átlagosan húsz-hu- szonkét bikát lőnek meg évente. A bérvadásztatás több mint tízmillió forintot jelent a társaságnak, s az árbevételük döntő többségét ez adja. A gyótapusztai erdőkben két-három évenként egy-egy jelentősebb trófeát is begyűjthet a szerencsés vadász. Idén újabb rekorderbika került terítékre. Egy svájci vendégvadásznak 233 pontos, 12, valamint 64 kilogrammos szarvasagancsú bika került az útjába. Ez a trófea pontban és súlyban a gyótai rekorderlistán a hatodik helyre került. A szarvasbőgés ideje alatt korlátozták az erdő látogatottságát, mivel ekkor van a makk- és gombaszézon is. A gyűjtögetők zavarták volna a vadásztatókat, a vadászokat, de a nászukhoz készülődő szarvasokat is. A vadászmester szerint az emberek megértőek voltak, és betartották ezeket az időpontokat. A bonyhádi Stekly Zsuzsa zománcműves kiállítása nyílt meg a marcali Bernáth Aurél Galériában. A tűzzománc alkotásokat Kubanek Miklós újságíró ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. Stekly Zsuzsa vallomása szerint: a tűzzománc másnak egy szó vagy mesterség, de számára gyermeki álom, lányos szerelem, asszonyos boldogság, melegség és menedék. Pályázati pénzből oktatják a szövegértést a nyelvet Szövegértési nehézségek az olvasásban, kommunikációs küszködés az idegen nyelvben, a logikus gondolkodás hiánya a matematikában. Egyre gyakrabban felmerülő tanulási problémák, melyek lassítják vagy éppen gátolják a tananyag elsajátítását. Ezek megelőzésére, illetve csökkentésére kezdték el egy évvel ezelőtt a kompetenciaalapú oktatást a marcali Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészetoktatási Iskolában. Az elért eredményekről és tapasztalatokról sajtótájékoztatón számoltak be. Kiss Lajos igazgató elmondta: a programra a Humánerőforrás Fejlesztési Operatív Programtól nyertek tizennyolcmillió forintot. A projektnek több eleme van, ami az intézmény pedagógiai rendszeréhez illeszkedve még hatékonyabban segíti elő az iskolások képességfejlesztését. Az iskola hat osztályában négy kompetenciaterületen vezették be a módszert: olvasás-szövegértés, matematika, idegen nyelv, valamint szociális és életvitel tantárgyakban. A pályázati projekt még fél évig tart. ■ A kormányzat 300 iskolát fogadott be a programba az országból.